A Rovatból

Folyatódik a vadászbotrány: hosszú levelet írtak Balázsnak és a Rádió 1 műsorvezetőinek a vadászok

Bajdik Péter, az Országos Magyar Vadászkamara főtitkára arra kérte a rádiót, hogy vegyék le az internetről azokat a felvételeket, amelyekben Balázs a vadászokat becsmérli.


Még hetekkel ezelőtt haragította magára a magyar vadászokat Sebestyén Balázs: a Rádió1 reggeli műsorában kezdte szidni őket, mert egyikük lőhette ki azt a fokozottan védett európai szürke farkast, amelynek Nagyvisnyó mellett találták meg a tetemét. Az élő adásban a vadászokat lehülyézte, illetve alkoholistának nevezte őket.

Ezek után az Országos Magyar Vadászati Védegylet 65 ezer magyar vadász nevében kérte ki magának Balázs szavait, és ismert magyar vadászok, többek között Bodrogi Gulya és Póka Egon is reagált a vádakra. A botrány azonban nem csillapodik: most Bajdik Péter, az Országos Magyar Vadászkamara főtitkára írt egy levelet Balázsnak és a többi műsorvezetőnek, amelyben többek között azt kéri, hogy vegyék le a Rádió 1 weboldaláról az érintett műsort tartalmazó felvételt - fedezte fel a Blikk.

Bajdik Péter levelét, amely a kamara weboldalán is megtalálható, változtatás nélkül közöljük:

Tisztelt Sebestyén Balázs!

Tisztelt Rákóczi Ferenc!

Tisztelt Vadon János!

Az Országos Magyar Vadászkamara – mint a vadászok országos érdekképviseleti és köztestületi szervezete – képviseletében keresem meg Önöket. Műsoruk rendszeres hallgatójaként megdöbbenve vettem tudomásul, hogy 2018. november 22-ei adásukban főként Sebestyén Balázs miként nyilatkozott a vadászatról és a magyar vadásztársadalomról.

Szeretném röviden és pontosan idézni, hogy mik is hangzottak el:

• „Vakok ezek a vadászok vagy megint részegek voltak?”

• „Az alkoholtól a szürke hályog már ráereszkedett a szemére. Miért nem őt lövik le, milyen jó lenne…”

• „A hatalmukat fitogtató, kisebbségi komplexussal rendelkező, egyébként a fegyverben, az erőszakban igen hívő, kisebbségi komplexussal rendelkező, péniszhosszabbító emberek mennek vadásznak, tisztelet a nagyon kevés kivételnek.”

• „Istent játszanak és közben alkoholisták.”

• „Nem tudom sajnálni, még azt sem, amikor az egyik lelövi a másikat. Olyan seggek, komolyan mondom. Isznak, tivornyáznak, részegek.”

• „8 éves gyerek infantilis szintjén vannak. Idióta, ostoba vadászok.”

Kedves Balázs!

A fentebb elhangzott állítások, vélemények kár is szót ejteni róla, bizony általánosítások. Meglehet, hogy jogilag és saját megítélése szerint nem azok. Általánosításnak azonban azt nevezném, ha általánosságban sért, bánt meg valamely csoportot, közösséget. Márpedig a vadásztársadalom széles visszajelzése alapján ez történt. Bár tudjuk, hogy a legtöbbünket „seggnek” tartja és a saját szavaival: „az sem érdekli, hogy mit szólnak a vadászok”, mégis tennénk egy kísérletet, hogy műsoruk objektivitását vagy annak legalább a látszatát próbáljuk meg – ha lehet együtt gondolkodással – fenntartani.

A téma, melynek kapcsán a fentiek elhangzottak, egy fokozottan védett állat egyede, egy szürke farkas elpusztításának híre volt. A farkast a hírek szerint lelőtték, a tettest a Vadászkamara információi szerint még keresik. Szeretném tájékoztatni, hogy ennek fényében nincs arra bizonyíték, hogy a farkast egyáltalán vadász lőtte le, arra pedig végképp nincs, hogy jogszerű vadászati tevékenység során követte volna el valaki a cselekményt. Amennyiben ez mégis beigazolódna, a Vadászkamara az első szervezetek közé fog tartozni, mely az elkövető ellen súlyos büntetés kiszabását kezdeményezi, saját lehetőségein belül is megteszi a szükséges intézkedéseket és biztosíthatom, hogy a vadásztársadalom elhatárolódik a hasonló (bűn)cselekményektől. Szeretném felhívni a figyelmét egy hasonló esetre, mely 2014-ben Nógrád megyében egy barna medve illegális lelövéséhez kötődik, amikor is a vadászati hatóság és a vadászok bejelentésére derült fény az eseményre és az ő kezdeményezésükre indult eljárás az elkövetők ellen.

Kedves Műsorvezető Urak!

A magyar vadásztársadalom népes tábort mondhat magáénak: 2018-ban 64.741 ember vadászik hazánkban, mintegy háromezren ezt hivatásukként gyakorolják a mindennapjaikban. Ez azt jelenti, hogy Magyarország minden lakosát figyelembe véve, minden 151. ember vadászik, a 18. életévét betöltött lakosokra vetítve pedig minden 125. ember. Obszcén megjegyzéseit alapvetően sem tudom értelmezni, de különösen nem a vadásztársadalom 2626 fős táborára, hiszen ez a létszám a női vadászok létszáma.

Összességében tehát hazánkban közel 65.000 emberre (férfiakra és nőkre) lenne igaz az, ami a műsorban elhangzott, hiszen Balázs szavaival csak nagyon kevés kivétel van a fentiek alól.

A „kinyilatkoztatós”, „odamondós”, „keménykedős”, „majd én megmondom a tutis” állítások ebben az olvasatban rendkívül felháborítók és az egész vadásztársadalom nevében kikérjük magunknak. A magyar vadászok nem bűnözők, nem alkoholisták, nem kisebbségi komplexusból cselekszenek és nem játszanak Istent. Talán emlékeznek a magyar rádiózás történetében olyan műsorvezetőkre, akik magukat Isteneknek nevezték, sőt talán olyan rádiós műsorvezető is akad, aki magáról ezt el is hiszi. Mégsem gondolom, hogy az egyén megnyilvánulásai miatt kell egy közösséget (akár vallási, akár etnikai, akár szakmai közösséget) megítélni, mi több elhamarkodott módon el is ítélni vagy megbélyegezni.

Mint minden társadalmi, szakmai rétegben, így a vadászok táborában is van mindenféle ember, de ez nem ok, hogy mindenkit egy kalap alá vegyenek. Még szerencse, hogy a rádiós és televíziós műsorvezetésben vagy a celebek világában senki sem lóg ki a sorból, mindenkit azonos módon lehet mérni és megítélni az össztársadalmi erkölcsi mérce szerint.

Biztosíthatom, hogy a magyar vadásztársadalom döntő hányada nem „segg”, hanem a mindennapokban kötelességtudó, dolgozó, családapaként vagy anyaként otthon is helytálló hétköznapi ember, akik közül sokan az Ön/Önök hallgatói. A meghatározó többségük becsületes, visszahúzódó, a csendes magányt is kedvelő adófizető, a természet szerelmese, akik olykor csekély jövedelmükből is komoly összegeket áldoznak a fenntartható vadgazdálkodásra, hazánk természeti értékeinek fenntartására. Gondolom pontosan úgy, mint a legtöbb rádiós műsorvezető.

A vadásztársadalmon belül mélységes a felháborodás, melyet Balázs véleménynyilvánítása váltott ki. Természetesen lehet, hogy ez a cél: mondjunk valamilyen felháborítót, vonjuk magunkra a figyelmet és bátran bántsunk meg több tízezer embert, csak azért, mert valamiben különbözik az érdeklődésük, életformájuk a többi embertől. Az újságírók majd elcsámcsognak rajta egy darabig és a műsornak a negatív hír is hír. Kíváncsi lennék milyen lenne a nyilatkozat visszhangja, ha a fenti megállapítások nem egy szakmai vagy szabadidős tevékenység által tömörített közösség, hanem etnikai, nemi identitás vagy vallási alapon csoportosuló közösség tagjait érték volna.

Kikérjük magunknak azt a megállapítást is, hogy a magyar vadászokat alkoholistáknak, részegen duhajkodó idiótáknak állítja be a műsor. Felhívom a figyelmet arra, hogy vadászvizsgát tenni és fegyvert szerezni Magyarországon jogszabályokban rögzített keretek között lehet, hosszas, a KRESZ rendszeréhez hasonló elméleti és gyakorlati felkészülés, tanfolyam teljesítése és vizsga után. Vadászat során, akárcsak autóvezetés esetében is zéró tolerancia van az alkoholfogyasztásban, tehát Balázs által említett körülmények között sem autót vezetni, sem pedig vadászni nem lehet. Balázs kedveli a publikációkra, statisztikákra alapozott közléseket, ilyen volt például a Rádió1 reggeli műsorában a közelmúltban az is, amikor a női és férfi sofőröket hasonlították össze elsősorban Rákóczi Ferenccel. Akkor Balázs ragaszkodott a statisztikai módszereken nyugvó ténymegállapításokhoz.

Jelzésül álljon itt egy statisztika. A KSH adatai alapján 2018. január és szeptember között az ittas járművezetők 1022 közúti balesetet okoztak a magyar utakon. Sajnálatos módon vadászbalesetből is előfordul 1-2 eset éves szinten, de ennek vajmi kevés köze van az alkoholfogyasztáshoz, ténylegesen a szó szoros értelmében balesetekről beszélhetünk. Ne feledjük el, a Vadászkamara legóvatosabb becslése szerint vadászati tevékenység kapcsán évente 2 millió (!) lövést adnak le országosan a hazai vadászterületeken. Kedves Balázs! Biztos, hogy fenntarja azt az állítását, hogy nem sajnálja, amikor baleset történik és egy értékes emberi élet megszakad?

A rádióműsorukban – talán erre egyébként büszkék is – elég hangsúlyos szerepet szokott kapni az objektivitás, széleskörű tájékoztatás, figyelemfelhívás, nyilvánvalóan megfűszerezve a műsorvezetők személyes véleményével. Az objektivitásba vetett bizalmat messzemenően beárnyékolják a hasonló, igenis általánosító, becsületsértő és arcpirítóan goromba, rosszindulatú megjegyzések. Ezek elkerülésére szeretném felajánlani, hogy ha kétségek merülnek fel a jövőben a vadászatot, vadgazdálkodást érintő témákban, úgy kérem forduljanak a Vadászkamarához, állunk rendelkezésükre. Korábban is szerepelt a műsorukban kollégánk, forduljanak hozzánk bizalommal, ha kérdésük merül fel.

Ajánlom figyelmükbe a Hobo Blues Band Vadászat című albumának Prológusát, mely szerint a Vadászat alapelvei:

„A Vadászat a vadász számára egyrészt alkalom a szigorú önfegyelem gyakorlására, másrészt eszköz a többi élőlény megismeréséhez és megértéséhez. Megtanít gondolkodni, szabadságszeretetre, jó ízlésre és tiszteletre nevel. Elvezet a természet és a hozzá tartozó jelenségek elmélyült megfigyeléséhez. A Vadászat megfelelő irányba tereli a vadász személyiségének alakulását. Olyan etikai értéket fejleszt ki benne, amely nélkül a vadászat csupán az ösztönök gyarló megnyilvánulása volna.”

Hadd vállaljam én is az általánosítást: A magyar vadásztársadalmat jól ismerve a többségük ilyen ember. Azért vadásznak, mert a fenti idézet alapján dobban a szívük, egyek akarnak lenni a természettel és szeretnék megismerni azt. Szabálykövetően vadásznak a megengedett jogi környezetben és mindent megtesznek nemcsak a zsákmányszerzés, hanem a fenntartható gazdálkodás érdekében is. A magyar vadászok nem hülyék, nem alkoholisták, nincsenek komplexusaik, nem infantilisek, nem seggek, nem idióták.

A magyar vadászok pusztán csak vadászok. Vadgazdálkodási munkát végeznek; vadkárt hárítanak el; hozzájárulnak ahhoz, hogy vadhúst fogyaszthassunk; óvják, védik a természetet és annak erőforrásait; élőhelyet fejlesztenek és teremtenek; dolgoznak és küzdenek a biodiverzitás fenntartásáért, valamint együttműködnek számos civil és társadalmi szervezettel.

Kedves Műsorvezető Urak!

Fentiek alapján, kérem értékeljék át a vadászokról kialakult képet, lehetőségük szerint ismerjenek meg minket és az általánosításoktól mentesen, objektív képet alakítsanak ki rólunk először önmagukban, majd ezt követően a műsorukban is. Amennyiben ebben segíthetünk, állok rendelkezésükre. Nem bulvárosan, nem megmondósan, hanem szilárd hittel abban, hogy talán megismerhetik a vadászat valódi arcát és a magyar vadászokat. Higgyék el, köszönőviszonyban sincs a valósággal, amit rólunk gondolnak, mondanak és ez alapján a fenti műsor hiteltelen, sértő és már-már a közösség elleni izgatás, uszítás határait súrolta.

Erre tekintettel kérem, hogy a kritizált műsort szíveskedjenek a honlapjukról eltávolítani és a jövőben nagyobb figyelmet fordítani, az Önök számára is bizonyára fontos objektivitásra. Bocsánatkérésre – bár illendő lenne – nem szólítom fel Önöket, tartok Tőle sikertelen próbálkozás lenne és amennyiben nem őszinte, úgy szükség sincsen rá. Inkább ismételten felajánlom, hogy legközelebb szívesen segítünk, ha vadászati témával kerülnek szembe. Keressenek bizalommal.

Az előttünk álló Ünnepekre is tekintettel, a megbékélésbe vetett „idióta” bizalommal:

Bajdik Péter

az Országos Magyar Vadászkamara főtitkára"


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Tőlem ment a sínekre a kisfiam” – Újabb részletek derültek ki Kontra György tragédiájáról
A korábbi híradós Kiskunfélegyházán vesztette életét vonatgázolásban. A család a tragédiát egy friss szakítással magyarázza, amelyről utolsó beszélgetése is szólt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. február 07.



„Tőlem ment a sínekre a kisfiam” – ezekkel a szavakkal emlékezett vissza Kontra György édesanyja a 45 évesen elhunyt televíziós utolsó estéjére. A híradóst csütörtökön hajnalban Kiskunfélegyházán érte a halálos gázolás, a rendőrség közigazgatási eljárást indított az ügyben.

„Az utolsó estén még feljött hozzám a kisfiam, nálam vacsorázott. Nóráról mesélt, hogy mennyire megviselte a szakítás. Dehogy sejtettem, hogy akkor beszélek vele utoljára” – mondta az édesanya a Propellernek. Hozzátette:

„Valószínű, hogy a kisfiam tőlem ment a sínekre.”

A pár kapcsolata három és fél évig tartott. „Bár a fiamék többször is szakítottak, de mindig visszataláltak egymáshoz. Olyan se veled se nélküled kapcsolat volt ez.”

A rendőrség közigazgatási eljárásban vizsgálja a haláleset körülményeit. A MÁV közlése szerint a holttestet egy másik vágányon közlekedő mozdonyvezető vette észre reggel nyolc óra előtt nem sokkal, a gázolást nem az érintett szerelvény vezetője jelentette.

„Másnap a rendőrség értesítette a tragédiáról a lányomat. Tőle tudom, hogy a fiam elkeseredésében mit tett. Az a legszörnyűbb, amikor a szülőnek kell eltemetni a gyerekét” – mondta a lapnak a híradós édesanyja.

Kontra György 2015-től az MTVA munkatársa volt, az M1 Híradó bemondójaként és a Világhíradó műsorvezetőjeként dolgozott. Korábban a Sirius Rádiónál, a Kiskun és Trió TV-nél, valamint a kiskunfélegyházi Rádió Smile-nál is megfordult. Sajtóinformációk szerint az utóbbi hónapokban már a Mathias Corvinus Collegium budapesti központjában dolgozott multimédiás csoportvezetőként.

„Nóra még nem jelentkezett a tragédia óta. Nem haragszom rá. Nem tudom, mi volt a szakításuk oka. De mindenhez két ember kell”

– mondta az édesanya. Kontra Györgyöt szülővárosában, Kiskunfélegyházán, katolikus szertartás szerint temetik el.

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged vagy rokonodért, ismerősödért aggódsz, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy látogass el ERRE AZ OLDALRA, ahol többféle segítséget kaphatsz.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Árpa Attila megint beszólt Stohl Andrásnak A Nagy Ő miatt
Árpa Attila már a nyáron sem rejtette véka alá a véleményét, amikor kiderült, Stohl András lesz az új Nagy Ő. Most, friss díjjal a zsebében, az élő adásban is odapörkölt neki.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. február 07.



Miközben Stohl András estéről estére a TV2 képernyőjén keresi a szerelmet A Nagy Ő legújabb évadában, a műsor egyik korábbi főszereplője, Árpa Attila az RTL Reggelijében tett egy csípős megjegyzést a rózsaosztogatásról. Árpa a csatorna reggeli műsorának vendége volt, ahol arról beszélt, hogy nemrég őt választották az év műsorvezetőjének a Big Picture Awards díjátadón Az Árulók – Gyilkosság a Kastélyban című műsorért – írta a 24.hu. A beszélgetés során a színész-műsorvezető elmondta, a mostani sikerek nem a véletlennek köszönhetők, és ironikusan utalt vissza egy korábbi szerepvállalására.

„Lehet, hogy összeértek a dolgok, igen. Ez így jól hangzik, ahogy elmondod, de ez nem pusztán a szerencse műve, hanem meghozta gyümölcsét a munka, a kitartás, a türelem. Azért ez nem mindig volt így. Osztogattam én is rózsákat olykor-olykor, és azt nem nevezném éppen a karrierem csúcsának”

– mondta nevetve Árpa. Amikor Jakupcsek Gabriella műsorvezető felvetette, hogy a „szépfiúság berakja az embert egy vonalra”, Árpa viccelődve folytatta: „Igen, de az nem túl hízelgő, hogy most már csak a teljesítményemet díjazzák, és nem a külsőmet. Így ötven felett sajnos ez történik!”

A rózsaosztogatással Árpa a 2022-es A Nagy Ő-re utalt, amelynek ő volt a főszereplője a TV2-n. A műsor végén Timit választotta, de kapcsolatuk nem tartott sokáig. Árpa korábban az Útközben elmeséled című műsorban beszélt arról, miért vállalta el a realityt. A döntés hátterében többek között az állt, hogy éppen szünetet tartott akkori párjával, nem volt más ajánlata, és komoly anyagi nyomás nehezedett rá. „Édesanyámnak akkor volt két sztrókja. Mivel német állampolgár, nincs magyar TB-je, és igen, tény és való, hogy elkezdtem megijedni attól, milyen számla vár rám hat hónap szanatórium és rehabilitáció után.”

A mostani évad főszereplője Stohl András, aki nem sokkal a műsor előtt jelentette be válását harmadik feleségétől. Árpa már múlt nyáron, Stohl szerepének bejelentésekor is reagált a hírre.

„Megáll az ész! Tehetséges színész miért vállal el ilyesmit? Felfoghatatlan”

– írta akkor nem kevés iróniával.

Árpa Attila magánélete azóta révbe ért: 2024-ben feleségül vette Czakó Alexandrát, akivel A Nagy Ő forgatása alatt éppen szüneteltették a kapcsolatukat. A pár tavaly a Nyerő Párosban is szerepelt együtt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Otthon a feléből jóllaksz” – Schóbert Norbi kiakadt az ételárakon az osztrák síparadicsomban
A fitneszvállalkozó egy obertauerni hüttében rendelt májgombóclevest és bécsi szeletet. Szerinte az étel duplájába kerül Ausztriában, mint Magyarországon.
Karkó Ádám - szmo.hu
2026. február 08.



Egy osztrák sípályán akadt ki az árakon Schóbert Norbi, miután kilencezer forintot fizetett egy ebédért. A fitneszvállalkozó szerint az étel Ausztriában kétszer drágább, mint itthon.

„Ausztriában egy átlagos, nem ötcsillagos helyen egy féladag ebéd, ital nélkül 9 ezer Ft. Ha nem síelnék és jól akarnék lakni, vagy nem 68 kg lennék, hanem igazi férfi 100 kg felett, akkor 18 ezer. Otthon a feléből jóllaksz”

– mondta új Facebook-videójában.

Schóbert az osztrák Obertauernben síel a családjával, és egy videóban számolt be a tapasztalatairól. Elmondása szerint egy „egyszerű, olcsó kis helyen” evett, ahol a májgombócleves 2 euróba, a bécsi szelet pedig 17 euróba került.

„Tehát itt az étel kétszer drágább, mint Magyarországon. (…) Úgyhogy… itt sem fenékig tejfel!”

– mondta.

Schóbert már korábban is dicsérte a magyar árakat, novemberben például egy élelmiszerüzletből jelentkezett be, ahol azt mutogatta követőinek, hogy például két csomag gumicukor árából árstopos tojást is vehetnének. Akkor a videót ezzel a kijelentéssel zárta:

„Azért jó Magyarországon élni, mert 4000 forintból egy nap szuper jól tudok egészségesen táplálkozni.”

A videója miatt több követője is azzal vádolta, hogy a kormány szekerét tolja, és azt bizonygatja, hogy külföldön rossz, Magyarországon pedig jó.

via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Gelencsér Tímea lett az Újratervezés új arca – Szabó Zsófi egyetlen mondattal zárta le a korszakot
A TV2 csütörtökön jelentette be, hogy az egykori szépségkirálynő veszi át a stafétát a nehéz sorsú családokat segítő produkcióban. Az új műsorvezető már a forgatásokról posztolt.


Hivatalossá vált, hogy Gelencsér Tímea veszi át Szabó Zsófi helyét a TV2 Újratervezés című műsorában. A csatorna csütörtökön jelentette be, hogy az egykori szépségkirálynő Stohl András és Szabó András Csuti mellett csatlakozik a műsorvezetői csapathoz – írta a Blikk.

Szabó Zsófi, aki korábban Ördög Nórától vette át a stafétát, a bejelentés hírére kommentben reagált.

„Hajrá az egész csapatnak. Sok megható pillanatot kívánok Neked, Timi”

– üzente utódjának.

Gelencsér Tímea egy friss bejegyzésben számolt be arról, hogyan éli meg az új feladatot.

„Örömmel fogadtam a felkérést, hogy csatlakozzak ehhez a minden szempontból másfajta műsorhoz, mint amiben valaha részt vettem. Elkezdtük már a forgatásokat és kijelenthetem, hogy nagyon szeretem. Nem könnyű belehelyezkedni más emberek nehéz sorsába, de arra összpontosítok, amiért ott vagyunk: hogy segítsünk. Szólok majd, ha adásba kerülnek ezek az epizódok” – fogalmazott a műsorvezető.

Gelencsér Tímea tavaly jelentette be, hogy egy rövidebb RTL-es kitérő után visszatér a TV2-höz, ahol az Exatlon új évadában kapott riporteri feladatot. Az Újratervezés stábja az eddigi öt évad során 32 nehéz sorsú családnak segített, a következő évadban pedig legalább öt újabb otthont újítanak fel.


Link másolása
KÖVESS MINKET: