HÍREK
A Rovatból

Célba ért Karácsony nyílt levele: egyeztetésre hívta a fővárost a bezárásra ítélt csepeli munkásszálló tulajdonosa

Az Indotek Group azt írta, hogy korábban egyik önkormányzat sem reagált a Zászlós Szálló bezárásának bejelentésére.


Még azelőtt értesítette a csepeli munkásszálló bezárásáról a fővárosi és a helyi önkormányzatot az Indotek Group, hogy az a hírekben megjelent volna és Karácsony Gergely megírta volna emiatt nyílt levelét - írta a cég közleménye alapján a Telex. Az Indotek azt írta, hogy

korábban egyik önkormányzat sem reagált az értesítésükre.

Ahogy mi is beszámoltunk róla, bizonytalan időre bezár a Csepel Művek területén lévő Zászlós Szállót a drasztikusan megemelkedett energiaárak miatt. Az épület tulajdonosa az Indotek Group, amely Jellinek Dániel, az ország egyik leggazdagabb emberének érdekeltsége.

Később Karácsony Gergely főpolgármester nyílt levelet írt Jellineknek, amelyben úgy fogalmazott:

„Felszólítom hát, mondjon le egy napi profitjáról, és biztosítsa, hogy az ön tulajdonában lévő csepeli munkásszállón legyen fűtés, és ne kerüljön utcára az a csaknem 150 felnőtt és 50 gyerek, akik most ott élnek.”

A vállalat újabb sajtóközleményben azt írja, hogy

a csepeli szálló hőszolgáltatási szerződését a helyi szolgáltató a nyár végén felmondta, új megállapodást – az Indotek Group ez irányú törekvései ellenére – azóta sem sikerült tető alá hozni.

„A tulajdonos mérlegelte valamennyi elérhető racionális alternatív fűtési megoldást, ám azok kiugróan magas, fenntarthatatlan költsége miatt úgy döntött, hogy a szigeteletlen épületben üzemelő szállást bezárja. A piaci alapon üzemeltetett munkásszállás bérlőit és lakóit, akik egyébként piaci alapon fizettek, és módjukban áll, hogy piaci alapon béreljenek máshol szállást, a döntésről időben értesítette” - írták.

Az Indotek ezúttal reagált Karácsony Gergely nyílt levelére is, amit „sajnálattal vettek tudomásul”, szerintük Karácsony „a széles kontextusból kiemelve, résztényekre támaszkodva kérte számon a társaságot”. Ugyanakkor örülnek is a nyílt levélnek, mert ha már az eddigi segítségkéréseikre nem érkezett válasz, akkor így legalább őszintén lehet végre beszélni.

„A társaságnak erős meggyőződése, hogy a minden iparágat és szolgáltatót drasztikusan érintő energiapiaci válsághelyzet negatív következményei az önkormányzatok és a magánvállalatok kölcsönös bizalomra épülő együttműködésével lesznek csak minimalizálhatók” - írták, és egyúttal „őszinte és konstruktív egyeztetésre” hívják a Fővárost, reménykedve, hogy „vagdalkozás- és vádaskodásmentesen is lehetséges megoldást találni a közös problémára”.

Az Indotek emellett

arra is kéri a Fővárost, hogy jelölje meg azt a szervezetet, amely gondoskodó segítséget tud nyújtani a munkásszálló esetlegesen szociálisan rászoruló lakói számára, mert szeretnék a kapcsolatot felvenni ezzel a szervezettel.

„A társaság egyrészt saját társadalmi felelősségvállalási programjának terhére lakhatási céltámogatási alapot nyit a szálló lakói számára, és arra kéri a Fővárost, hogy ebben vegyen részt saját teherviselési képessége arányában” - írták és azt is hozzátették: felajánlják a szálló üzemeltetését a főváros számára a téli hónapokra, és erre is irányítanának át támogatást a társadalmi felelősségvállalási programukból.

Karácsony Gergely hétfőn délután a közösségi oldalán írt újra a csepeli esetről:

"A kolléganőm sírva tette le a telefont. A titkárságomat egy apuka hívta. Azt kérdezte, mégis hova menjen a négy kiskorú gyerekével most, hogy kirakja őket a tulajdonos a csepeli munkásszállóból. Mindez nagyjából egyidőben történt azzal, hogy válaszközleményt tett közzé a csepeli munkásszálló tulajdonosa, az ország egyik leggazdagabb embere, Jellinek Dániel".

A helyzet megoldása érdekében azt javasolta: "Az érintett 150 felnőtt és 50 gyerek érdekében persze kész vagyok találkozni Jellinek úrral. Legyen a megismerkedésünk helyszíne a csepeli munkásszálló. Menjünk együtt oda, hívjuk meg a lakókat is, hiszen az ő sorsukról, az ő életükről van szó".

A főpolgármester továbbra is azt állítja, hogy az egyik leggazdagabb magyar egynapi profitja elég lenne a gondok orvoslására. Majd közölte: "1: A budapesti családok átmeneti otthonai már most is 100 százalékban telítettek. 2. A legkiszolgáltatottabb embereket segítő intézmények sora került az ellehetetlenülés szélére a rezsiköltségek elszabadulása miatt".

Mivel a fővárosi önkormányzat próbál segíteni és Karácsony pedig nem tartja indokoltnak a kilakoltatást, ezért azt javasolja:

"Ha tehát Jellinek úr mégsem hajlandó 200 ember lakhatása érdekében feláldozni egynapi profitját, akkor adja át a munkásszállót a Fővárosi Önkormányzatnak, mert mi nem „piaci alapon”, de emberiességi alapon megakadályozzuk, hogy emberek kerüljenek onnan az utcára."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter az anyák napi anyázásról: „Vajon létezik-e gyomorforgatóbb Orbán Viktor propagandistáinál?”
A Tisza Párt elnökéről és édesanyjáról ízléstelen képaláírás került fel az internetre egy fideszes propagandaoldalon. Magyar szerint ennél nincs lejjebb.
F. O. - szmo.hu
2025. május 04.



Megdöbbentő internetes beejegyzést osztott meg követőivel Magyar Péter. A vadhajtasok.hu oldalra feltett felvételen az látható, hogy a Tisza Párt elnöke édesanyját köszönti anyák napja alkalmából, a kép alatt pedig ez olvasható: Poloska megtudta, hogy ma van anyák napja, ezért gyorsan puszilgatni kezdte a drága kommunista jó k.rva anyját lájkokért.

„Vajon létezik-e gyomorforgatóbb Orbán Viktor propagandistáinál? Ezt sikerült anyák napján címlapra tenniük és utána fideszes csoportokban osztogatniuk. És ezekkel az emberekkel fideszes miniszterek és képviselők mosolyognak közös fotókon, és valószínűleg még utasításokat is adnak nekik” – írta a Tisza Párt elnöke Facebook-bejegyzésében.

„Sokszor nagyon hiányoznak a nagyszüleim, de ilyenkor kicsit örülök, hogy ezeket nekik már nem kell látniuk”

– tette hozzá Magyar Péter.

„Ez az orbáni morális fölény? Napi szinten folyik a fideszes propaganda gépezetben a gyűlöletkeltés, a dehumanizálás és a fenyegetés. Azt gondolják, hogy ezzel szavazókat tudnak szerezni? Szerintem súlyosan félreismerik a saját választóikat is. Ennél nincs lejjebb” – zárta bejegyzését a politikus.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Az RTL megmutatta: halomban állnak a Ferrarik, Bentley-k, Mercedesek Mészáros Lőrinc öccsének székesfehérvári luxusautó-szalonjában
Mészáros János felcsúti önkormányzati képviselő a tulajdonosa egy székesfehérvári luxusautó-szalonnak, ahol a legdrágább darab egy tűzpiros Ferrari, ami több mint negyedmilliárd forintba kerül.


180 millió forint értékű rikító kék Ferrariban fotózták le Várkonyi Andreát és férjét Mészáros Lőrinc vállalkozót. A Felcsúton készült képeket Hadházy Ákos független képviselő osztotta meg, aki szerint a luxusautó Várkonyi Andrea nevén van. Az RTL híradója kereste az ügyben a házaspárt, de egyelőre nem reagáltak.

A Ferrari 296 GTS nevű modellje egy 663 lóerős hibrid luxusautó, amely mindössze 3 másodperc alatt gyorsul 100-ra.

A különleges vezetési élményt nemrég Várkonyi Andrea is megtapasztalhatta. Méghozzá nem egyedül, hanem férje Mészáros Lőrinc társaságában. Legalábbis ezt állítja Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő, aki a kék sportkocsiban ülő házaspárról fotókat is feltöltött a közösségi oldalára. Úgy tudja, a sportautó Várkonyi Andrea nevén van. Ez a típus újonnan 140-180 millió forintba kerülhet, mondja a képviselő.

Hadházy Ákos: "A fényképeket jól beazonosíthatóan a Felcsút mellett a Puskás Ferenc sporthotelhez vezető úton, illetve annak parkolójában készítette egy kedves ismerősöm. Úgy tűnik, hogy Felcsúton lassan több az egy főre jutó eső Ferrari, mint mondjuk Monacóban."

Mészáros Lőrinc fia is szereti az olasz luxusautó-márkát. Felcsúton egy benzinkútnál pumpálta egy Ferrari 488-as kerekét egy 2021-ben készült fotón, amit szintén a független képviselő osztott meg. Ehhez a modellhez használtan 100-120 millió forintért hozzá lehet jutni Hadházy szerint.

"A probléma az, amikor valaki ezt a hihetetlen gazdagságot ezt szinte csak állami megrendeléseken szerzi."

Nemcsak a felesége és fia kedveli a sportkocsikat, hanem Mészáros Lőrinc öccse is. Mészáros János felcsúti önkormányzati képviselő a tulajdonosa egy székesfehérvári luxusautó-szalonnak, ahol a Ferrarik mellett más luxusmárkák: Aston Martin, Bentley, Mercedes és Audi is kaphatók.

A szalon legdrágább darabja egy tűzpiros Ferrari, ami több mint negyedmilliárd forintba kerül, a legolcsóbb pedig egy Audi, ami 56 millió forintért vihető.

Márciusban bírálta Lázár János miniszter azokat a vállalkozókat, akik feltűnően gazdagodtak, és kihívó módon viselkedtek az elmúlt években.

"Elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a yachtozásból és az egészből, amit néhány ember ebben az országban a megteremtett lehetőséggel csinál."

A Mészáros Csoport korábban közleményben úgy reagált: Mészáros Lőrinc nem vette magára a miniszter szavait, ugyanis csak tavaly a Mészáros Csoport nagyságrendileg 20 milliárd forintot fordított támogatásokra és adományokra. Most hiába kereste az RTL Híradó a cégcsoportot és Várkonyi Andreát is, adásunkig nem reagáltak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Berobbant a légkör” – Golflabda nagyságú jég esett az osztrák-magyar határ közelében vasárnap
A következő órákban a nyugati határ környékén élők szupercellára számíthatnak, és akár 80–90 kilométer/órás szél, heves zivatarok és jégeső is érkezhet.
Fotó: Időkép, Szalafő webkamera - szmo.hu
2025. május 04.



Golflabda nagyságú jég esett vasárnap az osztrák–magyar határ közelében – számolt be róla a MetFigyelő a Facebook-oldalán. A jégverés Bad Blumaunál történt, ez a település kevesebb mint 30 kilométerre fekszik a határtól.

Az Időkép arról ír, hogy a jég nem áll meg a határnál, hanem egyenesen az ország közepe felé tart. Azt is közölték: „berobban a légkör” a határ mentén, és egyre több, valamint egyre nagyobb góc alakul ki.

A következő órákban a nyugati határ környékén élők szupercellára számíthatnak, és akár 80–90 kilométer/órás szél, heves zivatarok és jégeső is érkezhet – tette hozzá az Időkép.

Felsőszölnökön már hullott is a jég, amit a szolgálat webkamerája rögzített.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
Mi történt? Lemondása óta először posztolt Facebookon Novák Katalin
A Ferenc pápára emlékező bejegyzésben ezt írta: „A hivatalos gyásznak ma vége, de a szeretet örök”.


Novák Katalin hosszú szünet után vasárnap újra megszólalt a közösségi médiában. A volt köztársasági elnök egy videót tett közzé a Facebook-oldalán, amelyben a nemrég elhunyt Ferenc pápáról emlékezett meg.

A bejegyzésben ezt írta:

„A hivatalos gyásznak ma vége, de a szeretet örök”.

A felvétel alatt a Legyetek jók, ha tudtok című film olasz nyelvű betétdala hallható, a képsorokon pedig Ferenc pápa 2023-as magyarországi látogatásának részletei láthatók. Többek között az a jelenet is szerepel benne, amikor Novák Katalin köztársasági elnökként fogadja a katolikus egyházfőt.

A videó Ferenc pápa magyarul elhangzó jókívánságával zárul: „Isten, áldd meg a magyart!”

Ez az első hivatalos bejegyzése azóta, hogy 2024. február 10-én lemondott köztársasági elnöki tisztségéről. Előtte legutóbb 2023. február 26-án osztott meg videót Facebook-oldalán, amelyben bejelentette, hogy véget ért az elnöki szolgálata, és gratulált utódjának, Sulyok Tamásnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET: