JÖVŐ
A Rovatból

Varró László: „Amikor az én napelemem termel, a szomszéd elektromos autója tölt”

A Nemzetközi Energiaügynökség vezető közgazdásza szerint a klímacélok eléréséhez új hozzááláásra lesz szükség, és számolni kell az atomenergiával is.


„Egy maratont nem lehet úgy megnyerni, hogy az ember csak a végén sprintel” – mondta Varró László a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) vezető közgazdásza a Másfélfok legutóbbi sajtóklubján, ahol arról volt szó, mit kell tenni az energiaszektorban ahhoz, hogy elérjük a klímavédelmi célokat.

Varró László emlékeztetett rá, hogy az ipari forradalom óta, vagyis az elmúlt 200 évben több száz milliárd tonna szén-dioxid került a levegőbe. Tehát nem 10%-kal, hanem ennél sokkal radikálisabb kell csökkenteni a további kibocsátásokat ahhoz, hogy a globális átlaghőmérséklet emelkedését másfél fok alatt tartsuk.

Ehhez 2050-re elé kell érnünk a zéró kibocsátást, de nemcsak Európában, hanem globálisan.

„Nem arról beszélek, hogy napelemek vannak a háztetőkön, hanem arról, hogy 2050-re a pakisztáni cementiparnak is karbonsemlegesnek kell lennie.”

Szerinte a kritikusan fontos technológiák elérték az érettségnek azt a szintjét, amikor nagyon nagy volumenben tudnak növekedni.

„Magyarországon például az elmúlt 2-3 évben több milliárd euró nagyságú beruházások zajlottak a napenergia terén. Emellett látunk egy sokkal intenzívebb társadalmi érdeklődést, és sokkal nagyobb tudatosságot a privát szféra részéről is. Ezzel együtt a nettó zéró kibocsátás megvalósítása a legtöbb országban a komfortzónán kívül eső kihívás.”

Varró László szerint a cél elérése érdekében mindenekelőtt annyi alacsony karbontartalmú energiát kell belepumpálni a villamos hálózatokba, amennyit csak lehet, az elmúlt 10 évinek legalább a háromszorosát. Szerinte a nap és a szél fogja igazán húzni a szekeret, de úgy gondolja, hogy az atomenergiának is kiemelt szerepe lesz.

„Ha tudományos alapú politikát folytatunk, akkor el kell fogadnunk, hogy az atomreaktorokban nem termelődik szén-dioxid.”

Ez azért nagyon fontos, mert egyrészt jelenleg az elektromos hálózatok feltöltése jelentős CO2-kibocsátással jár, másrészt pedig az elektromosság a jövőben egyre nagyobb szerepet kap a közlekedésben, az épületek energiahatékonyságában és más ipari alkalmazásokban.

Varró László szerint villamosítani kell mindent, amit lehet. Jelenleg az összes energia-felhasználásból mindössze 20%-os részt képvisel a villamosenegria, a szakértő szerint ezt a többszörösére kell növelni.

A közlekedésben az elektromos járművek, az épületfűtésben pedig a hőszivattyúk terjedésére számít.

A harmadik lépés pedig igen komoly innovációt követel az olyan területeken, amelyeket ma még nehéz lenne dekarbonizálni. Ilyen a repülés, a hosszú távú teherfuvarozás, az acél- és cementipar. Ezeken a területeken olyan technológiákra lesz szükség, amelyek ma még csak kísérleti stádiumban vannak.

Varró László szerint integrálni kell az európai villamosrendszereket, mert jelenleg országonként mások a keresleti és a kínálati viszonyok. Például Magyarországon nagyobb a napenergia-potenciál, Szlovákiában viszont a vízenergia.

Rugalmasítására is szükség lesz: például erős napsütésnél a fogyasztásnak is növekednie kell, ha viszont nem süt a nap, a fogyasztásnak is csökkennie kell.

Varró László úgy gondolja, a piacszabályozási reformoknak is gyorsulniuk kell. Új üzemeltetési szabályok és tarifarendszerek kellenek, amellyek kezelni tudják az új technológiákat.

„Például amikor az én napelemem termel, a szomszéd elektromos autója tölt”.

„Ahhoz, hogy elérjük az Európai Unió által 2030-ig vállalt 55%-os CO2-csökkenést, az elektromos hálózatokba való beruházásoknak el kell érniük az európai GDP 1%-át” – mondta a közgazdász, aki szerint, bár fontos kutatások folynak a fúziós reaktoroktól a nanotechnológián alapuló grafén akkumulátorokig, de naivitás lenne azt gondolni, hogy ezeknek nagyipari alkalmazására 10-20 éven belül sor kerülhet.

Varró László szerint még sokáig velünk lesznek a hagyományos erőműkapacitás legfőbb elemei, a gázturbinák is. Emlékeztetett arra, hogy az európai nap- és szélenergia-felfutás akkor kezdődött, amikor számos modern gázturbina kezdett működni, tehát az előbbiek kihasználtságában még csak az „ízelítőnél” tartunk.

Ami az atomenergia fontosságát illeti, Varró László egy példán keresztül mutatta be, miről is van szó.

A nemrég felavatott Somogy megyei, több száz hektáros napelem-park évente 60 GW/óra villanyáramot fog termelni. Ehhez képest Pakson évente 15 ezer GW/óra a termelés. Tehát a sűrűn lakott országokban, amelyekben intenzív mezőgazdasági termelés folyik, nagyon nehéz 100%-osan megújuló energiákra építeni.

Varró László a magyar napenergia-politikát sikertörténetnek nevezte. A szélenergiával kapcsolatban viszont megjegyezte, hogy bár Magyarországnak soha nem lesz e téren olyan potenciálja, mint Bretagne-nak vagy Írországnak, de az elmúlt 5 év egyik fontos technológiai innovációja volt az úgynevezett „alacsony sebességű szélturbina”, amelyet kifejezetten arra terveztek és optimalizáltak, hogy gyenge és változó széllel is működjön, és nőtt a kapacitásuk is. Tehát ezen a téren van hová tovább lépnünk.

A közgazdász szerint probléma, hogy gyakran elsőrangú mezőgazdasági területekre építik a turbinaparkokat, pedig erre semmi szükség. Az új, „tiszta erőművek” építésére mind Európában, mind Magyarországon vannak megfelelő területek, amelyek jelenleg kihasználatlanul állnak: ilyenek a bezárt bányák, meddőhányók, vagy például a volt szovjet laktanyák és a ledózerolt gyártelepek.

Varró László a Magyarország előtt álló kihívásokról elmondta, hogy 1960 és 1985 között 3 millió otthonba vezették be a földgáz-fűtést. Tehát volt már példa egy viszonylag gyors energiaváltásra, ennek ellenére ő egyelőre nem látja, hogy a 2050-es karbonsemlegességhez miként lehetne átalakítani évente egy Kecskemét méretű város fűtését. Márpedig a cél eléréséhez ilyen ütemű változásra lenne szükség.


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


JÖVŐ
A Rovatból
Ezek a munkák szűnhetnek meg 2027-ig a mesterséges intelligencia miatt egy szakértő szerint
Egy podcastban arról beszéltek, hogy az MI pillanatok alatt kiszoríthatja a rutinfeladatokat végző dolgozókat. A szakértők szerint az ismétlődő munkák eltűnhetnek, a szabályozatlan területek különösen veszélyben vannak.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. május 15.



A mesterséges intelligencia munkaerőpiacra gyakorolt hatása került fókuszba a The Diary Of A CEO című podcast egyik legfrissebb adásában, vette észre a Unilad. A közel két és fél órás beszélgetésben három techszakértő fejtette ki, milyen változások várhatók a következő két év során.

Az epizód figyelemfelkeltő címet kapott: „A mesterséges intelligencia ügynökök vészhelyzeti vitája: ezek a munkák nem léteznek majd 24 hónap múlva! Fel kell készülnünk arra, ami jön!”

A vendégek között szerepelt Amjad Masad is, aki a San Francisco-öböl környékén él, és 2016 óta a Replit nevű vállalkozás vezérigazgatója. A Replit egy online platform, amely lehetővé teszi, hogy mesterséges intelligencia segítségével gyorsan és hatékonyan hozzanak létre, osszanak meg és indítsanak el szoftvereket és weboldalakat.

Masad a beszélgetés során elmondta, hogy szerinte hamarosan eltűnhetnek azok az állások, amelyek ismétlődő, rutinszerű feladatokat tartalmaznak. Amikor a műsorvezető, Steven Bartlett megkérdezte, szerinte mely szakmák tűnhetnek el először, így válaszolt:

„Ha a munkád teljesen rutinszerű, akkor az a munka el fog tűnni a következő néhány évben.”

Példaként említette az adatbeviteli és minőségellenőrzési munkákat, és így fogalmazott:

„Ha egy számítógép előtt ülsz, és az a dolgod, hogy bizonyos sorrendben kattints és gépelj, akkor ezeket a feladatokat hamarosan olyan technológiák váltják fel, amelyek már most is nagyon gyorsan jelennek meg a piacon, és sok munkahelyet ki fognak szorítani.”

Masad szerint nemcsak az egyszerűbb munkák vannak veszélyben, hanem a könyvelők, ügyvédek és egyes egészségügyi pozíciók is.

Azt mondta: „Az egészségügy területét nehéz előre megjósolni a szabályozások miatt, hiszen ezek sok szempontból korlátozzák, hogy ez a technológia hogyan tud belépni a gazdaságba. De azoknál az állásoknál, ahol nincs szabályozás, és csak szöveget dolgoznak fel – bemeneti szöveg, kimeneti szöveg –, azok veszélyben vannak.”

A beszélgetés nagy visszhangot váltott ki a YouTube-on, a kommentelők pedig nem fogták vissza magukat. Egyikük így fogalmazott: „Nagyon szívesen látnám ugyanezt a beszélgetést néhány olyan emberrel, akinek a munkáját épp most készülnek leváltani. Különösen akkor, ha még nem is sejtik, mi vár rájuk. Kíváncsi vagyok, mit mondana nekik az a piros dzsekis fickó, ha egy szobában lennének.”

Egy másik hozzászóló ezt írta: „Olyan érzésem van, mintha egy sci-fi film elejét hallgatnám, ahol senki sem hallgat arra a kockafejű srácra, aki figyelmeztet mindenkit arra, ami közeleg. A kopasz fickó pirosban pedig egyértelműen a főgonosz.”

Egy harmadik néző így reagált: „Úgy tűnik, ezek a vállalkozók boldogan indítanak új cégeket, de nem gondolnak arra, hogy ezeknek talán nem is lesz vásárlójuk.”

Egy újabb hozzászólónak ez volt a véleménye: „Nagyon jó beszélgetés volt. De ami igazán megijeszt, az nem a munkahelyek elvesztése, hanem a techvezetők és a politikusok empátiájának hiánya. Az emberek jelentős részét lökik egy olyan élet felé, ami nem egészséges és nem is értelmes. Még mind megbánjuk, hogy nem tettünk semmit időben. Remélem, tévedek.”

Egy ötödik néző pedig egy javaslattal is előállt: „Vissza kellene hívni ezeket a vendégeket félévente, hogy lássuk, hol tart az MI, és hogy beigazolódtak-e az előrejelzéseik.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

JÖVŐ
A Rovatból
Hamarosan visszatérhet a Földre Kapu Tibor: mutatjuk, hogyan zajlik majd a hazaút a világűrből
Letelt az eredetileg tervezett két hét, nemsokára kiderül, mikor indul haza az Axiom–4 legénysége a világűrből. Ahogyan a Nemzetközi Űrállomásra, úgy visszafelé sem lesz egyszerű az útjuk. Egy pontos, precízen kidolgozott terv szerint térnek majd vissza.


Hamarosan visszatérhet a Földre Kapu Tibor. Az Axiom–4 legénysége június 26-án érkezett a Nemzetközi Űrállomásra (ISS), és az eredeti tervek szerint két hétig maradnak. Ez most telik le, így hamarosan elérkezik az idő, hogy hazainduljanak a világűrből.

Azt viszont egyelőre még nem tudni, hogy pontosan mikor indulnak vissza, a jelenlegi tervek szerint július 10-én 12:00-kor (magyar idő szerint 14:00-kor) válnának le az ISS-ről.

Az Index összegyűjtötte, mi is történik majd, amikor eljön az idő. Akárcsak az ISS-re történő érkezésük során, úgy visszafelé is egy precízen kidolgozott folyamatot követ majd Kapu Tibor, Peggy Whitson, Shubhanshu Shukla és Sławosz Uznański-Wiśniewski.

Az út a Nemzetközi Űrállomásról lekapcsolódással kezdődik, amit undockingnak hívnak. Ez egy lassú, aprólékos manőver, amit az űrhajósok és a földi irányítóközpont együtt hajt végre.

A Crew Dragon, amit a legénység Grace-nek nevezett el, először nagyon lassan távolodik el az űrállomástól, majd a manőverező fúvókák segítségével gyorsabban kering tovább a Föld körül.

Ezután jön a deorbit manőver, amikor a kapszula hajtóműveit a haladási iránnyal ellentétesen gyújtják be 10-15 percre. Ez a manőver lelassítja a kapszulát annyira, hogy a Föld gravitációja elkezdje visszahúzni.

Innentől a Crew Dragon már visszafordíthatatlanul a Föld felé halad.

A következő lépésben leválasztják a Dragon külső részét, a csomagtartót, ami a napelemeket és hűtőradiátorokat tartalmazza. Mivel ez a rész nem rendelkezik hőpajzzsal, a légkörbe érve elégne. A legénységet csak a kapszula szállítja tovább.

Amikor a kapszula eléri a Föld légkörét körülbelül 120 kilométeres magasságban, már több mint 20 ezer kilométer/órás sebességgel halad majd.

A levegőmolekulákkal súrlódás miatt a kapszula körüli levegő plazmává alakul, a hőmérséklet pedig elérheti az 1600-2000 Celsius-fokot. Ekkor a kapszula egy izzó tűzgolyóként száguld az égen.

A Crew Dragon alján egy speciális, PICA nevű anyagból készült hőpajzs védi a járművet. Ez az anyag elpárolog és elszenesedik, így elvezeti a hőt. A kapszula sebessége eközben drámaian csökken, akár 500-600 kilométer/órára.

Az űrhajósok testsúlyuk négyszeresét-ötszörösét érzik a nehézségi gyorsulás miatt.

A visszatérés ezen szakaszában a plazmaréteg miatt megszakad a rádiókapcsolat a földi irányítással.

Amikor a kapszula elég lassúvá válik, körülbelül 5,5 kilométeres magasságban két kisebb stabilizáló ernyő nyílik ki, majd 1,8 kilométeres magasságban a négy nagy főernyő. Ezek segítségével a kapszula 25-30 kilométer/órás sebességgel ér vizet, amit splashdownnak neveznek. A landolás pontos helyét az időjárási viszonyok alapján választják ki Florida partjainál, az Atlanti-óceánon vagy a Mexikói-öbölben.

A helyszínen egy speciális mentőhajó várja a kapszulát. Gyorsnaszádok közelítik meg, ellenőrzik a levegő minőségét, majd a hajó daruja a fedélzetre emeli. Az űrhajósok ezután szállnak ki orvosi felügyelet mellett.

A Crew Dragon tengeri landolása különbözik a Szojuz módszerétől, ami a kazahsztáni sztyeppén ér földet. Ott egy nagy ernyő és a földet érés előtt bekapcsoló fékezőrakéták segítik a kapszulát. A Boeing Starliner pedig légzsákos szárazföldi landolást alkalmaz, de ez a rendszer még tesztelés alatt áll.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

JÖVŐ
A Rovatból
Már csapatban dolgoznak a humanoid robotok egy kínai autógyárban - videón a jövő gyára
A Walker S1 robotok már nemcsak önállóan, hanem csapatban is képesek dolgozni. A rendszer mögött egy fejlett mesterséges intelligencia áll.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. május 07.



A kínai Zeekr autógyárban humanoid robotokat teszteltek, melyek már most képesek csapatban dolgozni. A Walker S1 nevű robotokat az UBTech fejlesztette, és a Geely tulajdonában lévő elektromosautó-gyárban próbálták ki őket. A gépek 5G-s kapcsolaton keresztül csatlakoztak a gyártósorhoz.

A robotok feladata nem volt éppen egyszerű: részt vettek a végső összeszerelésben és az ellenőrzési folyamatokban is. Az együttműködésükről videó is készült, amelyen jól látszik, hogyan segítik egymást a gyártásban. Ugyanakkor néhány jelenetnél furcsaságokat is észre lehet venni – például az 55. másodpercnél, ahol úgy tűnik, mintha az ajtóra kerülő takaróelem mozgása visszafele történne. Hasonló érzetet kelt az elektromos töltőfej behelyezése is.

A robotok működésének alapja a UBTech saját mesterségesintelligencia-keretrendszere, a BrainNet. Ez a rendszer különféle készségeket és következtetéseket szervez össze egy úgynevezett Swarm Intelligence nevű hálózatba.

A hálózat központja egy „szuperagy”, ami összetett döntéseket tud hozni, míg a hozzá kapcsolódó „intelligens alagyak” a több robotos vezérlésért és az érzékszervi adatok feldolgozásáért felelnek.

A fejlesztéshez a DeepSeek R1 nevű modellt használták, ami lehetővé teszi az elosztott tanulást, a gyors képzést és a robotok közötti tudásmegosztást is.

A cég tervei szerint a Walker S tömeggyártása 2026 januárjában kezdődhet el. Az év végéig 500 és 1000 közötti darabszámban készülhet el az új típus – írja az Interesting Engineering.

A South China Morning Post úgy tudja, hogy már vásárló is akadt a fejlesztésre: a Dongfeng Liuqi Motor, a Dongfeng Motor Group egyik leányvállalata legalább 20 darabot rendelt a következő egy hónapra. A UBTech hivatalosan nem erősítette meg a vásárló kilétét.

(via hvg.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


JÖVŐ
A Rovatból
Egyre több magányos ember tölti az estéit a Chat GPT-vel – az AI nemcsak a munkahelyen válthatja ki az embereket
A tudósok szerint hamarosan jobban ragaszkodunk majd a mesterséges intelligenciához, mint egymáshoz. Robbanásszerűen nőhet a munkanélküliség, és az AI a politikát is átalakíthatja azzal, hogy a szavazók már nem lesznek annyira fontosak a politikusoknak.


A legtöbb mesterséges intelligenciával foglalkozó labor külön szakértőket tart fenn arra, hogy megakadályozzák az AI-k „szökését”, illetve azt, hogy az emberek ellen forduljanak. Hátborzongató, hogy ez egy reális veszély, de akad ennél hétköznapibb és még félelmetesebb forgatókönyv is: egyszerűen elavulttá válunk – mutat rá a The Guardianban David Duvenaud. A Torontói Egyetem számítógépes tudományokkal foglalkozó professzora úgy gondolja, ha a mesterséges intelligencia és a robotika fejlődése a mai ütemben folytatódik (és persze elképesztő iramban gyorsul), akkor teljesen automatikusan megtörténik, hogy az ember maga irrelevánssá válik egy csomó szerepkörben.

És itt messze nem csak az üzleti életről vagy a munkaerőpiacról van szó: megtörténhet az alapvető szolgáltatások szintjén, sőt, a magánéletben is.

A kanadai tudós szerint a fejlesztők, akarva-akaratlanul, de egy szinte minden humán szerepre jobb alternatívát jelentő AI megalkotása felé haladnak. Ezzel nemcsak gazdasági szempontból – vagyis a dolgozók, döntéshozók szintjén –, hanem kulturális és társas szinten is irrelevánssá tehetik az embert, úgy, mint művész és alkotó, sőt, mint barát vagy romantikus partner.

Milyen helye marad az embernek, ha a mesterséges intelligencia mindent jobban csinál, amit mi csinálunk? – teszi fel a kérdést a professzor.

Az aggodalma teljesen jogos. A Stanford Egyetem 2025-ös AI Index riportja például arra jut, hogy a nyelvi modellek bizonyos körülmények között már most jobban teljesítenek az embereknél programozási feladatokban, különösen szűkös időkeretek között. A Carnegie Nemzetközi Békéért Alapítvány év elején közzétett jelentése azt állapította meg, hogy az AI rendszerek gyorsabban érik el az emberi szintű teljesítményt összetett matematikai és természettudományos problémák megoldásában, mint korábban várták.

A Digital Watch Observatory később arról számolt be, hogy egy kutatás szerint az AI sokkal meggyőzőbben vitázik, mint az ember. A ChatGPT-4 hatékonyabban változtatta meg a felmérésben résztvevő 600 személy 64 százalékának véleményét, mint az emberi ellenfelek – már amikor képes volt az érveket személyre szabni olyan részletek alapján, mint az életkor, a nem és a politikai hovatartozás. Márpedig ezeket az adatokat tálcán kínáljuk neki.

Nemcsak a munka világában válthatja ki az embert

Az AI jelenlegi képességeiről szóló beszámolók marketing szövegnek tűnhetnek, és gyakran azok is, de borítékolható, hogy valóban képessé válnak az emberi készségek elsajátítására.

„Én húsz éve kutatom a mesterséges intelligenciát, és végignéztem, ahogy az alapvető következtetésektől eljutott a bonyolult tudományos problémák megoldásáig. Olyan képességeket, amelyek egykor kizárólag emberinek tűntek – mint a kétértelműségek kezelése vagy az elvont analógiák használata – ma már könnyedén alkalmaz” – hangsúlyozza Duvenaud.

A professzornak meggyőződése, hogy az AI-k nemcsak segíteni fogják az embereket – hanem fokozatosan átveszik a szerepüket, és teszik ezt szinte észrevétlen módon. Először azért, mert olcsóbbak, aztán azért, mert valóban jobbak az embernél, később pedig – ha tényleg megbízhatóvá válnak – azért, mert szinte minden fontos feladatra ők jelenthetik a felelős választást – legyen szó jogi döntésekről, oktatásról vagy éppen egészségügyi ellátásról.

„Nehéz lesz megindokolni, miért fizetnénk kétszer annyit egy emberi terapeutáért, ügyvédért vagy tanárért, ha csak fele olyan jó [mint egy AI]” – vezeti le a tudós.

Ezt a jövőt persze a munka világában lehet a legkönnyebben tetten érni: egyre több leépítésről fogunk hallani, és egyre nehezebb lesz állást találni. A cégek lassíthatják, majd leállíthatják a toborzást, hiszen egy sor feladatra találnak AI-alternatívát. Mindeközben a saját munkánk is egyre inkább abból áll majd, hogy „megbízható, kedves és készséges AI-asszisztensek” javaslatait fogadjuk el – jósolja Duvenaud.

Aztán lassan ellépünk a ChatGPT hasznos bájcsevejétől egy olyan AI-technológia felé, amelyben a gépek megtanulják a társas készségeket. Ami a Her című film saját operációs rendszerével romantikus kapcsolatban élő főhősét figyelve bizarr utópiának tűnt, napjainkban már messze nem elképzelhetetlen. Egyre többen ismerünk olyan magányos embereket, akik az estéiket valamelyik nyelvi modellel, jellemzően a ChatGPT-vel beszélgetve töltik, ami lopakodó kötődést alakít ki. És nemrég még az tűnt ijesztőnek, ha valaki személyes találkozások helyett inkább a közösségi médiában tartja a kapcsolatot a barátaival.

A professzor úgy gondolja, a családtagjaink és barátaink egyre inkább a képernyőre ragadnak majd, és ha beszélnek is velünk, legfeljebb arról fognak történeteket megosztani, hogy milyen vicces vagy lenyűgöző dolgokat mondott nekik az AI.

„Lehet, hogy egyetértünk abban, hogy valami elveszett a virtuális társakra való áttéréssel, mégis egyre idegesítőbbnek és fárasztóbbnak érezzük a nyers emberi kapcsolatokat a mesterséges alternatívákhoz képest” - fogalmaz Duvenaud. „A probléma az, hogy sok területen nehéz lesz észrevenni az AI-t, és ahol mégis észrevesszük, ott gyakran komoly előrelépésnek fog tűnni. Azok a szervezetek például, amelyek lassú és drága embereket foglalkoztatnak, alulmaradnak majd azokkal szemben, akik gyors, olcsó és megbízható AI-t alkalmaznak.”

Az üzlet és a magánélet mellett teret nyer a politikában is

A kormányzatok vélhetően ugyanazokat az ösztönzőket fogják követni, mint a gazdasági szereplők, és az AI-ra támaszkodva még kevésbé lesz fontos számukra az emberi tényező, ami csak lassítja, bonyolultabbá teszi a politikai akarat végrehajtását. Erre egyébként van kézzel fogható elmélet, ami az AI okozta hatásokkal rokon jelenséget vázol fel. Ez az ún. „erőforrás átok”, vagy „a bőség paradoxona”, amit a közgazdászok és politológusok a természeti erőforrásokban (olajban, földgázban, ritkafémekben vagy más ásványkincsekben) bővelkedő autokráciákra, például Szaúd-Arábiára és a Kongói Demokratikus Köztársaságra vetítve használnak.

Az elmélet lényege, hogy az értékes erőforrások csökkentik a kormányok függőségét az országuk polgáraitól, sőt, akár félre is lökhetik őket az útból.

Ugyanez megtörténhet az AI-val kapcsolatban, hiszen végtelen erőforrásnak tekinthető, ami egyre jobb válaszokat ad az oktatás, az egészségügy és a gazdaság problémáira.

„A demokratikus jogok részben gazdasági és katonai szükségszerűségből alakultak ki, a stabilitás érdekében, de ez már nem számít, ha a kormányok AI-k generálta adókból élnek, és a minőség, illetve hatékonyság jegyében ők is elkezdik AI-val kiváltani az embereket” – magyarázza a professzor. „Ha a mesterséges intelligencia már szinte mindent helyettesíteni tud, amit az emberek csinálnak, nem lesz nyomás a kormányokon, hogy gondoskodjanak a lakosságról.”

A legnyugtalanítóbb lehetőség pedig az, hogy mindez számunkra teljesen észszerű folyamatnak fog tűnni.

Ugyanazok az AI-társak, akikbe ma emberek százezrei beleszeretnek, hamarosan ultrameggyőző, szellemes és kifinomult érveket fognak mondani arról, hogy a csökkenő emberi jelentőség valójában fejlődés. Végül – anélkül, hogy ezt bárki választotta volna – azon kaphatjuk magunkat, hogy ádáz harcot vívunk, kezdetben csak a pénzért és a befolyásért, aztán már szikrányi jelentőségért is.

Mert ez az új világ csak addig tűnik megnyugtatónak, amíg a barátságos AI-k mindössze repetitív és idegesítő feladatokat látnak el. Ennél azonban jóval tovább mennek, és máris látszik, hogy forradalmian jobb szolgáltatásokat képesek nyújtani – legyen szó szórakozásról, kutatásról, gazdasági vagy jogi döntéshozatalról, esetleg betegségek diagnosztizálásáról.

„És, ha az emberek gátjaivá válnak a növekedésnek, a demokratikus jogaink pedig elkezdenek kicsúszni a kezeink közül, akkor tehetetlenek leszünk, hogy megvédjük magunkat” – jelentette ki Duvenaud.

Van-e kiút az AI szorításából, és hogyan lehet megvalósítani?

Lehetséges megoldásokban sajnos nem dúskálunk, pedig sürgős szükség lenne rájuk. Dario Amodei, a Claude nagy nyelvi modellsorozatot fejlesztő Anthropic vezérigazgatója például idén februárban azt nyilatkozta, az AI-technológia 2026–2027-re képessé válhat rá, hogy önállóan hozzon létre új AI-rendszereket az egyes feladatok elvégzésére, ami jelentős gazdasági és társadalmi kihívást fog jelenteni. Alig pár hónappal később aztán arról beszélt az Axiosnak, hogy

az AI technológia fejlődése miatt a következő öt évben megszűnhet az összes belépő szintű fehérgalléros állás 50 százaléka, ami a globális munkanélküliségi ráta 10–20 százalékos növekedéséhez vezethet.

E hatások miatt kormányzati és iparági intézkedéseket sürgetett, hogy kezelni lehessen a nyilvánvaló társadalmi hatásokat.

Hasonló véleményen van az eddigi legnagyobb hatású nyelvi modellt, a ChatGPT-t megalkotó OpenAI igazgatója is. Sam Altman többször is azt nyilatkozta, hogy újra kell szervezni a globális gazdasági rendszert, felkészülve arra az esetre, hogy az emberi munkaerő nem lesz versenyképes.

Jensen Huang, az AI-chipeket fejlesztő Nvidia vezérigazgatója a The Economic Times szerint azt hangsúlyozta, hogy az AI alapjaiban fogja átalakítani a munkahelyi szerepeket és felelősségeket. Szerinte nemcsak eszköz, hanem „kolléga és alkotó is lesz”, amely újradefiniálja a munka megközelítését.

Ez viszont aligha jár együtt a humán munkaerő megbecsülésével és gyarapodásával, sőt, inkább a bérek zuhanását eredményezheti – figyelmeztetett a Nemzetközi Biztonságos és Etikus Mesterséges Intelligencia Szövetség első, Párizsban tartott csúcstalálkozóján a Nobel-díjas Joseph Stiglitz. A közgazdász a Forbes szerint azt hangsúlyozta, hogy „az önérdek követése nem jelenti a társadalom jólétét”, márpedig a mesterséges intelligencia korában a vállalatok érdekei nincsenek összhangban a társadalom érdekeivel.

A technológiai óriáscégek AI-felhasználása esetében az önérdek nyilvánvalóvá vált, miközben egy olyan gazdaságban működnek, ahol az egyenlőtlenségek már régóta növekednek.

„Nagy a bizonytalanság a mesterséges intelligencia fejlődési sebességét illetően, de a kockázatok is nőnek. Az egyre nagyobb egyenlőtlenség az egyik legnagyobb probléma, amellyel ma a társadalmunk szembesül. Ez hozzájárult a társadalom megosztottságához és működési zavaraihoz” – közölte Stiglitz. A közgazdász világossá tette: az AI lenullázhatja a béreket, sokan mégsem hajlandók elismerni, hogy nem csak kiegészítője lehet az emberi munkának, hanem hatékony alternatívája.

De mit tehetünk az ellen, hogy végképp a háttérbe szoruljunk?

Duvenaud válasza erre az, hogy kezdjünk el nyilvánosan beszélni róla, mert szerinte aggasztó, hogy a tudósok, újságírók és filozófusok mennyire mélyen és nagyokat hallgatnak a témáról. Ennek oka az lehet, hogy maguk is félnek elismerni: tartanak a jövőtől, illetve attól, hogy nem lesznek versenyképesek vagy egyenesen feleslegessé válnak. Nélkülük ugyanakkor aligha alakul ki társadalmi vita és ellenállás, a társadalom nyomása nélkül pedig elhárul az akadály az AI-fejlesztők és a jogalkotók útjából, hogy engedjék létrejönni az embernél mindenben hatékonyabb általános mesterséges intelligenciát.

A professzor ugyanakkor úgy látja, ezt a folyamatot megállítani nem, legfeljebb lassítani lehet.

Sőt, a betiltás még veszélyesebb is lenne, mivel totalitárius rendszerekre jellemző szabályozást kellene kialakítani hozzá. Az viszont csak a magán AI-fejlesztést korlátozná, míg az államok, amelyek elfogadják és betartatják a törvényt, ugyanúgy használnák tovább az AI-t, például katonai célokra vagy megfigyelésre.

Az AI-katasztrófa elkerülésének négy módja

Duvenaud felvázolta, hogy lépcsőzetesen, négy fokozatban el lehet kerülni a civilizáció ma ismert formájának összeomlását. Az első lépés szerinte az, hogy nyomon kell követni, hol és hogyan használják az AI-t a gazdaságban és az államigazgatásban, illetve tudni kell, hogy hol szorítja ki az emberi tevékenységet, és milyen léptékben kezdik el alkalmazni például lobbizásra vagy propagandára.

A második lépés valamilyen szintű felügyelet és szabályozás létrehozása az AI-laborok és rendszerek területén, megakadályozandó, hogy túl nagy befolyásra tegyenek szert.

A harmadik lépcsőt az AI felelős felhasználása, vagyis az jelentené, hogy megerősítjük az emberek képességét az önszerveződésre és az érdekeik érvényesítésére. Ebben jó barátunk lehet az AI, hiszen az általa generált előrejelzés, felügyelet és tervezés révén megbízhatóbb intézményeket, gazdasági folyamatokat, kormányzási modelleket, illetve törvényeket formálhatunk.

Negyedszer pedig, és talán ez a legnehezebb: meg kell tanulnunk irányítani a civilizációnkat, ahelyett, hogy ezt a politikai rendszerekre hagynánk, amelyek véletlenszerű nyomás hatására, lényegében kényükre-kedvükre alakítják.

A tudós javaslata az, hogy az „AI-összehangolás” tudományterülete – amely annak kutatására törekszik, hogy a gépek milyen módon szolgálják az emberiség céljait – ki kell terjedjen a kormányokra, intézményekre és az egész társadalomra. Ez a kialakulóban lévő irányzat a közgazdaságtan, a történelem és a játékelmélet tapasztalataira támaszkodva segíthet megérteni, milyen jövőképek tűnnek elérhetőnek, és hogyan célozzuk meg ezeket.

„Minél világosabban látjuk, merre tartunk, és minél jobban össze tudjuk hangolni az erőfeszítéseinket, annál nagyobb az esélye, hogy olyan jövőt hozunk létre, amelyben az emberek továbbra is fontos szerepet játszanak – nem, mint az AI versenytársai, hanem mint annak haszonélvezői és gondozói. Jelenleg azonban épp azzal vagyunk elfoglalva, hogy megalkossuk a saját helyettesünket” - figyelmeztet Duvenaud.


Link másolása
KÖVESS MINKET: