KULT
A KFT folytatja a koncertezést az új tagokkal, a nyári fesztiválok tapasztalataira hivatkozva. A dobos úgy nyilatkozott, hogy nincs jele a kapcsolat rendeződésének Laár Andrással, ugyanakkor azt kívánják, legyen ereje kilábalni a helyzetéből.
KULT
„Csak a jamaicai lüktetést adtuk hozzá, és már kész is volt” – így szól a KFT Afrikája ska verzióban
A Super Starsky dalaira több mint 10 évig csak élőben táncolhatott a közönség, az utóbbi hónapokban viszont sorra jelentetik meg a koncertekről már jól ismert feldolgozásokat.
KULT
A súgógép találkozása a Beatlessel és Pilátussal a boncasztalon: röviden így lehetne jellemezni a KFT dobosát. Interjú.
KULT
A KFT koncertjein egyelőre más ugrik be helyette. Arról még nincsen hír, hogy a L'art pour l'art Társulat előadásai elmaradnak-e emiatt.
Népszerű
Ajánljuk