Kivágott nyelv, jégbe fagyott hullák és egy „Mind meghaltunk”-felirat – újra jó a True Detective
Amikor 2014-ben kijött a True Detective első évadja, a krimirajongók és a sorozatrajongók egyszerre kapták fel a fejüket. Ilyet még nem láttunk, mondták, és ez azóta is tartja magát.
Azóta elkészült két további, felejthető évad, azonban a Jodie Foster nevével és executive producerségével fémjelzett negyedik évadot hatalmas várakozás előzte meg.
És ez azért jó, mert az alkotókon is valószínűleg nagy lehetett a nyomás: vagy elkaszálják az egész sorozatot, vagy csinálnak valami nagyon erőset. Az indulás alapján úgy tűnik, hogy az utóbbi sikerült nekik.
A nyitójelenetben rénszarvasok ugranak a halálba. A helyszín Alaszka, az időpont december vége, a 24 órás sötétség kezdete, amikor már a harmadik napon egy kutatóállomáson egy levágott nyelvet találnak egy asztal alatt. És nemcsak egy levágott nyelvet, hanem egy feliratot is: "Mind meghaltunk". A kutatók pedig - valamennyien férfiak - egytől egyig eltűntek.
Mielőtt még az első részt elspoilerezném, ezt nagyjából megteszi helyettem az előzetes is, de azért nem árulok zsákbamacskát: lesznek hullák, lesznek flashbackek, vannak gyönyörűen fényképezett képek, és rejtély. Mindez persze még mindig nem elég ahhoz, hogy egy krimi jó legyen. Mára a kriminéző elég edzett és tapasztalt ahhoz, hogy magasak legyenek az elvárásai. Issa López kreátor-író-rendező azonban ennek most megfelel. Úgy döntött, elmennek a végletekre, egészen pontosan a világ végére, Alaszkába.
És ez nagyon nem baj. Nem baj, hogy minden hideg, minden sötét, mindenki pulcsiban van, mindenki lelakott külsejű, mindenki keményebb, mindenki zordabb. És maguk a bűnelkövetési módok is mintha ennek a megfoghatatlanul misztikus és mögöttes világokat sejtető univerzumnak a szerves részei lennének.
Jody Foster gyászol, partnernője, a fantasztikus Kali Reis extrémen harcol a nők elleni bántalmazás ellen, mintha folyamatosan felgyűrt ingujjal arra lenne felkészülve, hogy valakinek idézőjelesen behúzhasson egyet, akit ezzel vádolhat. Tegyük hozzá, itt jogosan. A főhősök tehát, ahogy az krimiben detektíveknek mostanság szokás, a saját démonaikkal küszködnek, és velük együtt mehetünk előre, és kutakodhatunk, egyelőre csak vakon tapogatózva a történetben és a sötétben.
Minimalistán adagolja az információt a Night Country az elején, nagyon kell figyelni. Aprólékosan kidolgozott a forgatókönyv, és igazi ajándék a krimirajongóknak Jodie Foster. A színésznőt épp nemrég csíptem el A bárányok hallgatnakban újra, és üdítő látni, hogy 63 évesen még mindig elhiszem neki, hogy olyan nyomozó, aki tényleg nem érdekel semmi más abban a pillanatban, amikor dolgozik, csak az igazság.
A karakterek izgalmasak. Fosteré a félig múltban rekedt, a jelenben kapcsolódni nehezen képes, feltehetően zseni, de a makacsságával önmagát korlátozó rendőrfigura, és mellette sorakoznak a többiek, akik szintén a életszerűek és -szagúak. Ez adja az évad igazi zsenialitását.
Bár nem éltem még Alaszkában, de
és úgymond felkavarja a nézői cirkadián ritmust. Így tart minket folyamatos bizonytalanságérzésben. Hol is vagyok, milyen napszak is van, merre van az előre?
Ha mindezt a bizonytalanságot és izgalmat végig fenn tudja tartani a cselekmény szintjén is, és ilyen pontos és szubsztanciális témákat feszeget a sorozat, és még fokozza is a feszültéget - márpedig én erre tippelek, hogy a végletekig fogja fokozni - , akkor elégedetten dőlhetünk hátra, hogy megint láttunk egy jó True Detective évadot.
Megtekinthető az HBO Maxon.
