Éva az oktatásban dolgozott, belelátott a folyamatokba, és azt mondja, évek óta azt érezte, hogy

A kiköltözéseknél általában vagy egy egész család indul útnak egyszerre, vagy a férj megy előre, hogy megteremtse a feltételeket a később érkezők számára. De ő egyedül vágott neki. A kiköltöző magyarok külföldi oktatási rendszerben szerzett tapasztalatairól szóló sorozatunkban ezúttal vele beszélgettünk az első egy év nehézségeiről, és arról, hogy az azóta ott iskolába járó lánya milyen élményeket szerzett Németországban.

- Mióta gondolkodtatok a költözésen?

- Évekkel ezelőtt tervben volt már, és egyszer meg is próbáltuk elhagyni az országot a 2018-as választások után. Hollandiába mentünk volna, de kiderült, hogy a férjem mégsem szeretné. Aztán jött az újabb választás, és 2022-ben azt mondtam, hogy most vagy soha. Lépek, akár egyedül is. Mondtam a férjemnek, hogy ezt fogom csinálni, mert a gyerekünk szempontjából nem látok más megoldást, ki akartam juttatni őt az országból. Végül szeptemberben múlt egy éve, hogy egyedül kiköltöztem.

- Te voltál az, aki a bázist megteremtetted a családodnak? Ez szokatlan.

- Igen, valószínűleg tényleg az. De csak ezért tudtam ezt megtenni (és azért Alsó-Szászországot választottam), mert itt él egy barátnőm, aki felajánlotta, hogy lakhatok nála az elején, és munkát is segít találnom. Egy idősek otthonában helyezkedtem el, ami nagyon távol áll az eredeti szakmámtól, de a lényeg, hogy lett munkám.

- Mi volt az eredetei szakmád?

- Gyógypedagógus vagyok. 12 évet töltöttem a magyar oktatási rendszerben. Az utolsó négy évben már nem iskolában dolgoztam, hanem KATÁ-s egyéni vállalkozóként fejlesztettem a gyerekeket. Tavaly ez a vállalkozási forma is megszűnt, ez erősített meg abban, hogy lépjek.

- Hová költöztél pontosan?

- Észak-Németországban, Bréma környékén élünk. Tavaly szeptemberben érkeztem, és most is abban az idősek otthonában dolgozom, ahol kezdtem.

Képességfejlesztést, tanulás-segítést végzek, nagyrészt Magyarországon élő gyerekek számára, de már az itteni magyar közösségben élőknek is tartok foglalkozásokat. Egyelőre még nem beszélem olyan szinten a német nyelvet, hogy német gyerekekkel is tudjak foglalkozni.

- A nyelvtanulásban segít a német állam?

- Elméletileg van rá lehetőség, de ez tartományonként eltérő. Az elmúlt egy évem arra ment rá, hogy a víz fölött maradjak, hogy létre tudjam hozni a családom számára azokat a körülményeket, ahová ki tudnak költözni. A lakhatás például maga volt a pokol, így nem volt energiám már nyelvtanulás ügyben lépni. Most tudok azzal foglalkozni végre, hogy a szakmámban itt is dolgozhassak.

- Hogy bírtad ki a családod nélkül?

- Nagyon-nagyon nehéz volt, még szavakba önteni sem tudom. Ami még nehezítette a helyzetemet, hogy a férjem ezt a lépést nem támogatta. Ő maradni akart, ő másként látta a dolgokat mint én, nem gondolta úgy, hogy Magyarországon nagy probléma lenne. Viszont mégis adott egy esélyt, és most együtt megpróbálkozunk ezzel az új élettel.

Nyáron a kislányom jött ki utánam, már itt kezdte el az általános iskolát. Kilenc éves, negyedik osztályos lett, és szeptemberben csatlakozott végül hozzánk a férjem is. Ő távmunkában dolgozik egy magyar cégnek, de az a cél, hogy később ő is itt találjon munkát a saját szakmájában.

- Hogy találtad meg a megfelelő iskolát a lányodnak?

- Alaposan utánanéztem a lehetőségeknek, be is írattam őt, így már a készbe érkezett.

- Az első napokban hogy érezte magát az új iskolában?

- Egyáltalán nem beszélt németül, ezért féltem, hogy sírva jön majd haza, hogy trauma lesz számára, mert nem érti, amit mondanak. Ehhez képest az első nap azzal jött haza, hogy van három barátja, akikkel ugyan még nem tud beszélgetni, de hát kit érdekel? Ez hihetetlen volt! Borzasztó befogadóak és kedvesek voltak vele a gyerekek. Előtte, a magyar iskolájában már két éve olyan problémákkal küzdöttek, hogy a gyerekek bántották egymást. Nem tudtak a tanárok arra is figyelni, hogy a kicsik biztonságban érezzék magukat. Tanár is vagyok, több tantestületben dolgoztam óvodától szakiskoláig, ezért tudom, hogy mi van a háttérben. Itt viszont már az első nap a tanító néni a telefonján fordította le, amit szeretett volna elmondani a lányomnak. Rögtön azon voltak, hogy biztonságban és jól érezze magát. És nekem ez a legfontosabb. Még annál is fontosabb, hogy mit fog tanulni.

- Harmadikat otthon járta ki, itt negyedikben kezdett. Nem kellett évet ismételnie?

- Ennek megítélése tartományonként változó, itt nálunk annak ellenére elkezdhette a következő évét, hogy nem beszél németül. Attól azonban tartottam, hogy esetleg integrációs osztályba akarják majd tenni, oda a külföldi gyerekek kerülnek, és az első évben csak a nyelvet tanulják. Amikor bizonyos szinten beszélnek már németül, akkor mehetnek át a normál iskolába. Itt viszont úgy döntöttek, hogy sem évet nem kell ismételnie, sem speciális osztályt nem kell járnia. Szerintem az lehet ennek az oka, hogy mi egy kisvárosban élünk, ahol van kapacitás arra, hogy foglalkozzanak vele, felzárkóztassák. A német alapjaival külön órákon foglalkoznak, külön tankönyvekből tanul, de minden más órán az osztállyal együtt halad. Nagyon élvezi a természettudomány órákat például, ahol projektszerűen tanulnak. Most pár hétig a tűz volt a téma, és azzal jött haza, hogy ki akar próbálni egy kísérletet, amit az iskolában az órán csináltak. Annyira élvezi, hogy úgy látom, a lányomat jobban megviselné, ha itt váltana iskolát, mint hogy elkezdett a magyar iskola után németbe járni.

- Hogy halad a nyelvvel?

- Jól teljesít a német órákon, már meg is szólal, én egyértelműen jó döntésnek tartom, hogy kijöttünk. Ha belegondolok abba, hogy most odajárna negyedik osztályba Magyarországra, az szörnyű lenne.

Itt a német mellett tanul angolul is, franciául is. Ez utóbbi például nagyon érdekesen alakult! Lehetett választani délutáni foglalkozásként szakköröket, felajánlottak neki foglalkozásokat, például rajzot, franciát, vita órát, sportokat, mindenfélét. Ezekből kettőt lehetett választani, de ami nagyon szimpatikus volt, hogy nem a szülőt keresték meg, hogy mit tanuljon a gyereke, a lányom jött úgy haza a harmadik napon, hogy elmesélte, hogy franciát fog tanulni. Az iskolában van még néhány magyar gyerek, akik már jól beszélnek németül. Azért, hogy a tanító néni el tudja magyarázni, hogy mi fog történni, megkereste az iskolában az odajáró két magyar gyereket, és megkérte őket, hogy fordítsák le a lányomnak ezt a lehetőséget. A döntést tehát rábízták. Szóval most egy harmadik nyelvet is beválasztott. Aminek örülök, hagyom kibontakozni, mert bízom ebben az iskolarendszerben.

- Mit kellett megvennetek év elején?

- Itt nincs ingyen tankönyv, két listát kaptam, egy olyat, mint Magyarországon szoktam az eszközökről, füzetekről, plusz egy tankönyvlistát, azokat a könyveket a könyvesboltban kellett beszereznem. A könyvek nem olcsók, belekerültek 70-80 euróba (26-30.000 Ft), de hozzá kell tenni, hogy a családi pótlék (Kindergeldnek hívják) itt egy gyerekre 250 euró havonta (kb. 96.000 Ft), otthon meg 30 euró. Ez elég lényeges különbség. A tankönyvek minősége kiváló, én is szívesen tanulnék belőlük.

- Hány tanár tanít az osztályban?

- A lányomnak egy osztályfőnöke van, tanít az osztályban egy-két szaktanár, és van arra is kapacitás, hogy egy pedagógiai asszisztens ott üljön az első padban egy kisfiúval, akinek plusz segítségre van szüksége, és segít neki haladni. Nem úgy, mint Magyarországon, hogy van egy elméleti integráció, ami ki van azzal  pipálva, hogy ott ül a gyerek a többségi osztályban, de külön tankönyvekkel halad, mintha ott sem lenne. Még szociálisan sem valósul meg az integráció otthon, nem hogy az inklúzió, mert a gyerek egy külön buborékban él az osztályteremben. Itt teljesen bekapcsolódik az osztály életébe. Nyilván itt is kap saját feladatokat, ahogy a lányomnak is van egy csomó tevékenység, amiben még nem tud részt venni. Játékok, ilyesmi, ahol beszélni kell. Amiben nem vesz részt, ott figyel. De bizonyos a tevékenységek egyes részeibe bevonják, amik már mennek neki. Nem az van, hogy fizikailag jelen van, de mintha nem lenne az osztály része, hanem amibe csak lehet, bevonják. És egyre több mindenbe fogják bevonni.

- Mi lesz ötödiktől veletek?

- Ez egy félelmem. A negyedik osztály végén a tantestület, a tanárok és a szülők összeülnek, és választani kell, hogy a gyerek milyen irányba menjen tovább. Reáliskola vagy gimnázium jöhet szóba. Attól tartok, hogy a nyelvismeret hiányosságai miatt nem látják majd, hogy egyébként a képességei milyenek. Hogy elindulhat-e a gimnázium felé? Pedig én azt szeretném. Ha a szakmai képzés felé irányítják, van valamiféle átjárhatóság ugyan a két rendszer között, de ahhoz nem kapcsolódik érettségi. Itt csak a gimnázium ad érettségit. Különben csak szakmát fog kapni.

- Nyolcadik végén nincs arra lehetőség, hogy újramérjék a képességeit?

- Nincs, arra van lehetőség, hogy ha később szeretne érettségizni, akkor az iskola után, munka mellett kezdhet kiegészítő képzést az érettségihez. Legalábbis a jelenlegi tudásom szerint.

- Azzal, hogy ti egyfajta magyar hozzáállással tanultok, ami ugye sokkal fontosabbnak tekinti a tárgyi tudást, és nyilván te is nyomod a gyereket, hogy tanuljon, be tudjátok hozni a lemaradást?

- Nekem most másodlagos lett a tárgyi tudás.

Volt nemrég egy szülői értekezlet, ahol kaptunk egy leírást, hogy mit kell tudni a gyerekeknek negyedik osztály végére. Abból azt látom, hogy ugyanazok az elvárások fogalmazódnak meg mind a két országban. De itt mégis nagyobb esélyt látok arra, hogy el fog az a tudás mélyülni. Mert empirikus módon tanulnak, kooperatív formában, mégis differenciáltan, ezzel többet tudnak végül elérni.

- Milyen az iskola felszereltsége?

- Amikor beírattam, körbejárt velem az iskolatitkár, mindent megmutatott, pedig már lejárt a munkaideje. Kicsi, de nagyon jól felszerelt iskola, elsőtől negyedikig járnak ide a gyerekek. Ötödiktől nyolcadikig már a szemben lévő épületbe járnak majd. Van digitális tábla, amit használnak is, vannak a gyerekeknek tabletjeik. Amikor a lányom kimegy a német órájára, ott használják, egy nagyon jó applikáció fut rajta, a gyerek játszva tanul vele. A környezet nagyon barátságos, az iskolának nagy udvara van, sokat vannak kint, többet, mint otthon megszoktuk. Mondjuk sokkal hosszabbak a szünetek is.

- Bent ebédel a lányod az iskolában?

- Az ő döntése is volt, hogy szeretne ott ebédelni, mert így többet lehet német nyelvi közegben. Az étkezési költség havonta 20-30 euró környékén mozog és nagyon elégedett a minőségével. Még azon is meglepődött, hogy időnként van hot-dog meg hamburger, de vannak laktató egytálételek, rengeteg zöldséggel főznek, azonban kevesebb féle édességet kapnak. Mondta is, hogy képzeld anya, olyan az étkező, mint az amerikai filmekben. Többféle étel van kitéve, és azt teszi a tányérjára, amit aznap kíván. Nagyon fontosnak érzem, hogy a gyerek dönthet, még ebben is. Ez is nagy különbség az otthoni rendszerhez képest.

- Mi volt számodra, pedagógusként a legnagyobb meglepetés, amivel találkoztál a német iskolarendszerben?

- Van itt egy mediációs rendszer, ami a gyerekek szintjén is jól működik.

Ha egy gyerek úgy dönt, hogy őt ez érdekli, akkor egy ilye szakkörre megy, aztán lesz egy párja, és a többi gyerek megkeresheti őket, ha konfliktusaik akadnak egymással. Ők aztán segítenek rendezni a konfliktust. A német gyerekek szelídebbek és kedvesebbek. Most volt egy kisebb balesete a lányomnak, elesett az udvaron, a német gyerekek nagyon támogatóan álltak hozzá, ápolták, vigyáztak rá, segítettek neki. Az is meglepett, amit a patikus mondott, hogy itt, ha az iskolában történik baleset, akkor vissza tudod igényelni a gyerek gyógyulására költött pénzt.

- Hogy érzed magad most, hogy itt van veled a családod?

- Nagyon jól. Az elmúlt egy év pokol volt. Félelem, rettegés, bizonytalanság. Nagyon nagy biztonságot ad, hogy a gyerek kijutott, és hogy most már itt van a férjem is. Az biztos, hogy akik együtt jönnek ki, az egész család, az lelkileg könnyebb lehet. Biztos nagyon nehéz úgy is, de nem mindegy, hogy az ember egyedül csinálja ezt végig, vagy együtt a családdal. Most azt érzem, hogy lesznek még nehézségek, mert egy csomó mindennek még utána kell járni. Nehéz az ügyintézés, mert nem értem még a rendszer működését, de ha bemegyek egy hivatalba, nem hagynak magamra, nem engednek el, hanem minden létező módon igyekeznek segíteni. Azt is érzem, hogy nem fog az megtörténni, hogy vissza kell menni Magyarországra, mert például elfogy a pénzünk, vagy valami történik.

Persze nem számoltunk fel mindent Magyarországon, igyekeztünk nagyon biztonságosan játszani. A szüleim, a testvérem is otthon vannak, de szívem szerint kihoznám őket is.

- Beszélhetünk honvágyról?

- Igen. Minden pozitívum ellenére sokszor kínzóan hiányzik a családom, a barátaim és a szeretett helyek. Együttérzek azokkal, akik soha nem költöznének külföldre, de közben azt is tudom, hogy mi a legjobb döntést hoztuk.