Milliárdok napi tápláléka, a tej körül évek óta nagy viták folynak Földünk fenntarthatósága szempontjából. Abban általában egyetértenek a szakemberek, hogy a szarvasmarha-tenyésztés az egyik leginkább környezet-károsító mezőgazdasági tevékenység a kérődzés által kibocsátott erős üvegház-hatású metán miatt. De vajon jobban járunk-e ilyen szempontból a különböző növényi tejekkel? Erre keres választ a ScienceAlert.

Egy 2018-as tanulmány szerint a tehéntej előállítása közel háromszor annyi szén-dioxid kibocsátásával jár, mint a növényi alapú tejeké.

A tehéntej globális felmelegedési potenciálja, amely egy liter tej kilóban mért szén-dioxid megfelelője 1,14 és 2,5 között van, míg például a mandula- és a kókusztejé 0,42, a szójatejé 0,75.

Ezenkívül a szarvasmarha-tenyésztéshez kilencszer annyi földre van szükség, mint a növényi tejek alapanyagainak termesztéséhez. Egy liter tehéntejhez évente 8,9 négyzetméter kell, míg például a zabtejnek 0,8, a rizstejnek 0,3 négyzetméter is elég. Árulkodóak a vízszükséglet közti különbségek is:

egy liter tehéntejhez 628 liter vizet kell felhasználni, míg a mandulatejhez 371-et, a zabtejhez 48-at, a szójatejhez 28-at.

Szinte valamennyi dióféléből lehet tejet csinálni. Ezeknek előnye az is, hogy fáik elnyelik a szén-dioxidot, és életük végén hasznos biomasszává válhatnak. De vannak hátrányaik is.

Kalifornia ma a világ legnagyobb mandulatej termelője, de ez a növény rendkívül vízigényes: egyetlen palántának 12 literre van szüksége, így aztán vízszegény területeken aligha lehet ipari méretű termelést folytatni. Az amerikai intenzív mandulatermelés legnagyobb környezeti veszélyét a gyomírtók, mindenekelőtt a glifozát jelentik, amelyek pusztítják a fák beporzását végző méheket, és ezzel felborítják a helyi ökorendszereket. Ausztráliában kisebbek a mandulakertek, itt nem a vegyszerektől kell félteni a méheket, sokkal inkább a szárazságtól, az erdőtüzektől és a hőhullámoktól.

A kókusztej-termelésnek valamivel jobb a környezeti hatása, a fákhoz nem kell sok víz, viszont csak trópusi területeken nőnek, így az ipari termelés miatt természetes élőhelyeket kell elpusztítani.

A mogyorótej jobb megoldásnak tűnik, tekintettel arra, hogy a fákat szél porozza be. Ráadásul a mogyorófák csapadékos övezetekben nőnek, például a Fekete-tenger mentén, Dél-Európában vagy Észak-Amerikában, ezért kevesebb vízre van szükségük. Egyelőre azonban még nincs szó nagybani termelésről.

A zöldségekből készült tejek közül a szójatejnek évezredes hagyománya van Kínában, már Nyugaton is sokan fogyasztják. A kendertej viszont viszonylag újnak számít.

A szójatejnek nagyok jók a környezetvédelmi mutatói mind vízigény, mind globális felmelegedési potenciál terén.

A szójabab takarmányként is értékes. A világ legnagyobb termelői az Egyesült Államok és Brazília. Ugyanakkor komoly környezeti gondot okoz, hogy az ősnövényzet hatalmas területeit kell kiirtani a termeléséhez. Ha sikerülne a hús és az állati eredetű ételek iránti keresletet csökkenteni, kevesebb takarmány-szójababot kellene termelni, de ennek megoldása még a jövőre vár.

A kender viszont akár alapvető változást is hozhat. Magjaiból olajat és tejet készítenek, de maga a növény felhasználási lehetőségei szinte végtelenek az építőanyagtól a textilrostokig, a papírtól a műanyagig.

Gyökerei mélyre nyúlnak, ezzel javítja a talajszerkezetet és csökkenti a gombák jelenlétét. Ellenálló a betegségekkel szemben, nagy az árnyéka, így kevésbé tudnak gyomnövények nőni körülötte, ezért nem kell hozzá sok gyomirtó. Bár több vizet igényel, mint a szója, de kevesebbet, mint a mandula.

Szinte valamennyi gabonából készíthetünk tejet, de egyelőre csak a rizs- és zabtej népszerű.

A rizstej viszont aligha mondható környezetbarátnak. Nagy a vízlábnyoma és nagyobb az üvegház-hatású gázkibocsátása, mint más növényi alapú tejeknek, mert a hántolatlan rizsszemekben metánt termelő baktériumok fejlődnek ki. Bizonyos esetekben a rizstej veszélyes mennyiségű arzént is tartalmazhat, a műtrágya alkalmazása pedig szennyezheti a rizsföldek közelében lévő víziutakat.

A zabtejjel ugyanaz a probléma, mint a szójatejjel, nagy mennyiségben használják takarmányként, ezért sok termőföldre van szüksége.

Kanadában és az Egyesült Államokban monokultúrás termesztése folyik, ez pedig csökkenti a talaj termékenységét, korlátozza a rovarok sokféleségét és növeli a betegségek, fertőzések kockázatát. Rendszerint glifozát alapú rovarirtót használnak hozzá, amely miatt könnyebben terjedhetnek a glifozátnak ellenálló kórokozók.

A tejfogyasztó tehát nehéz döntés előtt áll: ha csökkenteni akarja környezeti lábnyomát, tehéntej helyett igyon inkább növényi tejet, de abból is inkább többfélét. Ha ugyanis csak egyik fajta lesz világszerte keresett, akkor még a leginkább környezetbaráttal is kizsákmányoljuk a természetet.