KÉK HÍREK
A Rovatból

Elfogta a rendőrség Motherless-ügy gyanúsítottját, aki olyan képeket osztott meg, amiken átvágott torkú vagy lefejezett magyar nőket lehetett látni

Berlinben csaptak le a nyomozók a 39 éves férfire. A lakásán egy rejtekhelyről merevlemezek kerültek elő. Az ügyben a magyar és a német hatóságok párhuzamosan nyomoznak.


Elfogta a rendőrség Motherless-ügy elkövetőjét, aki olyan képeket osztott meg egy weboldalon, amelyeken átvágott torkú vagy lefejezett magyar nőket lehetett látni - derül ki a Nemzeti Nyomozó Iroda hétfői közleményéből. Az archie147 felhasználónéven futó férfire Berlinben csaptak le február 6-án.

Az ügy még tavaly augusztusban robbant ki, miután kiderül, hogy a Motherless nevű, Csehországban bejegyzett pornóoldalon nemrégiben magyar lányokról, nőkről készült fényképeket kezdtek el terjeszteni. Ezeket a fotókat engedély nélkül készítették, egy részeket rejtett kamerával, de ennél is rosszabb, hogy

a képek mellé odaírták azt is, mi mindent csinálnának velük.

Az oldal tömeges felháborodást váltott ki a közösségi médiában.

Nyomozó Iroda közleményében azt irta, a férfi bemutatkozó szövegében az szerepelt, hogy az általa feltöltött lányok nagy részét ismeri – a profilt augusztus 17-én törölték.

Az adatgyűjtés és a sértettek vallomása alapján a kibernyomozóknak olyan információ jutott a birtokába, hogy a gyanú szerint a képeket egy Berlinben tartózkodó magyar férfi tölthette fel a weboldalra. Ezért a Kiberbűnözés Elleni Főosztály Felderítő Osztály felvette a kapcsolatot a német hatóságokkal, és február 6-án a nyomozók Berlinben el is fogták a férfit.

A lakásán a nyomozók számítástechnikai eszközöket, mobiltelefonokat, CD-ket, memóriakártyákat, digitális fényképezőgépeket, e-bookot, fotókat és jegyzetfüzeteket találtak és foglaltak le.

A konyhai mosogatószekrény hátfala mögötti rejtekhelyről egy speciális keresőkutya jelzése alapján további eszközök – mobiltelefon, merevlemezek – kerültek elő.

A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

„Az ügyben a KR NNI és a német hatóságok párhuzamosan nyomoznak. A két hatóság közötti együttműködés folytatódik a további sértettek felkutatása és a még szükséges nyomozati cselekmények végrehajtása érdekében” - irta a Nemzeti Nyomozó Iroda.

Azt is hozzátették, hogy az eset kapcsán modósitották a Btk.-t, és bevezették az „internetes agresszió” törvényi tényállását.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Kínozták, féregnek és kutyának hívták nevelőszülei azt a nyíregyházi kisfiút, akinek a holttestét egy csomagtartóban találták meg
A kisfiú 15 kilóról 8 kilóra fogyott, és több súlyos fejsérülést is szenvedett. A hatóságok szerint a nevelőanya alkalmatlan volt a gyermekek gondozására.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. március 20.



Egy kétéves kisfiú holttestét találták meg egy autó csomagtartójában két éve Nyíregyházán. A gyermeket nevelőszülei súlyosan bántalmazták: éheztették, rendszeresen verték, és megalázó nevekkel illették. Az eset megrázta az egész országot.

A kisfiú 15 kilóról 8 kilóra fogyott, és több súlyos fejsérülést is szenvedett. A hatóságok szerint a nevelőanya alkalmatlan volt a gyermekek gondozására, ennek ellenére egy helyi gyermekotthon mégis rábízta a kétéves Sanyikát és egyéves húgát, derül ki a Tények riportjából. A kisfiú három hónapnyi szenvedés után meghalt.

„Folyamatosan bántalmazták a nevelőszülő háztartásában” – mondta a tárgyaláson Molnár Szabolcs ügyész.

Amikor a gyermek meghalt, nevelőanyja a holttestet a saját autójának csomagtartójába tette, majd elvitte a rendőrségre. A boncolás során kiderült, hogy a kisfiú testén számos sérülés volt, és súlyosan alultáplált volt.

„A gyermek holttestében nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülés volt, kóros alultápláltság. Egyébként a családjukban ezt a gyermeket rendszeresen féregnek és kutyának nevezték”

– mondta az ügyész.

A nő azóta szabadlábon védekezik, és időközben megszülte harmadik gyermekét. Az ügyészség felfüggesztett börtönbüntetést javasolt, amit a nevelőanya elfogadott, és beismerte bűnösségét. A bíróság azonban nem fogadta el ezt a megállapodást, így az ügy tárgyalással folytatódik, és a nő súlyosabb büntetésre számíthat.

Mellette a vádlottak padján ül az a nevelőotthon egykori vezetője is, aki annak ellenére helyezte el a gyermekeket ennél a családnál, hogy a gyámhatóság alkalmatlanság miatt vizsgálatot kért a nevelőanyával szemben. Őt kiskorú veszélyeztetésével vádolják, de tagadja a felelősségét.

A Tények riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Brutális: 11 éves unokaöccsük előtt erőszakolt meg egy fiatal nőt 3 férfi Dunakeszin
A három férfi Dunakeszi külterületére csalta a nőt, akit megerőszakoltak és bántalmaztak.


Megerőszakolt és bántalmazott egy nőt három férfi március 4-én este - írja a Police.hu. A társaság tagjai autóba ültettek és elcsalták a nőt, majd Dunakeszi külterületére vitték.

A nő az egyik férfival önként létesített szexuális kapcsolatot egy lakókocsiban, majd ezután a másik két férfi lefogta, és megerőszakolták. Eközben folyamatosan fenyegették.

Ezt egy 11 éves kisfiú, az elkövetők unokaöccse is végignézte.

Több nappal később a sértett nagymamája tett feljelentést, ezután a nyomozók rövid időn belül azonosították az elkövetőket. Március 14-én fogták el és állították elő a 20, a 22 és a 29 éves férfiakat. A Pest vármegyei nyomozók mindhármukat szexuális erőszak gyanúja miatt hallgatták ki, és kezdeményezték letartóztatásukat, melyet a bíróság elrendelt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Sokkoló: Kormánytisztviselő tenyerében robbant a gránát Újdörögdön, mindkét kezét elvesztette
Pénteken súlyos baleset történt a Magyar Honvédség újdörögdi gyakorlóterén, ahol egy kormánytisztviselő kezében felrobbant egy éles kézigránát egy önkéntes kiképzés során. A tisztviselő kiképzője is megsérült az eset során.


Egy kormánytisztviselő mindkét karját elveszítette a Magyar Honvédség újdörögdi gyakorlóterén, miután felrobbant egy gránát a tenyerében – írja az Index.

A Honvédelmi Minisztérium szombat reggel sajtótájékoztatón számolt be a történtekről. Somogyi Zoltán vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar törzsigazgatója elmondta, hogy a baleset a Magyar Honvédség Különleges Műveleti Parancsnoksága által szervezett kiképzésen történt. Az éles kézigránáttal végzett dobógyakorlat során a gránát az egyik kormánytisztviselő kezében robbant fel.

„A fiatal hölgy az egyik oldalon csukló, a másik oldalon alkar elvesztésével járó többszörös repeszsérüléseket szenvedett”

– közölte Somogyi Zoltán vezérőrnagy. A sérült további lágyrész- és arcsérüléseket is elszenvedett. Őt életveszélyes állapotban mentőhelikopterrel szállították az Észak-Pesti Centrumkórház – Honvédkórházba, ahol életmentő műtétet hajtottak végre rajta. Az állapota jelenleg stabil.

A másik sérült a kiképző katona, aki lágyrész-sérüléseket és csonttörést szenvedett. Őt a helyszínen ellátták, majd a veszprémi kórházba szállították, ahol állapotát stabilnak minősítették.

A rendezvényt a Honvédelmi Minisztérium szervezte, és minden résztvevő önkéntesen, saját felelősségére vett részt rajta. Somogyi Zoltán hangsúlyozta, hogy a kiképzés során magas szintű egészségügyi biztosítást alkalmaztak, így a sérültek ellátása azonnal megkezdődhetett a helyszínen. A mentőhelikopterben egy több missziót megjárt katonaorvos is teljesített szolgálatot.

A baleset okait jelenleg a rendőrség, a Győri Regionális Nyomozóügyészség, valamint a Honvédelmi Minisztérium Hatósági Főosztály Balesetvizsgáló Szolgálata vizsgálja.

A Honvédelmi Minisztérium azonnal felfüggesztette a kormánytisztviselők számára szervezett kiképzéseket, valamint minden kézigránáttal kapcsolatos tevékenységet.

Somogyi Zoltán elmondása szerint a balesetet pillanatnyi elbizonytalanodás vagy a gránát műszaki hibája is okozhatta. A vizsgálat során az összes gránátszériát ellenőrzik majd. A sérültek és családtagjaik megsegítésére a Honvédelmi Minisztérium és a honvédség pszichológusai is rendelkezésre állnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Súlyos baleset a Honvédség újdörögdi gyakorlóterén: a mentőhelikoptert is riasztották
A súlyos baleset a Magyar Honvédség egyik gyakolóterén történt. A minisztérium közlése szerint ketten sérültek meg, őket kórházba kellett szállítani.
F. O. - szmo.hu
2025. március 21.



Súlyos baleset történt pénteken a Magyar Honvédség újdörögdi gyakorlóterén – közölte a Honvédelmi Minisztérium. A közlemény szerint ketten sérültek meg, az egyikük állapota súlyos, életveszélyes, őt az Észak-Pesti Centrumkórház – Honvédkórházba szállították mentőhelikopterrel. A másik sérültet a veszprémi kórházban ápolják.

„A Magyar Honvédség és a Honvédelmi Minisztérium együtt érez a sérültekkel, minden szükséges támogatást megad nekik” – írták.

Az eset körülményeinek vizsgálata megkezdődött.


Link másolása
KÖVESS MINKET: