Három hónap leállás semmilyen alapvető változást nem jelent - dr. Juhász Árpád a klímaváltozásról és az emberi természetről
Csakhogy a megújuló energia-felhasználásnak is megvannak a maga ellentmondásai.
- Jelenleg úgy tűnik, hogy vízi energiából lényegesen nagyobb mennyiséget már nem tud felhasználni az emberiség és a szélenergiának is korlátai vannak. A Földnek nem minden területe alkalmas arra, hogy tartós, egy irányban fújó széllel erőműveket lehessen működtetni. Természetesen ott a Nap energiája, amely meghatározó minden földi folyamatban.
Ott, ahol erős a napsütés és kevés a felhő, hatalmas mennyiségben kellene kihasználni a napenergiát, de az elektromosságot termelő napelemek még mindig rendkívül drágák, és csak néhány évtizedig életképesek, akárcsak az atomreaktorok. Az atomerőműveknél a kiégett fűtőelemek tárolása még mindig nem megoldott, és számolni kell majd az elhasználódott napelemek képezte hulladékkal is.
Vagy vegyük az elektromos autók terjedését. Az akkumulátorok fő alkotó eleme az iridium. Egy olyan ritka elem, amelyet csak a Föld bizonyos sivatagos területein bányásznak, köztük Dél-Amerikában és Ausztráliában. Hatalmas külszíni bányákat kell megnyitni a megfelelő mennyiséghez, és ugyanúgy szállítani kell, mint bármilyen más nyersanyagot, ami újabb tartós környezeti problémát jelent mindenütt.
Azért az egyén is tud apró lépéseket tenni.
- Szigeteljük a házakat, hogy kisebb legyen az energia-felhasználás. A házak felesleges felmelegedését a forró nyári napokon, ahol csak lehet, lombos fák ültetésével enyhítsük. Öntözzünk ésszerűen, hogy a víz a növények gyökeréhez jusson el. A városokban a ligetek, parkok gyarapításával, a faállomány állandó karbantartásával, nem pedig kivágásával lehet a szinte kibírhatatlan hőséget csillapítani.
Tragikusnak tartom, hogy az építkezések úgy folynak világszerte, beleértve Budapestet is, hogy fák kivágásával kezdik. Ez szörnyű! Nem gondolnak arra, hogy egy árnyat adó fa teljes kifejlődéséhez 60-70 év kell, legfeljebb az unokák, dédunokák tudják élvezni egy most ültetett fa árnyékát. A rendeletek zavarosak, és olyan kontármunka folyik a fővárosban, hogy az ember legszívesebben sírva fakadna.
A 70-es években írtam egy könyvet a budai hegyvidékről, amikor a különböző kilátókról fotókat csináltam Budapest peremkerületeiről és az erdő-övezetekről. Ha ma felmegyek ugyanezekbe a kilátókba, a János-hegyre vagy a Hármashatár-hegyre, és ugyanabba az irányba csinálok fotókat, mint akkor, azt látom, hogy a zöld területek drámai módon eltűntek és az emberek amőba-szerű nyúlványai nyomultak helyükre, a kétmilliós főváros tüdejének a kárára….
A koronavírus-járvány kapcsán sokszor elhangzott, hogy nem lehet tovább folytatni a természet kizsákmányolását. De van-e arra esély, hogy az ember pazarló, harácsoló természete megváltozzon? Juhász Árpád nem titkolja pesszimizmusát.
- Volt három hónap, amely világszerte a szennyezés csökkenését hozta, de ez nem jelent hosszú távú tendenciát. Ha utána visszatér a városi közlekedés, beindulnak a gyárak, ugyanannyi energiát fognak felhasználni, mint a járvány előtt. Három hónap leállás a földi légkörben semmilyen alapvető változást nem jelent. Sajnos azt látom, hogy az ember nem tanul a múltból, nem tanul a drámai helyzetekből.
Olyan, mint amikor valaki megy nagy sebességgel egy autópályán, aztán dugóba kerül, mert volt egy baleset. Meglátja az összetört autókat, talán még holttestek is vannak, és akkor úgy gondolja, hogy meg kellene változni. Amint azonban a dugó feloldódik, mindenki rálép a gázra és néhány perc múlva, mintha mi sem történt volna, ugyanúgy száguldanak tovább.
Az emberi természetben, a mohóságban, kapzsiságban látok nagy akadályokat, amelyeken csak megfelelő szemléletformálással lehetne változtatni, és elsősorban úgy, hogy a világ politikusai a szakemberek, az ökológusok javaslatait, hosszú távú jóslatait figyelembe véve hozzák meg nagy horderejű döntéseiket.
[sz]/rekordmeleg-van-sziberiaban-38-fokot-mertek-szombaton-verhojanszkban/[sz]
Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!