hirdetés

JÖVŐ

Wégner Krisztina a Tedx-en: El kell érni, hogy a szelektív hulladékgyűjtés készségszinten menjen

A Kék Bolygó Alapítvány szakértője szerint különbséget kell tenni szemét és hulladék között, beszélt a szemét nemzeti karakteréről és arról is, hogy miben lenne jó követni Svédország példáját.

Link másolása

hirdetés

Wégner Krisztina, a Kék Bolygó Alapítvány szakértője a TedxDanubia Countdown egyik szünetében válaszolt a kérdéseimre.

— Úgy gondolom, az életútja is nagyon érdekes és példa értékű. Egyáltalán nem megszokott, hogy valaki egy egyetem közben jött recepciós állásban olyan inspirációt kap, amitől végül egy adott terület szakértőjévé válik. Röviden összefoglalná milyen utat tett meg a TedX színpadáig?

— Lecsúsztam első körben az egyetemről. Nem akartam anyukámék nyakán élni, ezért próbáltam munkát keresni. Teljesen véletlenül egy barátnőm szólt, hogy menjek az ő munkahelyére dolgozni, mert tudok angolul. Így kerültem a Közép- és Kelet-Európai regionális Környezetvédelmi Központhoz. Olyan évben volt, hogy már ki se merem mondani – 98-ban. Ez a szervezet akkoriban nagyon sok projektet menedzselt a régióban. Tizenhét országban láttunk el környezetvédelmi feladatokat.

Volt olyan időszak, amikor 380 projektünk futott egyszerre.

Azért volt jó recepciósnak lenni, mert az ember nagyon hirtelen nagyon sok információt kapott. Aztán pozíciót váltottam a cégen belül, elkezdtem „szakmázni”, és nagyon szerettem ezt a munkát. Örültem, hogy sikerült olyasmit találnom, amivel pénzt is kereshetek, de közben jót is lehet tenni. Ezután hat és fél éven keresztül ismerkedtem a régióval, a régió problémáival: természetvédelem, jogi szabályozás, hulladékkezelés, sorolhatnám. Közben elvégeztem a jogot is. Aztán elcsábítottak máshová, már a hulladékgazdálkodás lett a fő témám. Elsősorban elektronikus hulladékkal kezdtem el foglalkozni, aztán gumiabroncsokkal, aztán „mindennel is”. Én ilyen zsizsgős típus vagyok. Szeretek egyszerre több dologgal zsonglőrködni. Nagyon élveztem. Én tényleg szeretem a hulladékot! Fontos, hogy én a gyakorlati oldaláról is foglalkoztam ezekkel a területekkel, ezért szeretnek hívni előadásokra is, mert

nem csak az íróasztal mögül okoskodom, hanem tényleg benne voltam.

— A hulladékkal kapcsolatban az egyik legnagyobb probléma, hogy nagyon sokszor nem oda kerül, ahova való.

hirdetés

— Igen, ez az „all in” megoldás. Azt fontos megjegyeznem, hogy én inkább a szilárd hulladék kérdésében vagyok otthon, folyékony hulladékkal annyira nem foglalkozom. Persze teljesen azért nem zárom ki azt sem, mert rendszerekben szeretek gondolkozni, ez lehet nagy, országos rendszer, vagy egy kisebb terület.

Az elmúlt másfél évben például hat jogszabály javaslatot sikerült kidolgoznunk Macedónia számára, és épp most kaptam az örömhírt, hogy elfogadták a javaslatainkat.

Kimondottan az a cél vezetett minket a munka során, hogy tudják a gyakorlatban használni ezeket a szabályokat. Nem úgy megy, hogy mi vagyunk az Európai Unió, tessék, egyétek meg. Nagyon sokat egyeztettünk, beleéltük magukat a helyzetükbe.

— Ha már Macedóniát említi...létezik ebben a témában olyan, hogy nemzeti karakter?

— Érdekes módon abban, hogy milyen hulladék keletkezik, abban nem nagyon. Dolgozom Libanonban és Izraelben is, ott nyilván van annyi nemzeti karakter, hogy kevesebb disznóhúst esznek. De ezzel együtt azt mondom, a klíma ugyan meghatározza, hogy mennyire száraz az a hulladék, de az összetétele csaknem azonos.

