hirdetés

JÖVŐ

Története legnagyobb beruházásával készül a Ford az elektromos autók gyártására

A két új üzem mellett még az elektromosautó-szerelők képzésébe is félmilliárd dollárt fektet az amerikai gyártó.

Link másolása

hirdetés

A Ford és az SK Innovations 11,4 milliárd dollárt fektet be két új elektromosautó-gyártó létesítmény építésébe, írja a CNN.

Ez lesz az amerikai vállalat 118 éves történetének legnagyobb beruházása, mellyel több mint 10 ezer munkahelyet is létrehoznak a dél-koreai akkumulátorgyártóval közösen.

A Ford 7 milliárd dollárt fektet a projektbe, közölték a vállalat vezetői. Az autógyártó cég korábban bejelentette, hogy 2025-ig bezárólag 30 milliárd dollárt fektet az elektromosautó-gyártásba, 2030-ra pedig a globális értékesítésének 40 százalékát a villanyautóktól várja.

A tennessee-i új gyár a Blue Oval City (Kék Ovális Város) nevet kapja, mely egyértelmű utalás a Ford logójára. A 3600 hektáros terület háromszor akkora lesz, mint a vállalat legendás michigani komplexuma. A tervek szerint 5800 embert foglalkoztatnak majd a létesítményben, mely magában foglalja a teljes akkumulátorgyártást, az alkatrész beszállítóknak fenntartott területet, valamint az F-sorozatú furgonok összeszerelő üzemét.

Lisa Drake, a Ford üzemeltetési igazgatója hozzátette: az új gyárban nem a már bemutatott F-150 Lightning gépkocsikat gyártják majd, hanem még ennél is újabb pick-upokat.

hirdetés

A kisebb, Kentuckyba tervezett kizárólag akkumulátorokat gyártó üzemben 5000 embert foglalkoztatnak majd. Mindkét gyárban négy év múlva indulhat meg a termelés.

Drake hozzátette: az elektromos autók piaca a következő évtizedekben jelentősen át fog alakulni, a befektetéssel pedig erre szeretnének még időben felkészülni.

A Ford ezzel párhuzamosan azt is bejelentette, hogy a következő öt évben 525 millió dollárt fektet az Egyesült Államokban az elektromos járműveket javító szakemberek képzésébe.n

# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
JÖVŐ
A Rovatból
hirdetés

65 millió forintnyi pénzt fizet egy techcég, hogy egy robot megkaphassa az arcodat és a hangodat

A Promobot élethű robotokban utazik, és szeretnék valós emberek kinézetét és hangját megvásárolni.

Link másolása

hirdetés

A Promobot 150 ezer fontot (60 millió forint) kínál azoknak, akik készek átadni az arcukat és a hangjukat a cégnek, hogy realisztikus robotokhoz használják fel ezeket. Követelmények természetesen vannak:

kifejezetten kedves és barátságos megjelenésű jelentkezőket keresnek, akik legalább 25 évesek, a nem és a bőrszín nem számít.

A 150 ezer fontért cserébe alá kell írni egy szerződést, ami után a cég bármeddig felhasználhatja a jelentkező külsejét, akinek 3D-ben beszkennelik az egész testét, és 100 órányi hanganyagot is kérnek.

A szerencsés kiválasztottról mintázott robotok 2023-ban jelennek meg.

A Promobot egyébként Európa egyik legfontosabb robotos cége, arcfelismeréssel, önvezető járművekkel és különféle robotikai fejlesztésekkel foglalkoznak, 2019 óta pedig kiemelten foglalkoznak emberszerű robotokkal, különböző célokra: bevásárlóközpontokba, üzletekbe, repterekre.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
JÖVŐ
A Rovatból
hirdetés

Eutanáziához használható kapszulát legalizálhatnak hamarosan Svájcban

A Sarco fantázianévre keresztelt szerkezetet 3D-nyomtatásos technológiával készítették.

Link másolása

hirdetés

Eutanáziához használható kapszulát legalizálhatnak hamarosan Svájcban – írja a Swiss Info.

Svájcban legális az eutanázia, 2020-ban 1300-an haltak meg asszisztált öngyilkosság keretében. Az eutanáziát jelenleg folyékony nátrium-pentobarbitál befecskendezésével végzik. Ezután az ember 2-5 perc alatt elalszik, majd mély kómába esik, végül meghal.

A Sarco fantázianévre keresztelt, 3D-nyomtatásos technológiával készült szerkezet azonban felgyorsítja ezt a folyamatot. A lap szerint ugyanis

a kapszula belsejét hamar elárasztja nitrogénnel, az oxigén szintjét pedig mindeközben 21 százalékról 1 százalékra csökkenti. Az ember így először elveszti az eszméletét, majd szenvedés és fulladozás nélkül meghal.

A szerkezetből egyelőre két prototípus gyártottak, a harmadikat most készítik Hollandiában. A tervek szerint Svájcban már 2022-ben használhatják is.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
JÖVŐ
A Rovatból
hirdetés

Módosította Kína az időjárást a Kommunista Párt rendezvényei előtt, hogy az eső elmossa a légszennyezést

Úgy tűnik, mára Kína a világ egyik legnagyobb és legkifinomultabb időjárás-módosító hálózatát építette ki, aminek amúgy nem mindenki örül.

Link másolása

hirdetés

Kína módosította az időjárást a Kínai Kommunista Párt nyáron tartott centenáriumi ünnepsége előtt Pekingben - vette észre a Telex a hongkongi South China Morning Post cikkében.

Július 1-én ünnepelte megalakulásának 100. évfordulóját a Párt, és annyira szennyezett volt a levegő, hogy valamit tenni kellett, hogy meg lehessen tartani a nagyszabású tömegrendezvényeket.

Néhány órával előtte a külvárosok és a környező területek felett olyan anyagokat juttattak a felhőzetbe, ami esőket idézett elő, az a szálló por és az egyéb részecskék "kimosásával" javított annyit a levegő minőségén, hogy tízezrek mehettek ki az utcára.

A város körüli hegyekben élők az ünnepség előtt sok rakétát láttak – ezekkel juttatták el az ezüst-jodidot a felhőkbe, hogy beindítsák az esőt.

El is kezdett esni, nem is kicsit, ami azt jelentette a Csinghua Egyetem mérései szerint, hogy több mint kétharmadával csökkentette a levegőben lévő szennyezőanyagok mennyiségét. A WHO mutatói szerint közepesről „jó” tartományba lendültek. Korábban is bevetették már ezt a fegyvert, a 2008-as nyári olimpia időjárását is befolyásolták több alkalommal.

Pekingben amúgy idén regisztrálták a valaha mért legcsapadékosabb nyarat, az átlagos csapadékmennyiség majdnem kétszeresét mérték, ennyi esőt követően például az évtizedek óta csökkenő talajvízszint néhány hónap alatt közel 5 méterrel emelkedett.

hirdetés

Úgy tűnik, mára Kína a világ egyik legnagyobb és legkifinomultabb időjárás-módosító hálózatát építette ki, ami azt jelenti, hogy műholdak, repülőgépek, mobil radarállomások és mesterséges intelligencia segítségével igyekeznek megjósolni a nedves levegő mozgását, hogy aztán a fentiekhez hasonló akciókkal szabályozni tudják, mikor és hol essen az eső.

Persze nem mindenki ilyen lelkes a technika vívmányainak használatától, néhány kutató már most aggódik, hogy a beavatkozások megzavarhatják az időjárást az ország más részein.

A kínai elnök a rendezvényen amúgy azt mondta, hogy aki „zsarnokoskodni próbál” Kína felett, az „1,4 milliárd kínai alkotta, acélos Nagy Falba ütközik”.

Hszi Csin-ping szerint „a Kínai Kommunista Párt (KKP) nélkül Kína ma nem lenne az, ami. Az előttünk álló úton fenn kell tartani, és tovább kell erősíteni a párt vezetését”.

Szerinte az elmúlt 100 év alatt Kína elérte a „mérsékelten jómódú társadalom” felépítését, kényelmes életet biztosítva az embereknek, és felszámolta a mélyszegénységet.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
JÖVŐ

Videó készült az első robotokról, amik szaporodni képesek

A xenobotok néven ismert apró életformák ráadásul úgy szaporodnak, ahogy korábban még senki és semmi.

Link másolása

hirdetés

A biológiai szaporodás eddig ismeretlen formájára képesek a világ első élő robotjainak nevezett xenobotok, írja a Science Daily.

A parányi robotokat az afrikai karmos béka (Xenopus laevis) sejtjéből tervezték mesterséges intelligencia segítségével. A leginkább Pac-Manre hasonlító, egy milliméter átmérőjű programozható robotok eddig leginkább mozgásra, kisebb feladatok végrehajtására és öngyógyításra voltak képesek. Most azonban kiderült, hogy a szaporodás teljesen új formájára is képesek.

Ennek során a xenobotok sejtek százait gyűjtik össze a szájukban, ahol addig forgatják, míg hozzájuk hasonló formát nem hoznak létre. A végeredmény pedig néhány nap múlva egy újabb, teljes értékű xenobot lesz, ami ugyanúgy képes az önreplikációra, árulta el az apró rovbotokat tervező csapat vezetője.

Joshua Bongard, a Vermonti Egyetem robotika professzora hozzátette: az emberek sokáig úgy gondolták, hogy a szaporodás minden formáját ismerik már, de a xenobotok reprodukciója még olyasvalami, amit korábban soha nem figyeltek meg.

hirdetés

Az éppen szaporodó xenobotokról videó is készült, amit itt lehet megnézni:

Még mielőtt bárki aggódni kezdene a szaporodó robotok miatt: a tudósok már egy évvel ezelőtt is jelezték, hogy a xenobotok pár nap után elpusztulnak, csak halott bőrsejtek maradnak utánuk.

Az apró lényeket a tervek szerint a későbbiekben az óceánokban egyre szaporodó mikroműanyagok eltávolításában szeretnék hasznosítani, de a gyógyászati célú felhasználásuk is napirenden van.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: