19 éves fiatal erőszakoskodott egy 12 éves lánnyal Budapesten
December első napján valaki a nyílt utcán rángatott be egy 12 éves kislányt egy kapualjba, ahol erőszakokodni próbált vele. A kislány szerencsére el tudott menekülni, majd egy közeli iskolában kért segítséget.
A Blikk azt írja, a rendőrség hajtóvadászatot kezdett és a térfigyelő kamerák felvételei alapján azonosítottak a támadó, így egy napon belül elfogták.
A rendőrség hétfőn közölte, hogy az elfogott fiatalember mindössze 19 éves: a budapesti G. Rolandot a rendőrsök sikerrel azonosították, 2018. december 2-án, vasárnap 14 órakor Budapesten, a VIII. kerületi Víg utcában pedig el is fogták. Elfogását követően előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki. Őrizetbe vették, s szeretnék, ha előzetesbe kerülne.