News here
hirdetés

KÉK HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Felfüggesztették a szexuális zaklatással vádolt alezredest a Magyar Honvédségnél

Az ügy még 2019-ben indult, most majdnem két évvel később lezárult az eljárás.

Link másolása

hirdetés

2019 őszén indult az alezredes ügye, aki szexuálisan zaklatta női beosztottját. Az alezredes a gyanú szerint már alig néhány héttel a megismerkedésük után meg is környékezte a férjes asszonyt, aki nem merte visszautasítani őt, mivel a férfi a befolyását és a rangját emlegette neki.

A megalázó viszony hónapokon át tartott, majd egy éve januárban a nő feljelentést tett. A kálvária azonban, csak ekkor indult el igazán.

Júliusban végül lejutott az ügy a hölgy áthelyezéséig, más alakulatban kapott helyet, más alezredessel.

Most a Telex tudósítása szerint az új fejlemény, hogy az alezredes fenyítést kapott és fel is függesztették.

„Az ügyben nemcsak a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen indult eljárás, hanem fegyelmi eljárást is indítottak az alezredes ellen, ami azóta már lezárult. Az alezredes fenyítést kapott, vezetői beosztásából pedig felfüggesztették, és nincs már aktív állományban, tényleges szolgálatot nem lát el” – közölte Vadai Ágnes DK-s képviselő írásbeli kérdésére Benkő Tibor honvédelmi miniszter.

Azonban Benkő úgy fogalmazott, hogy „eddig egy” fegyelmi eljárás keretében fejezték be a vizsgálatot az alezredessel szemben. Ez utalhat az eddigi gyanúra, hogy akár több vizsgálat is indulhatott zaklatások miatt.

A férfit feljelentő honvédségi dolgozó nő korábban a hvg.hu-nak tett nyilatkozatában azt mondta, más kolléganőkkel is volt szexuális kapcsolata.

hirdetés

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségnél indult büntetőeljárás továbbra is nyomozati szakaszban van.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KÉK HÍREK
A Rovatból
hirdetés
Veszekedés után ugorhatott ki a hetedik emeletről a káposztásmegyeri tinédzser – állítja egy szemtanú
A 16 éves fiú és családja pár hónapja költözött a lakásba, ahonnan vita hangjait lehetett hallani - mondta el a Blikknek egy nő, aki a szemközti házból látta a tragédiát.

Link másolása

hirdetés

Mint azt mi is megírtuk, meghalt egy 16 éves fiú, aki kizuhant egy társasház hetedik emeleti erkélyéről Budapesten, a IV. kerületi Megyeri úton vasárnap.

Az eset szemtanúja a szomszéd épület egyik erkélyén látta a targédiát. A nő a Blikknek azt mondta, hogy

"A fiú egyszer csak váratlanul leugrott, mintha egy medencébe rugaszkodott volna el. Az édesanyjával lehettek otthon, a lakásból egyértelműen veszekedés zajai szűrődtek ki előtte. Új lakónak számítanak, nagyjából két hónapja költözhettek ide. A fiú anyukája azonnal leszaladt az utcára, és szegény a sokktól össze is esett".

A lap szerint a mentők ugyan gyorsan kiértek, és bár még mentőhelikoptert is riasztottak, de a fiún már nem tudtak segíteni.

A fiatal édesapja nem volt otthon, őt telefonon értesítették. Miután az áldozatot letakarták, a szülei ráborulva zokogtak a holtteste fölött - írja a lap.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KÉK HÍREK
Autóbalesetben meghalt Csanki Márk 19 éves kenus
A szegedi tehetség az M5-ösön egy ütközést akart elkerülni, amikor elrántva a kormányt a szalagkorlátnak ütközött.

Link másolása

hirdetés

Csanki Márk szegedi kenus hunyt el abban az autóbalesetben, amely péntek este történt az M5-ös autópályán Inárcs térségében – írja az MTI.

Az ifjúsági és U23-as korosztályban világbajnoki ezüstérmes Csanki a Szegedi Vízisport Egyesület sportolója volt. Az M5-ös 36-os kilométerszelvényénél egy román kamion egyelőre ismeretlen okból megállt, ekkor hátulról nekiütközött egy kisteherautó, majd az árokba sodródott. Mögötte egy személyautó érkezett, amelynek 19 éves sofőrje az ütközés elkerülése érdekében balra rántotta a kormányt, és a szalagkorlátnak csapódott.

A baleset következtében a személyautó 19 éves utasa, Csanki Márk a helyszínen meghalt, a jármű vezetőjét életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba.

A kisteherautó 21 éves vezetője szintén kórházba került könnyű sérüléssel.

„Gyászol a magyar kajak-kenu sport! Elhunyt Csanki Márk! Az MVM Szegedi Vízisport Egyesület 19 éves, ifjúsági világbajnoki ezüstérmes kenusa tragikus hirtelenséggel hagyott itt bennünket!” – írja a Magyar Kajak-Kenu Szövetség. A Szövetség hozzáteszi: osztoznak a család fájdalmában.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÉK HÍREK
Egy 15 éves fiú volt az a motoros, akit halálra gázolt a vonat
A fiút, aki tilosban hajtott a sínekre, a Kassáról Budapestre tartó Hernád InterCity ütötte el egy vasúti átjáróban. A gyorsvonat több száz méteren át tolta maga előtt a motort.

Link másolása

hirdetés

Halálra gázolt a vonat egy motorost Vámosgyörk és Hort között pénteken - közölte a Mávinform.

A motorost a Kassáról Budapestre tartó Hernád InterCity ütötte el egy vasúti átjáróban. A fénysorompó rendben működött.

Egy 15 éves fiú vezette a motort, aki a tilos jelzés ellenére hajtott a sínekre, hogy utolérje barátját.

A Tények riportja szerint az áldozat barátjával motorozott a szántóföldeken, de lemaradt, és amikor próbálta utolérni, a sínekre hajtott a piros jelzés ellenére, a vonat pedig már nem tudott megállni. A gyorsvonat több száz méteren át tolta maga előtt a motort. A fiú bukósisakja lerepült, a motor mindkét kereke kitört, a kormány is leszakadt. Az is kiderült, hogy a fiúnak jogosítványa sem volt.

A vonaton körülbelül 200 utas volt, de senki nem sérült meg.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÉK HÍREK
A Rovatból
hirdetés
Kizuhant a hetedikről és meghalt egy 16 éves fiú
A tragédia körülményei egyelőre tisztázatlanok.
MTI - szmo.hu
2022. május 22.


Link másolása

hirdetés
Meghalt egy 16 éves fiú, aki kizuhant egy társasház hetedik emeleti erkélyéről Budapesten, a IV. kerületi Megyeri úton vasárnap

– közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) az MTI-vel.

A BRFK sajtóügyeletének tájékoztatása szerint a fiú eddig tisztázatlan körülmények között zuhant le az erkélyről, a rendőrség azonban az idegenkezűséget kizárta.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: