Egy anya könnyeivel küszködve mesélt arról a pillanatról, amikor attól rettegett, hogy hároméves kislánya életét veszti egy váratlan baleset során egy lóval, írja a Unilad.
Az amerikai Haley Wilkey csak egy kellemes napot szeretett volna eltölteni a családjával, de a nap tragédiába torkollott.
Azt tervezte, hogy kislánya egy szép fotót készít egy vadlóval, miközben egy nevadai réten tartózkodtak, de a dolgok váratlanul rosszra fordultak.
Wilkey augusztus 3-án videót készített a Mount Charleston-hegységben, ahol a családi kirándulás közben felvette, ahogy a kislánya a lóval játszik – alig pár pillanattal azelőtt, hogy a ló súlyosan megsebesítette volna a gyermeket.
„Egy pillanatra elfordultam, hogy a fiamhoz szóljak. Ekkor történt, hogy a vadló rátámadt és fejbe rúgta.”
– emlékezett vissza Wilkey.
A hároméves Olivia eszméletlenül feküdt a földön, és a családja attól tartott, hogy a legrosszabb következett be.
„Azonnal láttam, hogy a feje felnyílt. Azt hittem, meghalt, mert nem reagált”
– mondta könnyek között az anya.
Szerencsére egy idegen gyorsan a segítségükre sietett, és fontos szerepet játszott abban, hogy megmentsék a gyermeket, és elállítsák a vérzést.
„Volt nála egy elsősegélydoboz, adott nekem gézt, és segített nyomást gyakorolni a fejére, amíg a vérzés egy kicsit le nem csillapodott.”
– mesélte Wilkey.
„Ha egy pillanatra is enyhítettünk a nyomáson, a vérzés azonnal újraindult”
– tette hozzá.
A helyzetet tovább rontotta, hogy a családnak nem volt térereje, ezért az apának le kellett hajtania a hegyről, hogy segítséget hívjon.
„Úgy éreztem, mintha legalább 45 percig kellett volna összeszorítanom a fejét, miközben vártunk a mentőre”
– mondta Wilkey.
Ez a 45 perc valószínűleg örökkévalóságnak tűnt a család számára, miközben a kislányuk életéért imádkoztak.
Oliviát végül helikopterrel szállították egy Las Vegas-i kórházba, ahol műtétet hajtottak végre a koponyáján.
Az orvosok megállapították, hogy súlyos koponyatörést, agyvérzést, agyi zúzódást és súlyos agyrázkódást szenvedett.
Csodával határos módon Olivia vizsgálatai azt mutatták, hogy az eset után nincs maradandó agykárosodása.
A felépülését támogató GoFundMe oldalon a szülők arról számoltak be, hogy a kislány már felült és játszik.
A szülők mély hálával gondolnak a gyorsan cselekvő idegenre, bár sajnálják, hogy nem kértek elérhetőséget tőle. Az apa csak annyit tudott mondani neki:
Egy anya könnyeivel küszködve mesélt arról a pillanatról, amikor attól rettegett, hogy hároméves kislánya életét veszti egy váratlan baleset során egy lóval, írja a Unilad.
Az amerikai Haley Wilkey csak egy kellemes napot szeretett volna eltölteni a családjával, de a nap tragédiába torkollott.
Azt tervezte, hogy kislánya egy szép fotót készít egy vadlóval, miközben egy nevadai réten tartózkodtak, de a dolgok váratlanul rosszra fordultak.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Pottyondy Edina: Ha itt nem arról van szó, hogy valami cucc túl lett tolva, akkor Lázár agyát kicserélték a hatvanpusztai Frankenstein-kastélyban
A humorista legújabb videójában Putyin, Kim Dzsongun és Hszi Csin Ping pekingi találkozójáról, Szijjártó Péter részvételéről, Lázár János megszólalásairól, Tarr Zoltán szavairól és a kötcsei eseményekről is beszélt.
Újabb videóban vette górcső alá az elmúlt időszak közéleti eseményeit Pottyondy Edina. A humorista legújabb videójában először Vlagyimir Putyin, Kim Dzsongun és Hszi Csin Ping pekingi találkozójáról beszélt.
„Hát ilyen nyomasztó péniszjárást én legutóbb akkor láttam, amikor egy onlyfans modell egyetlen nap alatt ezer férfival bújt ágyba. A győzelem napi ünnepség és fegyverexpo nem csak egy nosztalgikus elvtársi találkozó volt Japán második világháborús legyőzésére emlékezve, hanem félreérthetetlen jele annak, hogy Donald Trump vámháborús mesterterve és külpolitikai pojácáskodása felbátorította a világ diktátorait. A nagypofájú, hantázó, puncimán, csőcserearcú, drivetter traft lakhajú ingatlanügynök fölényeskedése, hazudozásai, blöffjei és zsarolásai most beárazódtak” – fogalmazott Pottyondy, aki szerint
„ez a pszichotrió egyértelmű üzenet a nyugati világnak: Végetek kutyák! És üzenet Trumpnak: köszönünk mindent elnök úr, további sok sikert a békéhez. A vonulós maffiastiló sem véletlen. Illiberális védjegy. Amit a lemenő nap fényéből nem pótol vissza a viagra, azt gangsztázással oldják meg”.
A humorista Szijjártó Péterre is kitért.
„Az Orbán-család külügyminisztere nem csak együtt vonult a Trump ellen szerveződő koalícióval, hanem alázatosan elfoglalta a helyét az illiberális tornasorban, precízen szemléltetve, hogy mit is jelent utolsó csatlósnak lenni. Mondjuk nem lennék boldogabb attól sem, hogyha az első sorban menetelne, csak legalább azt látnám, hogy a személyes ambíciója túlmutat azon, hogy Lavrov hónaljszőre legyen, és a 14 éves gyerekét is magánrepülőgéppel utaztassa”
– fogalmazott Pottyondy.
A humorista aztán megemlítette a Tisza Párt adóprogramját, Tarr Zoltán szavait és az arra érkező kormányzati reakciót is.
„Van a hatvanpusztai kastélykomplexus ismeretlen célú alagsoránál is van lidércesebb: a Tisza-adó, az új halálkampány, az új nemzetpusztulás, az új démon, a többkulcsos adórendszer. Annyira veszélyes, annyira vállalhatatlan, hogy ilyen van a legtöbb nyugati országban, sőt még Kínában is. És ezt a népnyúzó szörnyűséget próbálják rátolni a Tiszára. Annyira veszélyes, annyira vállalhatatlan, hogy ilyen van a legtöbb nyugati országban, sőt még Kínában is.
És ezt a népnyúzó szörnyűséget próbálják rátolni a Tiszára. Meg persze azt, hogy adót akarnak emelni. És hiába cáfolják Magyar Péterék, hiába mondják el minden alkalommal, hogy nincs ilyen terv, sőt éppen hogy adót akarnak csökkenteni.
A Fidesz már ott tart, hogyha lúd, legyen kövér, elégetnek pár tízmilliárdot nemzeti konzultációra a nem létező Tiszasarcról. Kevésbé zavartatják magukat az igazságtól, mint Győzike a Kodály-módszertől. Annyira köti őket a valóság, mint a Toy Story íróit. Mondjuk nagyban megkönnyítette az állampárt helyzetét, hogy Tarr Zoltán, a Tisza alelnöke egy fórumon elkezdett a politika helyett sunnyogás kell, különben a Fidesz kiforgatja a mondandót kommentbölcsességgel arcoskodni”
– fogalmazott a humorista, aki szerint „ezúttal nem egy ellenzéki Facebook profil, hanem egy kormányzásra készülő párt második embere adta elő a marketing Machiavellit”.
„Értem, hogy Tarr Zoltán azt hiszi, hogy a kiábrándult fideszes visszaábrándul, hogyha nem hall nemzeti lózungot és arrogáns hazudozást. De azért az művészet, hogy egyetlen mondattal sikerült olyan helyzetet teremtenie, hogy az ezer módon adóztató, katát eltörlő, különadókat kivető, világrekord áfát bevezető kormányzat, ami a 15%-os egykulcsos adóra rádobott 10-20-30% inflációt most azzal ijesztgethet, hogy jajaj, mire készül a Tisza” – jegyzi meg.
Pottyondy szerint
„legalább ennyire bizarr, hogy Orbán Viktor azzal akarja visszacsábítani a szavazóit, hogy Tarr Zoltán úgy csavarta a szót, mint digitális harcos a csípőjét egy Rakonczai Imre koncerten, a Főni felháborodik, ha a fideszes know-how-t egy tiszás adja elő, de ha Tarr Zoltán cinizmusa vállalhatatlan, akkor Lázár János ámokfutása hogy nem zavarja őket?”.
A humorista ezután bevágta Lázár János az ATV-ben arról beszélt, hogy a Fidesznek jobb hazugságai vannak, mint a Tiszának, illetve azt is, amikor a Tranziton azt mondta: „Nagyon szépen tudom magyarázni, hogy 15 évig miért nem csináltunk semmit, ez is egy képesség, és a Lázár-infók alkalmasak voltak arra, hogy ezt a képességemet még jobban tökélyre fejlesszem, és más fideszes társaimnak is jó szívvel ajánljam”.
„Be van kólázva, vagy speed, vagy mi a fasz? Ez már lassan a csurran-cseppen klip, csak nem az öreg diktátor, hanem a sunyi segédje kapta az igazságszérumot”
- fogalmaz Pottyondy, majd később hozzátette:
„Ha itt nem arról van szó, hogy valami cucc túl lett tolva, akkor Lázár agyát kicserélték a hatvanpusztai Frankenstein-kastélyban. Ez a fickó egy sima modorú, gátlástalan hazudozó volt. Most meg Kunhalmi Ágnes rossz képességű protekciós unokaöccse”.
A videóban végül a kötcsei események is szóba kerültek. Pottyondy szerint a Magyar-Orbán csatában nehéz eredményt hirdetni.
„A Tisza bemutatta a gazdasági tótumfaktumát, aki egy ex-fideszes államtitkár, az új alelnökét, aki egy nagyon szimpatikus asszony, és Magyar Péter ellopta a show jelentős részét azzal, hogy kordonok és rendőrsorfal mögé szorította a fideszes elitet. Ami eddig exkluzivitásnak és hatalomnak látszott, az most vergődésnek és gyávaságnak, hiába lett 24 év után most nyilvános a kötcsei Orbán-beszéd. A nemzetvezető sem volt különösebben izgi, viszont az nem látszott, hogy zavartatná magát a családja száz és ezermilliárdjaitól, vagy az állandósult gazdasági válságtól, vagy a közszolgáltatások leépülésétől. Pont olyan magabiztos volt most is, mint 5 éve, meg 10 éve, meg 15 éve. Vagy az van, hogy ez a faszi tökéletes színész, vagy egész egyszerűen nem tájékoztatják arról, hogy milyen a közhangulat. Vagy éppen annyira érdekli az ország állapota, mint a finn női biatlonbajnokság” – mondta Pottyondy, aki szerint Orbán Viktor beszédének végén „jött a szokásos keresztapa pillanat”.
„Megint elkattant az öreg, és fenyegetőzött egy sort”
Újabb videóban vette górcső alá az elmúlt időszak közéleti eseményeit Pottyondy Edina. A humorista legújabb videójában először Vlagyimir Putyin, Kim Dzsongun és Hszi Csin Ping pekingi találkozójáról beszélt.
„Hát ilyen nyomasztó péniszjárást én legutóbb akkor láttam, amikor egy onlyfans modell egyetlen nap alatt ezer férfival bújt ágyba. A győzelem napi ünnepség és fegyverexpo nem csak egy nosztalgikus elvtársi találkozó volt Japán második világháborús legyőzésére emlékezve, hanem félreérthetetlen jele annak, hogy Donald Trump vámháborús mesterterve és külpolitikai pojácáskodása felbátorította a világ diktátorait. A nagypofájú, hantázó, puncimán, csőcserearcú, drivetter traft lakhajú ingatlanügynök fölényeskedése, hazudozásai, blöffjei és zsarolásai most beárazódtak” – fogalmazott Pottyondy, aki szerint
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Szexuális fantáziája miatt amputálta a saját lábát, most börtön vár a brit sebészre
Neil Hopper amputált emberré kívánt válni, és mindig is erről álmodott. Szárazjeget öntött a lábára, amíg azok teljesen érzéketlenné váltak. Az orvos az öncsonkítása után is folytatta a munkáját, és több száz beteget megműtött.
Egy brit sebészről kiderült, hogy évekig félrevezette az embereket a lábamputációja körülményeivel kapcsolatban. A férfi végül börtönbe került, mert csalással próbált pénzhez jutni.
Neil Hopper a tévében azt mesélte, hogy vérmérgezés miatt veszítette el a lábait. A This Morning című műsorban arról beszélt, hogy 2019-ben egy családi kempingezésen ő és a lánya is rosszul lettek. A gyermeke hamar felépült, őt viszont kórházba vitték, ahol állítása szerint szepszis miatt amputálták a lábait.
Az igazság azonban egészen más volt. Hopper szexuális fantáziája miatt szárazjeget öntött a lábára, amíg azok teljesen érzéketlenné váltak. A bíróság 32 hónap börtönbüntetést szabott ki rá, és 466 fontot is ki kell fizetnie, mert két biztosítótól is megpróbált pénzt kicsalni.
Az ügy akkor került napvilágra, amikor a rendőrség letartóztatta Marius Gustavson-t, akit „eunuch-csinálóként” ismernek. A férfi saját nemi szervét, mellbimbóját és lábát is eltávolította, és másokat is erre biztatott. Gustavson életfogytiglani börtönt kapott, miután sötét videókat tett közzé a weboldalán.
Hopper tőle vásárolt olyan felvételeket, amelyeken férfiak távolítják el a nemi szervüket. Több mint 1500 üzenetet váltott Gustavson-nal arról, hogyan tudná levágni a saját lábát. Nicholas Lee ügyész így fogalmazott:
„Az üzenetekből egyértelműen kiderül, hogy Mr. Hopper amputált emberré kívánt válni, és mindig is erről álmodott. Ennek a valaminek a megszállottja volt, és szexuálisan izgatta a gondolat, hogy ő is amputált legyen.”
A férfi ügyvédje, Andrew Langdon KC hozzátette, hogy Hopper egy walesi faluban nőtt fel, és már gyerekként úgy érezte, rossz testben van. A nemétől is szorongott, és nő akart lenni.
Az orvos az öncsonkítása után is folytatta a munkáját, és több száz beteget megműtött. A kórház szóvivője közölte, hogy a vádak nem kapcsolódnak Hopper szakmai tevékenységéhez. Hozzátette: ha valamelyik korábbi páciensében kételyek merülnek fel, keressék meg őket bizalommal.
Egy brit sebészről kiderült, hogy évekig félrevezette az embereket a lábamputációja körülményeivel kapcsolatban. A férfi végül börtönbe került, mert csalással próbált pénzhez jutni.
Neil Hopper a tévében azt mesélte, hogy vérmérgezés miatt veszítette el a lábait. A This Morning című műsorban arról beszélt, hogy 2019-ben egy családi kempingezésen ő és a lánya is rosszul lettek. A gyermeke hamar felépült, őt viszont kórházba vitték, ahol állítása szerint szepszis miatt amputálták a lábait.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Videó: pár percet sem bírt ki a vízen, szinte azonnal elsüllyedt egy vadonatúj luxusjacht
A Dolce Vento nevű, 24 méteres hajó Zonguldaknál került bajba, miután a vízre engedték. A fedélzeten tartózkodó négy ember sértetlenül jutott ki a partra.
Néhány perccel azután, hogy vízre bocsátották, felborult és elsüllyedt egy új luxushajó a törökországi Zonguldaknál, a Fekete-tenger partján – írja a CNN alapján a 24.hu.
A helyi lapok szerint a Dolce Vento nevű, 24 méteres, körülbelül 40 millió török lírába, vagyis nagyjából 325 millió forintba kerülő hajón stabilizációs gondok jelentkeztek.
A jármű az oldalára dőlt, majd elmerült a hétméteres vízben.
A fedélzeten a tulajdonos, a kapitány és két legénységi tag utazott. Mindannyian sértetlenül jutottak ki a partra.
A hajó elsüllyedéséről videó is készült:
A luxury yacht worth 1 million dollars in Zonguldak sank just 15 minutes after being launched. The owner and crew swam to shore. pic.twitter.com/3Lh6wCUcCd
Néhány perccel azután, hogy vízre bocsátották, felborult és elsüllyedt egy új luxushajó a törökországi Zonguldaknál, a Fekete-tenger partján – írja a CNN alapján a 24.hu.
A helyi lapok szerint a Dolce Vento nevű, 24 méteres, körülbelül 40 millió török lírába, vagyis nagyjából 325 millió forintba kerülő hajón stabilizációs gondok jelentkeztek.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„El tudjátok képzelni, hogy anyaként mennyire összetörtem” – életfogytiglant kapott Dubajban a brit egyetemista, az anyukája sem gyűjthet neki pénzt
A GoFundMe szerint a kampány megsértette a szolgáltatási feltételek egy pontját, amely tiltja bizonyos bűncselekmények jogi védelmének támogatását. Dubajban az életfogytiglani börtönbüntetés általában 15–25 évet jelent.
Mia O’Brien, egy 23 éves liverpooli joghallgató életfogytiglani börtönbüntetést kapott Dubajban, számolt be róla a LadBible. Az édesanyja, Danielle McKenna szerint tavaly október óta egyik családtag sem találkozott vele.
„Ez egy fiatal lány, aki jogi egyetemre járt, és sajnos rossz úgynevezett barátokkal került kapcsolatba” – fogalmazott Danielle a GoFundMe-oldalon, ahol adománygyűjtő kampányt indítottak Mia megsegítésére. A cél 1600 font (kb. 740 ezer forint) lett volna, ám a kampányt 700 font (kb. 325 ezer forint) után eltávolították – írja a The Sun.
A GoFundMe szóvivője azt közölte, hogy
a kampány törlésére azért került sor, mert az megsértette a felhasználási feltételek Tiltott tevékenységek szakaszának 9-es pontját. Ennek értelmében tilos pénzt gyűjteni bizonyos feltételezett bűncselekmények jogi védelmére.
Danielle az adománygyűjtés leállítása előtt megköszönte a felajánlásokat, és azt írta, hogy „ez a pénz Mia megsegítésére megy”. Azt is hozzátette, hogy az összeget jogi költségekre, illetve arra fordítanák, hogy a családból valaki elutazhasson Dubajba, mivel október óta senki sem látta Miát. „Biztosan el tudjátok képzelni, hogy anyaként mennyire összetörtem” – írta az édesanya.
Amikor arról kérdezték, hogy szerinte a lánya kábítószer-kereskedelemmel volt-e kapcsolatban, Danielle azt mondta, hogy nem hiszi, hogy „kérték volna tőle, hogy hozzon vissza bármit is”, de elismerte, hogy „kokainnal kapták el egy lakásban”.
„Körülbelül 50 gramm volt” – mondta, azt állítva, hogy még két ember volt a lakásban, köztük a barátja, és mindannyiukat „kábítószer-kereskedelemmel vádolják”.
A Daily Mailnek elmondta: lánya jelenleg nehéz időszakon megy keresztül, és nemrég egy másik börtönbe szállították át, miután megkapta az életfogytiglani ítéletet.
A Detained in Dubai nevű szervezet blogján arról írnak, hogy
a rabok fehér egyenruhát kapnak, színes ruhadarabok nem megengedettek. A beszámoló szerint előfordul, hogy nincs ágy, csak egy mosatlan takaró jut a földre. Egy-egy helyiségben 96 emeletes ágy található, azaz 192 férőhely van. Az étkezések reggel 5 órakor, 11 órakor és este 5 órakor történnek.
A korábbi hírek szerint Mia korábban Dubaj központi börtönében volt. Édesanyja később megerősítette, hogy már egy másik intézménybe került át.
David Haigh, a Leeds United korábbi ügyvezető igazgatója – aki maga is 22 hónapot töltött börtönben Dubajban – az Independentnek azt mondta:
„Az egyetlen szó, amivel le lehet írni, milyen börtönben lenni Dubajban: pokol.”
Hozzátette: „Engem 22 hónapig tartottak fogva, és soha nem fogom elfelejteni – a bűzt, a koszt, a meleget, és azt, hogy semmiféle információt nem kaptunk.”
A lapok szerint Dubajban az életfogytiglani börtönbüntetés általában 15–25 év közötti időtartamot jelent.