Magyar Péter üzent a Fidesznek, a választás után a rendőrség és az igazságszolgáltatás az utolsó választási bűncselekményt is fel fogja tárni
A kistelepülések polgármestereinek is üzent Magyar Péter a 850 fős Vas megyei Uraiújfalun tartott pénteki kampányfórumán – írta a Telex. A Tisza Párt alelnöke a beszéde végén azt mondta, nem szeretne olyat hallani a következő hetekben, hogy a polgármesterek azzal fenyegetik az embereket, hogy nem kapnak tűzifát, nem vehetnek részt a közmunkában vagy elvesztik az önkormányzati munkájukat, ha nem a Fideszre szavaznak.
– mondta Magyar, majd kijelentette: „Lehet, hogy 2022-ben, lehet, hogy 2018-ban nem volt ennek következménye, de most lesz. Ezt tudom üzenni”. Azt ígérte, a választás után a szabad és független nyomozó hatóság és igazságszolgáltatás az utolsó választási bűncselekményt is fel fogja tárni, történjen az Vas megyében vagy a határon túl. Hozzátette: „Mindenkinek azt tudom mondani, akit zsarolnak, fenyegetnek, hogy ne engedjen.”
Uraiújfalu a sárvári központú, Vas megye 2-es választókerületéhez tartozik, ahol 2022-ben a fideszes Ágh Péter a szavazatok 64,38 százalékával nyert. Akkor itt volt az egész országban a harmadik legnagyobb különbség a kormánypárti és az ellenzéki jelölt között. Magyar Péter ezzel kapcsolatban közölte: feltett szándéka, hogy Vas megye mind a három választókerületében a Tisza Párt jelöltjei nyerjenek. Abban egészen biztos, hogy a szombathelyi és a sárvári körzetben győzni fognak, és keményen dolgoznak azért, hogy a szentgotthárdi körzetet is megszerezzék.
Az EBESZ 2022-es jelentése szerint a választásokat „jól szervezték”, de „nem volt egyenlő versenyfeltétel” a kormányzati és kormánypárti erőforrások kampánybeli összemosódása, valamint a torz médiakörnyezet miatt. A Büntető Törvénykönyv szerint bűncselekménynek számít, ha valaki erőszakkal, fenyegetéssel vagy pénzzel befolyásolja a szavazókat, vagy meghamisítja a választás eredményét. A kormánypárti oldalon a választási csalás emlegetését az ellenzék részéről a várható vereség magyarázgatásának tartják. Orbán Viktor egy korábbi nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy Magyar Péter ezzel „vereségre készül”. Sulyok Tamás köztársasági elnök április 12-re tűzte ki az országgyűlési választást.