Folyamatosan mérgezte egyéves kislányát, hogy halálos betegnek állítsa be, és pénzt gyűjthessen a „gyógyulására”
Egy queenslandi influenszert azzal vádolnak, hogy szándékosan mérgezte meg egyéves kislányát, hogy adományokat gyűjtsön és növelje követői számát a közösségi médiában – írja a BBC.
Az orvosok már tavaly októberben gyanút fogtak, amikor a csecsemőt súlyos állapotban kórházba szállították. A vizsgálatok később kimutatták, hogy a gyermek szervezetében nem engedélyezett gyógyszerek nyomai vannak.
A 34 éves nőt hónapokig tartó nyomozás után kínzással, mérgezéssel, gyermekek kizsákmányolásával kapcsolatos anyagok készítésével és csalással vádolták meg.
„Erre a fajta bűncselekményre nincsenek szavak” – nyilatkozta Paul Dalton, a queenslandi rendőrség nyomozófelügyelője. A hatóságok szerint a nő augusztus és október között több alkalommal is engedély nélkül szerzett gyógyszereket a gyermek számára, és még arra is hajlandó volt, hogy más háztartásban élőknek felírt készítmények maradékait használja fel.
A nő GoFundMe-adományok révén 60 ezer ausztrál dollárt gyűjtött össze – körülbelül 11 millió forintnak megfelelő összeget –, amelyet most a platform megpróbál visszajuttatni az adományozóknak. A rendőrség ugyan más személyeket is kihallgatott az ügyben, de végül senki mást nem vádoltak meg.
A vádlott pénteken áll bíróság elé Brisbane-ben.