KULT
A Rovatból

Ilyen, amikor az internet népe ráharap valamire, majd kiköpi – Belle-kritika

A Belle: A sárkány és a szeplős hercegnő című japán anime okos és szép mese a valódi élet, a virtuális valóság és a közösségi média trollokkal teli világa között bóklászó, magányos kamaszokról.

Link másolása

Japán animét elvétve tűznek műsorra a hazai mozik, a műfaj rajongói az évente megrendezett Anilogue-on kívül nemigen láthatnak ilyen darabokat nagyvásznon. Ebből a szempontból is fontos Mamoru Hosoda legújabb filmje, aminek sikerült eljutnia a magyarországi moziforgalmazásig, az viszont rejtély, miért kapott 16-os besorolást nálunk. Hosoda neve sokaknak ismerősen csenghet, Hayao Miyazaki (Chihiro Szellemországban, Szél támad) visszavonulása óta ő a leghíresebb aktív japán anime-rendező a mögötte álló Studio Chizuval. A Miyazakival való állandó összehasonlítgatást nem is ússza meg, és rendre ő marad alul.

Ennek oka, hogy a filmjeiből gyakran hiányolják a szerzőiséget, amit Az idő fölött járó lány, a Farkasgyermek, A fiú és a szörnyeteg és a Mirai – Lány a jövőből alkotója a kritikusai szerint hajlamos feláldozni a közérthetőség és a szélesebb körben való ismertség kedvéért. Nem véletlen, hogy eddigi legnagyobb szakmai sikerét előző filmjével, a Miraijal aratta, amiben képes volt a korábbiaknál egyedibb, személyesebb hangot megütnie.

A Mirai Oscar-jelölést hozott neki, a 2019-es Annie Awardson pedig elnyerte a legjobb független animációs film díját, legújabb darabja viszont kicsit visszalépés a mágikus realizmussal kacérkodó Miraihoz képest. Egy erős alapötletre felhúzott okos és szép iparosmunka egy olyan alkotótól, akinek a kisujjában van a szakma, de ennél egy picivel sem akar többet mutatni magából nekünk. Félreértés ne essék, a végeredmény még így is messze több, mint amit egy átlagos animációs filmtől kapunk, és ezzel bőven elégedettek lehetünk, de a vége főcím után marad azért bennünk egy kis hiányérzet.

A történet szerint Suzut egyedül neveli az apukája. Még kislány volt, amikor elveszítette az édesanyját, a traumát pedig máig nem sikerült feldolgoznia. A kamaszlány otthon és az iskolában is bezárkózik, sem az édesapjával, sem az osztálytársaival nem találja a hangot. A kisvárosban, ahol él, egyetlen közeli barátja van csak, a nagyszájú Hiro, aki ráveszi Suzut, hogy regisztráljon a népszerű közösségi oldalra, a „U”-ra.

A U valami olyasmi, mintha a Facebookot vagy az Instagramot mondjuk a Mátrix virtuális valóságával kereszteznénk. Kiberterében mindenki a biometrikus adatai alapján létrehozott avatárjával van jelen, a webes reprezentációkban fellelhetőek tehát a valós személyek valódi külső jegyei és tulajdonságai. Így például Suzu, aki Belle néven lép be az ötmillió felhasználót számláló U-ba, bár sokkal szebb, mint a valóságban, de ugyanúgy szeplős az arca. És ugyanúgy az éneklés a szenvedélye, mint egyébként, csak itt sokkal szebben cseng a hangja és sokkal menőbbek a dalai.

Belle felbukkanása a U-ban hatalmas szenzáció, a felhasználók lehidalnak az énekétől, és villámgyorsan ő lesz az új sztár.

Naná, hogy Suzut, aki az igazi életében csúnyának, unalmasnak és tehetségtelennek tartja magát, egyből beszippantja a U, ahol megtalálja mindazt, amit a szürke hétköznapokból és saját magából hiányol. Itt, ebben a folyton mozgásban lévő, vibráló világban minden színes és izgalmas, a felhasználók rajonganak érte, és többé nem érzi magát egyedül.
Csakhogy történik valami, ami véget vet az idillnek.

Belle virtuális koncertjén felbukkan egy titokzatos, sárkányszerű lény, akiről az a hír járja, hogy egy dühös különc, aki régi sebeket hordoz magában. Egy elvetemült harcművész, aki nem tartja be a szabályokat, az egyre kegyetlenebb összecsapások pedig lassan veszélybe sodorják a U működését. Belle az egyetlen, aki nem ijed meg a sárkánylénytől, mert rokonlelket és az övéhez hasonló tragédiát szimatol a virtuális levegőben, és naná, hogy meg akarja tudni, kicsoda valójában a megszelídítésre váró teremtmény.

Nem nehéz kitalálni, hogy Hosoda A szépség és a szörnyeteg klasszikus történetét gondolta újra, hogy egy csomó fontos és aktuális dologról beszéljen nekünk. Olyanokról például, hogy van-e átjárás a valódi és a virtuális énünk között, és ha igen, milyen mértékű, és mennyire képes befolyásolni az egyik a másikat. Hogy mennyire lehetünk szabadok az online térben és kinek tartozunk felelősséggel az ottani tetteink miatt, vagy hogy milyen előnyökkel jár a valódi életünkben, ha kiismerjük magunkat a virtuális világban. Mert Hosoda azon az állásponton van, hogy nagyon is jár, filmjét belengi a digitális optimizmus.

A Belle legnagyobb erőssége, ahogy a virtuális világot láttatja. Nem csak képileg, hanem tartalmilag is. Ahogy megmutatja, hogyan hullámoznak a random információk a U élénk színű, harsány és állandóan zizegő kiberterében, és ahogyan azt a kaotikus örvénylést érzékelteti, ahogy a közösségi média felkap valakit, aztán elejt.

Ahogyan azt láttatja, milyen, amikor az internet népe ráharap valamire, végiggörgeti magán, majd kiköpi, és hogy milyen pusztításra képesek a trollok vak dühükben vagy éppen unalmukban. Itt, a virtuális világban minden folyamatos mozgásban van. Ami pedig mozgásban tartja, az az újdonság, ennélfogva teljesen kiszámíthatatlan a siker, ahogy a siker elvesztése is. Erre kell rájönnie Belle-nek.

Ennek a kezdetben sok izgalommal és önbizalommal kecsegtető káoszbirodalomnak a tökéletes ellentéte a valódi világ a maga kiszámítható nyugalmával és harmóniájával, amit Suzu sokáig szürkének és fájdalmasan unalmasnak lát. A U virtuális világában szerzett tapasztalatainak köszönhetően viszont lehetőséget kap, hogy végre megtalálja a harmóniát a saját, valóságos életében, még ha ennek érdekében nagy kockázatot is kell vállalnia valakiért, aki fontos neki.

Belle: A sárkány és a szeplős hercegnő, 121 perc, 2021

Japán animációs film

Rendezte: Mamoru Hosoda

Hazai bemutató: 2022. február 17.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét Luca Guadagnino a Challengersben
Április 25-től játsszák a hazai mozik a Challengerst. Zendaya eddigi pályafutásának talán legfontosabb filmjét készítette el, és mindent meg is mutatott a cél érdekében.

Link másolása

FIGYELEM: A CIKK APRÓ SPOILEREKET TARTALMAZ!

Napok óta azon töprengek, miért is tetszett ennyire a Challengers. Hiszen ha az ember nagy vonalakban elmondja a sztorit, talán fel sem kelti a figyelmet. Szerelmi háromszög, a tenisz, mint az emberi kapcsolatok, játszmák metaforája, bla-bla-bla. De ahogy sokszor hangsúlyozzuk, a művészet fő kérdése a nem a „mit”, hanem a „hogyan”.

Luca Guadagnino rendező az egyszerű hozzávalókat mesterien elegyíti, a romantikus drámából már-már lélektani thrillert csinál. Az első pillanatban megalapozza az egész filmen átívelő feszültséget. Két férfi teniszezik. Izmosak, leharcoltak, feszültek. Már-már mitikus alakok. Csatájukat a nézőtérről figyeli egy szépséges nő.

A három szempárt látjuk egymás mellé vágva, és rögtön tudjuk, miről van szó, mi is lehet a valódi tétje ennek az összecsapásnak.

Ezután a film ügyesen ugrálva az idősíkokon azt mutatja be, hogy jutottak el a szereplők eddig a pontig.

Tashi (Zendaya) ígéretes teniszcsillagnak indult, ám egy sérülés miatt le kellett mondani az álmairól. Manapság férje, Art Donaldson (Mike Faist) teniszcsillag edzője és menedzsere, akivel van egy közös lányuk is. Art rossz passzban van, sorra veszti a meccseit, szíve legmélyén már szívesen visszavonulna, de fél, hogy elveszti felesége megbecsülését, ha feladja. Ám mindannyiuk életét felrázza, amikor egy kisebb rangú versenyen Art szembe találja magát Patrickkal (Josh O’Connor), aki egykor a legjobb barátja volt, egészen addig, amíg meg nem ismerkedtek Tashival.

Mindenképpen ki kell emelni még Trent Reznor és Atticus Ross zenéjét. Mert bármennyire jó is a rendező és a szereplőgárda, voltak olyan helyek a filmben, ahol egyedül a lüktető soundtrack biztosította a feszültséget, anélkül túl hosszú és lapos lett volna egy-egy snitt.

Bámulatos a fényképezés, minden beállítás talál, olykor egyenesen a száguldó labda szemszögéből látjuk a meccseket. Bár a filmben végig erős az erotikus túlfűtöttség, Luca Guadagnino remek ízléssel bánik a kérdéssel. Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét, sosem látszik több, mint ami indokolt, és ami szükséges ahhoz, hogy plusz töltetet adjon egy-egy jelenetnek. Egyébként is túl sok a történés, amit követni kell ahhoz, hogy a szemünket legeltessük. Kimondottan szokatlan módon ebben a filmben sokkal többet vetkőznek a pasik.

Nem is emlékszem, láttam-e valaha olyan mainstream amerikai (vagy bármilyen) filmet, ahol a férfi öltözőt mutatják a maga természetes valóságában.

Itt ez is megtörtént. Sőt, Guadagnino attól sem fél, hogy kicsit behozza a képbe a látens homoszexualitás kérdését. Mindezt kellő lazasággal és humorral teszi.

Félreértés ne essen, a Challengers nem a szexről, és még csak nem is a teniszről szól. Ahogy maga Tashi ki is mondja valahol a film elején: a tenisz nem sport, hanem emberi kapcsolat. Akkor lesz jó egy meccs, ha a pályán lévő két ember szinte eggyé válik, tökéletesen érti egymást.

A Challengers három zseniális színész és egy nem kevésbé nagyszerű rendező összmunkájától lett az, ami, de ez mégiscsak Zendaya filmje, ő a csúcstámadó, a többiek az alaptábort biztosítják neki. A még mindig nagyon fiatal színésznő nem is választhatott volna jobb filmet, hogy megmutassa tehetségét azok számára, akik eddig legfeljebb a Pókember-filmekben és a Dűnében találkoztak vele.

A szép színésznők sokszor úgy próbálnak kitörni a skatulyából, hogy csúnya, vagy legalábbis a nőiességüket háttérbe szorító női karakterek bőrébe bújnak. Zendaya más utat választott: maximálisan kihasználja előnyös külsejét, erotikus kisugárzását, sőt, maga a szerep is arról szól részben, hogy egy vonzereje tudatában lévő fiatal nő miként manipulálja az életében lévő férfiakat. De közben láthatjuk fiatal lányként, anyukaként, femme fatale-ként, üzletasszonyként és tehetetlenül szerelmes nőként is. A színészi sokoldalúság olyan skáláját vonultatja fel, amire kevés szerep nyújt lehetőséget.

Kisujjában van a színész és a nő egész eszköztára, és így könnyedén az ujja köré csavar mindenkit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
A Rovatból
Több mint száz év után került elő egy eddig ismeretlen írás Agatha Christie-től
Az első Poirot-regénye környékén írhatta az első világháború alatt.

Link másolása

Váratlan szerzőre bukkantak egy, a Brit Pszichoanalitikus Társaság archívumában talált magazin hasábjain: minden idők legtöbb könyvet eladott regényírójára, Agatha Christie-re.

A magazint Sylvia Payne, a psziszhoanalízis brit úttörőjének papírjai között találták meg, aki még az első világháborúban, nővérként ismerkedett meg a krimi későbbi koronázatlan királynőjével.

A Mit csináltunk a Nagy Háborúban című, hatvanoldalas, saját készítésű szatirikus magazin is ebből az időből származik és Christie, Payne, illetve kolléganőik különböző írásait tartalmazza: novellákat, verseket, színdarabokat – és egy képregényt is egy mérgezéses esetről, amit Christie és szintén nővér barátnői „követtek el”.

Christie a magazinban elsősorban a kérdezz-felelek rovat vezetőjeként szerepel, ahol képzeletbeli olvasók kérdéseire válaszol, válaszait Agatha néni néven szignózva,

de rejtvényoldalt is szerkesztett, továbbá írt egy bírósági álhíreket tartalmazó rovatot.

A belsős nővérmagazint könnyed, pozitív hangvétele miatt minden bizonnyal saját maguk lelkesítésére készítették a nővérek, akik nap mint nap szembesültek a világháború borzalmaival a Franciaországból hazatért brit háborús sebesültek révén.

Christie nagyjából a magazin keletkezésekor írhatta első regényét is, A titokzatos stylesi esetet, a később legendássá vált Hercule Poirot detektív főszereplésével, de ekkor még senki sem sejthette, hogy az írónő könyveinek eladását csak Shakespeare és a Biblia tudja majd megelőzni, ugyanis első regényének kéziratát három éven át hat különböző kiadó utasította vissza.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt András Ferenc
A nemzet művészének rendezőként olyan filmek fűzödnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét vagy a Dögkeselyű. 81 éves volt.

Link másolása

Nyolcvanegy éves korában elhunyt András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer, érdemes művész, a nemzet művésze – jelentette be csütörtökön Szombathelyen Kollarik Tamás, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság elnöki főtanácsadója és Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia elnöke a 11. Savaria Filmszemle keretében rendezett médiakonferencián.

András Ferenc, a Savaria Filmszemle életműdíjas zsűritagja emléke előtt a konferencia résztvevői néma felállással tisztelegtek.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az intézmény harmadéves filmrendező osztályának osztályvezető tanára csütörtökön hajnalban hunyt el.

András Ferenc 1942. november 24-én született Budapesten, 1973-ban szerzett rendezői diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Életében mindvégig jelentős szerepet játszott a film és a televízió. Pályáját 1962-ben kezdte a Magyar Televízióban, majd dolgozott a filmiparban is, ahol a korszak legnagyobb rendezőivel működött együtt, köztük Ranódy Lászlóval és Makk Károllyal.

Rendezőként és forgatókönyvíróként olyan rendkívüli alkotások kötődnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét, a Dögkeselyű, A kárókatonák még nem jöttek vissza, a Családi kör vagy a Törvénytelen című film – olvasható az SZFE méltatásban.

Mint írták, András Ferenc 1977-ben aláírta a Demokratikus Chartát, kifejezve tiltakozását a csehszlovákiai diktatúra intézkedései ellen, a politikai nyilatkozat támogatása miatt hosszú ideig nem forgathatott újabb játékfilmet.

A nyolcvanas években a MAFILM színésztársulatának vezetője volt, majd később a Dialóg Filmstúdiót irányította. Produceri tevékenysége mellett meghatározó szerepet vállalt a szinkronszakma alakításában, valamint a Duna Televízió szinkronműhelyének korszakos vezetője volt. Szerteágazó tudása és tapasztalata ellenére viszonylag későn kezdett tanítani: 2021-től volt az Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező osztályának osztályvezető oktatója, aranydiplomáját pedig 2023-ban vehette át ugyanitt - emelik ki a közleményben.

András Ferenc halálával a magyar film világa kiváló alkotót veszített el, emlékét a filmjein és oktatói munkáján keresztül őrzi a Színház- és Filmművészeti Egyetem

– írták.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
„Így tovább nem lehet élni” – Újabb zseniális Bödőcs-kisfilm készült, Csákányi Eszter és Znamenák István is remek benne
Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással. Egy kis Örkény, egy kis Wes Anderson négy és fél percben.

Link másolása

Új kisfilm került fel Bödőcs Tibor YouTube-oldalára: a mintegy 4 és fél perces alkotás két főszereplője Znamenák István és Csákányi Eszter.

A kérvény című opus egy Wes Anderson-szerű miliőben játszódik, és lényegében egy kérvény felolvasásából áll, na meg a hangos csattanóból. De az egészben benne van az „elmúthatvanév” Magyarországa, persze a megfelelően vicces, ironikus körítéssel. A kérvény című kispróza egyébként Bödőcs Prímszámok hóesésben című kötetének egyik fejezete.

Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással.

De felesleges is ennél több, nézzük a kisfilmet:


Link másolása
KÖVESS MINKET: