HÍREK
A Rovatból

Államfőválasztás: rendkívüli házbizottsági ülést hívott össze péntekre a Fidesz

Kocsis Máté szerint azt tartják helyesnek, ha minél előbb meg tudja választani az Országgyűlés az új köztársasági elnököt.


Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője csütörtökön jelentette be, hogy Sulyok Tamást, az Alkotmánybíróság jelenlegi elnökét jelölik köztársasági elnöknek a kormánypártok.

"A kormánypártok elfogadták az alapszabály szerint a Fidesz elnöke által tett javaslatot, és Dr. Sulyok Tamást, az Alkotmánybíróság elnökét javasoljuk köztársasági elnöknek. Azt gondoljuk, hogy az Alkotmánybíróság elnöke a legmegfelelőbb jelölt erre a tisztségre, és ezért belé vetettük a bizalmunkat" - mondta Kocsis Máté.

A Fidesz frakcióvezetője közölte: jövő hétfőn dönt az államfő lemondásának elfogadásáról az Országgyűlés, és a kormánypárti frakciók ezt támogatni fogják szavazatukkal.

Hozzátette:

azt tartják helyesnek, ha minél előbb meg tudja választani az Országgyűlés az új köztársasági elnököt, ugyanakkor ennek időpontjáról egyelőre nem tud nyilatkozni, mert ez függ attól is, hogy az ellenzéki pártok állítanak-e államfőjelöltet. Szerinte erre a pénteken tartandó házbizottsági ülés adhat választ.

Kocsis Máté szerint az Alkotmánybíróság elnöke nagy tekintélyű és mindenki számára komolyan vehető ember.

Közölte, hogy az Alkotmánybíróság új tagját a kialakult parlamenti munkarendben választják meg - írja az MTI.

A hvg.hu cikke szerint a soron kívüli, reggel 9 órás ülést Kocsis “Magyarország köztársasági elnöke megválasztásának napirendre vétele érdekében” kezdeményezte.

A lap szerint a kormánypártok felgyorsítanák az államfőválasztást, hiszen pár órával korábban jelentették be a jelöltjük nevét Novák Katalin helyére.

Hozzáteszik, hogy már a jelölt nevének közlésével megelőzték Novák Katalin hivatalos távozását, mert a köztársasági elnök lemondásáról majd a február 26-i, hétfői ülésén dönthet a parlament. Ekkor lép a helyére ideiglenesen Kövér László fideszes házelnök. És ekkor lehet majd megválasztani az államfőt.

A jogszabály szerint a leköszönő államfő megbízatásának megszűnésétől számított 30 napon belül kell megválasztani az új köztársasági elnököt. Ez legkésőbb március 27.

Az ellenzéknek is joga van jelöltet állítani, ehhez legalább 40 írásbeli javaslat kell. Ám a köztársasági elnök választáson első körben kétharmados, második körben feles többséggel lehet az államfőválasztás sikeres.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„K**va anyád, Németh Balázs” – balul sült el a fideszes képviselő bejelentkezése
Németh Balázs épp parlamenti képviselői szerepéről beszélt egy utcai videóban, amikor egy járókelő trágár szavakkal illette. A Fidesz-frakció szóvivője a szerint pont az ilyen emberek ellen kell majd dolgozniuk.


Egy járókelő szakította félbe Németh Balázs hétfői videós bejelentkezését, amelyben a politikus arról beszélt, hogy „Az a megtiszteltetés ért, hogy parlamenti képviselő lehetek a következő ciklusban” – mondta Németh, majd hozzátette, hogy a Fidesz–KDNP frakciójának egyik szóvivői posztját is betölti.

A felvételen ekkor egy férfi hangja hallatszott, aki azt kiabálta: „Kurva anyád, Németh Balázs!”.

A fideszes politikus azonnal reagált a bekiabálásra.

„Na, az ilyen emberek ellen kell majd dolgoznunk, akik most itt gyűlöletet keltenek, anyáznak, trágárkodnak itt az utcán.”

Videóját azzal zárta, hogy meg szeretnék akadályozni, hogy a „tiszás többség visszafordíthatatlan károkat” okozzon, valamint céljuk a Fidesz megújítása és az ország irányításának visszavétele.

Németh Balázs az áprilisi országgyűlési választáson a budapesti 13-as számú egyéni választókerületben indult, ahol a szavazatok 27,65 százalékát szerezte meg, így jelentős különbséggel alulmaradt a tiszás Müller Annával szemben, aki 60,81 százalékos eredménnyel nyert mandátumot.

A politikus korábban a közmédiánál dolgozott híradósként. 2025 márciusa óta a Fidesz-frakció szóvivőjeként tevékenykedik.

Németh Balázsnak nem ez az első érdekes közterületi videója.

Tavaly novemberben, a Tisza Párt telefonos alkalmazásához köthető adatkezelési botrány idején egy újpalotai lakóház elől jelentkezett be, ahol elmondása szerint az egyik érintett aktivista lakott.

Akkor úgy fogalmazott, hogy az érintettről „tudhatja mindenki a nevét, telefonszámát, emailcímét és egyéb személyes adatait”.

Majd már a 2026-os választási kampányban kihelyezett egy postaládát, ahová a környék fejlesztésére vonatkozó javaslatokat várt, viszont valaki ehelyett kutyaszarral töltötte meg a piros dobozt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Rendőrségi eljárás indult a vagyonkimenekítésekkel kapcsolatban
A rendőrség egy Facebook-kommentben erősítette meg, hogy nyomoznak a „vagyonkimenekítéssel” összefüggésben. A szokatlan nyilvános közlés Fekete-Győr András országos rendőrfőkapitánynak írt nyílt levelére érkezett.


„A »vagyonkimenekítéssel« összefüggésben folyik eljárás” – ezt a rendőrség közölte hétfőn este egy Facebook-kommentben, miután Fekete-Győr András nyílt levélben vonta kérdőre Balogh János országos rendőrfőkapitányt a NER-vagyonok külföldre menekítésével kapcsolatos hírek miatt.

A Momentum korábbi elnöke hétfőn a Facebookon tette fel a kérdést a rendőrfőkapitánynak:

„Kényelmesen ül a székében? Nem zavartatja magát, hogy épp egy ország szeme láttára lapátolják ki külföldre a nemzeti vagyont?”

Fekete-Győr a posztjában a Guardian vasárnapi cikkére hivatkozott, amely szerint Orbán Viktor köre sietve menekíti vagyonát az Egyesült Államokba és más országokba, és ehhez Bécsből rendszeresen szállnak fel magánrepülőgépek.

A politikus azt is megemlítette, hogy információi szerint „a különböző állami intézményekben ipari szinten pörögnek az iratmegsemmisítők”.

A rendőrség két órával később reagált a poszt alatt, és a folyamatban lévő eljárás megerősítése mellett arra kérte Fekete-Győrt, hogy az állításait alátámasztó bizonyítékokat ossza meg velük is

– írta a Telex.

Szombaton Magyar Péter, a Tisza Párt vezetője már figyelmeztette a befektetőket, hogy Orbán Viktorhoz köthető szereplők vagyonokat mozgatnak külföldre, és felszólította a hatóságokat a menekülő oligarchacsaládok feltartóztatására.

Egy nappal később, vasárnap pedig a The Guardian brit lap több forrásra hivatkozva azt írta, a NER-hez köthető vagyonokat magángépekkel viszik Bécsből a Közel-Keletre és ázsiai pénzügyi központokba.

Magyar Péter hétfő este arra kérte a NAV vezetőjét, hogy tegyen rendőrségi feljelentést pénzmosás gyanúja miatt, mert olyan híreket kapott, hogy egyes NER-oligarchák számláit zárolhatták ezen bűncselekmény gyanúja miatt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
A Mi Hazánk szerint „luxizás” a Tisza Párt irodaházváltása, és kirakhatják miatta az Országgyűlés Hivatalának dolgozóit eddigi helyükről
A párt tiltakozik, amiért a Tisza Párt a Kossuth téri Szabad György Irodaházba költözne. Magyar Péterék az épület ÁVH-s múltja miatt utasítják el a Képviselői Irodaházat.


A Tisza Párt frakciója a Kossuth téri, modern Szabad György Irodaházba költözne, a Mi Hazánk azonban „luxizás” miatt tiltakozik. Novák Előd szerint a lépés miatt az Országgyűlés Hivatalának dolgozóit is átköltöztethetik.

„Tiltakozik a Tisza tervezett luxizása ellen a Mi Hazánk!” – ezzel a felütéssel kezdte hétfői Facebook-posztját Novák Előd, a Mi Hazánk alelnöke, miután Magyar Péter bejelentette, hogy a párt képviselői nem a Képviselői Irodaházba, hanem a Kossuth téri épületbe költöznek.

Novák szerint „cseberből vederbe kerül az ország a Tiszával: képviselőiknek nem elég pazar az eddigi irodarendszer, csak az újépítésű, több mint 10 milliárd forintból néhány éve elkészült Szabad György Irodaházba hajlandók beülni, az ellenzéket oda viszont nem engedve, így megtörve a képviselők közti egyenlőség hagyományát”.

A Mi Hazánk alelnöke hozzátette, hogy pártja nem kívánja igénybe venni a luxuskivitelű irodaházat.

A vitához Szabó Szabolcs (Együttes, később LMP-s, aztán Momentumos, végül független) volt országgyűlési képviselő is hozzászólt.

„Értek én mindent, de az Országgyűlés Hivatalában napi legalább 8 órában dolgozó emberek munkakörülményei szerintem fontosabbak, mint az irodájukban kevés idő töltő képviselők érdekei. Nem tartom jó iránynak, hogy a Tisza a legmodernebb irodaházat akarja magának, mondvacsinált okokkal, a hivatal dolgozóit meg máshova kényszerítik” – fogalmazott a Facebookon.

Novák Előd azt is abszurdnak nevezte, hogy a hivatali dolgozókat több tízmillió forintos költséggel költöztessék el onnan, miközben

ők napi nyolc órát dolgoznak ott, a képviselők pedig alig vannak bent az irodáikban.

Magyar Péter a költözést korábbam azzal indokolta, hogy a Képviselői Irodaház korábban az Államvédelmi Hatóság és az MSZMP épületeként is szolgált.

A célépület, a Szabad György Irodaház ezzel szemben egy 2020 februárjában átadott, mintegy 11,5 milliárd forintból épült komplexum, amit egy 100 méteres föld alatti folyosó köt össze az Országházzal. Az irodaházban jelenleg az Országgyűlés Hivatalának munkatársai dolgoznak, akiknek a Tisza-frakció érkezése miatt lehet, hogy költözniük kellene.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Nagy Márton a reptéren burgerezett, de nem tudni, hová utazott
Olvasói fotó készült a Liszt Ferenc repülőtéren hamburgerező, leköszönő nemzetgazdasági miniszterről. A Gulyáságyú Média kérdezte a tárcát az utazásról, nem kaptak választ.


A ferihegyi repülőtér várójában, egy hamburger fölött fotózták le múlt csütörtökön Nagy Márton leköszönő nemzetgazdasági minisztert. A Gulyáságyú Média, amely az olvasói fotót közölte, megkereste a Nemzetgazdasági Minisztériumot, hogy megtudja, hová és mennyi időre utazik a tárcavezető, és ki helyettesíti, de a lap szerint a tárca nem válaszolt a kérdésekre.

Az utazás alig egy héttel azután történt, hogy Nagy Márton bejelentette visszavonulását a közélettől, és hivatalos Facebook-oldalát is törölték.

A minisztérium hallgatása miatt egyelőre nem tudni, hogy a leköszönő miniszter magán- vagy hivatalos úton utazott-e, ahogy azt sem, hogy az átadás-átvétel idejére ki látja el a feladatait - legalábbis, ha még nem érkezett haza.

A Gulyáságyú Média cikkében megjegyzi, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium a megkeresésük figyelmen kívül hagyásával „nem szakította meg a tizenhat éves hagyományt”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk