News here
hirdetés

JÖVŐ

Elon Musk jobbkeze szerint a SpaceX előbb eljut a Marsra, mint a NASA

A NASA Artemis programja 2040-re tervezi a Mars meghódítását, azonban a SpaceX elnöke már 2030-ra ígérte az emberiség nagy mérföldkövét.
Fotó: Youtube/TED - szmo.hu
2022. május 08.


Link másolása

hirdetés

Elon Musk űrprogramjának, a SpaceX-nek vezetője egy konferencián a héten közölte, hogy egy évtizeden belül a Marsra lépnek – írja a Futurism.

Gwynne Shotwell, a SpaceX elnöke és operatív igazgatója a CNBC-nek adott interjúban elmondta, hogy az űrhajósaik még a 2020-as évek vége előtt a Marson landolhatnak.

A SpaceX éppen készülő, Starship nevű, újrafelhasználható rakétáját fogják használni, amellyel embereket és felszereléseket is szállítanak majd. Shotwell az interjú során elmondta, hogy a hasznos rakományok és felszerelések körülbelül öt éven belül eljutnak a vörös bolygóra, majd nem sokkal később az emberek is. A riporter megkérdezte az elnököt, hogy mikorra várható a Mars meghódítása:

„Szerintem ebben az évtizedben lesz. Emberek a Holdon, pedig hamarabb”

– mondta Shotwell tegnap az internetre feltett rövid interjújában.

Bár a SpaceX még nem juttatott embereket a Holdra, a Nemzetközi Űrállomás már hajtott végre félig sikeres turistautakat az űrbe, így a fejlődés lehetséges.

Shotwell által becsült időpontja az emberek a Marsra érkezésének jóval előrébb van, mint amit a NASA az Artemis misszióval tervezett. A Holdról a Marsra érkező küldetés a NASA szerint 2040 körül várható majd, ami egy év tizeddel lemarad Musk embereinek ígéretétől.

Tekintettel arra, hogy az Artemis tesztjei az utóbbi időben nem mentek túl jól a NASA-nak, bármi elképzelhető.

hirdetés

A SpaceX rengeteg technológiát és felszerelést biztosít a NASA-nak, így minden SpaceX-döntés elkerülhetetlenül kihat mindkettőre, és fordítva. A szakértők szerint akár tetszik Elon Musk vezérigazgatónak, akár nem, ő és a NASA végül szorosabban együttműködhet a Mars küldetésen, mint ahogyan azt tervezte.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
JÖVŐ
A Rovatból
hirdetés
40 ezer PET-palackot hagyott Palkovics ajtaja előtt a Greenpeace
Az akarják, hogy a kormány kényszerítse rá az üdítőitalgyártókat a visszaváltós-újratöltős rendszerekre.

Link másolása

hirdetés

A Technológiai és Ipari Minisztériumnál jártunk ma délelőtt és ajándékot is vittünk: 40 000 PET-palackot”

– kezdi friss posztját a Greenpeace Magyarország. A bejegyzésben leírják, hogy Magyarországon nagyjából negyed óra alatt termelődik ki ez az elképesztő mennyiség, ezért lenne egyre sürgetőbb a műanyagok visszaváltási díjáról szóló jogszabályok mielőbbi rendezése.

„A műanyagok mellett az újratöltést követelő petíciónk 55 000 aláírását vittük Palkovics László miniszternek, hogy emlékeztessük rá, cselekedni kéne”

– teszik hozzá, mivel a parlament másfél évvel ezelőtt már elfogadta az erről szóló jogszabályokat, a megvalósítás azonban egyelőre nem történt meg. Ráadásul a maguknak adott 2023-as határidőt is kitolnák 2024-re.

„Az akarjuk, hogy a kormány ne halogasson, hanem szorítsa rá az üdítőitalgyártókat a visszaváltós-újratöltős rendszerekre! Az eldobható kultúrával járó pazarlást ráadásul most nemcsak a hulladék, hanem a nyersanyagigény miatt is fontos lenne visszafogni. A műanyaggyártáshoz ugyanis rengeteg kőolaj és földgáz kell” – emlékeztetnek.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
JÖVŐ
Valósággá vált az a forróság idén, amit csak 2050-re jósoltak
2014-ben a Meteorológiai Világszervezet videójában 2050-re 40-43 fokot jósoltak nyárra Franciaországba. Ez már idén megvalósult.

Link másolása

hirdetés

Egyre forróbb a nyár, Európa-szerte dőlnek a hőségrekordok: 30 fok a sarkkörön túl, Olaszországban 43 fok felett a hőmérséklet. De a napokban Magyarországon is berobbant a kánikula, szerdán már 39 fok feletti hőmérsékletet is mértek.

A közösségi médiában pedig elkezdett terjedni videó, amelyet a Meteorológiai Világszervezet tette közzé még 2014-ben, hogy felhívja a figyelmet a klímaváltozás veszélyére – szúrta ki a Noizz.hu. A videóban egy francia időjárás jelentés látható a 2050-es évekből.

A meteorológus éppen a várható időjárásról beszél 2050. augusztusában: 40-43 fokos maximumokról tájékoztat Franciaország középső és déli részén. Emellett heves záporokra és zivatarokra is figyelmeztet, amelyek nagy erővel csaphatnak le, és akár helyi villámárvizeket is okozhatnak.

Azonban akkor még nem is sejthették, hogy ezek az értékek már 2022-re is valóra válhatnak. Franciaországban június elején ugyanis 43 fokot mértek, tavaly júliusban pedig olyan pusztító vihar söpört végig Németországon, hogy 150-nél is többen vesztek oda – jegyzi meg a lap.

hirdetés

# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
JÖVŐ
A Rovatból
hirdetés
Ötezer forintos klímabérlet bevezetését kezdeményezi az LMP
Minden közösségi közlekedési eszközt lehetne vele használni a párt elképzelése szerint.

Link másolása

hirdetés

„Német mintára minden közösségi közlekedési eszköz használatára jogosító klímabérlet bevezetését kezdeményezi az LMP” - mondta a párt országgyűlési frakciójának vezetője vasárnap online sajtótájékoztatón.

Ungár Péter közölte: a párt elképzelése szerint

a közösségi közlekedésre ösztönző, így az energiaválság megoldását segítő bérlet havonta 5000 forintba kerülne.

„Az erről szóló javaslatot a párt a jövő héten benyújtja az Országgyűlésnek” - tette hozzá.

A politikus úgy vélekedett, hogy a jelenlegi energiaválságnak az orosz-ukrán háború mellett az az alapvető oka, hogy hamarosan vége a fosszilis energián alapuló világrendszernek.

Ungár szerint amíg ez bekövetkezik, időről-időre újabb és újabb energiaválságokkal kell szembenéznie az emberiségnek.

hirdetés
A frakcióvezető kifogásolta, hogy bár korábban kormányzati szereplők kedvezően nyilatkoztak a klímabérlet bevezetéséről, a kormány mégsem tett semmit.

„Ebben a helyzetben javasolják az energiatartalékokat és a családok pénztárcáját egyaránt kímélő intézkedést” - mondta Ungár Péter.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
JÖVŐ
A Rovatból
hirdetés
Kuvait, a földi pokol - A világ legmelegebb városában múlt héten 50 fokot mértek
A város átlaghőmérséklete júniustól augusztusig 44 fok, amely főként a vendégmunkásokat kínozza.

Link másolása

hirdetés

Az olajban gazdag Kuvaitváros a világ melegebb helye, tavaly a melegrekord az 52 fokot is megdöntötte. Idén a legmelegebb múlt csütörtökön volt, amikor 50 fokot mutattak a hőmérők - írja a Mirror.

Az időjárás ebben az időszakban szinte halálossá válik, mivel 10 fokkal az egészséges testhőmérséklet főlé szökik a meleg, amely már félúton van a forráspont felé.

A szegényebb rétegek vannak kitéve a legnagyobb veszélynek, hiszen a tehetősek mind bent maradnak és a légkondicionáló alatt hűsölnek. A perzselő éghajlaton a városon átáramló forró levegő veszélyes és potenciálisan halálos is lehet.

A napi átlaghőmérséklet júniustól augusztusig 44 Celsius-fok körül alakul, ezért nem meglepő, hogy a helyiek kerülik a tűző nyári napsütést.

A helyiek ilyenkor legfeljebb a bevásárlóközpontig merészkednek el. A kuvaitiak könnyen elkerülik a hőséget, a világ ötödik leggazdagabb városaként

„Az utcákon kint gyakorlatilag nincs árnyék, mintha a kültér nem is létezne”

- mondta egy kuvaiti építész.

hirdetés

A város gazdasági központ, ahová Délkelet-Ázsiából érkeznek bevándorlók, hogy megélhetést keressenek. Egyedül őket látni az utcákon, ahogyan esernyők alá bújnak a napsugarak elől, vagy izzadnak a tömegközlekedési eszközökön. Kuvait 1,3 millió lakosa többnyire fényűző életmódot folytat. A gazdag rétegeket a hárommillió külföldi munkavállalóból álló szolgáltatóipar támogatja, akiknek gyakran csak alamizsnát fizetnek.

Az extrém hőmérséklet azonban nemcsak Kuvaitvárosban probléma. Az iráni Ahvazban a hőmérő higanyszála már a kínzó 50 Celsius-fokot is elérte, és a légszennyezés tovább növeli a város 1,5 millió lakosának szenvedését. A WHO szerint itt a világon a legszennyezettebb a levegő a gyárakból származó füst és a porviharok nyomasztó szmogja miatt.


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: