FELFEDEZŐ

Durván megugrott a kereslet a világvégebunkerek iránt Putyin nukleáris fenyegetései miatt

Az egyik bunkergyártó cég szerint sokan attól tartanak, hogy Oroszország más országokra is kiterjeszti az Ukrajna elleni háborút, ami újabb globális konfliktushoz vezethet. Ezért egyre több megrendelést kapnak.

Link másolása

Hirtelen megnőtt a kereslet a kifejezetten a "világvége szintű" katasztrófák túlélésére épített bunkerek iránt Nagy-Britanniában, miután Vlagyimir Putyin vasárnap elrendelte az orosz nukleáris erők legmagasabb fokú készültségét - írja a Daily Mail.

A Subterranean Spacesnél a hétvégén 2021 februárjához képest 100 százalékkal nőtt az érdeklődők száma. Már az ukrajnai invázió első két napján, csütörtökön és pénteken is érkeztek hozzájuk megkeresések kisebb és nagyobb családoktól is Londonból, Walesből, de még a francia Alpokból is. Charles Hardman alapító azt is elmondta, hogy az érdeklődők azt is megkérdezték, hogy kínálnak-e olyan alapbunkereket, amiket ők maguk csinálhatnának készre.

A brit cég egyébként olyan testreszabott menedékhelyeket árul, amelyekben konyha, légszűrő rendszer, sőt még videójáték-szimulátor is van. A legolcsóbb 100 ezer fontba (~46 millió forint) kerül, de például egy hattagú család számára megfelelő bunkerért már 900 ezer fontot (~413 millió forint) kell fizetni. A cég maga építi ezeket a kertben kialakított menedékhelyeket, amelyek kb. négy hónap alatt készülnek el.

Egy másik ezzel foglalkozó cég, a Love Property is arról számolt be, hogy február 23. óta nagyon megugrott a kereslet a bunkereik iránt: 259 százalékkal nőtt az oldalletöltések száma az oldalukon. De a texasi székhelyű Rising S Bunkers is rengeteg telefonhívást kapott: ők 1000 százalékos keresletnövekedést tapasztaltak az Egyesült Királyságban, Kanadában, Dániában, Olaszországban, Japánban és az Egyesült Államokban. Nagy-Britanniából pedig több mint 100 ember kereste meg őket az elmúlt napokban.

A cég csak csütörtökön öt túlélő menedékhelyet adott el, miközben egy hónapban értékesítenek 2-6 darabot, a tél pedig általában csendes időszak náluk. Most kénytelenek voltak újabb eszközöket, kellékeket vásárolni a bunkerépítéshez, hogy lépést tudjanak tartani a gyorsan növekvő kereslettel. Ők olyan luxus menedékhelyeket gyártanak, amelyek 11 méterrel a föld alatt vannak, és nemcsak élelmiszert lehet termelni egy speciális helyiségükben, de fel lehet szerelni lifttel, szaunával, úszómedencével, fitneszteremmel, sőt akár lőtérrel, tekepályával és színházteremmel is.

Gary Lynch, a Rising S Bunkers alapítójának elmondása szerint a vásárlók száma azért ugrott meg most, mert sokan tartanak attól, hogy Oroszország más országokra is kiterjeszti az Ukrajna elleni háborút, ami újabb globális konfliktushoz vezethet. Úgy véli, jogosak ezek a félelmek, hiszen Putyin már atomháborúval fenyegetőzik, ez pedig olyasmi lenne, amit a világ még sosem látott.

"Hirosimát már megtapasztaltuk. És ha az, amivel fenyegetnek, annál is rosszabb, akkor mindenképpen aggódnunk kell"

- mondta.

Lynch arra is felhívta a figyelmet, hogy nem szabad gúnyolódni azokon az embereken, akik világvégi bunkereket akarnak vásárolni jogos félelmeik miatt, hiszen ők csak a szeretteiket akarják megvédeni ezekben a szörnyű időkben.

A Rising S Bunkers egyébként már 2019 óta küld olyan biztonsági menedékhelyeket Ukrajnába a hadsereg számára, amelyeket gyorsan fel lehet építeni, lebontani és áthelyezni. Ezeknek most az orosz invázió idején is nagy hasznát vehetik.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Videó: óriási erővel szavalta el Ady versét Magyar Péter debreceni tüntetésén a Mi kis falunk sztárja
Rusznák András szuggesztív szavalata nagy hatással volt a tömegre, versmondás közben többször is hatalmas tapsot kapott.

Link másolása

Magyar Péter debreceni tüntetésén a felszólalások között Rost Andrea is énekelt, majd Rusznák András szavalt egy verset a színpadon. Ady Endre: Fölszállott a páva című versét adta elő.

Mikor azt szavalta, hogy "másképpen lesz holnap", majd "várjuk már az új magyar csodákat", hatalmas tapsot kapott.

Íme a teljes előadás:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
Orbán Viktor három generációnyi cukisággal jelentkezett be anyák napján
Édesanyja és legkisebb unokája is szerepel a megosztott fotón.

Link másolása

Édesanyjáról és legkisebb unokájáról, Zsigmondról tett közzé bejegyzést anyák napján Orbán Viktor miniszterelnök.

„Isten éltessen minden édesanyát!”

– tette hozzá.

A kormány legkisebb unokája egyébként az ő nevét is viseli, Zsigmond Viktornak anyakönyvezték.

Zsigmond Viktor Orbán hatodik unokája, második legidősebb lányának, Sárának a gyereke, és tavaly novemberben született.

Korábban Karácsony Gergely is köszöntötte már az anyákat: ő egy gyerekkori fotóval jelentkezett be.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Felfalta a kacsákat az állatkerti medve, miközben a gyerekek végignézték a támadást
A Seattle-i Woodland Park Állatkertjének medvéje, Juniper elfogyasztott néhány kacsát a gyerekek szeme láttára.

Link másolása

A Seattle-i Woodland Park Állatkertjének medvéje egy állatkerti kirándulás során meglepte a gyerekeket – számolt be róla az UNILAD. Ugyanis az állat észrevette, hogy egy kacsacsalád úszkál a territoriumában, amire a medve vízbe ugrott, és a bámészkodó gyerekek szeme láttára széttépte a zsákmányát.

Az április 23-án megtörtént esetről videó is készült, amit egy anyuka vett fel, aki éppen lányával és annak barátaival ünnepelte a gyerek születésnapját. A medve, Juniper kiszúrta, hogy egy kacsa és több fiókája úszik a vízen, amire beleugrott a vízbe, és nekiesett a madaraknak, amiket a szülinapozó társaság előtt felfalt.

Az édesanya megosztotta az esetről készült videót a TikTokon, s megköszönte a medvének, hogy tönkretette a lánya születésnapját. Ugyanakkor az anyuka hozzátette, hogy a természet tette a dolgát, az eset szerencsére nem traumatizálta a gyerekeket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
Vitézy Dávid szomorú és megható poszttal jelentkezett anyák napján
Szép szavakkal emlékezett 2021-ben elhunyt édesanyjára.

Link másolása

„Anyák napja lehet egy alkalom a közös ünneplésre, de jelenthet egész mást, amikor már csak régi közös fotók nézegetésére ad apropót – nálam már így telik az elmúlt három évben” – írta közösségi oldalán Vitézy Dávid, független főpolgármesterjelölt.

Vitézy édesanyja Hankiss Ágnes szociológus, politikus, az NMHH Médiatanácsának tagjavolt, aki 71 évesen, 2 és fél éve halt meg, és két cikluson keresztül EP-képviselő is volt a Fidesz színeiben.

A politikus emlékezését így folytatja:

„Boldog anyák napját kívánok az anyáknak és a gyerekeknek egyaránt, akár közös nevetéssel, akár emlékezéssel telik.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: