Riasztás felhőszakadás miatt - hétvégére is figyelmeztetnek
Vasárnapig marad a nyáriasan meleg idő, ugyanakkor továbbra is számítani kell záporokra, zivatarokra, írja az Időkép. Pénteken és szombaton a legtöbb helyen 25 fok fölött, helyenként 30 fok közelében alakulnak a maximumok. Vasárnapra egy-két fokkal már mérséklődik a felmelegedés, az igazi lehűlést hozó hidegfront azonban csak hétfőn érkezik meg.
Pénteken egy érintőleges gyenge hidegfront hatására a Dunántúlon többfelé megélénkül az északias szél. Reggel nyugaton fordulhatnak elő záporok, és délelőtt is itt marad felhősebb az ég. Délután a megnövekvő gomolyfelhőkből már több helyen kialakulhatnak záporok, zivatarok, nagyobb eséllyel északon és a Dunántúlon szakadhat le az ég. A zivatarokat helyenként felhőszakadás, jégeső is kísérheti.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat a felhőszakadás veszélye miatt elsőfokú riasztást és figyelmeztetést adott ki péntekre, a figyelmeztetés még szombaton is érvényes lesz.

Kora délelőttig inkább csak a Nyugat-Dunántúlon alakulhatnak ki zivatarok, délutántól a záporok mellett az Északi-középhegység térségében és az Észak-Alföldön, a Dunántúl északi, északnyugati felén valószínű zivatarok kipattanása, amelyek környezetében felhőszakadás (rövid idő alatt kis területen 25-30 milliméter csapadék), kis méretű jég és viharos (60-70 km/órás) szél is előfordulhat - írják.
Szombaton északkeleten száraz, napos, máshol gomolyfelhős-napos idő várható, ismét több helyen, legnagyobb számban a Dunántúlon kell záporokra, zivatarokra számítani. A szél csak zivatarok idején erősödhet meg.
Vasárnap aztán átmenetileg szárazabb, néhány fokkal hűvösebb időre van kilátás, a többfelé megélénkülő keleties szélben délután 23 és 28 fok között alakulnak a maximumok. Zápor, zivatar ezen a napon inkább csak nyugaton és délnyugaton alakulhat ki.
Hétfőn egy hidegfront éri el térségünket, mely a jelenlegi számítások szerint lelassul fölöttünk, így végre sokfelé hullhat kiadós csapadék, mely a kiszáradt földeknek nagyon jól jöhet, és a szél is többfelé feltámad. Több fokkal visszaesik a hőmérséklet.