Tilesch György: A mesterséges intelligencia el tudja hitetni velünk, hogy ember, miközben egyetlen pillanatra sem válik valóban emberivé

Mindössze 20 nap alatt, egy teljesen üres, „szürke doboz” stúdióban forgatták le Doug Liman új filmjét, a Bitcoin: Killing Satoshi-t, amelynek főszereplői Casey Affleck, Gal Gadot, Pete Davidson és Isla Fisher.

A film egy összeesküvés-thriller, amely a Bitcoin rejtélyes alkotója, Satoshi Nakamoto kilétét kutatja. A cselekmény középpontjában egy újságíró áll, aki azt a vitatott állítást vizsgálja, hogy a valódi Satoshi egy Craig Wright nevű ausztrál üzletember, akit emiatt befolyásos szervezetek akarnak elhallgattatni.

A februári bejelentés - miszerint a filmben nemcsak a háttereket és a világítást hozzák létre mesterséges intelligenciával, de szükség esetén a színészek játékába is belenyúlhatnak - komoly vitát váltott ki a szakmában. A producerek ezért nemrég meghívták a TheWrap stábját a londoni forgatásra, hogy bemutassák a technológiát. Azt állítják, a színészi alakításokhoz nem nyúlnak hozzá, az MI csupán egy utómunka-eszköz, ami a környezetet teremti meg.

Casey Affleck szerint a módszerrel a hangsúly teljes egészében a színészi játékra helyeződött.

– nyilatkozta a színész.

Az alkotók szerint az eljárás a színházi munkához hasonlít, és jelentősen csökkenti a gyártás ökológiai lábnyomát, mivel nincs utazás és helyszíni építkezés.

Ryan Kavanaugh producer elmondta, a hagyományos forgatás több mint 200 különálló helyszínt igényelt volna. „Rájöttünk, hogy bizonyos MI-eszközökkel le tudjuk törni a költségeket” - közölte. A forgatás egy volt londoni autószalonból átalakított „gray box” stúdióban zajlott, a világítás és a díszlet MI‑vel készült, a színészek valódi jelmezeket viseltek, és az utómunka kb. 30 hét, 55 MI‑művész részvételével - derült ki a The Wrap cikkéből.

Az iparági vita azonban továbbra is éles. Míg a támogatók a költséghatékonyságot és az új kreatív lehetőségeket emelik ki, az ellenzők a filmes szakmák – díszlettervezők, helyszíni világosítók, logisztikai szakemberek – tömeges megszűnésétől tartanak.

A projektet még 2025 augusztusában jelentették be, a forgatás idén márciusban zárult. A rendező, Doug Liman olyan filmeket jegyez, mint A Bourne-rejtély vagy A holnap határa, a forgatókönyvet pedig Nick Schenk írta, aki Clint Eastwood Gran Torinóját és A csempészt is.

A film forgalmazási jogait a május 12. és 20. között zajló cannes-i filmpiacon, a Marché du Film-en értékesítik.

A film történetének pikantériáját adja, hogy a brit Legfelsőbb Bíróság 2024 márciusában kimondta: Dr. Craig Wright bizonyíthatóan nem Satoshi Nakamoto, és nem ő írta a Bitcoin alapító dokumentumát sem.

Via worldofreel.com

Nem járt messze az igazságtól a leendő egészségügyi miniszter, amikor „rendőri típusú irányításra” jellemző metódushoz hasonlította a kórházi beléptetőrendszerekbe két éve beépített arcfelismerést. Hegedűs Zsolt egyik első intézkedése az lesz, hogy július 1-ig leszerelik a dolgozók munkaidejének ellenőrzésére kitalált AI-alapú (biometrikus) ellenőrzést, amelynek dr. Baracsai Katalin szerint már a puszta létezése példátlan az egész unióban, sőt, cégeket meg is bírságoltak hasonló intézkedésért. Az internetjogász az AIToday.hu-nak részletesen beszélt a magyar egészségügy kamerarendszerének ügyéről, valamint arról, hogy a nyáron életbe lépő AI Act hogyan szabályozza a megfigyelést és a biometrikus azonosítást.

Baracsi Katalin közölte: az AI-alapú arcfelismerés az egészségügyben különösen magas kockázatú terület, a munkahelyi alkalmazása pedig csak nagyon-nagyon indokolt és kötött feltételekkel képzelhető el. Azt is világossá tette, hogy az AI Act nem váltja fel a GDPR-t, így az intézményeknek és a cégeknek egyszerre kell megfelelniük az adatvédelmi és az új AI-szabályoknak. Az interjúból kiderül továbbá, hogy milyen jogok illetik meg az állampolgárokat és a munkavállalókat a biometrikus adataik kezelése kapcsán.

— A magyar kórházakban bevezetett, majd leszerelt arcfelismerő rendszerek kapcsán felmerül a kérdés: mennyire tipikus vagy kivételes az ilyen rendszerek használata az uniós egészségügyi intézményekben?

— Az Európai Unióban szinte sehol nem próbált meg kormányzat ilyen típusú ellenőrzési rendszert bevezetni és kialakítani. A nyugat-európai országokban az adatvédelmi hatóságok már a kisebb, hasonló célú cégeket is megbírságolták. Tudok egy nagy horderejű hollandiai ügyről, ahol egy vállalat 725 ezer eurós bírságot kapott, mert ujjlenyomattal ellenőrizte a dolgozók munkaidejét. Itt párhuzamot vonhatunk: az ujjlenyomat és az arcfelismerés is olyan, hogy a munkavállalók lényegében nem tudnak szabadon dönteni arról, hogy hozzájárulnak-e. Sőt, a magyar adatvédelmi hatóság, a NAIH, is előzetesen alapjogsértőnek minősítette a tervet, a bevezetés mégis megtörtént. Egyértelmű tehát a tiltás, és az adatvédelmi hatóságok komolyan odafigyelnek, hogy a munkavállalók ne kerüljenek ilyen helyzetbe.

— Talán éppen ezért alakult úgy, hogy végül csak néhány kórházban üzemelték be. Az is lehet, hogy egyfajta tesztüzem volt.

— Attól tartok, nem tudjuk, hogy kísérleteztek-e előzetesen ezzel a technológiával. Az indok, ami a médiakommunikációban megjelent, az volt, hogy szükség van a rendszerre, mert nem lehet követni, hogy az orvosok és más egészségügyi alkalmazottak ténylegesen mennyi időt töltenek munkával.

— Mi a különbség hétköznapi nyelven az egyszerű megfigyelés és a biometrikus azonosítás között az uniós joggyakorlat szerint?

— Maga a GDPR, tehát az adatvédelmi rendelet fogalmazza meg, hogy mi is az a biometrikus adat. Minden olyan, fizikai jellemzőkből – például az arcunkból, ujjunkból, hangunkból – kinyert adat, amely lehetővé teszi egy személy egyedi azonosítását. Van egy egyszerű példám a megfigyelés és az azonosítás megkülönböztetésére. Tételezzük fel, hogy elmegyünk vásárolni egy plázába. A biztonsági kamera felveszi, ahogy besétálunk. Ez még nem minősül biometrikus azonosításnak. De abban az esetben, ha ez a kamera felveszi az arcunkat, leméri, és egy adatbázisban más mintákkal összehasonlítva megállapítja, hogy én Baracsi Katalin vagyok, akkor az már azonosítás. Ez már biometrikus azonosítás. Az azonosítás az, amikor konkrétan, név szerint beazonosítanak minket, ez az, ami nagyon szigorú szabályokba ütközik. Tehát ha csak azt nézik, hogy hány ember megy be a plázába, és ebből nem vonnak le személyre szabott következtetéseket, az egyszerű megfigyelés.

— A GDPR már jó ideje hatályban van, de készülődik az AI Act. Hogyan kategorizálja az AI alapú biometrikus rendszereket az Unió, és mely kategóriák érintik leginkább a hétköznapi embereket?

— Négy kategóriát állapít meg az AI Act, és a különlegesség az, hogy idén nyártól ezek teljesen hatályba lépnek, és minden jogszabályi és intézményi keretnek fel kell állnia az EU-ban, amely biztosítja a megfelelő működésüket. Az első kategória a tiltott rendszereké. Ezek olyan technológiák, amiket soha, senkinek nem szabad alkalmazni.

A második a magas kockázatú rendszereké. A jelenlegi joggyakorlat szerint ide tartozik az egészségügyi arcfelismerés is. Itt szabad bizonyos rendszereket kiépíteni, de nagyon komoly feltételekkel. Ide tartoznak a különböző biometrikus rendszerek és általában az érzelemfelismerő szoftverek is. Olyan szigorú feltételeknek kell megfelelniük, mint például egy gyógyszerengedélynek: tesztelés, dokumentáció. Újdonság, hogy augusztus elsejétől ezeknél kötelező lesz az emberi felügyelet, és mindenkit tájékoztatni kell arról, hogy a rendszert mesterséges intelligencia működteti, és a döntések már nem emberi, hanem gépi alapon születnek. A harmadik szint a korlátozott kockázatú rendszereké. Például, amikor egy weboldalon chatbottal kommunikálok. Itt a működtetőnek csak annyi a kötelezettsége, hogy feltüntesse, hogy chatbot alapú szolgáltatást használ. Végül vannak a minimális kockázatú esetek, mint egy spam szűrő használata, ahol semmilyen egyéb kötelezettséget nem ír elő a jogszabály.

Ha mást is, az már a tiltott kategória lehet. Magas biztonsági kockázatú helyeken, például egy atomerőműnél vagy egy gyógyszercégnél, indokolt lehet a biometrikus beléptetés. Végül is, az útlevelünkben is van biometrikus azonosító, de ehhez önként, hivatalos eljárás keretében járultunk hozzá. Fontos látni, hogy az AI Act nem váltja fel a GDPR-t, a kettő együtt, egymást kiegészítve fog létezni.

— Ha egy cég vagy intézmény, például egy – ön által is említett – atomerőmű, biometrikus azonosítást akar bevezetni, milyen jogi feltételeknek kell megfelelnie az EU-ban?

— Egy ilyen rendszer kiépítését egy építési engedély beszerzéséhez hasonlítanám. Nem egyetlen papírról van szó, hanem egy összetett folyamatról. Először is, a GDPR alapján előzetes hatásvizsgálatot kell végezni. Ez egyfajta kockázatelemzés, ahol végig kell gondolni, mi sülhet el rosszul, még mielőtt a rendszert elindítanák. Meg kell találni a megfelelő jogalapot. Munkahely esetén ez vagy a munkavállalók szabad beleegyezése, vagy valamilyen törvényi kötelezettség. Egy atomerőműnél a biztonsági kockázat egyértelmű jogalap. A GDPR szerint egyértelmű hozzájárulás kell, ha nincs más jogalap. Ha ez hiányzik, a rendszer nem működhet.

Újdonság, hogy 2026-tól az AI Act szerinti regisztráció és dokumentáció kötelező lesz az Európai Unió adatbázisában. Tehát ha egy cég végigment az előző lépéseken, utána az EU felé is jelentenie kell, hogy biometrikus azonosításon alapuló rendszert működtet. Ha bárhol hiba csúszik a folyamatba, a rendszer a magas kockázatú kategóriából könnyen átcsúszhat a tiltottba.

— Mit jelent ez a gyakorlatban a munkavállalók és ügyfelek számára? Milyen jogaik vannak, ha egy szervezet arcfelismerést használ velük szemben?

— A GDPR már eddig is teremtett jogokat. Az első a tájékoztatáshoz való jog: a munkavállalónak tudnia kell, hogy a munkahelyén arcfelismerő rendszer működik, és azt is, hogy milyen célból. Létezik a hozzáférési jog, ami azt jelenti, hogy kikérhetem a rólam tárolt biometrikus adatokat. Van törlési jogom is. Ha az adatkezelés már nem indokolt – például mert a munkavállaló munkahelyet váltott, vagy olyan munkakörbe került, ahol már nincs szükség a rendszerre –, kérheti az adatai törlését. A hozzájárulás bármikor visszavonható, és ha kiderül, hogy az adatkezelés jogellenes volt, szintén törölni kell az adatokat. Megilleti a munkavállalót a tiltakozáshoz való jog is, ha a bevezetés feltételei nem teljesültek.

— Bele lehet írni egy munkaszerződésbe, hogy a munkavállaló automatikusan hozzájárul az AI alapú azonosításhoz?

Krasznay Csaba szerint az AI nem egyszerűen új dezinformációs eszköz, hanem olyan technológia is, amely a kognitív dimenzióban képes felülírni korábbi működési logikákat. Az AIToday.hu-nak adott interjúban felvázolta az orosz módszereket - amelyek száz éve ugyanolyanok, csak az eszköztár változik -, és felvázolta, hogy a NATO hogyan kutatja a jelenséget.

A magyar választási kampány környékén látott jelenségekről szintén beszélt, és szóba került a társadalmi immunitás, az edukáció, a platformok felelőssége, valamint az Európai Unió szabályozási kísérlete és a technológia katonai szerepe. Utóbbi nagyon is valós, hiszen az AI már ma megjelenik a célmegjelölésben és az információk gyors feldolgozásában.

— Egy nemrég megosztott bejegyzése szerint a NATO egyik kutatása a kognitív hadviselés fogalmának újradefiniálására tesz kísérletet. Kikre bízta a NATO az információs műveletek kutatását, és pontosan milyen tevékenységeket vizsgáltak?

— Két különböző kutatást is olvastam arról, hogy mennyire különböző szakterületek foglalkoznak az AI-jal, illetve általában a kibertér kihívásaival. Az egyik kutatás a NATO kiberbiztonsággal foglalkozó kiválósági központjától érkezett. Azt kell tudni a NATO kiválósági központokról, hogy ezek ugyan a NATO fenntartásában és finanszírozásban működnek, de kutatóközpontok, tehát nem a NATO mint katonai szervezet véleményét tükrözik. Sokkal inkább egyfajta tudományos bázist szolgáltatnak ahhoz, hogy a tagországok ezek alapján olyan jogi aktusokat, lépéseket, stratégiákat dolgozzanak ki, amelyekből később építkezni tudnak. Ami pedig a konkrét tanulmányt illeti: ukrán tudományos kutatók publikációjáról van szó, akiket masszívan érint a kognitív hadviselés, hiszen az orosz doktrínában régóta benne van, hogy a háborúkat nem feltétlenül és nem kizárólag a csatatéren kell megnyerni, hanem a fejekben is. A kutatás érdekessége, hogy nemcsak az orosz technológiákat és narratívákat tárgyalja, hanem említést tesz a kínai, illetve általában a NATO-s, nyugati megközelítésekről is. Ahhoz pedig, hogy érthetőbb legyen a kognitív hadviselés lényege, érdemes megjegyezni: az információs térben – jelentsen ez bármit is – három dimenzióban szoktak hadat viselni.

A tanulmány ennek a harmadik dimenziónak a kiemelésével – nem meglepő módon – azt állítja, hogy van egy régi, klasszikus iránya a kognitív műveleteknek, ami a tömegmédián, tévén, újságokon keresztül történik, és amióta ezek a formátumok léteznek, jelen is van. Emellett jelentek meg az elektronikus átviteli megoldások, mint például a közösségi média, amelyeket masszívan befolyásolnak az emergens kulcstechnológiák.

— Hol húzódik a határ a klasszikus információs műveletek és az AI által felerősített befolyásolási technikák között? Miért súlyosabb az egyik, mint a másik?

— A mesterséges intelligencia tényleg egy olyan jellegű, emergens technológia, ami miatt nagyon sok mindent újra kell gondolni – a kognitív, a fizikai és a logikai dimenzióban egyaránt. Hogy ezt jobban kifejtsem: a mesterséges intelligenciával rengeteg lehetőség és rengeteg probléma is keletkezett. Miért felforgató technológia? Talán a legfontosabb az, hogy kiszámíthatatlan. Ezt úgy értem, hogy egy emberi tevékenységnek van egy jól ismert pszichológiája és motivációja. A mesterséges intelligencia ezzel szemben valószínűségi sorozatokon alapuló döntések halmaza.

Ez az alapvető problémánk a kognitív dimenzióban, tehát a befolyásolás területén is. Míg egy ember által generált tartalomnál általában tudjuk, miért pont az a végeredmény, egy AI-generált tartalomnál sokszor nem tudjuk, miért az jött ki. Itt szokás példaként említeni a hallucinációt, ami jól ismert jelenség. Nem tudjuk pontosan, hogy hallucináció során miért pont azt mondja a modell, amit mond. Nyilván tudjuk, hogy az eredeti modelleket úgy programozták, hogy megfeleljenek az emberi elvárásoknak, és ne hagyják információ nélkül a kérdezőt – még akkor sem, ha ennek az az ára, hogy az információ téves.

Míg mondjuk egy oltásellenes mozgalomnál nagyjából pontosan tudjuk, mi mozgatja őket, milyen érvekkel élnek, és milyen hatásai vannak mindennek; tudjuk azt is, hogyan kell egy ilyen mozgalmat társadalmi szinten elszigetelni a többségtől. Egy mesterséges intelligencia esetében viszont fogalmunk sincs, hogy a neki feltett kérdésekre adott válaszok hogyan fogják alakítani és eltolni a közgondolkodást. Lehet, hogy két ember nem ugyanazt a választ kapja ugyanarra a kérdésre – sőt, akár ugyanaz az ember sem, ha kétszer egymás után teszi fel.

Itt az AI-ügynökök kérdését hoznám fel. Az ügynökök segítségével olyan bámulatos sebességgel lehet elterjeszteni bármit, amire egyszerűen nem tudunk időben reagálni, aminek nem tudunk érdemben gátat szabni. Példának a gerjedés folyamatát hoznám. Mindannyian ismerjük: kell hozzá mikrofon és hangfal. Ha közel visszük őket egymáshoz, gerjedés keletkezik, ami nagyon kellemetlen. Úgy oldjuk meg, hogy lehalkítjuk, vagy eltávolítjuk egymástól az eszközöket. Az AI-ügynökök is így tudnak működni: ha nincsenek kellően kontrollált környezetben, könnyen létrejöhet egy olyan állapot, amit nem tudunk időben „elvágni”, letekerni. Kognitív műveleteknél gondoljunk csak arra, mi történik, ha álhíreket gyártanak – a választások alatt is szóba került, hogy Magyarországon  voltak álprofilokból érkező tartalmak. Mi történik, ha egy sok profillal rendelkező, kifejezetten információs műveletekre kihegyezett informatikai környezetben elszabadul egy AI-ügynök? Milyen bődületes sebességgel tud elterjeszteni igaznak tűnő információkat, amelyeknek tömeges hatásuk lesz?

— Hisz a laikus tömeg nehezen is tudja tetten érni. A magyar választás kampányidőszakában hogyan találkozhattunk ezzel a jelenséggel?

— Én az újságcikkeket olvasom, illetve azokat a kutatókat követem, akik kifejezetten dezinformációval foglalkoznak. Nekem csak benyomásaim vannak, és az a benyomásom, hogy közel sem volt ez annyira profin megszervezve, mint amennyire a technológia lehetővé tette volna. Ilyenkor még működik a társadalom immunrendszere is a dezinformációval szemben. Ez a valóságra vonatkozó megélésünk: elhiszünk dolgokat, vagy nem hiszünk el dolgokat.

Egyébként ez az állam feladata lett volna, de ezt most engedjük el. A lényeg, hogy ez működik. Az AI sebességével, AI által terjesztett tartalmaknál – ahol az ügynök képes reagálni a történésekre, adott esetben gyorsabban és „hitelesebben”, mint valaki, aki a billentyűzet mögött ül – a hírek és információk terjedése nehezebben lesz követhető. Nem mondom, hogy ez megtörtént Magyarországon. Azt sem mondom feltétlenül, hogy ez történni fog. Azt mondom, hogy a technológia – különösen az AI-ügynökök elterjedésével – nagyon hamar olyan helyzetet teremthet körülöttünk, amit akkor és ott nem fogunk tudni érdemben befolyásolni, és ennek súlyos következményei lesznek.

— Milyen szerepe lehet az embernek egy olyan környezetben, ahol a dezinformációs rendszerek már képesek automatizáltan tanulni és finomhangolni az üzeneteiket? Mi itt az indító és mi a fogadó oldal szerepe?

— A legfontosabb talán az, hogy az emberiségnek tanulnia kell. Képben kell lenni azzal, hogy létezik a mesterséges intelligencia mint technológia, és legalább felületesen tudni kell, hogy mire képes. A társadalom széles rétege mostanában találkozott olyan szakkifejezésekkel, mint a deepfake. Ez egy olyan technológia, amire nincs társadalmi immunitásunk, és ezt az immunitást úgy tudjuk megszerezni, ha olyan környezetben találkozunk vele, ami még nem fáj annyira. Ez nem jelenti azt, hogy képesek leszünk biztosan felismerni ezeket a tartalmakat. Mindenféle kutatás – itt Magyarországon is – azt mutatja, hogy minél idősebb valaki, annál nehezebben ismeri fel őket. Ez persze nem jelenti azt, hogy a fiatalok 100%-osan képesek detektálni – csak arányaiban jobban, mint az idősebb generáció. De már az, hogy tudjuk: van ilyen, lehetővé teszi, hogy feltegyük a kérdést: vajon ez valós lehet-e? Ez az egyik oldala. A másik, hogy

Az Európai Unió próbál valamiféle fékeket beépíteni a rendszerbe, de úgy tűnik, hogy ebben több nagyhatalom nem érdekelt. A szabályozás – ez a fajta előrelátás – mindenképpen fontos lenne. Őszintén szólva nem látom jelét annak, hogy az államok kellő gondossággal állnának hozzá a mesterséges intelligencia korlátozásához. A harmadik dolog – és ez az OpenAI-val kapcsolatban is felmerül – a felelősség kérdése. Rögtön az volt az első gondolatom, hogy az OpenAI modelljeire nagyon sokan „rákaptak”, köztük olyanok is, akiknek fogalmuk sem volt arról, mit jelent a biztonságos üzemeltetés. És ahogy a szaksajtóban is olvashattuk, történtek olyan malőrök, amelyekre nem nagyon számítottak. Aztán erre jött rá az Anthropic a Mythos modelljével, amit ki sem engedtek hétköznapi használatra. Ha jól emlékszem, 11 szoftvercég kapta meg a modellt azzal a céllal, hogy sebezhetőségeket, hibákat keressenek benne. Vannak modellek, amelyek biztosan nem valók avatatlan kezek közé. Ha mégis odakerülnek, akkor nagyon komoly felelőssége van azoknak, akiknek a kezében ott vannak ezek a modellek, ezek az ügynökök. A szakma sem 100%-ig biztos abban, hogy mindenki képes lesz kellő gondossággal használni őket.

— Beszéltünk arról, hogy a dezinformáció ellen a megcélzott tömeg edukációjával lehet harcolni, és vannak jogi lehetőségek is. De technológiai oldalról milyen hibáik vannak ezeknek a dezinformációs műveleteknek, amelyeket ki lehetne használni? Ezt találta meg az Anthropic a Mythos-szal?

Az AI szerepe a kreatív iparban ma már megkerülhetetlen kérdés, de korántsem egyértelmű, hogy hogyan érdemes kezelni - akár alkotói, akár ügyfélszinten. Bereczki Nóra marketingszakértő a Budapest Smartfest Nemzetközi AI Filmfesztiválon válaszolt az AIToday.hu kérdéseire, és felvázolta, hogyan látja az AI helyét az alkotási folyamatban, illetve miért tartja fontosnak, hogy a technológiát ne alkotóként, hanem eszközként kezeljük. A robotika és ipari automatizáció területén globális marketingvezetőként is megfordult szakember úgy látja, a minőségi munka még mindig az emberi irányításon múlik, még akkor is, ha az AI jelentősen átalakítja a folyamatokat.

E területről érkezve látja, miként változtatja meg a generatív AI a film- és reklámipari munkát, milyen tévhitek élnek a gyorsaságról és költségekről, és miért válik egyre fontosabbá a szakmai háttértudás az új technológiák használatában. Bereczki Nóra arról is beszélt, hogy a Digital Umamiban hol és hogyan feszegeti az AI lehetőségeinek határait, miközben ezt a kísérleti területet külön kezeli a klasszikus marketingmunkáitól.

— Az AI ma már nemcsak eszköz, hanem sokak szerint alkotótárs. Ez inkább növeli az alkotói szabadságot, vagy inkább függőséget teremt?

— Ezt az „alkotótárs” kifejezést sokan használják, de őszintén szólva, nem szeretem, ha így nevezzük. Én az AI-t eszközként kezelem. Vannak dolgok, amire jó az AI, és van, amire nem. Körülbelül négy éve foglalkozom AI-alapú kép- és videógenerálással. A hátterem a marketing és a fotózás, és a fotózás kapcsán elég sok dologhoz visszanyúlok az AI-alkotás során is (pl. kompozíció, perspektíva, fényelés stb.). Azért mondom, hogy eszköz, mert az alkotási folyamatnak vannak olyan részei, amelyek mindenképpen az embernél kell, hogy maradjanak. Ilyen például a koncepció, a vízió, hogy mi az a sztori, amit el akarok mondani. Ilyen az art-direkció is, tehát hogy legyen jól összerakva vizuálisan az anyag: stimmeljen a színezés, a márkáknál a brand-elemek, a filmeknél pedig a frame-ek, a világítás stb.

Nagyon sokszor előjön, hogy ellenőrizni kell a munkánkat, és ez mind az ember kezében van. Az AI ebben a fejlődésben egy eszköz, amihez azért nyúlunk, mert segít, hogy ezek a víziók és koncepciók létrejöjjenek. Úgyhogy én nem szeretem ezt az „alkotótárs” kifejezést használni, inkább egy nagyon fejlett technológiai eszközként tekintek rá.

— Meddig segítség az AI, és hol van az a pont, ahol már elveszi az alkotói munka karakterét?

— Ezzel nagyon sokszor találkozom. Sokan elkezdték úgy használni az AI-t, hogy teljesen rátámaszkodnak: a sztori megírásától kezdve az összevágáson át egészen a hanggenerálásig. Viszont ilyenkor nagyon-nagyon sokszor látszik, ha nincs mögötte az emberi irányítás és kontroll. Ezek az alkotások általában ki is szoktak hullani a rendszerből. Ez azért érdekes kérdés, mert létezik az AI-slop – ezzel a kifejezéssel biztosan sokan találkoztunk –, ami azt jelenti, hogy rengeteg olyan igénytelen tartalom születik, ami AI-jal készül, és elárasztja az internetet. Viszont, ha megnézed, hogy melyek azok az alkotások, amik kiemelkednek vagy megmaradnak, ott nagyon jelentős az emberi részvétel az egész folyamatban. Tehát értem a kérdést, és látok rá sajnos sok példát, de azt is látom, hogy ahol a végén minőségi munka születik, ott az ember marad az irányító szerepben.

— Sokan mondják, hogy az AI demokratizálja az alkotást. Egyetértesz ezzel? Az AI-slop jelensége például nem egy ellenérv?

— Én azt látom, hogy az AI nagyon sok folyamatot leegyszerűsít, és olyan alkotások is létrejöhetnek, amelyek különböző okok miatt eddig nem készültek el. Mondok egy példát. Három évvel ezelőtt egy argentin filmrendezővel beszélgettem egy hasonló filmfesztiválon. Azt mondta,

Az ő esetében ez egy jó lehetőség, hogy azok az ötletek, amik ott porosodnak a rendezők fiókjában, most előkerüljenek, és a technológiai feltételeknek köszönhetően megvalósuljanak. Úgyhogy abban szerintem van igazság, hogy demokratizálódik a folyamat. A technológia segítségével szélesebb közönség számára is létrejöhetnek alkotások.

— Amikor valaki túlságosan ráhagyatkozik az AI-ra, az alkotói válságot eredményez, vagy csak egy nem túl produktív folyamatot?

— Én azt gondolom, hogy aki teljesen ráhagyatkozik mindenben, az a folyamat inkább egyfajta kiégésnek mondható. Tudod, amikor valaki csak leül és „letolja” a feladatot, de nincs benne az az emberi rész, ami miatt ez az egész jól tudna működni. Szerintem nagy hiba, ha ezt valaki kihagyja. Gondolj bele, milyen eredmény születhet, ha mondjuk egy operatőr kezébe kerül az AI, akinek megvan a szakmai tudása – és ez a típusú szaktudás baromi fontos lesz a következő években. Ha olyan emberek kezdik el használni, akiknek van egy nagyon erős szakmai hátterük, tudják, hogyan kell egy jó artdirekciót végigvinni, vagy ismerik az operatőri munkát, a kameraállásokat, a fényelést stb., akkor csodákat tudnak létrehozni. De ha csak arról van szó, hogy „jaj, most értelmetlenül létrehozok valamit”, akkor én ezt inkább egy kiégett állapotnak mondanám. És ez nem is feltétlenül alkotás.

— Felmerült, hogy az AI hatékonyabbá teszi a folyamatokat, de a hatékonyság növelésével jönnek az elvárások is: a film- és reklámiparban valószínűleg még többet, még gyorsabban, még olcsóbban kell majd alkotni.

— Az árazás nagyon nehéz kérdés. Ezzel nap mint nap találkozom, mert nekem is vannak ügyfeleim, és nagyon sokszor az az elvárás az ő oldalukon, hogy „úgyis AI, akkor legyen gyorsan, olcsón”. Sokan nem is tudják, hogy egy-egy ilyen műben mennyi meló tud lenni, csak máshogyan. Lehet, hogy egy bizonyos folyamatnál többet kell dolgozni, míg más folyamatokat fel tudsz gyorsítani.

Hatékonyabban, az biztos. Én is segítek elmagyarázni az ügyfeleknek, hogy ha például létrehozunk egy videót, és abban egy dolgot csak úgy ki akarsz cserélni, persze, meg tudjuk csinálni, nem kell újra kivonulni egy stábbal. De ez nem egy perc alatt lesz meg, arra is rá kell szánni az időt, hogy szép és jó legyen.

— A reklámipar ügyfelei értik ezt? Vagy ez még egy edukációs időszak?