KÉK HÍREK
A Rovatból

„A tény, hogy ilyen csúcsragadozóvá tudott válni, a szakmánk nagyon komoly látlelete” – megrendítő részletek derültek ki a Szőlő utcai javítóintézet igazgatójáról

A férfit évekkel ezelőtt már elbocsátották egy gyermekotthonból hasonló vádak miatt, később azonban mégis visszakerült a gyermekvédelem területére. J. karrierje összefonódott a Fidesz-KDNP elmúlt másfél évtizedével.


Most, hogy a gyerekek vallani kezdenek, valószínűleg sokak neve előkerül – mondta a Szőlő utcai javítóintézet egyik korábbi munkatársa a Válasz Online-nak. A portál részletes portrét közölt J. Péter Pálról, akit május végén tartóztattak le emberkereskedelem és kényszermunka gyanúja miatt.

A lap szerint a férfi már a 2000-es évek elején is vezető pozícióban dolgozott gyermekvédelmi intézményekben.

Egy 2002-es eset során az egyik nevelő arról számolt be, hogy J. este tízkor váratlanul megjelent az intézményben, és magával vitt egy Adrienn nevű 13 éves lányt. A gyermek hajnalban tért vissza, a testén tettlegesség nyomaival, és zaklatott állapotban szállt ki az igazgató autójából.

A lap szerint más alkalommal is kivitte a kislányt, ezért az egyik dolgozó értekezletet hívott össze, ahová meghívta volna a Tegyesz-igazgatót is.

J. Péter Pál ekkor azzal próbálta meggyőzni, hogy „éjszaka nyílnak meg a lányok”. A dolgozók vallomást tettek a rendőrségen, de az ügy elakadt. Később belső vizsgálat indult, majd 2005-ben elküldték J.-t, miután egy nyári táborban újabb panasz érkezett, miszerint „Péter bácsi végig együtt aludt az Adriennel”.

J. ezután az Országos Gyermekvédelmi Szakértői Bizottság tagja lett, de 2009-ben egy fegyelmi eljárás után felmentették. Néhány évvel később Németh Szilárd egykori titkára, Dudás Zoltán javasolta őt a Szőlő utcai javítóintézet vezetőjének. A Válasz Online szerint J. karrierje innentől kezdve összefonódott a Fidesz-KDNP elmúlt másfél évtizedével.

2017-ben megkapta a Twickel-Zichy Mária Terézia Alapítvány Jószolgálat-díját. Szerepelt a közmédia vallási és közéleti műsoraiban, és több róla készült portré is pozitív képet festett róla – írja a Válasz Online. A Szőlő utcai javítóintézet eseményein gyakran jelen volt a kormányzati sajtó.

A cikkből kiderül, hogy

J. rendszeresen fiatal nőkkel vette körül magát munkahelyi környezetében. Egyesek kedvelték, mások nem. Egykori munkatársai határozott, de nárcisztikus személyiségként jellemezték, és gyakran remegő kezéről is beszámoltak.

A Válasz Online írása kitér arra is, hogy J. egy nála 25 évvel fiatalabb nőt, aki korábban állami gondozott volt, a munkatársai közé helyezett. A férfi egy ideig tűzpiros kabrióval járt, majd egy 30 millió forintos Lexusra váltott. Élettársa egy Ford Ranger Raptorral és két quaddal pózolt egy tavaly tavaszi fotón, amely a Facebook-profilján háttérképként szerepelt.

A Rendészeti Államtitkárság közlése szerint két, nehéz sorsú lányt először pártfogoltként vettek be, majd prostitúcióra kényszerítettek őket. Papíron a javítóintézetben dolgoztak, de valójában a testükkel kellett pénzt keresniük. A hatóság 121 millió forintnyi készpénzt, valamint járműveket és ingatlanokat foglalt le. A Magyar Jelenre hivatkozva a Válasz Online azt is írja:

a lányokat külföldön is „foglalkoztatták”, egyiküket például egy szingapúri luxusszállodában kínálták fel kuncsaftoknak.

Egy volt kollégája úgy fogalmazott: „A tény, hogy ilyen csúcsragadozóvá tudott válni, a szakmánk nagyon komoly látlelete.” Egy másik szerint J. egyszerre lehetett vívódó és manipulatív személyiség, akiben végül az utóbbi dominált.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Egressy Mátyás eltűnése: A pszichológus elmagyarázza, miért nézzük tétlenül, ha valaki bajban van
Sarkadi Bálint klinikai szakpszichológus a bystander-hatással magyarázza a segítségnyújtás elmaradását. A szakértő szerint a hatóságok értesítése a legbiztonságosabb lépés.


Egy 18 éves diák péntek este elindul haza egy belvárosi szórakozóhelyről, de soha nem érkezik meg. Napokig tartó, országos méretű keresés indul Egressy Mátyás után, miközben egyre több jel utal arra, hogy a fiatal fiú zavart állapotban bolyongott Budapest utcáin. A legfontosabb kérdésre azonban senki sem tudja a választ: miért nem kapott hatékony segítséget, amikor láthatóan bajban volt?

A 18 éves fiatal január 17-re virradó éjjel, hajnali kettő körül távozott a Zrínyi utcai Ötkertből, de a XI. kerületi otthonába nem tért haza.

Az eltűnése óta a főváros több pontján is látták, ám a beszámolók szerint a zavartnak tűnő fiú megijedt az őt leszólítóktól és elmenekült.

A keresésbe a család és a hatóságok mellett több ezer civil is bekapcsolódott, Facebook-csoportok alakultak az információcsere és a kutatás megszervezésére.

Az ügy január 18-án, vasárnap reggel vett új fordulatot, amikor kiderült, hogy egy dunai hajó kamerája rögzítette, amint egy alak a Lánchídról a Dunába esik. A rendőrség vizsgálja, van-e összefüggés az incidens és a fiú eltűnése között. Később a híd peremén egy kulcscsomót találtak, amelyről az édesapa megállapította, hogy a fiáé.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság továbbra is eltűnt személyként keresi a fiút,

és minden bejelentést a 112-es segélyhívón vagy a Telefontanú 06-80-555-111-es zöldszámán vár. A hatóságok minden sajtóban és közösségi médiában megjelenő információt ellenőriznek, de a nyomozás érdekeire hivatkozva nem kommentálják azokat. Az MTK Teniszklub közleményben köszönte meg a segítők munkáját, és a család kérését tolmácsolva arra kért mindenkit, hogy tartózkodjon a találgatásoktól és a nem megerősített információk terjesztésétől.

Egy 16 éves szemtanú a rendőrségen tett vallomásában arról számolt be, hogy szombat hajnalban az Örs vezér terén találkozott a fiúval. Elmondása szerint

a fiatal zavartan viselkedett, és a beszélgetésük során többször is kétségbeesetten fogalmazott. „Végig azt mondogatta, hogy »öngyilkos leszek« és »végem van«”

– idézte fel a tanú.

Sokakban felmerül a kérdés, hogy miért nem tudott senki segíteni a bajba jutott fiatalnak. Sarkadi Bálint klinikai szakpszichológus szerint egy jól ismert pszichológiai jelenség, a kollektív felelősség vagy bystander-hatás is közrejátszhatott ebben.

„Ha egy helyzetben minél több ember van jelen, gyakran csökken az egyéni felelősségérzet, mert mindenki arra számít, hogy majd más cselekszik”

magyarázta a szakértő a Blikknek. Hozzátette, hogy egy zavart állapotban lévő ember viselkedése a kívülállók számára nehezen értelmezhető, elutasító reakciója pedig bizonytalanságot kelthet, ami tovább csökkenti a segítségnyújtás esélyét.

A szakpszichológus szerint ilyen helyzetekben a legfontosabb a felelős és biztonságos segítségnyújtás.

„Ilyen helyzetekben a legbiztonságosabb segítségnyújtási forma a hatóságok értesítése. A rendőrség és a mentőszolgálat megfelelő felkészültséggel rendelkezik ahhoz, hogy egy zavart állapotban lévő személyt biztonságosan megközelítsen”

– hangsúlyozta Sarkadi Bálint. A legfontosabb tanács, hogy ne próbáljuk egyedül megoldani a helyzetet, és ne kövessük a zavart személyt, hanem azonnal értesítsük a hatóságokat a pontos helyszín és a körülmények megadásával, mert a biztonság az elsődleges szempont.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Sorsára hagyták a barátai a 21 éves nőt a havas tokodi hegyen, egy helyi férfi terepjáróján múlt az élete
A Dorogi Rendőrkapitányság járőrei a tokodi Nagy-Völgy dűlőben keresték a nőt, aki este 8-kor kért segítséget. A sikeres mentés után a bajba jutottat kórházba szállították további ellátásra.


Magára hagyták a barátai a sötét, havas tokodi szőlőhegyen, egy 21 éves nőt. Óriási szerencse, hogy volt nála mobiltelefon, amiről hívta is a rendőröket, miután teljesen átfázott és eltévedt.

A Komárom-Esztergom vármegyei rendőrség tájékoztatása szerint a segélyhívás január 17-én, este nyolc óra körül futott be: a nő elmondta, hogy a tokodi Nagy-Völgy dűlőben rekedt.

A Dorogi Rendőrkapitányság járőrei azonnal a helyszínre siettek, és először a tokodi pincéknél kezdték keresni a nőt, majd a kutatást a táti pincék felé bővítették ki. A keresésben egy helyi férfi is segített, aki útbaigazítást adott, merre lehet a keresett hétvégi ház.

A nagy hó miatt azonban a rendőrök szolgálati autójukkal nem tudták megközelíteni a területet. A férfi ekkor felajánlotta, hogy saját járművével viszi fel a rendőröket a dombos, havas hegyoldalra. Az összefogásnak köszönhetően hamarosan meg is találták a bajba jutott nőt a hétvégi ház előtt. Azonnal beültették a meleg autóba, betakarták, majd kórházba szállították.

Tokod Pincevölgyének több völgye van, ezek közül a Nagy-völgy a leghosszabb, meredekebb, magasabban fekvő szőlőhegyi szakaszokkal és hétvégi házakkal – ez magyarázza, miért volt nehéz a megközelítés a télies körülmények között. Január első felében országszerte havazással és kemény fagyokkal kísért időjárás uralkodott, a vastag hó több helyen is akadályozta a közlekedést.

Az eset kapcsán a rendőrség ismét felhívta a figyelmet a téli időjárás veszélyeire. Azt tanácsolják, senki ne induljon el egyedül ismeretlen, külterületi helyszínre, és ne hagyja magára a társát. Egy Facebook-felhasználó az incidenssel kapcsolatban megjegyezte: „Minek ellenség ha ilyen barátai vannak az embernek. Szerencse, hogy volt nála mobil és ment a segítség.”

A rendőrség szerint az is fontos, hogy mindig legyen nálunk feltöltött mobiltelefon, és a tartózkodási helyünket osszuk meg egy hozzátartozóval. A réteges, időjárásnak megfelelő öltözet mellett hangsúlyozták, hogy aki bajba kerül, azonnal kérjen segítséget, és ne várja meg, amíg az állapota rosszabbra fordul. Az időben érkező segítség és az együttműködés ezúttal is életet menthetett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Nagy valószínűséggel Egressy Mátyás zuhant a Dunába a Lánchídról – közleményt adott ki az eltűnt fiú családja és teniszklubja
Egressy Mátyás családja és az MTK Park Teniszklub szomorú híreket közölt. A rendőrség eltűnt személyként továbbra is keresi a 18 éves fiút, és ameddig meg nem találják, ez így is marad – olvasható a közleményben.
Fotó: police.hu - szmo.hu
2026. január 20.



Sajtóközleményt adott ki az MTK Park Teniszklub Egressy Mátyás családjával közösen a 18 éves fiú eltűnése kapcsán. Azt írják, a további találgatások elkerülése miatt szeretnének tájékoztatást adni.

A közleményben megerősítik az eddig megjelent híreket, miszerint „Matyi szombat hajnalban eltűnt és a Lánchídról szombaton leesett személy, nagy valószínűséggel, a Matyi személye.” Hozzáteszik, hogy a rendőrség természetesen eltűnt személyként továbbra is keresi, és ameddig meg nem találják, ez így is marad.

A klub és a család szerint gondolniuk kell az itt maradottakra, ezért fontosnak tartják a gyászfolyamatot és a feldolgozást, amelyet szakpszichológus bevonásával is segítenek. Éppen ezért arra kérnek mindenkit a Facebookon, különösen a sajtó képviselőit, hogy tartsák tiszteletben a családot, a barátokat és a klubot.

„Kérjük engedjék, hogy feldolgozzuk a feldolgozhatatlant és legyenek kedvesek ne keressék sem a családot, a barátokat, sem klubunkat interjúk kérésével vagy forgatási szándékkal” – áll a közleményben.

A poszt végén köszönetet mondtak minden segítségért, amely az eltűnt fiú megkeresését előremozdította, valamint az aggódásért, a keresésben való részvételért és az imádságokért.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság január 17-én rendelt el körözést a 18 éves Egressy Mátyás eltűnése miatt. A fiú hajnali 2 óra után indult haza az V. kerületi Ötkertből, de XI. kerületi otthonába nem érkezett meg. A belvárosi szórakozóhely közleményt adott ki, melyben azt írták, Egressy önállóan távozott tőlük, és belső vizsgálatot indítottak az ügyben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
A sínek közé lökte a jegyellenőrt az egyik utas a szentendrei HÉV-en
Egy 34 éves férfi támadt a BKK-jegyellenőrre a budakalászi Szentistvántelep megállónál, miután az leszállította a háromfős társaságot vonatról. Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt indult eljárás.


Hátulról, ököllel ütött tarkón egy 34 éves férfi egy jegyellenőrt hétfőn délután a szentendrei HÉV egyik állomásán. Az alkalmazott az ütéstől a sínek közé zuhant – tudta meg a 24.hu. Az eset január 19-én, 14:45 körül történt a Budakalász, Szentistvántelep megállónál, miután a BKK jegyellenőre leszállásra szólított fel egy hangosan, agresszívan viselkedő háromfős társaságot a Budapestről Szentendrére tartó szerelvényen.

A Pest Vármegyei Rendőrkapitányság tájékoztatása szerint a társaság 34 éves tagja már a vonaton megfenyegette az ellenőrt, hogy bántalmazni fogják, ha leszállítja őket. A fenyegetőzés a peronon is folytatódott, ezért a jegyellenőr a telefonján hívni kezdte a rendőrséget.

Ezt látva a férfi kiütötte a mobilt a kezéből, és amikor az ellenőr lehajolt érte, hátulról tarkón ütötte. Az ütés hatására a jegyellenőr a sínekre esett, és a lábán nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

A helyszínre érkező rendőrök a társaság tagjait előállították a Szentendrei Rendőrkapitányságra. Az ügyben közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt indítottak eljárást, a 34 éves férfit gyanúsítottként hallgatták ki, aki szabadlábon védekezik.

A MÁV Csoport tavalyi összesítése szerint 179 esetben bántalmazták a vasúti és közúti közlekedésben dolgozó munkatársaikat, a HÉV-vonalakon öt ilyen esetet regisztráltak 2025 első negyedévében. A vasúttársaság zéró toleranciát hirdetett, és a jegyvizsgálók testkamerás felszerelésének bővítését tervezi. A következményekre rendszeresen felhívják a figyelmet kampányszlogenjükkel: „Ha megütöd, leülöd!”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk