SZEMPONT
A Rovatból

„Aláírattak velem egy papírt, hogy nem vállalnak a gyerekért felelősséget az óvodában” - változást remélnek a súlyosan allergiás gyerekek szülei

Országszerte 21 helyen kezdték meg a tanárok felkészítését, hogy ne ismétlődhessen meg többé a mogyoróallergiában meghalt 6 éves kisfiú tragédiája. Az AllerGéniusz egyesület vezetője szerint azonban az iskolák központilag továbbra sem kapnak adrenalint.


2022 januárjában egy földimogyoró-krémmel töltött ostyát tett egy hatéves gyerek padjára a napközis tanára az egyik budapesti általános iskolában. A kisfiú evett belőle, majd rosszul lett. A tanár nem a mentőket, hanem a szülőket hívta, akik kocsival indultak orvoshoz. Ám a kisfiú állapota annyira rosszra fordult, hogy meg kellett állniuk egy benzinkútnál, oda riasztották a mentőket. A gyerek életét azonban már nem tudták megmenteni.

Az ügyészség szerint a tanítónak tudnia kellett volna, hogy kisfiúnak mogyoróallergiája van, ezt ugyanis szülei a tanulói adatlapon, a szülőknek szóló kérdőíven és az üzenőfüzetben is jelezték.

Éppen ezért a pedagógust most halált okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel vádolják, és felfüggesztett forgházbüntetést kérnek rá.

A súlyos, életveszélyes reakció (anafilaxia) kockázatával járó allergiás gyermekek és felnőttek helyzetének javításáért dolgozó civil szervezet, az AllerGéniusz Egyesület a kisfiú halála után azonnal felkereste a minisztériumot egy sor javaslattal annak érdekében, hogy megelőzhetőek legyenek a hasonló tragédiák.

Az egyesület elnöke, Rabb Edit maga is érintett, a 13 éves kisfia veszélyeztetett. Ő is, mint sok társa, két EpiPennel, autoinjektoros (injekciós tollba töltött) adrenalin adaggal a táskájában jár mindenhová.

„Itt versenyt kell futni az idővel” - mondja arról, mi a legfontosabb, ha bekövetkezik a baj.

„Mindig nagyon kell figyelni. Nálam is úgy van, ha a fiam iskolájából telefonálnak, hogy rosszul van, az első kérdésem az, hogy evett-e valamit, csak azt ette-e, amit én adtam, érintkezhetett-e más étellel? Tehát kiderítem, hogy felmerül-e az anafilaxia gyanúja?”

„Ha igen, akkor azonnal mentő. Mert itt igazából percek vannak sok esetben, esetleg fél óra, de inkább csak percek.”

Edit szerint komoly probléma, hogy a tanárok nincsenek megfelelően felkészítve az ilyen helyzetekre. „A pedagógusoknak nincs elsősegélynyújtás-oktatásuk a főiskola után. Egy idősebb pedagógus adott esetben nem is hallott olyat, hogy valakinek súlyos allergiája van. El sem hiszi, hogy létezik olyan, hogy valaki mellett esznek valamit, ő pedig rosszul lesz, és összeomlik a keringése."

Pedig ez is előfordulhat. A súlyosan allergiás kisgyereknek nem is kell belekóstolnia a rohamot kiváltó ételbe. Ezért Edit szerint fontos, hogy a környezetében is mindenki tudjon a problémáról.

Az Anafilaxiás Allergiásokért Egyesület adatai szerint az ételallergia gyakorisága a 3-18 éves korosztályban 2,58 százalék, ami másfélmillió intézménybe járó gyerekkel számolva legalább 37 ezer óvodást, iskolást jelent. Ráadásul 65-70 százalékuk a magas rizikójú tartományba sorolható.

Az érintett szülőknek és gyerekeknek az elmúlt években egyáltalán nem volt könnyű dolguk. Rabb Edit szerint sok intézménybe fel sem vették őket. Vagy ha mégis, megpróbálták eltolni maguktól a felelősséget. „Amikor a hároméves gyerekemmel óvodába mentünk, aláírattak velem egy papírt, hogy nem vállalnak a gyerekért felelősséget az óvodában.”

„A hároméves gyerekért nem vállaltak felelősséget, mert féltek az adrenalin beadásától. Mondtam, hogy az én gyerekem háromévesen is be fogja tudni magának adni, ha szüksége lesz rá, de azért mentőt hívjanak rá.”

Van, aki megkapta a tartósan beteg státuszt, van, aki nem. Pedig csak ebben az esetben jár a magasabb családi pótlék, a 10 éves korig adott GYES és az ingyenes óvodai, valamint félárú iskolai étkezés.

„Ezeket a családokat anyagilag súlyosan érinti, hogy diétás étkezést kell biztosítaniuk. Sok szülő otthon főz hajnalban, vagy nem tud elmenni dolgozni, mert csak két-három órára veszi fel egy-egy intézmény a gyereket, hogy ne kelljen ott lennie.”

De még ha jogosultak is kedvezményes étkezésre, gyakran nem tudnak élni vele. „Az, aki tartósan beteg, ingyen ehet, de nem tudnak étkezést biztosítani, nekem kell megvenni az ételt és beküldenem a gyerekkel.”

A 6 éves kisfiú halála után megindultak pozitív folyamatok. Több törvényt is módosítottak.

„Ezeket a gyerekeket fel kell vegyék, oda kell figyeljenek a pedagógusok és az intézmények ezekre a diagnosztizált gyerekekre” - sorolja Edit.

A Belügyminisztérium megkezdte a pedagógusok képzését is. Portálunknak azt írták, ezt az Oktatási Hivatal végzi az Országos Mentőszolgálattal közös szervezésben. A képzés célja, hogy a pedagógusok képesek legyenek az elsősegélynyújtás alapelveinek alkalmazására, egy reakcióképtelen beteg ellátására, a légúti idegentest okozta fulladás felismerésére és ellátására, az újraélesztés folyamatának elvégzésére, valamint a heveny túlérzékenységi reakció, vagyis az anafilaxia felismerésére és laikus elsősegélynyújtói szinten történő ellátására.

A résztvevők először egy online képzést végeznek el az OMSZ képzési felületén, majd gyakorlati oktatáson is részt vesznek.

Október 2-án országosan 21 helyszínen kezdődtek meg ezek a gyakorlati képzések - írta kérdésünkre a minisztérium.

A szülők számára nagy segítség az is, hogy tavaly óta a diagnosztizált gyerekek ingyen vagy 70 százalékos kedvezménnyel kaphatják meg az EpiPent, aminek darabja amúgy 16 ezer forint.

„Ez nagyon jó dolog, hiszen évente eddig ez 32 ezer forint volt, ugyanis kötelező kettőt magunknál tartani. Sajnos ezt nem mindegyik orvos tudja, mert szülők jelentkeznek nálunk, hogy nem mindenki kapja meg kedvezményre, hiába van lelet és diagnózis a kezében” - mondja Edit.

A Belügyminisztérium szerint a szülők az eddigi két darab Epipen mellé - 100%-os társadalmi finanszírozással, azaz térítésmentesen - egy harmadik injekciót is felirathatnak a gyermekorvosnál, amit az iskolában kell tartani.

A Magyar Allergológiai és Klinikai Immunológiai Társaság ugyanakkor azt javasolta, hogy minden gyermekintézményt lássanak el központilag adrenalin-autoinjektorral. Ez azoknak a gyerekeknek lenne fontos, akiket még nem diagnosztizáltak.

Ugyan a szülők által beadott Epipent felhasználhatják más gyerekeknél is, arra nincs garancia, hogy épp abba az óvodába vagy iskolába jár már korábban diagnosztizált gyerek, ahol valaki váratlanul rosszul lesz. Vagyis még mindig nincs garancia rá, hogy biztosan van az életmentő szerből.

Pedig a kutatások szerint a még nem diagnosztizált páciensek ötödénél az első anafilaxiás roham közoktatási intézményekben történik.

Az AllerGéniusz Egyesület szerint évente nagyjából 250 millió forintba kerülne a központi beszerzés. „7971 állami fenntartású közoktatási intézmény van az óvodáktól a gimnáziumokig bezárólag. Az iskolákban ugye négy darab kellene, merthogy ez súlyhatárra van, tehát kettő mondjuk az alsósoknak, fél adagnyi junior fajtájú, és kettő a nagyoknak.” Rabb Edit nem érti, erre miért nem telik az állami költségvetésből.

„Bár ritkán fordul elő, de ha csak ötévente egyetlen egy embert mentünk meg az intézményekben levő adrenalinnal, megéri. Mennyit ér akkor az emberi élet? Tehát ennyit nem ér.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Miből fog élni Orbán Viktor, ha elveszíti egyetlen jövedelmét? - Panyi Szabolcs választ adott a kérdésre
Az oknyomozó újságíró elemezte a távozó kormányfő anyagi helyzetét. A miniszterelnöki és képviselői fizetés elvesztése után Orbán a vagyonnyilatkozata szerinti alacsony megtakarításai miatt nehéz helyzetbe kerülhet
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. április 25.



Panyi Szabolcs Facebook-posztjában azt a kérdést vetette fel, hogy miből fog megélni Orbán Viktor, miután kiderült, hogy nem veszi fel a parlamenti mandátumát. Panyi állítása szerint a miniszterelnök eddigi havi bruttó 7,83 millió forintos jövedelméből a miniszterelnöki fizetés 5,71 millió forint volt, ami a választási vereség után megszűnik. Hozzáteszi: „A képviselői alapbére még így is havi bruttó 2,12 millió forint lehetne.” A poszt írója szerint ezt az összeget tovább növelhette volna egy jövedelmező parlamenti bizottsági vagy alelnöki pozícióval.

„Mivel azonban ma bejelentette, hogy nem veszi fel mandátumát, sajnos akár anyagi problémák is várhatnak a jövőben a leköszönő miniszterelnökre. Legalábbis a hivatalos, a nyilvánosság számára elérhető információk alapján mindenképp” – folytatja Panyi Szabolcs.

Ennek alátámasztására a politikus hivatalos dokumentumát idézi: „Legfrissebb vagyonnyilatkozata szerint ugyanis Orbán Viktornak a tavalyi év végén feleségével közös bankszámláján mindössze 5,065 millió forint megtakarítás volt, ami 700 ezer forintos csökkenés az előző évhez képest.” A poszt szerzője megemlíti, hogy

végső esetben a felcsúti és budapesti ingatlanok értékesítése is megoldást jelenthet.

Panyi szerint ha ez sem lenne elég, „ha pedig minden kötél szakad, még az is lehetséges, hogy a végén a sok tízmilliárdos vagyonnal rendelkező családja – szülei, lánya és veje – kell majd, hogy a segítségére siessenek.”

A bejegyzés végén Panyi Szabolcs egy további lehetőséget is felvet.

„Orbán Viktor a Fidesz elnöki tisztségét idáig díjazás nélkül látta el. Most, hogy ismét ráindul a pártelnöki pozícióra, a kissé megingott anyagi helyzetét látva talán a párt számára is elfogadható lesz, ha innentől már némi szerény fizetséget is adnak neki.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor: Az eddig ismert Fidesznek vége, egy új név is felmerült a párt élére
A politikai elemző megjósolta, hogy Orbán Viktor nem veszi fel parlamenti mandátumát a választási vereség után. Török szerint Cser-Palkovics András neve forog a megújulás kapcsán.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. április 25.



„Abban a formában, ahogy megismertük a Fideszt, Orbán Viktor egyszemélyi irányításával, függőségi rendszerével, az véget ért” – mondta Török Gábor politikai elemző a Törökülés című műsorában szombaton – írta a 24.hu.

Az elemző szerint a párt jelenlegi modellje fenntarthatatlan, és önmagában nem lesz képes visszaszerezni a hatalmat. Úgy véli, ha Orbán Viktort hirtelen kiveszik a rendszerből, az összeomlást hozhat.

Török arról is beszélt, hogy értesülései szerint Orbán Viktor nem ül be a parlamentbe, és nem veszi fel a mandátumát a választási vereség után. Nem sokkal később a távozó miniszterelnök jelentette be a hírt.

Az elemző nyitott kérdésnek látja azt is, hogy a politikus pártelnök marad-e.

A Fidesz megújulását taglaló találgatásokban Török szerint a legtöbbször Cser-Palkovics András székesfehérvári polgármester neve merül fel. Cser-Palkovics a kampány során került a figyelem középpontjába, amikor Magyar Péter a színpadról szólította fel, hogy írja alá a Tisza Párt petícióját, amire a polgármester később egy elutasító videóüzenetben reagált.

A személyi kérdéseken túl Török a Fidesz szerkezeti válságát is elemezte. A Medián friss kutatására hivatkozva elmondta, a párt szavazótáborának harmada már nem áll a Fidesz mögött, a bázis mérete pedig nagyjából akkora, mint az MSZP-é volt 2010-ben. Az elemző szerint a Fidesz jelenlegi függőségi rendszere kifulladt.

A visszaúthoz Török szerint „radikális változásra, jelentős tartalmi megújulásra, személyi változásra van szükség, és egy misszió meghirdetésére”.

Ezzel szemben a kormánypárti politikusok egyelőre másfajta magyarázatokat adnak a vereségre. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Telexnek adott interjújában durva külföldi beavatkozásról beszélt, és elutasította, hogy ő vezethetné az „Orbán utáni Fideszt”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Fekete-Győr András Orbán Balázsnak: A cipője talpáig nem érhetnél fel Lannert Juditnak
A politikus a közösségi oldalán kelt Lannert Judit védelmére, miután szerinte Orbán Balázs egy Pride-zászlós profilkép miatt támadta meg. Fekete-Győr a miniszterelnök politikai igazgatóját a „fideszes kontraszelekció szobrának” nevezte.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. április 25.



Fekete-Győr András Facebook-posztban kelt Lannert Judit védelmére. A politikus szerint a „rezsim bukott propagandistái Orbán Balázssal az élen” gyalázzák az oktatáskutatót. Fekete-Győr András közvetlenül Orbán Balázshoz intézve szavait teszi fel a kérdést, hogy honnan veszi a bátorságot, hogy egy Pride-zászlós profilkép miatt bírálja Magyarország egyik legelismertebb oktatáskutatóját, akit az ország következő oktatásügyi miniszterének nevez.

Véleménye szerint Orbán Balázs szakmailag meg sem közelíti Lannert Juditot, majd hozzáteszi: „A cipője talpáig nem érhetnél fel Lannert Juditnak még akkor sem, ha történetesen nem buktál volna épp akkorát kampányfőnökként, amekkorát politikus még soha nem bukott ebben az országban.”

Fekete-Győr a posztban emlékeztet arra, hogy a kormánynak nem volt oktatásügyi minisztere, majd azt állítja, hogy „megpróbáltatok lenyomni helyette egy korrupt, vén maffiózót a magyarok torkán, aki oktatásirányítás címén könnygázzal és gumibottal verette agyba-főbe a szabad oktatásért tüntetni merő diákokat.”

A bejegyzés írója ezután részletezi Lannert Judit szakmai pályafutását, kiemelve, hogy PhD-fokozattal rendelkező, Princetonon is tanult közgazdász és szociológus, aki több mint harminc éve foglalkozik a magyar oktatási rendszerrel. Fekete-Győr szerint

„Ő indította el a Jelentés a magyar közoktatásról sorozatot, ami hosszú éveken át az oktatáspolitika legfontosabb szakmai alapvetése volt.”

A politikus azt írja, Lannert később saját kutatóközpontot alapított, és olyan programokat hozott Magyarországra, amelyek a hátrányos helyzetű gyerekek tehetséggondozását segítik. Lannert Judit céljait ismertetve Fekete-Győr kijelenti, az oktatáskutató szerint „egy normális országban a gyerekek iskolai teljesítménye nem függhet attól, hogy milyen családba születtek.” Hozzáteszi, hogy Lannert egy valóban esélyteremtő, modern iskolarendszert szeretne építeni.

Céljai között szerepel továbbá, hogy „Vissza akarja adni a tanárok, a pszichológusok és a bölcsődei dolgozók társadalmi megbecsülését és méltó bérezését.” Emellett „radikálisan csökkenteni kívánja a diákokra és tanárokra nehezedő elviselhetetlen terheket, a felesleges poroszos magolás helyett pedig a problémamegoldásra, a kreativitásra és a kritikai gondolkodásra szeretné helyezni a hangsúlyt.” Ezzel szembeállítva Fekete-Győr a jelenlegi kormány oktatáspolitikáját bírálta.

Úgy véli, ez a személy az oktatás irányításának átvétele után „a státusztörvénnyel végleg sárba tiporta a pedagógusok emberi és szakmai méltóságát, ezreket üldözve el a pályáról.”

A poszt írója szerint a belügyminiszter „puszta példastatuálásból kirúgatta azokat a tanárokat, akik polgári engedetlenséggel mertek kiállni a rájuk bízott diákokért.” A tanárhiányra adott kormányzati válaszokat is kritizálja, mondván, valódi megoldások helyett „inkább átíratta a szabályokat, az egekbe emelte a kötelező óraszámokat, és simán ráengedte a gyerekekre a képesítés nélküli embereket.” Az oktatás modernizációjával kapcsolatban pedig azt írja, hogy „egyetlen ostoba tollvonással kitiltotta a telefonokat az iskolákból, ahelyett, hogy megtanította volna a diákokat a digitális világ tudatos használatára.”

Fekete-Győr András a bejegyzést egy kérdéssel zárja:

„Jól értem, hogy ilyen katasztrofális bizonyítvány után még van bőr a képeteken kioktatni az ország egyik legkiválóbb szakemberét?”

Majd Orbán Balázsnak üzenve fejezi be a posztot: „a helyetekben én nagyon mélyen befognám a számat. Inkább összetenném a két kezem, amiért egyáltalán még szabadlábon lehettek.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Panyi Szabolcs Orbán jövőjéről: Az Egyesült Államok lehet számára a menedék, amennyiben Magyarországon forróvá válik a talaj
Az oknyomozó újságíró szerint a távozó miniszterelnök elhagyhatja az országot. Panyi úgy gondolja: Orbán nem véletlenül tervez a nyárra utazást a tengerentúlra.


Panyi Szabolcs oknyomozó újságíró a közösségi oldalán reagált a hírre, Orbán Viktor nem veszi fel a mandátumát a következő parlamenti ciklusban.

"Orbán Viktor ma bejelentette, hogy nem ül be a parlamentbe, nem veszi fel mandátumát – vagyis nem lesz mentelmi joga sem. Arról is beszélt, hogy a Fidesz tisztújítását előrehozzák júniusra" - írta Panyi, majd a lehetséges jövőképet is felvázolta.

"Mindez egybevág keddi értesülésemmel, miszerint Orbán a nyárra egy amerikai utat tervez, és hogy az Egyesült Államok lehet számára a menedék, amennyiben Magyarországon forróvá válik a talaj"

- fogalmazott az újságíró.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk