Akciófilmbe illő jelenetek zajlottak múlt péntek éjjel Budapest IX. kerületében, amikor egy férfi gázpisztollyal támadt több buszsofőrre. Az eset drámai fordulatot vett, amikor az egyik sofőrnek sikerült lefegyvereznie a támadót, miközben egy utas értesítette a rendőrséget.
A Blikknek sikerült megszólaltatnia az egyik szemtanút, aki még mindig nehezen teszi túl magát az ijesztő pillanatokon.
„Az éjszaka folyamán a 923-as buszon utaztam, éppen a Közvágóhídnál vártunk, amikor mögénk érkezett egy másik busz. Erről egy kínai férfi szállt le, fegyvert rántott, és a buszsofőrre fogta. A sofőr gyorsan becsukta az ajtókat és elhajtott. Ezután a támadó a mi buszunkra szállt fel, és a sofőr ajtaja mellé állva fenyegetőzött a fegyverrel. A sofőr végül az ajtót rárúgva kivette a kezéből a fegyvert”
– mesélte a szemtanú, aki azonnal hívta a rendőröket.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) tájékoztatása szerint a bejelentés január 10-én, 2 óra 25 perckor érkezett hozzájuk.
„Egy 30 éves kínai állampolgár a 923-as busz ajtaját kívülről verte, majd felszállt, és gázpisztollyal fenyegette a sofőrt. Dulakodás alakult ki, a sofőr elvette a fegyvert, és visszatartotta a férfit a rendőrök érkezéséig”
– közölte a BRFK.
A támadót a helyszínen elfogták, és a IX. Kerületi Rendőrkapitányságon előállították. Felfegyverkezve elkövetett, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A gáz-riasztó pisztolyt a nyomozók lefoglalták, és az ügy további vizsgálata folyamatban van.
A rendőrség beszámolója szerint a támadó a kihallgatáson azt állította, hogy nem emlékszik a történtekre. Az eset során senki nem sérült meg. A rendőrség jelenleg is dolgozik az ügy felgöngyölítésén.
Akciófilmbe illő jelenetek zajlottak múlt péntek éjjel Budapest IX. kerületében, amikor egy férfi gázpisztollyal támadt több buszsofőrre. Az eset drámai fordulatot vett, amikor az egyik sofőrnek sikerült lefegyvereznie a támadót, miközben egy utas értesítette a rendőrséget.
A Blikknek sikerült megszólaltatnia az egyik szemtanút, aki még mindig nehezen teszi túl magát az ijesztő pillanatokon.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Hipót ivott és felvágta az ereit egy általános iskolás kislány mohácsi otthonában. A TV2 Tények hírműsora úgy értesült:
a gyereket minden nap csúfolták az iskolában, mert fejlettebb kortársainál.
A kislány a környezetében senkinek nem beszélt arról, hogy mire készül. A nyolcadikos gyerekre szülei találtak rá, így sikerült megmenteni az életét.
A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság közölte, hogy bejelentés érkezett hozzájuk, ezért az iskolában adatgyűjtést végeztek, de hivatalból üldözendő jogsértés gyanúja nem merült fel. A Mohácsi Rendőrkapitányság az esetről tájékoztatta a helyi családsegítő szolgálatot.
A Tények riportja a drámai esetről
Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged, vagy rokonodért, ismerősödért aggódsz, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy látogass el ERRE AZ OLDALRA, ahol többféle segítséget kaphatsz.
Hipót ivott és felvágta az ereit egy általános iskolás kislány mohácsi otthonában. A TV2 Tények hírműsora úgy értesült:
a gyereket minden nap csúfolták az iskolában, mert fejlettebb kortársainál.
A kislány a környezetében senkinek nem beszélt arról, hogy mire készül. A nyolcadikos gyerekre szülei találtak rá, így sikerült megmenteni az életét.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Na, ott tudtam, hogy lebuktam” – Megszólalt a magyar Pamela Anderson, akit köröz a rendőrség
Beke Ivettet, a 2000-es évek egyik legismertebb magyar Playmate-jét közokirat-hamisítás miatt körözik. A volt címlaplány most előkerült, és elmesélte, hogyan bukott le, amikor a rendőrök megállították.
A rendőrség közokirat-hamisítás miatt körözi Beke Ivettet, aki 2007-ben a Playboy címlapján szerepelt. A Debreceni Járásbíróság tavaly decemberben adott ki ellene elfogatóparancsot, miután ismeretlen helyre távozott az eljárás alatt. Most előkerült, és elmesélte a naphire.hu-nak, hogyan bukott le.
A 48 éves Beke Ivettet 2023 októberében igazoltatták, ekkor derült ki, hogy nem a saját irataival vezetett. A korábban táncosként és hostessként dolgozó modell a 2006-os Playmate of the Year versenyen is feltűnt, majd egy évvel később a magazin címlapján is szerepelt. A 2000-es években sokan a „magyar Pamela Andersonként” emlegették.
A rendőrség azért adta ki az elfogatóparancsot, mert Beke Ivett nem vette át az idézéseket. Most előkerült, és egy közösségi médiában terjedő fotó miatt döntött úgy, hogy megszólal.
A playmate elismerte, hogy barátnője jogosítványával vezetett, miután az övét büntetőpontok miatt bevonták.
„A házunktól körülbelül 100 méterre állítottak meg a rendőrök. A barátnőm adatait bemagolva, azt megadva már majdnem sikerült megúszni az egészet a két rendőr megdorgálásával, de szerencsétlenségemre a harmadik járőr, aki a kocsit járta körbe, visszaért és felismert, hiszen nem egy legénybúcsún és szülinapon táncoltam. Fel is kiáltott: ‘Ivett, de régen láttalak. Megy még a showbiznisz?’ Na, ott tudtam, hogy lebuktam. Rögtön elő is állítottak.”
A modell egy napot töltött előzetes letartóztatásban, majd az ügyvédje segítségével kiengedték.
A modell azt mondja, az ellene kiadott elfogatóparancs csak azért történt, mert nem tudta átvenni az ügy dokumentumait, mivel külföldön tartózkodott.
Azt is sérelmezi, hogy az ügyéről olyan képekkel cikkeznek, amelyeken várandós lányával látható, pedig a lánya nem is közszereplő.
„Ma reggel az unokám osztályfőnöke hívta a lányomat, hogy mi ez pontosan!? Miközben neki ehhez tényleg semmi köze.”
A rendőrség közokirat-hamisítás miatt körözi Beke Ivettet, aki 2007-ben a Playboy címlapján szerepelt. A Debreceni Járásbíróság tavaly decemberben adott ki ellene elfogatóparancsot, miután ismeretlen helyre távozott az eljárás alatt. Most előkerült, és elmesélte a naphire.hu-nak, hogyan bukott le.
A 48 éves Beke Ivettet 2023 októberében igazoltatták, ekkor derült ki, hogy nem a saját irataival vezetett. A korábban táncosként és hostessként dolgozó modell a 2006-os Playmate of the Year versenyen is feltűnt, majd egy évvel később a magazin címlapján is szerepelt. A 2000-es években sokan a „magyar Pamela Andersonként” emlegették.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Videó: kommandósok kapták el a kislányokkal erőszakoskodó férfit, akit korábban egy kisfiú lefejezéséért ítéltek el
A most 47 éves M. Lászlót kétszer is elítélték, legutóbbi szabadulása után egy kisgyerekes édesanya bizalmába férkőzött, majd annak gyerekeivel erőszakoskodott.
Kommandósok kapták el azt a 47 éves tápiószentmártoni férfit, aki
erőszakot követett el egy takarítónő 9 és 11 éves kislányain.
A 24.hu információja szerint M. László az a férfi, aki 1995-ben lefejezett egy 12 éves kisfiút Pesterzsébeten. A hírt a Pest Vármegyei Főügyészség megerősítette.
Az ügyészség a lap megkeresésére azt közölte, hogy szökés, elrejtőzés, bűnismétlés, és bizonyítás megnehezítésének a veszélye miatt indítványozták a szexuális erőszakkal, és kiskorú veszélyeztetésével gyanúsított férfi letartóztatását, amit a bíróság el is rendelt.
A korábban egy kisfiú meggyilkolásáért elítélt férfi tagadta a terhére rótt cselekményeket a mostani ügyben - mondták el.
A 30 éve történt szörnyű gyilkosságot az akkor 17 éves fiatal követte el. A gyerek fej nélküli holttestét egy bőröndben találták meg a Gubacsi hídnál.
A férfi tíz évvel a bűncselekmény után szabadulhatott a börtönből feltételesen. A szüleihez költözött Dabasra, de ott is rátámadt egy kisfiúra. Az erdőbe csalta azzal, hogy segítsen a kutyáját megkeresni. Majd késsel fenyegette és végül fojtogatni kezdte, de a gyereknek sikerült elmenekülnie.
A férfit emberölési kísérlet miatt elítélték, és 2022 nyarán szabadult. Ezután egy hirdetésen keresztül ismerkedett meg egy nővel, akinek munkát kínált. A kétgyerekes anya bizalmába férkőzve egyre szorosabb kapcsolatot alakított ki annak 9 és 11 éves lányaival. Ajándékokat vitt nekik, vagy szórakozni vitte őket. Volt, hogy a nő rábízta a gyerekek felügyeletét. Egy ilyet kihasználva szexuális cselekményekre kényszerítette a gyerekeket. Videókat is mutatott nekik, ami erkölcsi, szellemi fejlődésüket is súlyosan veszélyeztette.
A szexuális erőszakkal és kiskorú veszélyeztetésével gyanúsított férfit őrizetbe vették és letartóztatták. Ha bebizonyosodik a bűnössége, akkor életfogytiglanra számíthat a három csapás törvénye miatt - írja a portál.
VIDEÓ: A letartóztatásról
Kommandósok kapták el azt a 47 éves tápiószentmártoni férfit, aki
erőszakot követett el egy takarítónő 9 és 11 éves kislányain.
A 24.hu információja szerint M. László az a férfi, aki 1995-ben lefejezett egy 12 éves kisfiút Pesterzsébeten. A hírt a Pest Vármegyei Főügyészség megerősítette.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Dráma a dohányboltban: késsel támadt egy 21 éves lányra egy fiatal férfi a XVIII. kerületben
A rendőrség a bejelentést követően gyorsan a helyszínre érkezett, ahol sikerült elfogni a támadót. A vizsgálat még tart, hogy kiderítsék a történteket.
Fiatal lányt késelt meg egy férfi a XVIII. kerületben – írja a 24.hu.
Egy 21 éves lányt támadtak meg hétfő délután Budapesten, a Szent Lőrinc-lakótelepen. Az eset egy dohányboltban történt,
ahonnan 16 óra 50 perckor érkezett bejelentés a rendőrségre.
A rendőrök gyorsan a helyszínre értek, és elfogták a támadót, egy 23 éves férfit.
A BRFK Életvédelmi Osztályának nyomozói emberölés kísérletével gyanúsították meg. A férfit a kihallgatása után őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását. „A nyomozók kezdeményezték a gyanúsított letartóztatását” – áll a rendőrségi közleményben.
A támadás során a fiatal nő könnyű sérüléseket szenvedett, amelyek orvosi vélemény szerint nyolc napon belül gyógyulnak. A hatóságok tovább vizsgálják a történteket, hogy pontosan kiderítsék, mi vezetett a támadáshoz.