Néhány évvel ezelőtt Újvidéken tartottak egy hulladékos konferenciát. Az izraeli kollégákat mi vettük fel Budapesten, a reptéren. Útközben megálltunk a szegedi hulladéklerakónál, hogy felvegyünk valakit. Az egyik izraeli kolléga kiszállt, beleszippantott a levegőbe, és azt mondta: „Az otthon szaga!”

Tehát a hulladéklerakónak mindenütt ugyanolyan szaga van. A megoldásokban vannak különbségek.

Nyilván vannak fejlettebb országok, és olyanok, akik kicsit elmaradottabbak. Illetve még a nemzeti célokban lehet eltérés: egy kétmilliós ország nem tud nagyszabású nemzeti célokat megvalósítani, neki régióban kell gondolkoznia. Egyébként nekünk is, a 10 millió magyarnak. Egy nagyobb, 30-40-50 vagy 80 milliós ország nagyobb saját rendszereket tud építeni. De azt gondolom, hogy a hulladéknak nincsenek határai, és nem csak azért mondom ezt, mert a folyókon keresztül ömlik hozzánk a hulladék. Hanem azért, mert vannak méretgazdaságossági kérdések. Felesleges a határ egyik és másik oldalán is hasonló gyárakat felhúzni. Inkább együtt kell működni.

Ezt a Balkánon nagyon jól tudják alkalmazni, ott megértik, hogy össze kell fogni.

— A szemetelés kapcsán azon csodálkozom, hogy ez egy olyan probléma, aminek a negatív következményeit mindenki nap mint nap látja, egyértelmű, hogy rossz, mégis szemetelünk. Vizsgálta bárki is valaha ennek a lélektanát?

— A TedX-es előadásom pont a kifogásokról szól. Na, ez is nemzetközi dolog. Legfeljebb abban van eltérés, hogy melyik országban mi a leggyakoribb kifogás.

Magyarországon például az a leginkább hangoztatott kifogás a szelektív hulladékgyűjtéssel szemben, hogy „tudom, úgyis egy helyre öntik”. Ez egyszer bekerült a köztudatba, és nem lehet kiirtani.

A médiának ebben hatalmas a felelőssége, nem volt senki, aki utána nézett volna, mi az igazság, csak terjesztették ezt a butaságot.

Az az érdekes, hogy hol veszti el egy dolog az értékét a számukra. Például ha megveszünk valamit, annak a csomagolását is megvesszük. Valóban nagyon érdekes ennek a lélektana. Még nem találkoztam releváns kutatással, de pont nem rég vetettem fel valakinek, hogy kellene készítenünk egyet. Az előadásom végkicsengése is az, hogy ne hulladékgazdálkodásról beszéljünk, hanem erőforrásgazdálkodásról.

Szemléletváltásra lenne szükség. A szelektív hulladékgyűjtés népszerűsítése ne hittérítés legyen, hanem adjunk egy elköteleződést, hogy erőforrásnak lásd azt, amit megvásárolsz.

Ha elmész vásárolni, nagyjából tudod, mit akarsz venni. Leválogatod a különböző polcokról. Azután hazamész, és a vásárlást szétosztod a lakásban. Majd egyszer csak mindent ugyanabba a kukába teszel bele. „Az már nem az én dolgom.” Létezik az úgynevezett NIMBY effektus: not in my backyard, vagyis ne az én kertemben. Ó, én mindent támogatok, csak ne hozzám közel legyen. Ne nálam történjen. Tehát vannak még kihívások, de ez világjelenség.

— Bevallom, én ott akadtam el kicsit a szelektív hulladékgyűjtésben, hogy a műanyagból sem lehet mindent egy helyre tenni, és nekem például nehézséget okoz különválasztani a jó műanyagot a rossztól.

— Érdekes, hogy pont a műanyagot említed. Évente 3,8 millió tonna hulladékot termelünk, ebből például mindössze 60-75ezer tonna a petpalack. Mégis az van fókuszban, mert az látványos. De valóban, fontos, hogy a rendszerek minél egyszerűbbek, átláthatóbbak legyenek az emberek számára.

Az már átment, hogy tenni kell valamit, az emberek szeretnének is cselekedni. Még azt kéne elérni, hogy elköteleződjenek, illetve, hogy a szelektív hulladékgyűjtés készségszinten menjen.

Nagyon fontos eredmény, hogy Magyarországon ismét bevezetik a betétdíj rendszert, ami nagyon hatékony: magas visszagyűjtési arányt lehet elérni vele.

— A szemét probléma még kézzelfoghatóbb lett azóta, hogy Kína néhány éve befagyasztotta az európai hulladék befogadását.

— Ez őrült nagy hatással volt a nyugati világra, mert eddig nem láttuk, mi történik.

Azt gondolhattuk, hogy tök jól csinálunk mindent, nem állunk rosszul. De aztán szembesültünk vele, hogy mi a valóság, mert szerencsére a média bemutatta, hogy emberek élnek hulladéklerakókon. Gyerekek nőnek fel a mi mocskunkban. És az már nem hulladék!

Szeretnék különbséget tenni a szemét és a hulladék között. A szemét valami, ami iszonyú sok pénzbe kerül, nagyon szennyező – és azt is mi fogjuk kifizetni. Illetve van a hulladék, ami ha jól kezeljük, akkor erőforrás lehet. Igen, egy ideig költséges. Ezt ki kell mondani. De később ez át fog fordulni. Még azt hangsúlyoznám, hogy nem igaz, hogy nem számít az az egy palack. Minden palack számít. Hagyjuk a kifogásokat!

- Magyarország hogy áll a nemzetközi összehasonlításban?

- Nem mondom, hogy rosszul állunk, de nem állunk jól sem. Van hová fejlődnünk, tehetnénk lépéseket. Ami nekem még hiányzik, az a nagyon hosszútávú stratégia. Svédországban 30 évvel előre gondolkoznak, és ezt így is kell csinálni. Egy hulladék beruházás, technológia nem tud évenkénti váltásokat követni.

Magyarországnak hatéves stratégiája van. Ha lehetne, én legalább húsz évre terveznék.

Az meghatároz egy fejlődési irányt, és akkor megéri a gazdasági szereplőknek beruházni új technológiákba.

Az biztos, hogy az elkövetkező években nagy változás várható, ami remélem, hogy jelentős, pozitív hatással lesz az életünkre.

# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
JÖVŐ
A Rovatból
hirdetés

65 millió forintnyi pénzt fizet egy techcég, hogy egy robot megkaphassa az arcodat és a hangodat

A Promobot élethű robotokban utazik, és szeretnék valós emberek kinézetét és hangját megvásárolni.

Link másolása

hirdetés

A Promobot 150 ezer fontot (60 millió forint) kínál azoknak, akik készek átadni az arcukat és a hangjukat a cégnek, hogy realisztikus robotokhoz használják fel ezeket. Követelmények természetesen vannak:

kifejezetten kedves és barátságos megjelenésű jelentkezőket keresnek, akik legalább 25 évesek, a nem és a bőrszín nem számít.

A 150 ezer fontért cserébe alá kell írni egy szerződést, ami után a cég bármeddig felhasználhatja a jelentkező külsejét, akinek 3D-ben beszkennelik az egész testét, és 100 órányi hanganyagot is kérnek.

A szerencsés kiválasztottról mintázott robotok 2023-ban jelennek meg.

A Promobot egyébként Európa egyik legfontosabb robotos cége, arcfelismeréssel, önvezető járművekkel és különféle robotikai fejlesztésekkel foglalkoznak, 2019 óta pedig kiemelten foglalkoznak emberszerű robotokkal, különböző célokra: bevásárlóközpontokba, üzletekbe, repterekre.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
JÖVŐ

Videó készült az első robotokról, amik szaporodni képesek

A xenobotok néven ismert apró életformák ráadásul úgy szaporodnak, ahogy korábban még senki és semmi.

Link másolása

hirdetés

A biológiai szaporodás eddig ismeretlen formájára képesek a világ első élő robotjainak nevezett xenobotok, írja a Science Daily.

A parányi robotokat az afrikai karmos béka (Xenopus laevis) sejtjéből tervezték mesterséges intelligencia segítségével. A leginkább Pac-Manre hasonlító, egy milliméter átmérőjű programozható robotok eddig leginkább mozgásra, kisebb feladatok végrehajtására és öngyógyításra voltak képesek. Most azonban kiderült, hogy a szaporodás teljesen új formájára is képesek.

Ennek során a xenobotok sejtek százait gyűjtik össze a szájukban, ahol addig forgatják, míg hozzájuk hasonló formát nem hoznak létre. A végeredmény pedig néhány nap múlva egy újabb, teljes értékű xenobot lesz, ami ugyanúgy képes az önreplikációra, árulta el az apró rovbotokat tervező csapat vezetője.

Joshua Bongard, a Vermonti Egyetem robotika professzora hozzátette: az emberek sokáig úgy gondolták, hogy a szaporodás minden formáját ismerik már, de a xenobotok reprodukciója még olyasvalami, amit korábban soha nem figyeltek meg.

hirdetés

Az éppen szaporodó xenobotokról videó is készült, amit itt lehet megnézni:

Még mielőtt bárki aggódni kezdene a szaporodó robotok miatt: a tudósok már egy évvel ezelőtt is jelezték, hogy a xenobotok pár nap után elpusztulnak, csak halott bőrsejtek maradnak utánuk.

Az apró lényeket a tervek szerint a későbbiekben az óceánokban egyre szaporodó mikroműanyagok eltávolításában szeretnék hasznosítani, de a gyógyászati célú felhasználásuk is napirenden van.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
JÖVŐ
A Rovatból
hirdetés

Módosította Kína az időjárást a Kommunista Párt rendezvényei előtt, hogy az eső elmossa a légszennyezést

Úgy tűnik, mára Kína a világ egyik legnagyobb és legkifinomultabb időjárás-módosító hálózatát építette ki, aminek amúgy nem mindenki örül.

Link másolása

hirdetés

Kína módosította az időjárást a Kínai Kommunista Párt nyáron tartott centenáriumi ünnepsége előtt Pekingben - vette észre a Telex a hongkongi South China Morning Post cikkében.

Július 1-én ünnepelte megalakulásának 100. évfordulóját a Párt, és annyira szennyezett volt a levegő, hogy valamit tenni kellett, hogy meg lehessen tartani a nagyszabású tömegrendezvényeket.

Néhány órával előtte a külvárosok és a környező területek felett olyan anyagokat juttattak a felhőzetbe, ami esőket idézett elő, az a szálló por és az egyéb részecskék "kimosásával" javított annyit a levegő minőségén, hogy tízezrek mehettek ki az utcára.

A város körüli hegyekben élők az ünnepség előtt sok rakétát láttak – ezekkel juttatták el az ezüst-jodidot a felhőkbe, hogy beindítsák az esőt.

El is kezdett esni, nem is kicsit, ami azt jelentette a Csinghua Egyetem mérései szerint, hogy több mint kétharmadával csökkentette a levegőben lévő szennyezőanyagok mennyiségét. A WHO mutatói szerint közepesről „jó” tartományba lendültek. Korábban is bevetették már ezt a fegyvert, a 2008-as nyári olimpia időjárását is befolyásolták több alkalommal.

Pekingben amúgy idén regisztrálták a valaha mért legcsapadékosabb nyarat, az átlagos csapadékmennyiség majdnem kétszeresét mérték, ennyi esőt követően például az évtizedek óta csökkenő talajvízszint néhány hónap alatt közel 5 méterrel emelkedett.

hirdetés

Úgy tűnik, mára Kína a világ egyik legnagyobb és legkifinomultabb időjárás-módosító hálózatát építette ki, ami azt jelenti, hogy műholdak, repülőgépek, mobil radarállomások és mesterséges intelligencia segítségével igyekeznek megjósolni a nedves levegő mozgását, hogy aztán a fentiekhez hasonló akciókkal szabályozni tudják, mikor és hol essen az eső.

Persze nem mindenki ilyen lelkes a technika vívmányainak használatától, néhány kutató már most aggódik, hogy a beavatkozások megzavarhatják az időjárást az ország más részein.

A kínai elnök a rendezvényen amúgy azt mondta, hogy aki „zsarnokoskodni próbál” Kína felett, az „1,4 milliárd kínai alkotta, acélos Nagy Falba ütközik”.

Hszi Csin-ping szerint „a Kínai Kommunista Párt (KKP) nélkül Kína ma nem lenne az, ami. Az előttünk álló úton fenn kell tartani, és tovább kell erősíteni a párt vezetését”.

Szerinte az elmúlt 100 év alatt Kína elérte a „mérsékelten jómódú társadalom” felépítését, kényelmes életet biztosítva az embereknek, és felszámolta a mélyszegénységet.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
JÖVŐ
A Rovatból
hirdetés

Kína sorra teszi rá a kezét a világ kobaltbányáira, pedig a kobalt a Teslákhoz is nélkülözhetetlen

Kongóban a kínaiak már megszerezték a világ legjelentősebb lelőhelyeit, dollármilliárdokat költöttek a vásárlásokra.
Fotó: Fairphone - Flickr - szmo.hu
2021. december 04.


Link másolása

hirdetés

A világ legnagyobb kobaltkincsével a Kongói Demokratikus Köztársaság rendelkezik. Itt folyik a világ kobalttermelésnek kétharmada.

A kobalt, amelyet általában a rézbányászat melléktermékeként hoztak korábban a felszínre, a legutóbbi időkig másodlagosnak számított a bányaiparban. A tiszta energia forradalma azonban mindent megváltoztatott. A nagy keresleti robbanás oka, hogy kobaltot használnak az elektromos autók akkumulátorában. Ez a szürke fém teszi lehetővé, hogy a kocsik hosszabb ideig mehessenek újratöltés nélkül. Emiatt a nagy autógyárak sorbanállnak érte.

Egy Teslához például 5 kilogramm kobalt kell. Több, mint a 400-szor annyi, mint egy mobiltelefonhoz.

A nemzetközi előrejelzések ugyanakkor a meglévő és épülő bányák kapacitása alapján 2030-ra, sőt, egyesek már 2025-re kobalthiányt jósolnak.

A világpiacot olyan események is befolyásolhatják, mint a júliusi dél-afrikai zavargások, amelyek éppen annak a kikötőnek a közelében zajlottak, ahonnan a kongói kobaltot szállítják. Ez azonnal felvitte a kobalt árát, és ez a tendencia azóta is folytatódik. Ez pedig tovább gyűrűzik az akkumulátorok árában is, ami veszélybe sodorja az elektromos autók árának versenyképességét.

Nem csoda, hogy hatalmas versengés kezdődött a kobaltkészletekért, és egyelőre úgy tűnik, ebben a versenyben Kína beelőzte az Egyesült Államokat.

A New York Times szerint mind az Obama-, mind a Trump-kormányzat tétlenül nézte, hogy a pekingi kormánytámogatást élvező China Molybdenum sorra megvásárolta az amerikai Freeport-McMoRantól a kongói kobaltbányákat. Mára a 19 kongói bányából 15 kínai kézben van.

hirdetés

A kínai nyomulás az amerikai lap szerint arra emlékeztet, amikor Henry Ford a 20. század elején elfoglalta az amazóniai gumiültetvényeket, hogy legyen elég alapanyag a fellendülő autógyártás igényeinek kielégítéséhez.

Idén júniusban a Fehér Ház már arra figyelmeztetett, hogy kínai növekvő dominanciája a kobaltpiacon akadályozhatja az amerikai elektromosautó-fejlesztéseket. Az Egyesült Államok most szövetségeitől, köztük Ausztráliától és Kanadától próbálja beszerezni a szükséges kobaltmennyiséget. Több autógyár, köztük a Ford pedig azon dolgozik, hogy lítium-vas-foszfát akkumulátorokat fejlesszenek ki, amivel csökkenthetnék a kobaltigényüket.

A kobaltért folyó versengésben Kína folyamatos afrikai jelenlétével és támogatásaival került helyzeti előnybe.

Az afrikai országok évek óta hozzájuk fordulnak segítségért infrastrukturális fejlesztéseikhez, cserébe legtöbbször természeti kincseiket ajánlják fel.

Jospeh Kabila kongói elnök 2006-os elnöki beiktatásakor például 6 milliárd dolláros egyezményt írt alá, amelynek keretében Kína utak, vasutak, elektromos hálózat, kórházak, iskolák építését vállalta az elszegényedett és háború által feldúlt országban, cserébe pedig Kongó hozzáférést biztosított 10 millió tonna rézhez és több mint 600 ezer tonna kobalthoz.

Sok választása nem volt a kongói vezetésnek, az Egyesült Államok akkoriban épp az afganisztáni és az iraki háborúval volt elfoglalva, a nemzetközi bankokat és nyugati befektetőket pedig elriasztotta a kongói korrupció és az emberi jogi helyzet. Mindez Kínának nem volt akadály.

Washington korábban úgy tartotta, hogy a korábbi kínai beruházások ötletszerűek voltak, és nem fenyegették komolyan az Egyesült Államok kongói érdekeit. 2015-re azonban nagyon is jól látható lett a kínai jelenlét a helyi infrastruktúrákban. Ehhez jöttek még az akkori kínai nagykövet látványos akciói: nagyszabású kosárlabda-tornát szervezett, kongói diákoknak kínai ösztöndíjakat adott, sőt még egymillió dollárt is felajánlott a kongói Ebola-járvány megfékezésére.

A helyieket ugyanakkor aggasztja, hogy Kína egész másképp viszonyul a biztonsági és környezetvédelmi követelményekhez, mint a bányák eddigi tulajdonosai.

Az egyik legjelentősebb lelőhely az ország délkeleti részén fekvő Kisanfu közelében található, amelyet a közelmúltban vásárolta meg egy amerikai cégtől egy kínai bányakonglomerátum. A közeli folyóba, ahová a nők mosni járnak, és amelyben vízilovak élnek, most vegyi anyagok ömlenek. Több dolgozó pedig azt állítja, hogy amióta a kínai cég a tulajdonos, drasztikus módon romlottak a biztonsági körülmények, és egyre több a baleset, amelyeket a bánya vezetése eltitkol.

Tenke Funguruméban, amelynek kiterjedése akkora, mint Los Angelesé, több mint 7000-en dolgoznak. A bányászok arra panaszkodnak, hogy a jobb munkákat egyre inkább kínaiak veszik át, a kongóiaknak pedig a veszélyesebb feladatok jutnak, és ott is egyre kevésbé törődnek a biztonsági előírásokkal. A New York Times riporterének biztonsági emberek elmeséltek olyan esetet is, amikor egy biztonsági öv nélkül dolgozó, majd a magasból lezuhanó bányászt nem a bánya kórházába, hanem egy magánklinikára szállítottak, majd megvásárolták a hallgatását.

Felmerültek közben fizetési problémák is.

Amikor ugyanis új lelőhelyeket tárnak fel, a tulajdonosoknak kötelessége tájékoztatni a helyi bányaügynökséget, és minden plusz tonnáért 12 dollárt fizetni a kongói államnak. A kinshasai hatóságok szerint azonban a Molybdenum nevű kínai cég ezt az előírást nem teljesítette maradéktalanul. Az új kongói elnök, Félix Tshisekedi vizsgálatot ígért.

Kínai kormánytisztviselők azt hangoztatják, hogy a két ország kapcsolata töretlen, és rendkívül előnyös Kongó számára. Thisekedi viszont egy interjúban úgy fogalmazott: nem az a lényeg, hogy melyik külföldi nagyhatalom kezében van a kongói bányászat, hanem sokkal inkább az, hogy hazája miképp részesülhet majd a tiszta energia forradalma által generált jólétből.

Kisanfu és Tenke Fungurume mindenesetre valódi kincsesbánya.

Kisanfunak új, kínai tulajdonosa szerint annyi kobalttartaléka van, hogy az több százmillió elektromos Teslának elég lenne. Tenke Fungurume termelését pedig 2,5 milliárd dollár befektetéssel duplázzák meg két év alatt. Ha ez sikerül, évi 40 ezer tonna kobaltot bányászhatnak. Összehasonlításképpen: az Egyesült Államokban tavaly mindössze 600 tonnát hoztak felszínre.

# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: