Egy agilis, szinte gyermekien lelkes fiatalasszonnyal találtam magam szembe a képernyő előtt ülve, miután jelen interjú a Messengeren zajlott. Valószínűleg élőben aligha úsztuk volna meg a találkozást szűk egy órában, mert még így is gyorsan megtaláltuk egymás hullámhosszát és voltak egészen meglepő kitérőink, amelyekkel nem untatnám olvasóinkat.

Nagy Réka író, szerkesztő-újságíró, akit sokan Ökoanyuként ismernek, a közelmúltban új, nagyszerű feladatot kapott: felkérték, hogy legyen a TEDx Danubia fenntarthatósági programjának koordinátora.

– Hogyan találtál rá a környezettudatosság útjára?

– Nagy ihletőm apai nagyapám, aki Svédországban és Izlandon volt nagykövet a hetvenes években. A kiküldetése után itthon is tele volt a lakásuk mindenféle izgalmas, „tengeres” könyvvel, képpel. Emlékszem, azzal nyaggattam, hogy „lépjük le, mekkora egy bálna” és nem is tudom, hányszor jártuk körül a nagyszobát. De belém égett az is, amikor hatévesen mosogatni kezdtem reggeli után, élveztem a habzó mosogatószert. Aztán nagyapám meglátta ezt és egyáltalán nem „leszúróan” csak annyit mondott: „Jaj, Kisunokám, ezek a szerek már olyan erősek, hogy elég belőlük egy csepp is”. A főzés örömét édesanyámtól és a nagymamáktól kaptam. Egész kicsiként dagasztottam kenyeret, sodortam nudlit, kevertem ki majonézt, fontam kalácsot. Voltak ilyen kis útravalóim, de a fenntarthatósághoz nagy utat jártam be a „szingli szerkesztőből” az anyukáig, aki nagyon odafigyel.

Először csak ökomosószereket vettem, aztán egy amerikai bloggernél láttam, hogy a reszelt mosószappanból csinál mosózselét. Kipróbáltam, sikerült és még a foltokat is kiszedte. Aztán a gyerek elkezdett csúszni-mászni, nyalogatta a padlót. Biztos nem jó neki, ha valami erős fertőtlenítőszert nyal fel - gondoltam. Hogy lehetne másként? És ez így ment, ahogy fejlődött. Nagy segítséget jelentett csodálatos, nagyon józan gondolkodású gyermekorvosunk, aki például a hozzátáplálás kezdetekor, látván a banánnal kapcsolatos aggályaimat (messziről jön, nagy az „impact”-ja) azt mondta: „jól van, anyuka, akkor folytassa almával”. Ezekből a tapasztalatokból született először egy rovat, aztán jöttek a könyvek, de néhány éve úgy éreztem, hogy tovább kellene lépni. Hamar rájöttem, hogy van ennek egy önvédelmi része, és van a környezetvédelem, klímavédelem és az a jó, ha minél nagyobb a közös metszet. Folyamatosan képeztem, képzem magam, és közben elkezdtem előadásokat, workshopokat tartani. A járvány előtt bejártam az országot, nagyon jó érzés volt beszélgetni felnőttekkel, gyerekekkel arról, hogy mit gondolnak a fenntarthatóságról, az alternatív megoldásokról. Elvégeztem közben a humánökológia képzést is, hogy ezek az előadások ne csak rólam szóljanak, hanem generálni, katalizálni tudjak folyamatokat. Mivel a klímáról, Földről szóló jelentések egyre aggasztóbbak, nagyon szeretnék olyan tevékenységet kifejteni, ami bármilyen szinten növelni tudja e terület hatékonyságát.

– Jelenleg a TEDx Danubia Action Circles programjának háziasszonya vagy.

– Honti Pál, a magyarországi TEDxDanubia egyik vezetője hívott, és miután hetekig, hónapokig beszélgettünk, megkérdezte, hogy nem lenne-e kedvem koordinálni ezt a programrészt. Már a kezdet kezdetén láttam, hogy itt komoly és jó műhelymunka folyik, közösen alakítjuk a programot és ki tudunk belőle hozni valami olyat, ami valóban hasznos lehet. A konferenciáiról ismert TED Alapítvány 2021-re azt tűzte ki célul, közreműködik abban, hogy a fenntarthatóság kérdéseit minél több szinten, minél több aspektusból megvilágítsa. Az Action Circles valójában csak egy keret, amelyet a TED licensszel rendelkező helyi szervezők a saját elgondolásaik szerint tudnak megtölteni tartalommal.  Egyre több „zöld” kezdeményezés van az országban, de nem mindig tudunk egymásról. Miért ne kommunikálhatnának azok, akik csinálnak egy szatyorközösséget, egy csomagolásmentes boltot, egy faültető vagy egy „jószomszédi” projektet. Támogatunk minden közösségi tevékenységet: igyekszünk segíteni a kapcsolódásokat, hogy együtt próbáljunk ökologikusabb utakat találni. A nagy egészet nézve ez emberfeletti munka, de kicsiben is nagyon fontos, hogy elkezdjünk mi magunk felelősséget vállalni, nemcsak egyénként, hanem közösségként is.

A webinárok tartalmát a jelentkezők igényei alapján állítjuk össze, mert azt is fontosnak tartjuk, hogy kipróbáljunk és együtt gyakoroljunk másféle, az általánosan elfogadottaktól különböző szervezési, szerveződési technikákat. Nem akartuk megmondani, hogy szerintünk mi az, ami előre visz, hanem igyekszünk folyamatosan monitorozni az igényeket és rugalmasan kezelni a programot.

Az első egy „design thinking” workshop lesz: ez egy gondolkodás-strukturáló, problémamegoldó, az ötlettől a megvalósításig tartó folyamatot támogató tréning. Ez máris adhat egy beszélgetési alapot, ami a nagyon változatos csapatokat talán közös platformra tudja hozni. Egyúttal azt is szeretnénk a résztvevőknek megmutatni, hogy ma Magyarországon milyen működő lehetőségek vannak, amelyekhez csatlakozni lehet. Igy erősebbek, ügyesebbek, hatékonyabbak tudunk lenni, ami szerintem most kiemelten fontos.

– És ezt a legjobb otthon, családi körben elkezdeni.

– Nagylányom 11 éves, a kicsi 4 és fél. Döbbenetes kérdéseket tesznek fel. És még kérdezik, hogy honnan szerzem az ihletet… Nemrég költöztünk, és szinte mindent használtan vettem, bútorokat újítottunk fel. Lassan haladunk, de mi az, hogy lassú, vagy mihez képest az?

– Számomra a fenntarthatóság egyik legnagyobb akadálya a mindent elsöprő konzumizmus, a folyamatos, erőszakos fogyasztásra ösztönzés. Ezért is jogos a felvetés, amit a blogodon olvastam: fenntartható világot akarunk, de ki tartja fenn?

– Takács-Sánta András volt a humánökológia-tanárom, sok kiváló gondolatot kaptam útravalóul a képzésén. Az egyik ilyen, ami azóta is szinte minden nap az eszembe jut: ami véges - hiszen a Föld erőforrásai mindenképpen végesek - , arra nem gondolhatunk úgy, mintha végtelenül felélhetnénk a kincseit. Triviális. Mégis ki kell mondani. Nem gondolhatjuk, hogy a növekedést, a kitermelést, a gyártást a végtelenségig lehet fokozni. Nem lehet mindent felélni.

Közben ott van bennünk a közösségi, az empatikus oldal is, alapvetően rajtunk múlik, melyiket helyezzük előtérbe. Lehet ugyan mutogatni a politikai, gazdasági szereplőkre, de feltehetjük-e a kezünket, átadva másoknak minden felelősséget? Holott annyi szintje van a cselekvésnek – ez is az egyik mottója az Action Circles-nek. Már az is egy ökologikus lépés, ha minél többet beszélünk róla. Mert még mindig sokan vannak, akik tagadják az ember szerepét a klímaváltozásban…

Tudatos Vásárlók Egyesülete - Ökokör vezető képzés

– Pedig már a járvány kezdetekor számos szakember figyelmeztetett: pusztítjuk a biodiverzitást - ez is összefügg a globális felmelegedéssel - miközben az élőhelyüket elvesztett baktériumok és vírusok egyre közelebb jönnek az emberhez…

– Ezért is jó ez a program, hogy az egyéni gondolatok, törekvések összekapcsolódnak. Kiállhatunk egyedül egy sziklára kiabálni, de sokkal több értelme van a közösségbe ágyazott tevékenységnek. Egyszer láttam egy nagyszerű TED-előadást a mozgalmak születéséről. Van egy fickó, aki egy fesztiválon félmeztelenül táncol. Egy másik először csak nézi, aztán beáll mellé. Az is bátor volt, aki elkezdett egyedül furcsán táncolni, de még bátrabb az az első, aki követte. A végén valamennyien vidáman rázták. Egy öko-körben volt olyan tagunk, akinek már attól csökkent a szorongása, hogy egy héten egyszer tudott beszélgetni hozzá közeli gondolkodású emberekkel. Ezek nagyon kicsi egységeknek tűnnek, ugyanakkor mégis tudnak hatékonyan működni. Ez a gondolat vezérel engem, amikor az Action Circles-t próbálom kigondolni.

– Nagy szerepe lehet ebben a közösségi médiának is, hogy az ilyen emberek válhassanak influenszerekké. És erre most remek alkalom, hogy online-ra települt a világ nagy része. Akár globálisan meg lehetne vitatni olyan kérdéseket, amelyek aztán elindíthatnak konkrét cselekvéseket.

– Nagyon örülök annak, hogy Magyarországon vannak remekül működő civil szervezetek a Greenpeace-től a WWF-ig és a Humuszig. A Greenpeace például kifejezetten keresi a kapcsolatokat az influenszerekkel. Én is benne vagyok ilyen körökben: van, aki a fenntartható divattal foglalkozik, van, aki a hulladékmentességgel, de nagyon sok megközelítéssel találkozhatunk ma már a közösségi médiában. Amikor újságíróként elkezdtem ezekkel a kérdésekkel foglalkozni, és szakmai segítségre volt szükségem, mindig tudtam a szervezetektől kérdezni és amikor csak tudtam, igyekeztem egy-egy témának nagyobb publicitást adni.

– Az oldaladon van egy rovat „húsmentes hétfő” címmel, különböző érdekes, olykor meglepő receptekkel.

– Nagy kísérletező vagyok. Imádok piacra járni, gyerekkoromban mindig mentünk a nagymamámmal a Fehérvári úti piacra. Az egyik legjobb receptgyűjtő helyem a piac: sorban állva, árusoktól kérdezősködve rengeteg receptet csipegettem már fel. De vannak olyan receptjeim, amelyeket még nagymamámtól, anyukámtól tanultam. Az ötleteimet fejben összerakom, aztán vagy sikerül, vagy nem. Mázlim lehet, mert legtöbbször sikerül. Szerencsére a családom lelkes felvevőterep. De nemcsak a konyhában. Nagylányom ötéves volt, amikor öko-folttisztítási praktikákat akartam kipróbálni. Odaadtam neki apja használaton kívüli pólóját, hogy tegyen rá olyan foltot, amilyent csak akar. Ő volt a legboldogabb a világon! Így találkozik a játék az élet természetes dolgaival. Ma pedig azzal lepett meg, hogy ült egy halom régi leggings felett, amelyek kilyukadtak fáramászás közben: „Azt gondoltam, Anya, hogy csinálok belőlük hátizsákot” – mondta. Kitalálta a szabásmintát – ezt nem tőlem látta, mert én nem tudok varrni - de ő egy kreatív, „matatós” gyerek, és már egészen jól halad a projektjével. A kicsi pedig tavalyelőtt karácsonykor kapott egy babát – használtat  – és egy régi körsálammal addig ügyeskedett, amíg egy hordozót csinált belőle neki. Aztán kitalálta, hogy Mariska babának fázik a lába, nincs zoknija és menjünk a „túkálóba”.