KÉK HÍREK
A Rovatból

„Ki tudja mióta kínozták ezt a kis ártatlan kislányt” - megdöbbentette a helyieket a 10 hónapos jászkiséri baba állapota

A kisbaba súlyosan alultáplált, sérülései között csonttörések és égési nyomok is voltak. Már korábban is kezelték kórházban.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. május 29.



Babakocsi az udvar közepén, körülötte játékok – így éltek a gyerekek abban a jászkiséri házban, ahol négy kisgyermeket nevelt a család. A múlt héten mentő érkezett a házhoz: a legkisebb, mindössze 10 hónapos kislány elájult, ezért kórházba kellett szállítani, derült ki az RTL Híradóból.

A babát a jászberényi kórházban vizsgálták meg, és az orvosok megdöbbentő dolgokat találtak. Ocsovai Ágnes, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség szóvivője azt mondta:

„Az őt ellátó orvos a vizsgálatok során azt tapasztalta, hogy a gyermeken többféle sérülés nyomai láthatóak. Így a lábán csonttöréseket tapasztalt, égési sérüléseket, különböző bőrfelületeken fertőzéses tüneteket, illetve azt is megállapította, hogy a gyermek alultáplált.”

Az RTL Híradó információi szerint a kislány csak 5 és fél kilót nyomott, így két-három kilóval volt könnyebb az átlagnál. Úgy tudják, hogy korábban már egyszer kórházba került – akkor is bántalmazás miatt értesítették a hatóságokat.

A gyermek szüleit – egy 38 éves nőt és 43 éves élettársát – kiskorú veszélyeztetése miatt vették őrizetbe. A bíróság elrendelte a letartóztatásukat.

„Megalapozott a gyanú, hogy a szülők huzamosabb ideig nem látták el gondozási kötelezettségüket, a gyermek egészségügyi problémáival nem fordultak orvoshoz, nem megfelelően gondozták, nevelték, táplálták a gyermeket, így a szülői kötelezettségüket súlyosan megsértve veszélyeztették a kiskorú egészségét, testi épségét” – tette hozzá Ocsovai Ágnes.

A környékbelieket mélyen megrázta az eset.

„Egyszerűen nem is értem, felfoghatatlan ez, hogy ilyen a mai világban megtörténik” – mondta az egyik szomszéd.

„Ezek már ki tudja mióta kínozták ezt a kis ártatlan kislányt”

– tette hozzá egy másik.

A kislány születése után négy hónapig még a kórházban maradt, csak ezután vihették haza. Nem tudni, milyen gyakran találkozott védőnővel vagy családsegítővel, és a Hetényi Géza Kórház, valamint a megyei kormányhivatal sem adott érdemi választ az ezzel kapcsolatos kérdésekre.

Egy szomszéd arról beszélt, hogy a családsegítők már korábban is kapcsolatban álltak a családdal.

„Tudom, hogy a babakocsit azt úgy szereztek nekik a családsegítők. Nekem akkor is a családsegítő, akivel beszéltem, azt mondta, hogy szépen terelgeti a gyerekeket. Ez volt ilyen február környékén” – mondta.

A kormányhivatal azt közölte, hogy gondoskodtak a gyerekek elhelyezéséről. Azt azonban egyelőre nem lehet tudni, pontosan mi lesz a 10 hónapos kislány és három testvére sorsa.

Az RTL Híradójának riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Tragédia a kórházban: bestiálisan gyilkolta meg kéthetes kisfiát az apa a koraszülött-osztályon
A kis Brendon mindössze kéthetes volt. A brit csecsemő testét zúzódások borították, koponyája megrepedt, a nyakán mély karcolásokat, emellett nyak-, állkapocs-, láb-, boka- és csuklótöréseket is találtak rajta.


A bristoli koronabíróság bűnösnek találta a 27 éves Daniel Guntert a kéthetes fia, Brendon Staddon meggyilkolásában. A kisfiú 2024. március 5-én szenvedett halálos sérüléseket a somerseti Yeovil District Hospital speciális csecsemőosztályán, írta a Sky News.

A kórházi dolgozók hajnalban, nem sokkal 4 óra után vették észre, hogy valami nincs rendben, miután az anya jelezte, hogy a baba fázik.

A csecsemő testét zúzódások borították, koponyája megrepedt, a nyakán mély karcolásokat, emellett nyak-, állkapocs-, láb-, boka- és csuklótöréseket is találtak rajta.

Brendon február 20-án jött világra 33 hetes koraszüléssel. A Sky News információi szerint súlya „kevesebb volt, mint néhány cukortasak”.

A kórházi személyzet azonnal megkezdte az újraélesztést, de nem jártak sikerrel. Eközben a szülők kimentek cigarettázni, és a rendőrök ott vették őket őrizetbe.

Az anya, a 23 éves Sophie Staddon ellen emelt vádakat a bíróság ejtette. Daniel Gunter ítélethirdetése október 3-án várható. A verdikt kihirdetésekor a vádlottak nem mutattak érzelmeket.

(via Index)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Visszajuttatta a tulajdonosnak a megtalált bankkártyát, mégis ő lett gyanúsított – több pénzt követelnek rajta
A férfi szerint csak 52 ezer forintot talált, a tulaj viszont jóval többet követel. Most a rendőrség nyomoz, ő pedig ártatlanságát bizonygatja. Történt furcsaság a kihallgatásán is.


Gergely egy májusi napon a 71-es úton autózott kollégájával, amikor az út szélén bankjegyeket, iratokat és egy bankkártyát vett észre. Félreálltak, és elkezdték összeszedni a szétszóródott holmikat. Gergely szerint egy piros Opel Corsa is megállt, egy nő szállt ki belőle, majd megkérdezte tőle, hogy az övé-e a pénz és a tárca, azután távozott – számol be a különös esetről a Blikk.

Mint később kiderült, a tárca tulajdonosa, László figyelmetlenségből hagyta fent a pénztárcáját az autója tetején, ami menet közben leesett. Állítása szerint a tárcában körülbelül 180 ezer forint lehetett, mivel általában bankkártyával fizet, de szereti, ha van nála készpénz is. Azt mondta, néhány nappal korábban 150 ezer forintot vett fel, és volt nála 30-35 ezer forint korábban is.

Gergely elmondása szerint a bankkártyán lévő név alapján próbálta megkeresni a tulajdonost, de nem járt sikerrel. Felhívta a kártyát kibocsátó bankot, ahol elkérték az adatait. Így talált rá később a pénztárca gazdája.

„A bankkártyát visszajuttattam neki május 24-én, de a pénzt egyelőre nem adtam oda. Ugyanis ő a nálam lévő összegnél többre tart igényt, de azt semmivel sem támasztotta alá, hogy miért. Én viszont így nem vagyok hajlandó visszaadni”

– mondta Gergely, aki szerint 52 ezer forintot talált. „Összesen 52 ezer forintot találtam, de körülbelül 180 ezret keresnek rajtam.”

A férfit május 30-án gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrségen. Azt mondja, nehezen élte meg az eljárást. „Munka után mentem be a balatonfüredi kapitányságra, ahol szó szerint nekem estek, amit nem tudtam hova tenni.” Hozzátette:

„A szobában jelen lévő alezredes leordította a fejem, mondván, egy tiszteletre méltó nőről van szó. Ezt rettenetesen furcsálltam.”

A kihallgatás során rabosítás közben íratták vele alá a jegyzőkönyvet, amit emiatt nem tudott rendesen átolvasni. Otthon aztán észrevette, hogy nem minden szerepel benne abból, amit ő elmondott, ezért panaszt tett az ügyészségen. „Megkerestem a bankot a tulajdonos megtalálása érdekében, és azt sem titkoltam el, hogy mekkora összeget találtam.”

Úgy véli, fontos lenne megnézni a térfigyelő kamerák felvételeit is, különösen a piros corsás nő miatt. „A videó azért is fontos, mert azon a corsás nőnek is rajta kell lennie, és muszáj látszódnia, hogy ő mit vett fel a földről.”

A rendőrség közölte, hogy az ügy vizsgálatát befejezték, és vádemelési javaslattal továbbították az iratokat az ügyészségnek. A Veszprém Vármegyei Főügyészség a panaszt a Központi Nyomozó Főügyészséghez küldte tovább, onnan pedig azt a tájékoztatást adták, hogy a Győri Regionális Nyomozó Ügyészség nem rendelt el nyomozást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Fotók: menet közben gyulladt ki egy autó Budán, négy fiatal ült benne
Út közben gyulladt ki egy személyautó csütörtök hajnalban a fővárosban. A mentésben a hivatásos tűzoltók mellett a rózsadombi önkéntesek is részt vettek.


Menet közben füstölni kezdett, majd lángra kapott egy személyautó csütörtök hajnalban Budán, az Alkotás út és a Krisztina körút kereszteződésénél. A tűz pár négyzetméteren a száraz aljnövényzetre is átterjedt, de senki nem sérült meg – írta Facebook-posztjában a Rózsadomb Önkéntes Tűzoltó Egyesület.

Az esethez az I. kerületi hivatásos tűzoltókat is riasztották, akik habbal is oltották a tüzet. Az autóban négy fiatal utazott, egyikük sem sérült meg.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Lezuhant egy utasszállító repülőgép Oroszországban, gyerekek is utaztak rajta
A repülő Habarovszkból indult, és Tinda közelében tűnt el a radarról. A roncsokat egy domboldalon találták meg, a mentők már a helyszínen dolgoznak.
Malinovszki András / Fotó: Ilja/Pixabay (illusztráció) - szmo.hu
2025. július 24.



Csütörtökön eltűnt egy An-24-es típusú utasszállító repülőgép az oroszországi Amuri területen – közölte az Interfax hírügynökség a sürgősségi szolgálatokra hivatkozva. A gép Habarovszkból indult, útvonala Blagovescsenszken át Tindába vezetett. A repülőgép a végállomás közelében nem lépett kapcsolatba a földi irányítással, a szolgálatok szerint megszűnt vele a kommunikáció.

Nem sokkal később egy mentésben részt vevő helikopterről észlelték a gép égő üzemanyagát a földön. A roncsokat Tindától 16 kilométerre, egy domboldalon találták meg.

A mentőcsapatok már a helyszínen tartózkodnak.

Vaszilij Orlov, a térség kormányzója azt közölte, hogy az előzetes adatok szerint a fedélzeten 43 utas, köztük öt gyermek, valamint a hat fős személyzet tartózkodott. A központi kormányzat illetékes minisztériuma ennél alacsonyabbra, körülbelül 40-re teszi az utasok számát – írja a Reuters. A járatot a szibériai székhelyű Angara légitársaság üzemeltette.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: