JÖVŐ
A Rovatból

Mikor vehetik át a robotok az emberek szerepét a mezőgazdaságban?

A váltás nem megy egyik napról a másikra, ami ugyanis az embereknek egyszerű dolog, az a robotoknak gyakran egy nagyon komplex feladat. Alexy Márta agrármérnökkel beszélgettünk.

Link másolása

Ahogy arról az IOT magazin is beszámolt, Ausztráliában olyan farmot hoznak létre, amit teljes mértékben emberi közreműködés nélkül szeretnének működtetni. Robotok alkalmazása a mezőgazdaságban már nem újkeletű dolog, jelenleg is megtaláljuk őket a különböző szektorokban akár beporzó drónként, akár fejőrobotként. A robotok idővel kétségelenül átveszik majd az ember szerepét bizonyos munkafolyamatokban, ahhoz viszont nem kizárólag a technikának kell felzárkóznia.

"A jelenlegi technológiai fejlődési ütemet tekintve becslések szerint 20-30 évre van szükség, amíg eljutunk odáig, hogy az ember kizárólag irányítóként legyen jelen az élelmiszertermelési folyamatban.

- mondja Alexy Márta, agrármérnök, az ELTE Informatikai Karának adjunktusa.

"Ahhoz ugyanis, hogy a robotok teljes mértékben át tudják venni a fizikai munkafolyamatokat, a termelési feltételeknek is változniuk kell. Például az üvegházakban a termesztéstechnológiát úgy kell módosítani, hogy a zöldségbetakarítás a robot számára megoldható legyen minimális veszteség mellett."

A robotok pontosan definiált, előre meghatározott feladatokat képesek elvégezni. Hatalmas feladat lesz az informatikusoknak az emberi érzékszervek tevékenységét az informatika nyelvére lefordítani, majd ezt a robotokba programozni.

"Mi megfogunk egy paradicsomot és levesszük. Tapasztalatból tudjuk, milyen erővel szedjük le azt. Nekünk egyszerű feladat, de a robotkar számára ez közelsem triviális. A környezet, amiben a robotnak dolgoznia kell, egy bonyolultan definiálható rendszer. Nem szabad elfelejteni, hogy a mezőgazdasági termelésben – bármilyen feladatról legyen is szó - a robotok élő szervezetekkel dolgoznak, akár növényekről, akár állatokról beszélünk" - mondja Alexy Márta.

Az egyes protokollokat jelentősen befolyásolni fogja a robotok bevezetése, hiszen a döntéseket is a kezükbe adjuk. "A robotok szenzorokkal ellátva adatokat gyűjtenek. Az előzetes tanítási folyamatot követően, a működésük során is folyamatosan tanulnak, azaz a gyűjtött adatokat felhasználják a további munkájuk során.

A robotok önállóan nem gondolkodnak, nem mérlegelnek. Nagyon sok adatot - fényképet, szenzor-adatot - kell készíteni és tanítani például egy gyomírtó robotnak egy gyomnövényről ahhoz, hogy pontosan, hiba nélkül felismerje."

Az állat- és növénytermesztés minden területe speciálisnak mondható. Gondoljunk csak bele, hogy például egy szőlőmetsző robotnak mennyi adatra lesz szüksége a munkavégzéséhez.

“Először is értelmeznie kell majd a megfelelő érettségi állapotban lévő, leszüretelendő szőlőfürt fogalmát. Nagyon sok adatra és információra van szüksége a robotnak ahhoz, hogy pótolhassa a kézimunkaerőt. Az informatikai nehézségen túl a megvalósítás mérnöki tervezése, kivitelezése és működtetése is nagyon komoly feladatot jelent. De ez az izgalmas a robotikában. Van egy bonyolult munkafolyamat, például a szüretelés, amihez a komlexitása miatt lesz nagyon nehéz robotot fejleszteni. Vannak erre vonatkozólag kezdeményezések, amelyek a szőlőt tartó huzalokra tennének robotot, amely teljesen más szemszögből látná a szőlőfürtöket, mint az ember és így takarítaná be azokat" - magyarázza Alexy Márta.

A techika fejlődése során többször tapasztalhattuk, hogy az embereket félelemmel töltheti el a technológiai újítások alkalmazása. A robotok használatával szemben is felmerülhet, hogy elveszik az emberek munkáját. Ez bizonyos szempontból igaz, ugyanis a veszélyes vagy monoton, szakképzettséget nem kívánó termelési feladatokban előfordulhat. Ugyanakkor Alexy Márta szerint ezzel egyidőben új foglalkozások, készségek és képességek igénye is megjelenik.

A robotok alkalmazása a mezőgazdasági termelésben inkább megváltoztatja a munkerőpiac szerkezetét. Felértékelődik a szaktudás, a mezőgazdászok informatikai tudása éppen úgy, ahogyan az ebben a szektorban dolgozó informatikusok mezőgazdasági ismerete is.

Az ELTE Informatikai Karának részvételével idén indul egy robotikával foglalkozó izgalmas oktatási projekt. Az IFROS (Intelligent Field Robotics) nevet viselő projekt keretén belül a robotika iránt érdeklődő informatikus hallgatók betekintést nyerhetnek a robotika kültéri alkalmazásába, mint amilyen az élelmiszertermelés is. Szerencsére vannak már hazai vállalkozások, amelyek gyakorlati tapasztalattal rendelkeznek. Ezeket szeretnénk a hallgatóknak megmutatni.

“A covid okozta világjárvány rámutatott arra, hogy a termelési fázisok tehermentesítése a kialalkult idénymunkaerő-hiány miatt is szükségessé válhat a jövőben. A robotokat nem akadályozzák a szélsőséges időjárási körülmények, sőt, éjjel is képesek dolgozni. Egy betakarító robotra akár napelemeket is lehetne szerelni, amivel az áramellátását is lehetne biztosítani."

A különböző szektorokban fokozatosan vehetik majd át az ember szerepét a robotok, amelyek kifejezetten tehermentesítésére lesznek kifejlesztve. Általuk egy fenntarthatóbb, könnyebb jövő várhat az emberiségre, amelynek alkalmazkodnia kell valahogyan a bolygó megváltozott körülményihez.

# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


JÖVŐ
A Rovatból
Itt a világvége? – Egyre gyorsuló antarktiszi szuperörvény okozhatja majd
A Földön egyedülálló cirkumpoláris áramlat miatt rengeteg tengeri jég olvadhat fel a jövőben. Emiatt jócskán megemelkedhet a tengerek vízszintje.

Link másolása

Rekordsebességgel olvaszthat fel több ezer kilométernyi tengeri jeget az antarktiszi szuperörvény, írja a Daily Star. A cirkumpoláris áramlat a Földön egyedülállónak számít, mivel mind a 360 hosszúsági körön áthalad az Antarktisz körül. Ezért a tudósok „a bolygó legnagyobb és leggyorsabb áramlatának” is nevezik.

Az örvény most minden eddiginél nagyobb sebességgel halad, és úgy tűnik, hogy több tengeri jeget pusztít el, mint 14 millió éves történelme során bármikor. Egy negyven fős tudóscsoport arra jutott, hogy ez rossz hír az emberiség számára, mert az olvadó jég miatt jelentősen megemelkedhet a tengerek szintje, és a Holnapután című filmben látottakhoz hasonlóan jeges víz áraszthatja el a szárazföld egy részét.

A szuperörvényről néhány hete még azt mondta a lapnak egy időjárási szakértő, hogy februárban egy hirtelen sztratoszférikus felmelegedés blokkolhatta az áramlatot, ami így gyakorlatilag leállhatott.

A mostani tanulmány vezető szerzője szerint azonban ez nem így történt. Dr. Frank Lamy a lapnak elmondta, hogy a jelentős mennyiségű tengeri jég elvesztése a dél felé irányuló fokozott hőszállításnak tulajdonítható. Ennek köszönhetően több meleg víz éri el az Antarktisz jégtakarójának peremét, ami gyorsítja az olvadást.

Az áramlat működését ebben az angol nyelvű videóban magyarázzák el részletesen:


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

JÖVŐ
A Rovatból
Egy mesterséges intelligenciával létrehozott műsorvezető, Bíró Ada vezette a Deltát a köztévén
Fejős Ádám műsorvezető bemutatta új kollégáját, a mesterséges intelligencia segítségével létrehozott Bíró Adát. A következő adástól kezdve híreket fog majd felolvasni.
Fotó: M1/YouTube - szmo.hu
2024. április 16.


Link másolása

A Delta vasárnapi adásában egy bizarr történésnek lehettek szemtanúi a nézők: Fejős Ádám műsorvezető bemutatta új kollégáját, a mesterséges intelligencia segítségével létrehozott Bíró Adát, aki a következő adástól kezdve a műsor híreit fogja majd felolvasni.

A Telex számolt be róla, hogy Ada egy „egy MI segítségével életre hívott nyelvi és videós modell”, de hogy pontosan milyen modellről van szó, az nem derült ki.

Ada azt is elárulta magáról, hogy az elkészítésében a legmodernebb nyelvi modellt használták, hogy szépen beszéljen magyarul.

Ada mondanivalóját „teljes egészében a Delta szerkesztői határozzák meg”, a Delta következő adásától lehet majd nézni, ahogy híreket olvas fel.

Itt lehet visszanézni Ada bemutatkozását.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Viszlát jó idő: bejelentették, hogy véget ért a globális kánikula
Az ausztrál meteorológiai hivatal jelentette be a tavaly nyár óta tartó időjárási jelenség végét.

Link másolása

2023 június óta 2024 márciusig minden hónap középhőmérséklete rekordot döntött szerte a világon, ugyanis a Csendes-óceán középső és keleti trópusi térségének melegebb tengerfelszíni hőmérséklete éreztette globális hatását.

A meteorológusok az időjárási jelenséget El Niño (a fiú) névre keresztelték, viszont a fiú most búcsúzik és

júliusig semleges állapot következik, ami az egész világon nagyon fontos a gazdálkodók számára.

Az amerikai meteorológiai hivatal előrejelzése szerint a semleges hónapokat követően, az év második felében 60 százalék valószínűséggel érkezhet La Niña (a lány), és vele együtt a hűvösebb idő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


JÖVŐ
A Rovatból
Komoly újítás jön a Facebookon és a Messengerben
A mesterséges intelligencia nagyobb szerepet kap a jövőben a Magyarországon legnépszerűbbnek számító közösségi oldalakon.

Link másolása

A tavaly szeptemberben bemutatott Meta AI-asszisztens beépül az Instagram, a Facebook, a WhatsApp és a Messenger felületébe, írja a 24.hu a Verge cikke alapján. Az asszisztens egy külön weboldalt is kap, de a meta.ai Magyarországon egyelőre nem elérhető.

Mark Zuckerberg azt mondta, ahhoz hogy felvegyék a versenyt az OpenAI fejlesztésével, a piacvezető ChatGPT-vel nekik is fejlődniük kell. Ezért továbbfejlesztették nyílt forráskódú nyelvi modelljüket, ami a Llama 3 nevet viseli. A cégvezető szerint ez a különböző teszteken már most felülmúlja vetélytársait.

A Meta AI-asszisztens jelenleg az egyetlen olyan chatbot, amely a Bing és a Google valós idejű keresési eredményeit is integrálja, és keresésenként külön dönt arról, hogy mikor melyiket használja.

A fejlesztés az Egyesült Államok mellett már több tucat országban elérhető. Magyarországon azonban még várni kell a megjelenésére, egyelőre nem tudni meddig.

Zuckerberg azt is bejelentette, hogy mielőtt a Llama 3 legfejlettebb verziója megjelenne, először több frissítésre kell számítani a kisebb modelleknél. A modell nem Meta-felhasználói adatokból épül fel, hanem nyilvános internetes adatok és szintetikus mesterséges intelligencia által generált adatok keverékét használja.


Link másolása
KÖVESS MINKET: