KÉK HÍREK
A Rovatból

Beismerte bűnösségét a fideszes politikus, aki betörte egy nő orrát, és két férfit is megvert

Győrffy Balázs mind a három áldozat megverését elismerte, köztük egy nőét, akit a legsúlyosabban bántalmazott.


Győrffy Balázs tavaly augusztus 23-án hajnalban keveredett botrányba, amikor a Lánchíd közelében egy szórakozóhelyen puszta kézzel rátámadt egy nőre és két férfira. A nő súlyosan megsérült, míg a két férfi könnyebb sérüléseket szenvedett. A politikus akkor még tagadta a vádakat, de most, hónapokkal később írásban elismerte bűnösségét – derítette ki a 24.hu.

Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője megerősítette, hogy Győrffy beismerte a súlyos testi sértést és a két rendbeli könnyű testi sértést.

„Az eljárás érdekeire is figyelemmel annyiról áll módunkban tájékoztatni, hogy a gyanúsított írásbeli vallomásában beismerte a bűnösségét súlyos testi sértésben és két rendbeli könnyű testi sértésben”

– fogalmazott a szóvivő.

Korábban a politikus a közösségi médiában is elmondta, hogy ittasan keveredett vitába, amely tettlegességig fajult. „Nem emlékszem a történtekre” – állította, ugyanakkor sajnálatát fejezte ki.

A botrány hatására Győrffy Balázs lemondott EP-képviselői mandátumáról és a Nemzeti Agrárkamara elnöki tisztéről, valamint kilépett a Fidesz-KDNP-ből. A politikai karrierjét derékba törő eset után visszavonult a közélettől.

A bírósági eljárás során várhatóan további részletek derülnek ki az ügyről, valamint az, hogy milyen büntetést kap a politikus.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
100 csontot vettek ki titokban halottakból – belebukott a boncmester és az egyik pécsi klinika igazgatója
A csontokért darabként 2500 forintot összesen 250 ezer forintot ígért és adott át az orvos.


Felfüggesztett börtönre ítéltek egy orvost és egy boncmestert, miután kiderült, hogy engedély nélkül vettek ki halottakból sziklacsontot.

Száz csontért összesen 250 ezer forintot fizetett az egyik pécsi klinika volt igazgatója az ügyészség szerint.

Az RTL Híradó beszámolója szerint a klinikaigazgató fül-orr-gégész orvosok számára rendezett kurzusokon tanított. A csontokon gyakorolhatták, hogyan fúrhatják meg az úgynevezett sziklacsontot, ami a belső fület védő halántékcsont legkeményebb része. A vád szerint egy boncmester ismerősétől szerezte meg a kurzushoz szükséges 100 csontot 2019-ben, darabként 2500 forintot összesen 250 ezer forintot ígért és adott át.

Kiderült, hogy a csontok kivételéről jegyzőkönyv sem készült. A csontokat az egyetem alagsorában tárolták formalinnal teli vödörben. Végül egy névtelen bejelentés után indult meg a nyomozás. Kiderült, hogy a sziklacsontokat külföldre is elvitte magával egy másik szakorvos, hogy a segítségükkel tanuljon új műtéti technikákat.

Az ügyészség emberi test tiltott felhasználása miatt felfüggesztett börtönre ítélte a klinika volt igazgatóját és a boncmestert. A vádlottak és az ügyészség is fellebbezett, ők súlyosabb büntetést szeretnének.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Megerőszakolta, verte, éheztette élettársa három- és négyéves kisgyerekeit egy tiszavidi férfi
A két kisgyerek akkor kezdett beszélni az átélt borzalmakról, amikor a gyámhatóság kiemelte őket a családból. Szörnyű dolgokról számoltak be.


Szörnyű körülmények közül emeltek ki két kisgyereket tiszavidi otthonukból. Egy kisfiút és egy kislányt vettek el a családtól, ahol a nevelőapa megerőszakolta élettársa gyerekeit. Mikor a borzalmak kezdődtek, akkor még három- és négyévesek voltak. A család egy rokonuk házában, egy szobában lakott. A pár a nő gyerekei mellett egy közöset is nevelt. Valószínű, hogy a nő tudhatott a férfi tettéről, mivel egy szobában aludtak.

Az is kiderült, hogy éheztették és verték is a kicsiket, a lakás pedig koszos volt. A gyerekeknek nem volt megfelelő ruhája, tetvesek voltak, nem tudtak tisztálkodni, ezért a gyámhatóság kiemelte őket a családból. A férfi a hatóság egyik emberével szemben is erőszakosan lépett fel, ezért börtönbe került.

Az egyik szomszéd szerint nem tudtak semmiről, meglepte őket, hogy mivel gyanúsítják a férfit.

A férfi még a börtönben volt, mikor a hatóságok rájöttek arra, hogy mit tett. Éppen szabadult, amikor újra letartóztatták - derült ki a Tények beszámolójából.

VIDEÓ: A Tények beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Három kamasz lány a földön rugdosott, ököllel is bántalmazott, majd kirabolt egy nőt Budapesten
Az elkövetéskor 12, 13 és 15 éves kamaszlányok ellen csoportos rablás bűntette miatt emeltek vádat.


Vádat emelt egy erőszakos lánytrió ellen a Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség, az egyik lányt három év javítóintézetre ítélték – tájékoztatta a Fővárosi Főügyészség pénteken az MTI-t.

Sajtóközleményükben azt írták:

az elkövetéskor 12, 13 és 15 éves kamaszlányok ellen csoportos rablás bűntette miatt – a 15 éves lánnyal szemben pedig további bűncselekmények miatt is – emeltek vádat, és velük szemben javítóintézeti nevelés elrendelését indítványozták.

A vádirat szerint a lányok az Andrássy úton odaléptek egy sétáló francia nőhöz, azért, hogy kirabolják. A 12 éves kitépte a sértett kezéből az esernyőjét, majd amikor a megtámadott megpróbálta őt ellökni magától, a másik elkövető, a 15 éves lány a földre lökte. A 12 éves az ernyővel megütötte a sértettet, majd belerúgott, a 15 éves pedig erőszakosan megragadta a sértett haját és ököllel bántalmazni kezdte a nőt – ismertette a főügyészség, hozzátéve: a bántalmazás következtében a sértett táskája a földre esett, amelyből a 13 éves kivette a pénztárcát. Ezután a 15 éves még az áldozat kezéből elragadta a mobiltelefonját, amit később ledobott a földre – jegyezték meg.

Közölték: a kirendelt igazságügyi szakértő megállapította, hogy

az elkövetéskor 12 éves rabló beszámítható volt, és rendelkezett a bűncselekmény felismeréséhez szükséges belátási képességgel.

Ő az előkészítő ülésen beismerte bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz fűződő jogáról; a bíróság 3 év javítóintézeti nevelésre ítélte, jogerősen. Társaival szemben az eljárás a napokban folytatódik a Pesti Központi Kerületi Bíróságon – olvasható a közleményben, ami kitér arra is, hogy az elkövetéskor 14 év alatti terhelttel szemben a törvény szerint büntetést nem lehet kiszabni, csak intézkedést lehet alkalmazni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Borzalmas felfedezés Mexikóban: Megsemmisítő táborra bukkantak, szerelmes levelet hagyott hátra egy áldozat
A hatóságok hónapokkal korábban razziáztak a helyszínen, de csak most találták meg a tömegsír nyomait. Egy volt bíró szerint a felfedezés Auschwitzot idézi.


Egy elhagyatott tanyán emberi maradványokat találtak Mexikóban. A Warrior Searchers of Jalisco nevű Facebook-csoport tagjai március 5-én La Estanzuela közelébe érkeztek, ahol három föld alatti kemencét tártak fel. A helyszínen több száz csontdarabot, koponyatöredékeket, fogakat és ujjak maradványait fedezték fel.

A tábor egyik legmegrázóbb lelete egy 2003-ban írt levél volt, amelyet egy Eduardo Lerma nevű férfi hagyott hátra. „Szerelmem, ha egy nap nem térek vissza, csak arra kérlek, emlékezz rá, mennyire szeretlek”

– állt benne.

A felfedezés óriási megrázkódtatást jelentett a kutatásban részt vevők számára. „Az első gondolat, ami ilyenkor eszedbe jut, hogy reméled: egyetlen hozzátartozód – se fiad, se férjed – soha nem járt ezen a helyen, soha nem kínozták vagy gyilkolták meg itt” – mondta Raúl Servín García, a csoport egyik tagja.

A táborban talált cipők látványa sokaknak Auschwitzot juttatta eszébe. „Természetesen azonnal Auschwitz jut eszünkbe” – mondta José Ramón Cossío, Mexikó Legfelsőbb Bíróságának korábbi főbírója.

Mexikóban az elmúlt években több mint 110 ezer ember tűnt el. Az eset után Claudia Sheinbaum mexikói elnök bejelentette, hogy a szövetségi hatóságok vizsgálatot indítanak. „Az első dolgunk ebben az esetben a nyomozás, mert ezek a képek nyilvánvalóan fájdalmasak. Mielőtt bármit is mondanánk, pontosan tudnunk kell, mi történt ott” – nyilatkozta.

A hatóságok már 2024 szeptemberében razziát tartottak ezen a helyszínen, akkor tíz embert őrizetbe vettek, de további intézkedés nem történt. A tábort végül a Warrior Searchers of Jalisco csoport tagjai találták meg újra.

Egyelőre nem tudni, kik állnak az eset mögött, de mexikói jelentések szerint az egyik legnagyobb kartell, a Jalisco New Generation (CJNG) lehet a felelős.

Forrás: Ladbible


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk