Ma még engedelmes tükörképeink – megnéztük a Robotrománc című filmet
„Műgyerek, tiszteld a gépeket
Atyád sem vallott más elveket
Köszönd meg gép adta életed
S végül gép lesz, ki eltemet”
Az a szomorú helyzet állt elő, hogy egy nappal azelőtt láttam Maria Arlamovsky Robotrománc (Robolove) című filmjét, ahogy értesültem egy számomra nagyon kedves ember, Benkő László, az Omega együttes alapítójának a haláláról. Mivel nem kellett azon melegében megírni a kritikát, pihentettem az élményt néhány napig, mialatt elővettem több lemezt is ifjúkorom meghatározó zenekarától. Így jutottam el a 200 évvel az utolsó háború után című, 1972-ben született dalhoz, és – bár arra remény sincs, hogy a Homo Sapiens valaha is abbahagyja a háborúzást – úgy éreztem: ez a négy sora pontosan ráillik arra, amit a Verzió nemzetközi dokumentumfilm-fesztivál on-line programjában bemutatott alkotás sugallt.
Amióta a mesterséges intelligencia már nemcsak a science-fiction fogalomkörébe tartozik, hanem velünk élő valóság, sokakat foglalkoztat, hogy hol a határ ember és gép között, lehetnek-e egy gépnek érzései, önálló akarata és egyre többen vannak, akik e határok feszegetéseinek szentelik életüket. És sokan vannak azok is, akik úgy gondolkodnak: még sosem sült ki semmi jó abból, ha az ember „istent akart játszani”, vagyis beavatkozott a természetbe. A klónozást egyelőre – legalábbis hivatalosan – elutasítja a civilizált világ, a robotok viszont már eljutottak az „emberszabású” evolúciós korszakba.
A nyitóképekben egy sétakocsikázásra induló fiatal párt látunk. A fiú valóságos, a lány robotbaba. Ezután egy japán műhelybe tekinthetünk be, ahol egy jóképű fiatalember készül. „Téged érdekesebbnek találnak az emberek, mint engem. Nemsokára nem fog számítani, hogy ki a fontosabb” – mondja Isoguro Hirosi, az oszakai egyetem intelligens robotlaboratóriumának vezetője a kreatúrájának. És a következő percben a még tökéletesítésre szoruló robot úgy fekszik egy ágyon, hogy nem lehet nem gondolni dr. Frankenstein Lényére, bármilyen szépek a vonásai. De láthatjuk nem sokkal később amerikai párját is. A tökéletes, ám minden természetességet nélkülöző nőket gyakran szokták a Barbie babákhoz hasonlítani – a filmben igazi robot-vetélytársat kapnak, Baby révén. Az ő teremtője, Matt Cullen már párkapcsolatokban gondolkodik.
Nekünk, embereknek, mondja, sokszor el kell rejtenünk személyiségünk egyes vonásait, mert azok nem tetszenek partnerünknek. Ilyen értelemben a robotok rendkívül hasznosak lehetnek, mert velük önmagunk lehetünk.
„Tükröd leszek
megmutatom ki vagy,
ha nem ismernéd magad”
(G.N.L. fordítása)
– idézi Cullen a Velvet Underground híres dalát, az I’ll Be Your Mirrort.
Az emberi robotoknak persze már most is lehet mindennapi haszna – világít rá a film. Az osztrák Nadia Magnenat Thalman elárulja, hogy 30 évig álmodott a tökéletes személyi asszisztensről, és végre sikerült megalkotnia. A spanyol Ulises Cortés arra hívja fel a figyelmet, hogy Európában egyre több az idős ember, és a fiatalabbak nemigen szeretnek velük foglalkozni. Az ő magányukat is megoldaná egy-egy saját humanoid és szívesebben fogadnák, mint egy új, idegen embert.
Néhány barcelonai szexmunkás viszont azon háborodik fel, hogy lassan már az ő üzletüket is rontják, és bizonyítékként megmutatnak egy pornófilm-részletet, amelynek főszereplője egy tökéletesen emberi gép-hölgy. A dél-koreai Kyoungmi Oh pedig azt találja vérlázítónak, hogy a nő-robotok, bármi is legyen a funkciójuk, a férfi által idealizált fiatal, karcsú, fehérbőrű lányokra hasonlítanak.
Tehát a kibertér nemhogy megszűnteti a nemek közti egyenlőtlenséget, hanem tovább erősíti – mondja Oh.
Egy szép arcú, érett afro-amerikai nővel filozófiai kérdésekről beszélgetnek, aztán rájövünk, hogy csupán egy élő mellszobor. Neve BINA48, akinek nem kell sem a női mivolta, sem fekete bőre miatt előítéletekkel megküzdenie. Ő lehetne örökkévalóságunk prototípusa, akibe, alkotója, Bruce Duncan szerint fel lehet tölteni mesterséges intelligenciával személyiségünket, emlékeinket, életfelfogásunkat. Éppen azt a részünket, amely egyszeri és megismételhetetlen, és amely a dolgok jelenlegi (?) állása szerint veszendőbe megy. Nathasa Vita-More, aki 1982-ben a Transzhumanista Kiáltványban a halálon való túllépést hirdette meg, most egyenesen azt vizionálja, hogy ha természet adta testünknek lejár az ideje, megtervezhetjük, hogy milyen testben akarunk tovább élni. Vita-More szerint 100 év múlva bárki halhatatlanná válhat.

Natasha Vita-More
És máris az érzelmeknél vagyunk. Bár Duncan állítja, hogy vannak emberek, akik azért szeretnének robottá válni, mert az arcuk nem árul el semmit, Ayanna Howard amerikai robotmérnök büszkén vallja: képesek arra beprogramozni a robotokat, hogy egy adott helyzethez megfelelő érzelmeket mutassanak. „Egyébként pedig az emberek is be vannak programozva. Nem tudom, van-e nagy különbség egy robot beprogramozása és a gyerekeknek a szülők általi beprogramozása között” – mondja Howard. Hm….innen már csak egy lépés a napjainkban folyamatosan elszenvedett agymosás a politikától, a reklámoktól, a szappanoperáktól. Lehet, hogy már rég robotok vagyunk, csak még nem vettük észre?
Valahol a lényegre tapint Hidaka Zenbo japán buddhista szerzetes, aki szerint az ember azért alkot humanoid robotokat, hogy emberi keretet adjon valami emberfelettinek. Ugyanúgy, ahogyan isteneket teremtettek saját képükre. Azt már nem teszi hozzá bölcs férfiú, hogy évezredek óta vissza is élnek ezekkel a saját képmásukat hordozó istenekkel.
Mint ahogyan a film sem időz el azokon a félelmeken, amelyek a mesterséges intelligenciákkal kapcsolatban egyre többekben merülnek fel, különösen, amióta eljutottunk a „machine learning” stádiumig. „Mi, emberek alkotjuk meg a technológiákat, mi programozunk, mi tároljuk önkéntelenül előítéleteinket az algoritmusokba. A gonosz, amitől félünk, nem más, mint, amit naponta használunk” - mondja filmjéről a Bécsben élő rendezőnő. De mi lesz vajon, ha ezek a ma még engedelmes tükörképeink túllépnek rajtunk? Cortés arról elmélkedik, hogy az emberek egy idő után nem fognak dolgozni, mint hajdan az ókori Athén polgárai, és a robotok lesznek a jövő rabszolgái. Csakhogy a rabszolgák fel szoktak lázadni…