HÍREK
A Rovatból

Jámbor András: „Ismerjük be végre, hogy okosabb nálunk a Fidesz”

A budapesti ellenzéki politikus beszélt arról, hogyan lehetne legyőzni a jelenlegi rendszert, és mit gondol például az ellenzéki összefogásról.


Jámbor András ellenzéki politikus a rendszer leváltásáról, a Fideszről, az ellenzék szerepéről és a parlamenti munkáról is beszélt a Jelennek adott interjújában.

Ebben többek között azt mondta, hogy szerinte "leváltható választáson ez a rendszer. Ha lefolytatnánk ezt a vitát, akkor sokkal többet tudnánk arról is, hogy hogyan" – mondta.

Az előválasztás kapcsán úgy vélekedett, hogy

"benne ragadtunk az előválasztás eufóriájában. Emberek 8-10 év után először nyertek egy választáson, és benne maradtak abban a szerepben".

De itt elsősorban nagyvárosi, magasabban képzett, jobb fizetésű választókhoz kellett szólni - magyarázta.

"Az előválasztás a korrupció vagy az alkotmányozás kérdéséről szólt, arról, hogy ki tudja hangosabban mondani, hogy csattanni fog a bilincs Orbán Viktor kezén. Az volt az emberi élmény, hogy nyertünk, hát akkor ezt kell csinálni! Csak közben hatmillió embernek kellett volna kampányolni, és nem annak a másfél milliónak, aki megvolt"

- vélekedett a politikus.

A választás eredményét magyarázva úgy vélte:

"Okosabbak nálunk a fideszesek, több nemzetközi szakirodalmat olvasnak, jobban behozzák azokat a tudásokat, amik a világban keletkeznek a magyar politikába, sokkal nagyobb kitekintésük van".

A választási eredményben közrejátszott, hogy különböző társadalmi csoportok tagjai szavaztak át a Fideszre. "Úgy nem fogjuk tudni őket meggyőzni, hogyha Jobbik szavazókat keresünk. Azt kell megkeresni, hogy melyek azok a társadalmi csoportok, amelyek azt mondták, hogy nem kíváncsiak ránk ezen a választáson. És mi az, amit nem tudtunk nekik elmondani, és mi az, amivel tudjuk őket úgy képviselni a következő négy évben, hogy visszaszerezzük a szavazatukat" - mondta az interjúban.

Jámbor szerint a győzelemhez az együttműködés csak az alap, ennél sokkal többre lenne szükség.

"Szerintem már visszafordíthatatlan az a folyamat, amiben ez a hat párt igazából össze van rakva. Az a kérdés, hogy ebből a folyamatban mi születik meg. Tehát tök jó, hogy van Ózdon, mondjuk a Jobbiknak 40 fős, a Párbeszédnek tíz fős, az MSZP-nek tíz fős, a Momentumnak tíz fős szervezete, de azért egy nyolcvan fős szervezet valószínűleg hatékonyabban tudna dolgozni".

Szóba került az is, hogy beülnek-e az ellenzéki képviselők a bizottságba. Erről úgy vélekedett:

"Gulyás Gergely azt mondta, hogy az energiahordozók árához képest döntik el, hogy marad-e vagy sem a rezsicsökkentés. Hogyha megszüntetik a rezsicsökkentést, az azt fogja jelenteni, hogy tízezrek kerülnek az utcára pillanatok alatt, mert olyan energiaárak lesznek, amiket nem tudnak majd fizetni. És mi arról vitázunk, hogy ki milyen bizottságba ül vagy nem ül be. Ami nyilván fontos, de vannak olyan dolgok, amik az emberek mindennapi életét befolyásolják. Ha egy hónapot eltöltünk azzal, hogy beülünk-e a bizottságba, vagy sem, akkor a még meglévő hitelességi tőkénket játsszuk el".

VIDEÓ: A teljes beszélgetés


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Meghalt Hetey László
A színész életének 84. évében méltósággal viselt betegség után hunyt el.


Gyászol a művészvilág. Meghalt Hetey László színész. A hírt a Móricz Zsigmond Színház közölte a közösségi oldalán.

"Augusztus 22-én, életének 84. évében méltósággal viselt betegség után elhunyt Hetey László, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház örökös tagja, Nyíregyháza Város Életműdíjjal kitüntetett színművésze."

Hetey László Nyíregyházán született 1942. február 12-én. 1965-ben végezte el a bábszínészképző tanfolyamot. Húsz éven át az Állami Bábszínház tagja volt. 1983-tól a Móricz Zsigmond Színház társulatának tagja.

A 2021-ben elhunyt Szabó Tünde színművésznő volt a társa, vele és Bodnár Istvánnal közösen írta A deszka szálkái című könyvet. A színpad mellett a televíziók képernyőjén is láthatta a közönség, szerepelt a 2006-ban bemutatott Mátyás, a sosemvolt királyfi és a Kisváros című sorozatokban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Beszólt Szijjártó Péternek a lengyel külügyminiszter: Péter, annyira vagyunk veletek szolidárisak, amennyire ti szoktatok azok lenni
A magyar külügyminiszter X-re kitett bejegyzésére reagált a lengyel politikus. Radosław Sikorski nem kímélte kollégáját, és többször is visszaírt.


Szijjártó Péter a napokban a közösségi oldalán számolt be arról, hogy ismét támadás érte a Barátság kőolajvezetéket. A külügyminiszter a bejegyzésében úgy fogalmazott: „egy egyértelmű támadás az energiabiztonságunk ellen, és egy újabb kísérlet arra, hogy belerángassanak minket a háborúba”.

A poszt alatt megszólalt Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter is. Azt írta:

"Péter, annyira vagyunk veletek szolidárisak, amennyire ti szoktatok azok lenni".

Szijjártó erre így reagált: „Hidd el, nem követem el azt a hibát, hogy rátok (rád) gondoljak, ha szolidaritásról van szó.”

Sikorski sem maradt csendben, és újabb választ küldött: "Mindketten értjük a kölcsönösség diplomácia elvét. Egyébként meg úgy néz ki, hogy az orosz olajkút elleni támadás Magyar meló volt. Bravó! A mi és a ti szabadságotokért!"

A két külügyminiszter nem először került nyilvános vitába. Márciusban Szijjártó Elon Musk kapcsán kritizálta lengyel kollégáját.

Az X-en történt szóváltást Tompos Márton szúrta ki:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter több fotót is mutatott a magánrepülőről, amivel Orbán Viktorék elrepültek Horvátországba
Szerinte furcsa, hogy a magyar miniszterelnök egy adriai luxushajón dolgozik a kormányzati stratégián. A legérdekesebb azonban, hogy mi is ez a stratégia.


Több képet is megosztott Magyar Péter arról a repülőgépről, amivel Orbán Viktor utazott az Adriára. A TISZA Párt elnöke szerint furcsa, hogy a magyar miniszterelnök egy adriai luxushajón „dolgozik” a kormányzati stratégián.

Szombaton az Átlátszó arról írt, hogy Orbán Viktor és csapata egy Schmidt Mária érdekeltségébe tartozó magángéppel repült Brac szigetére. A lap több képet is megosztott a miniszterelnökről és kíséretéről, ahogy csütörtökön a budaörsi repülőtéren beszállnak a repülőbe. A fotókon Orbán mellett látható Kaminsky Fanni kommunikációs szakember, a miniszterelnök Facebook-oldalának kezelője, Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója és Máté János, a miniszterelnök sajtófőnöke.

A csapatról maga Orbán Viktor is megosztott egy közös fotót pénteken a Facebook-oldalán.

Ez a kép egy étteremben készült, és az asztal közepén egy tablet áll, rajta a „Győzelmi terv 2026” felirat egy nemzeti színekben díszített hímoroszlán fölött.

Szombaton délután Magyar több fotót is megosztott a Facebook-oldalán a repülőgépről.

A bejegyzésében azt írta:

„Íme Schmidt Máriáék azon luxusrepülőgépe belülről, amelyen Orbán Viktor utazott az Adriára. Eddig nyaralásról beszéltek, de a lebukás után már munkáról és győzelmi tervről hazudik a kormány.

Önmagában furcsa, hogy a magyar miniszterelnök nem a munkahelyén, hanem egy adriai luxushajón “dolgozik” a kormányzati stratégián.”

Magyar szerint azonban az talán érdekesebb, hogy mi is ez a stratégia.

„Vajon igazak-e azok a hírek, hogy hamarosan menesztik Sulyok Tamás köztársasági elnököt és a helyére ültetik a felcsúti (orosz)lánt, hogy ezzel megmeneküljön a választók előtti megmérettetéstől és a totális kudarctól.”

A TISZA Párt elnöke a bejegyzés végén azt is hozzátette: még mindig várják a választ, hogy „mennyibe került a luxusrepülőút és a magyar adófizetők állták-e a számlát, vagy az oligarchák fizették azt, mintegy visszaosztásként Orbán Viktornak”.

Erre azóta viszont már érkezett válasz Kocsis Mátétól. A Fidesz frakcióvezetője ugyanis azt írta Magyar Péternek, hogy a miniszterelnök az általa igénybe vett szolgáltatásokért mindig fizet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Lefestették az orosz szót több oroszlányi tábláról is Sulyok Tamás bejegyzése után
A város határán lévő tábláról az orosz felirat azután tűnt el, hogy a köztársasági elnök módosította a munkácsi rakétatámadás után írt bejegyzését a közösségi oldalán.


Oroszlányban több táblán is eltűnt az "orosz" szó a város nevéből - derült ki a Telex egyik olvasójának fotójából.

Az egyik kép a Tabu nélkül Oroszlány(hangja) című zárt közösségi-csoportban jelent meg. A tábla a település egyik Tescója mellett található. Az olvasó szerint azonban máshol is látható hasonló.

A lap megjegyzi, hogy a táblák lefestése azt követően történt, hogy Sulyok Tamás a Munkácsot ért rakétatámadás után a közösségi oldalán közzétett bejegyzéséből utólag törölte az orosz kifejezést.

Az oroszlányi fotó a Telex cikkében látható.


Link másolása
KÖVESS MINKET: