News here
hirdetés

JÖVŐ
A Rovatból
hirdetés

Wégner Krisztina a Tedx-en: El kell érni, hogy a szelektív hulladékgyűjtés készségszinten menjen

A Kék Bolygó Alapítvány szakértője szerint különbséget kell tenni szemét és hulladék között, beszélt a szemét nemzeti karakteréről és arról is, hogy miben lenne jó követni Svédország példáját.

Link másolása

hirdetés

Wégner Krisztina, a Kék Bolygó Alapítvány szakértője a TedxDanubia Countdown egyik szünetében válaszolt a kérdéseimre.

— Úgy gondolom, az életútja is nagyon érdekes és példa értékű. Egyáltalán nem megszokott, hogy valaki egy egyetem közben jött recepciós állásban olyan inspirációt kap, amitől végül egy adott terület szakértőjévé válik. Röviden összefoglalná milyen utat tett meg a TedX színpadáig?

— Lecsúsztam első körben az egyetemről. Nem akartam anyukámék nyakán élni, ezért próbáltam munkát keresni. Teljesen véletlenül egy barátnőm szólt, hogy menjek az ő munkahelyére dolgozni, mert tudok angolul. Így kerültem a Közép- és Kelet-Európai regionális Környezetvédelmi Központhoz. Olyan évben volt, hogy már ki se merem mondani – 98-ban. Ez a szervezet akkoriban nagyon sok projektet menedzselt a régióban. Tizenhét országban láttunk el környezetvédelmi feladatokat.

Volt olyan időszak, amikor 380 projektünk futott egyszerre.

Azért volt jó recepciósnak lenni, mert az ember nagyon hirtelen nagyon sok információt kapott. Aztán pozíciót váltottam a cégen belül, elkezdtem „szakmázni”, és nagyon szerettem ezt a munkát. Örültem, hogy sikerült olyasmit találnom, amivel pénzt is kereshetek, de közben jót is lehet tenni. Ezután hat és fél éven keresztül ismerkedtem a régióval, a régió problémáival: természetvédelem, jogi szabályozás, hulladékkezelés, sorolhatnám. Közben elvégeztem a jogot is. Aztán elcsábítottak máshová, már a hulladékgazdálkodás lett a fő témám. Elsősorban elektronikus hulladékkal kezdtem el foglalkozni, aztán gumiabroncsokkal, aztán „mindennel is”. Én ilyen zsizsgős típus vagyok. Szeretek egyszerre több dologgal zsonglőrködni. Nagyon élveztem. Én tényleg szeretem a hulladékot! Fontos, hogy én a gyakorlati oldaláról is foglalkoztam ezekkel a területekkel, ezért szeretnek hívni előadásokra is, mert

nem csak az íróasztal mögül okoskodom, hanem tényleg benne voltam.

— A hulladékkal kapcsolatban az egyik legnagyobb probléma, hogy nagyon sokszor nem oda kerül, ahova való.

hirdetés

— Igen, ez az „all in” megoldás. Azt fontos megjegyeznem, hogy én inkább a szilárd hulladék kérdésében vagyok otthon, folyékony hulladékkal annyira nem foglalkozom. Persze teljesen azért nem zárom ki azt sem, mert rendszerekben szeretek gondolkozni, ez lehet nagy, országos rendszer, vagy egy kisebb terület.

Az elmúlt másfél évben például hat jogszabály javaslatot sikerült kidolgoznunk Macedónia számára, és épp most kaptam az örömhírt, hogy elfogadták a javaslatainkat.

Kimondottan az a cél vezetett minket a munka során, hogy tudják a gyakorlatban használni ezeket a szabályokat. Nem úgy megy, hogy mi vagyunk az Európai Unió, tessék, egyétek meg. Nagyon sokat egyeztettünk, beleéltük magukat a helyzetükbe.

— Ha már Macedóniát említi...létezik ebben a témában olyan, hogy nemzeti karakter?

— Érdekes módon abban, hogy milyen hulladék keletkezik, abban nem nagyon. Dolgozom Libanonban és Izraelben is, ott nyilván van annyi nemzeti karakter, hogy kevesebb disznóhúst esznek. De ezzel együtt azt mondom, a klíma ugyan meghatározza, hogy mennyire száraz az a hulladék, de az összetétele csaknem azonos.

Néhány évvel ezelőtt Újvidéken tartottak egy hulladékos konferenciát. Az izraeli kollégákat mi vettük fel Budapesten, a reptéren. Útközben megálltunk a szegedi hulladéklerakónál, hogy felvegyünk valakit. Az egyik izraeli kolléga kiszállt, beleszippantott a levegőbe, és azt mondta: „Az otthon szaga!”

Tehát a hulladéklerakónak mindenütt ugyanolyan szaga van. A megoldásokban vannak különbségek.

Nyilván vannak fejlettebb országok, és olyanok, akik kicsit elmaradottabbak. Illetve még a nemzeti célokban lehet eltérés: egy kétmilliós ország nem tud nagyszabású nemzeti célokat megvalósítani, neki régióban kell gondolkoznia. Egyébként nekünk is, a 10 millió magyarnak. Egy nagyobb, 30-40-50 vagy 80 milliós ország nagyobb saját rendszereket tud építeni. De azt gondolom, hogy a hulladéknak nincsenek határai, és nem csak azért mondom ezt, mert a folyókon keresztül ömlik hozzánk a hulladék. Hanem azért, mert vannak méretgazdaságossági kérdések. Felesleges a határ egyik és másik oldalán is hasonló gyárakat felhúzni. Inkább együtt kell működni.

Ezt a Balkánon nagyon jól tudják alkalmazni, ott megértik, hogy össze kell fogni.

— A szemetelés kapcsán azon csodálkozom, hogy ez egy olyan probléma, aminek a negatív következményeit mindenki nap mint nap látja, egyértelmű, hogy rossz, mégis szemetelünk. Vizsgálta bárki is valaha ennek a lélektanát?

— A TedX-es előadásom pont a kifogásokról szól. Na, ez is nemzetközi dolog. Legfeljebb abban van eltérés, hogy melyik országban mi a leggyakoribb kifogás.

Magyarországon például az a leginkább hangoztatott kifogás a szelektív hulladékgyűjtéssel szemben, hogy „tudom, úgyis egy helyre öntik”. Ez egyszer bekerült a köztudatba, és nem lehet kiirtani.

A médiának ebben hatalmas a felelőssége, nem volt senki, aki utána nézett volna, mi az igazság, csak terjesztették ezt a butaságot.

Az az érdekes, hogy hol veszti el egy dolog az értékét a számukra. Például ha megveszünk valamit, annak a csomagolását is megvesszük. Valóban nagyon érdekes ennek a lélektana. Még nem találkoztam releváns kutatással, de pont nem rég vetettem fel valakinek, hogy kellene készítenünk egyet. Az előadásom végkicsengése is az, hogy ne hulladékgazdálkodásról beszéljünk, hanem erőforrásgazdálkodásról.

Szemléletváltásra lenne szükség. A szelektív hulladékgyűjtés népszerűsítése ne hittérítés legyen, hanem adjunk egy elköteleződést, hogy erőforrásnak lásd azt, amit megvásárolsz.

Ha elmész vásárolni, nagyjából tudod, mit akarsz venni. Leválogatod a különböző polcokról. Azután hazamész, és a vásárlást szétosztod a lakásban. Majd egyszer csak mindent ugyanabba a kukába teszel bele. „Az már nem az én dolgom.” Létezik az úgynevezett NIMBY effektus: not in my backyard, vagyis ne az én kertemben. Ó, én mindent támogatok, csak ne hozzám közel legyen. Ne nálam történjen. Tehát vannak még kihívások, de ez világjelenség.

— Bevallom, én ott akadtam el kicsit a szelektív hulladékgyűjtésben, hogy a műanyagból sem lehet mindent egy helyre tenni, és nekem például nehézséget okoz különválasztani a jó műanyagot a rossztól.

— Érdekes, hogy pont a műanyagot említed. Évente 3,8 millió tonna hulladékot termelünk, ebből például mindössze 60-75ezer tonna a petpalack. Mégis az van fókuszban, mert az látványos. De valóban, fontos, hogy a rendszerek minél egyszerűbbek, átláthatóbbak legyenek az emberek számára.

Az már átment, hogy tenni kell valamit, az emberek szeretnének is cselekedni. Még azt kéne elérni, hogy elköteleződjenek, illetve, hogy a szelektív hulladékgyűjtés készségszinten menjen.

Nagyon fontos eredmény, hogy Magyarországon ismét bevezetik a betétdíj rendszert, ami nagyon hatékony: magas visszagyűjtési arányt lehet elérni vele.

— A szemét probléma még kézzelfoghatóbb lett azóta, hogy Kína néhány éve befagyasztotta az európai hulladék befogadását.

— Ez őrült nagy hatással volt a nyugati világra, mert eddig nem láttuk, mi történik.

Azt gondolhattuk, hogy tök jól csinálunk mindent, nem állunk rosszul. De aztán szembesültünk vele, hogy mi a valóság, mert szerencsére a média bemutatta, hogy emberek élnek hulladéklerakókon. Gyerekek nőnek fel a mi mocskunkban. És az már nem hulladék!

Szeretnék különbséget tenni a szemét és a hulladék között. A szemét valami, ami iszonyú sok pénzbe kerül, nagyon szennyező – és azt is mi fogjuk kifizetni. Illetve van a hulladék, ami ha jól kezeljük, akkor erőforrás lehet. Igen, egy ideig költséges. Ezt ki kell mondani. De később ez át fog fordulni. Még azt hangsúlyoznám, hogy nem igaz, hogy nem számít az az egy palack. Minden palack számít. Hagyjuk a kifogásokat!

- Magyarország hogy áll a nemzetközi összehasonlításban?

- Nem mondom, hogy rosszul állunk, de nem állunk jól sem. Van hová fejlődnünk, tehetnénk lépéseket. Ami nekem még hiányzik, az a nagyon hosszútávú stratégia. Svédországban 30 évvel előre gondolkoznak, és ezt így is kell csinálni. Egy hulladék beruházás, technológia nem tud évenkénti váltásokat követni.

Magyarországnak hatéves stratégiája van. Ha lehetne, én legalább húsz évre terveznék.

Az meghatároz egy fejlődési irányt, és akkor megéri a gazdasági szereplőknek beruházni új technológiákba.

Az biztos, hogy az elkövetkező években nagy változás várható, ami remélem, hogy jelentős, pozitív hatással lesz az életünkre.

# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
JÖVŐ
„Félreállnak az út szélén, és beleszarnak a vízi utainkba” – szigorítanák a nyilvános helyen szarást Új-Zélandon
A kormány keményebb fellépést ígért a vadkempingezők ellen, egy egyesület azonban inkább a nyilvános székelésről szóló törvényt módosítaná, hogy kevesebb emberi hulladék legyen a természetben.

Link másolása

hirdetés

Szigorítaná a Felelős Kempingezők Egyesülete azt az új-zélandi törvényt, amely szerint bárki kakilhat nyilvánosan, ha más nem látja. Az egyesület szerint ugyanis a felelőtlenül székelő kempingezők felelősek a természetben fellelhető emberi hulladék nagy részéért - írja a Guardian.

Új-Zélandon szabálysértésnek minősül a nyilvános helyen való székelés vagy vizelés (kivétel a nyilvános mosdóban való ürítés), amiért 200 dolláros (~48 ezer forint) bírság jár. Ezt akkor úszhatja meg a szabálysértő, ha bizonyítani tudja, hogy alapos okkal feltételezte, hogy nem láthatta más.

A Felelős Kempingezők Egyesülete szerint viszont

a törvénynek azt is elő kellene írnia, hogy a víziutaktól legalább 50 méterre lehessen csak kakilni, a székletet pedig legalább 15 centiméter mélyre ássák el a földben. Úgy gondolják, nem is maga a székelés aggasztó, hanem a látható utóhatások.

A természetben való kakilás évek óta problémát jelent Új-Zélandon. Mivel a vadkempingezés is az elmúlt években vált népszerűbbé, sokan ezzel hozták összefüggésbe a természetben talált emberi hulladékok megszaporodását. Miután a média is a vadkempingezőket okolta a népszerű turisztikai célpontokat szennyező ürülék és az egyre több eldobott vécépapír miatt, egyes helyi önkormányzatok ki is tiltották őket ezekről a helyekről.

A vadkempingezők, a helyiek és a kormány közötti konfliktus 2020-ban tetőzött, amikor a turizmusért felelős miniszter az RNZ közszolgálati rádióban úgy fogalmazott: a vadkempingezők "félreállnak az út szélén és beleszarnak a vízi utainkba".

A Felelős Kempingezők Egyesülete 2017 óta áll ki a felelősségteljesen viselkedő kempingezők mellett, és hangoztatja, hogy ahelyett, hogy a vadkempingezést, mint a kempingezés egyik fajtáját ítélnék el, inkább a természetben nem megfelelően viselkedőket büntessék meg. Szerintük ugyanis nincs bizonyíték arra, hogy egy adott csoport a felelős a problémáért. Úgy vélik, a "nemkívánatos utóhatások" minimalizálásával lehetne fellépni ez ellen rövid távon, hosszú távon célszerű lenne több vécét kiépíteni.

hirdetés

Miután a vadkempingezés közvetlenül a koronavírus-járvány kezdete előtt, 2019-ben érte el csúcspontját Új-Zélandon, tavaly a turizmusért felelős miniszter bejelentette, hogy a kormány keményebben fel fog lépni a jövőben a vadkempingezés ellen.

Komolyabb pénzbírságot fognak kiszabni azokra, akik nem megfelelően viselkednek, és szigorúbban korlátozzák azt is, hogy hol parkolhatnak a járműveikkel.

A tervek szerint még idén a parlament elé kerülnek a javaslatok, mielőtt az ország határai teljesen megnyílnának a turisták előtt, és elkezdődik a nyári szezon, amely a koronavírus-korlátozások megszűnése óta a legforgalmasabb lehet.


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
JÖVŐ
A Rovatból
hirdetés
Látványos képek: 70 éve nem volt akkora aszály Észak-Olaszországban, mint idén nyáron
Az olasz mezőgazdasági termények harmadát fenyegeti a szárazság, de parmezánból is kevesebb lehet, ha nem sikerül megoldani a vízhiányt.

Link másolása

hirdetés

70 éve nem látott szárazság sújtja Olaszország északi részét, írja a BBC. A Pó folyót körülvevő öt régió, vagyis Emilia-Romagna, Friuli-Venezia Giulia, Lombardia, Piemont és Veneto 36,5 millió eurós (15 milliárd forint) segélyt kapnak a vízhiány kezelésére.

A szokatlanul meleg időjárás, a kevés téli és tavaszi csapadék csak fokozta a vízhiányt, ezzel együtt pedig az éghajlatváltozás hatásaival kapcsolatos félelmeket Észak-Olaszországban.

Mario Draghi miniszterelnök szerint a klímaváltozás „minden kétséget kizáróan” összefügg a vasárnapi gleccserösszeomlással is, ami hét ember halálát és további 13 eltűnését okozta.

Olaszország leghosszabb folyója, a Pó 650 kilométer hosszan szeli át az országot. A folyó völgyében gazdálkodók attól tartanak, hogy a sós tengervíz beszivárog az alacsony vízállású folyóba, és tönkreteszi a termést. Ezen a környéken termelik az olasz élelmiszerek egyharmadát.

Mára azt aszály azonban teljesen átalakította a tájat, és jelentősen sújtja mezőgazdaságot, köztük például paradicsom- és görögdinnye-termesztőket. Eközben a parmezánsajtot készítők attól tartanak, hogy rövidesen nem tudják mivel etetni a teheneket.

A kiszáradt Pó (Fotó: Northfoto/ZUMA Press)

A szakértők ugyanakkor semmi jóval nem kecsegtetnek: a mostanihoz hasonló vízügyi válságok a klímaváltozás előrehaladtával csak egyre gyakoribbak lesznek.

hirdetés

Ha rövidesen nem érkezik jelentősebb mennyiségű csapadék a környékre, a helyzet csak tovább romlik. Milánóban már kikapcsolták a szökőkutakat, tilos autót mosni és a kerteket öntözni. Több más észak-olasz településen pedig fejadagokat vezettek be a vízhasználatban. A Bologna melletti Castenaso kisvárosban a polgármester megtiltotta a fodrászoknak, hogy a vendégek haját kétszer mossák meg.

Eközben a térség gleccserei folyamatosan olvadnak. A vasárnapi tragédiához vezető összeomlás nem egyedülálló eset, hanem egy folyamat része. A Padovai Egyetem tavalyi tanulmánya szerint a Marmolada-gleccser csaknem 90 százaléka tűnt el az elmúlt évszázadban. Sergio Mattarella olasz elnök szerint a hétvégi katasztrófa szimbolizálja mindazt, amit a klímaváltozás tehet a világgal, ha nem lépünk időben.

A kiszáradt Pó környéki állapotokról a Deutsche Welle vasárnapi riportjában számolt be:


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
JÖVŐ
Szinte nyomtalanul eltűnt egy magyar tó – megdöbbentő fotók
A Debrecen közelében található tó csapadékhiány miatt száradt ki.

Link másolása

hirdetés

Megrendítő fotókat készített az MTI fotósa, Czeglédi Zsolt a Debrecen közelében található, kiszáradt Vekeri-tóról.

A tó csapadékhiány miatt száradt ki.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
JÖVŐ
A Rovatból
hirdetés
Szomorú képek: folyamatosan apad, a tavalyinál is alacsonyabb a Velencei-tó vízszintje
Az egy évvel ezelőtti szinthez képest 13 centiméterrel alacsonyabb a tóban a vízszint, és naponta 1-1 centinyi víz tűnik el a mederből.

Link másolása

hirdetés

Tavaly ezen a napon 90 centiméter volt a tó vízállása, most 77. Jelentősebb utánpótlás sajnos nem jön - írja az Időkép.

Tavaly szeptember végén már kritikus szintre apadt Velencei-tó. Télen némileg javult a helyzet, tavasszal volt olyan nap, amikor elérte a 100 centimétert a tó vízállása Agárdnál, azóta viszont ismét jelentősen romlott a helyzet.

A tartós szárazságnak és a meleg miatti párolgásnak köszönhetően újra több centimétert apadt a vízszint, szerda reggel Agárdnál 77 centimétert mutatott a vízmérce.

Összehasonlításképpen tavaly ugyanezen a napon 90 centiméter volt a vízszint, vagyis most 13 centiméterrel kevesebb. Mivel jelentős csapadék a következő időszakban sem jön, inkább csak szórványos záporok, zivatarok lehetnek, így pár héten belül a tavaly szeptemberi szint alá csökkenhet a vízállás a Velencei-tavon.

Annamucskai szerda reggel készült fotói Gárdonyból, az Időkép oldaláról:

A Vízügy napi adatai szerint naponta 1-1 centinyit veszít a tó a vízéből.

hirdetés

A halpusztulás megelőzése érdekében oxigénnel dúsítja a vízügyi igazgatóság a Velencei-tavat. A vízminőség jó, az alacsony vízállás és a hőhullám miatt azonban szükség van a beavatkozásra. A napokban négy helyre telepítenek különböző szerkezeteket és egy mobil jármű is segíti majd a tó oxigén ellátását.

A területi vízügyi igazgatóság vezetője szerint rendkívül alacsony a vízszint, közel 50 centivel alacsonyabb most a tó, mint a minimális üzemi vízszint.

VIDEÓ: Levegőztetik a Velencei-tavat


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: