SZEMPONT
A Rovatból

A Coca-Cola volt felsővezetője bűntudatból 4000 kilométert gyalogol, hogy a karbonsemlegességért küzdjön

Craig Cohon 5 hónapos útja során vezető politikusokkal találkozik, és minél több hétköznapi embernek is elmondja: muszáj aktívan tennünk a globális felmelegedés ellen. Budapestre érkezése után beszélgettünk vele.

Link másolása

Craig Cohon 23 évesen lépett be a Coca-Colához értékesítőként, és hamarosan az egyik legjobb lett. Ezután Moszkvába küldték, ahol ő volt a cég első alkalmazottja a Szovjetunióban. Hogy felkeltse a sajtó figyelmét, Coca-Colát küldetett egy orosz expedícióval az Északi-sarkra, később pedig elérte, hogy ott legyen az üdítő George Bush és Mihail Gorbacsov asztalán az 1991-es csúcstalálkozón. Néhány év múlva már Coca-Cola atlantai központjában felelt globális márkamenedzserként az egész márkáért. Összesen 14 évet dolgozott a vállalatnál. Ezután nyolc évig volt a Cirque du Soleil Oroszország alelnöke és társtulajdonosa. Közben heti rendszerességgel repkedett egyik kontinensről a másikra. Aztán hirtelen minden megváltozott.

A 2021-es glasgow-i klímacsúcs után ő lett az első magánember, aki elkészíttette élete „szén-dioxid auditját”. Teljes részletességgel kiszámolták, hogy évtizedekig tartó üzleti karrierje során – pörgős hétköznapokkal és ünnepi utazásokkal, rengeteg repülőúttal és még több elfogyasztott hamburgerrel – hány tonna szén-dioxid kibocsátásáért volt személyesen felelős.

Tavaly novemberre visszafizette mindazt az adósságot, amellyel önmaga szerint a Földnek tartozott – több mint egymillió dollárt (akkori értékén nagyjából 400 millió forintot) adományozott nyugdíjalapja terhére légköri szén-dioxid kivonással foglalkozó projekteknek.

Azonban nem állt meg itt: idén január 3-án egy több mint 4000 kilométeres gyalogtúrára indult Walk it Back néven, hogy ilyen módon is felhívja a figyelmet a téma fontosságára. A tervei szerint a 60. születésnapja előestéjén, június 4-én érkezik meg Isztambulba, addig 13 ország 82 településén halad át, számos vezetővel és még több helyi lakossal találkozik.

– Mikor kezdett bűntudatot érezni?

– Nagyjából 23 évvel ezelőtt, amikor a Világgazdasági Fórumon vettem részt a Coca-Cola Company képviseletében. Ekkor döbbentem rá először, milyen rettentően sokat fogyasztunk, és hogy ebben személyes felelősségem is van.

– Változott bármi ezután?

– Lényegében semmi. Bár ott hagytam a Coca-Cola Companyt, és beszálltam több vállalkozásba, amelyek a fosszilis energiahordozóktól való függőségünk csökkentéséért próbáltak tenni, mindegyikkel kudarcot vallottam. Csak apróbb sikereket tudtam elkönyvelni, például Indiában, ahol kunyhókban használatos, tiszta energiával működő tűzhelyekbe fektettem. Mindeközben a saját szén-dioxid kibocsátásommal sem voltam tisztában egészen két évvel ezelőttig, amikor készíttettem egy átfogó auditot arról, mennyi káros anyag levegőbe juttatásáért voltam felelős addigi életem során. Ez hozta el az igazi fordulatot számomra.

– Mit szólt, amikor meglátta az eredményt?

– Röviden: te jó ég! Óriási szám volt, huszonnyolcszor annyi, mint egy átlagos magyar emberé. Ekkor már komoly bűntudatot éreztem, de ahelyett, hogy magamat ostoroztam volna, inkább elhatároztam, hogy minden erőmmel megpróbálom kijavítani az elkövetett hibát.

Angol nyelvű kisfilm a Walk it Back projektről:

– Lehetett volna környezettudatosabban élni az ön pozíciójában?

– Akkoriban még aligha, mivel nem állt rendelkezésünkre a megfelelő ismeretanyag és technológia. Ma már, azt hiszem, megoldható lenne. Én viszont nem hiszem, hogy bármit másképp tudtam volna csinálni. De azért vagyok most itt, hogy változtassak mindazon hibák után, amelyeket elkövettem.

– És mit csinálna másképp, ha ma kezdené a karrierjét?

– Sokkal erősebben lobbiznék cégen belül azért, hogy változtassanak a hozzáállásukon.

Aktivistaként sokkal erőteljesebben hallatnám a hangom a légköri szén-dioxid kivonásának fontossága mellett. Azt hiszem, ma jóval hatékonyabb eredményeket lennék képes elérni ezen a téren.

– Mit szeretne elérni a mostani kampánnyal a nyilvánosságon kívül?

– Az elsődleges célom nem a nyilvánosság. Azért gyalogolok több mint 4000 kilométert, hogy más kultúrákat ismerjek meg, és minél több emberrel találkozzam ott, ahol élnek. Városiakkal, falusiakkal, gazdagokkal, szegényekkel, gazdálkodókkal, üzletemberekkel, művészekkel, aktivistákkal, és még hosszan sorolhatnám. Szeretnék minél többet tanulni tőlük.

– Hogyan szolgálja a karbonsemlegesség elérését a kampánya? Ültet esetleg fákat útközben?

– Magával a gyaloglással nem tudok szén-dioxidot kivonni a légkörből. Ezért a célért már tettem lépéseket korábban, például a nyugdíjalapom egy részének felajánlásával. Amit most el tudok érni, az a figyelemfelhívás és az érzékenyítés: minél több ember figyelmét ráirányítani a témára, és elmondani nekik, ők személy szerint mit tehetnek érte.

– Meg lehet még akadályozni ön szerint a klímakatasztrófát?

– A katasztrófát igen, de rendkívüli módon fel kell gyorsítani a cselekvést. Sokkal több pénzt kell fektetnünk a tiszta energiaforrásokba, valamint a házak szigetelésébe.

Nagyon fontos az is, hogy sokkal jobban fókuszáljunk nemcsak a kibocsátás csökkentésére, hanem a már a légkörben lévő a szén-dioxid kivonására is. Azt gondolom, mindez leginkább politikai akarat kérdése. A koronavírus elleni vakcinát alig egy év alatt kifejlesztettük, ha megvan a szándék, ezt is meg tudjuk oldani.

– És lát erre akaratot?

– Nem. A politikusok félnek attól, hogy népszerűtlen intézkedés lenne, ami nem is teljesen alaptalan: a szén-dioxid elég megfoghatatlan dolog, nem lehet se látni, se tapintani vagy megízlelni, ezért nem csoda, ha az emberek nehezen értik meg, hogy ez fűti a bolygót. A vezetők dolga, hogy meglépjék a változást, ami csak utána válik majd láthatóvá mindenki számára.

– A honlapja szerint az út során városvezetőkkel is találkozik. Kik fogadták eddig önt és miről beszélgetett velük?

– Találkoztam vezető politikusokkal Londonban, Párizsban, Amszterdamban, Berlinben, Hannoverben, Prágában és Bécsben is.

A legtöbben nem tartották eddig prioritásnak a légköri szén-dioxid kivonását, csak a kibocsátás csökkentésére fókuszáltak. Pedig az előbbire is számos megoldás van, erdők ültetésétől a tengerekbe telepített algákon át a szén-dioxidot megkötő betonig. Nagyon fontos lenne, hogy az új épületek mindegyike ilyen technológiával épüljön. Ehhez hasonló lehetőségekről meséltem nekik.

– Budapest főpolgármestere számára is fontosak a zöld ügyek, vele nem fog egyeztetni?

– Szerettem volna, de mivel épp a húsvéti hétvégén értem ide, sajnos nem volt rá lehetőség. Talán majd egy másik alkalommal.

– Több mint 3 hónapja van úton. Hogy érzi magát fizikailag?

– Ami a mai napot illeti, fáradt vagyok, általánosságban viszont elképesztően jól. A lábméretem három számmal nagyobb lett a gyaloglás következtében, amióta elindultam, a testsúlyom pedig annyira csökkent, mint utoljára 21 éves koromban. A pulzusom sokkal alacsonyabb, és úgy érzem, a látásom és a hallásom is javult. Nagyon szerencsésnek érzem magam.

– Voltak mélypontjai, amikor elgondolkodott rajta, hogy feladja?

– Igen, főleg a 86 éves édesapám miatt, aki összesen hat alkalommal került kórházba január-február folyamán, és nem voltam benne biztos, túléli-e.

De azt mondta nekem: eszembe ne jusson feladni! Mire én azt válaszoltam: rendben van, de akkor te sem adhatod fel! Azóta jobban érzi magát, és én is itt vagyok, kevesebb mint két hónapnyira a céltól.

– Vannak szabadnapjai, amikor nem gyalogol?

– Minden tizenkettedik napot egy nagyobb városban töltök, ekkor nem gyaloglok, hanem vezetőkkel találkozom, és interjúkat adok. Valódi szabadnapom viszont, amikor csak lazíthatok, holnap lesz először, itt Budapesten: szeretném kialudni magam, majd ellátogatni a híres magyar fürdők egyikébe.

– Kik csapódnak önhöz az út egy-egy szakaszára?

– Szinte száz különféle embert tudnék felsorolni. Csatlakozott hozzám például a híres londoni építész, Thomas Heatherwick, valamint a Coca-Cola Company, a Vogue és a Condé Nast egy-egy felsővezetője. Valamint a lányom, a bátyám, aki remek üzletember, számos újságíró és aktivista. Minden napra jut legalább egy fantasztikus találkozás, nem lehetek eléggé hálás ezért.

– Hogyan tovább, miután megérkezett Isztambulba?

– Isztambul csak a kezdet vége. Továbbra is minden erőmmel azon leszek, hogy hallassam a hangomat és minél több emberrel megosszam a szén-dioxid kivonásának fontosságát. Folytatom a politikusokkal való beszélgetéseket, és valamivel rövidebb gyaloglásokat is tervezek még szerte a világon, hogy ráirányítsam a figyelmet a témára.

# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter: A fideszeseket Mr. Nobodynak, Senki úrnak hívják az Európai Parlamentben
A politikus szerint a Fidesz képviselői csak felveszik a pár száz milliós fizetést, és egyébként semmit nem csinálnak. Azt mondja, érdemes összehasonlítani, milyen emberek vannak pártja EP-listáján, és kik alkotják a Fideszét.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

Magyar Péter szerint március 15-én és április 6-án már bebizonyította mozgalma, hogy vannak vidéki támogatói és nem csak egy „belpesti médiahekkről” van szó. Szerinte a vidéken élőket többek között őszinteséggel lehet megszólítani, nem pedig „lejönni dzsippel és megmondani, hogyan kellene élni”.

A politikustól megtudtuk, hogy 538 jelentkezőből választották ki másfél nap alatt azokat, akik az internetes szavazás után pártja EP-képviselőjelöltjei lehetnek majd.

„Van olyan, aki hat nyelven beszél. (...) Egyedül több nyelven beszél, mint a Fidesz-frakció húsz év alatt az Európai Parlamentben. Ami nem nehéz persze: százszor nulla az nulla, hiszen tudjuk, hogy a legtöbb semmilyen nyelven nem beszél.

Mr. Nobodynak, Senki úrnak hívják őket az Európai Parlamentben, akik felveszik a pár száz milliós fizetést évente és egyébként semmit nem csinálnak.”

Magyar szerint figyeltek a nők arányára, a jelentkezők életkora is fontos szempont volt, ahogy az is, hogy legyen víziójuk.

„Össze kell hasonlítani a Fidesz EP-listáját Deutsch Tamással az élen, meg a mi EP-listánkat. Szerintem ha nem is a pártokról beszélünk, akkor elég könnyű eldönteni, hogy az ember kire szavaz”

– tette hozzá Magyar Péter.

A teljes beszélgetést és a békési országjáróról készült beszámolót itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter Kocsis Mátéról: Nem sok időt tölt munkával, délutánonként pezsgőzik és borozik
Az országjárásra induló politikus szerint a Fidesz frakcióvezetője nem mondott igazat arról, hogy 8 millió forintos fizetése lett volna egy állami vállalatnál.

Link másolása

„Napjainak a nagy részét, főleg a délutánokat pezsgőzéssel és borozással tölti a Várban, különböző haveri cégeknél és éttermekben”

– mondta Magyar Péter a Telexnek Gyulán. A Fidesz frakcióvezetője egy nappal korábban azt mondta: szerinte Magyar Péter államközeli megbízásait a volt felesége, Varga Judit intézhette, hiszen Magyar nem a végzettségének megfelelő megbízásokat kapott a kormánytól.

Magyar szerint Kocsis nem mondott igazat azzal, hogy neki 8 millió forint lett volna a fizetése.

„Én arra emlékszem, hogy amikor a jogi egyetemre jártunk, és Gulyás Gergellyel relatíve könnyen vettük a jogi egyetemet, akkor Kocsis Mátét leginkább kocsmákban lehetett látni, valamint a MIÉP-nél, aminek az ifjúsági tagozatát vezette. És hát nagy nehezen tudta csak letenni a vizsgáit, nem is tudom, hogy van-e egyébként szakvizsgája, valószínűleg arra már nem mert elmenni” - mondta a lapnak országjárása első állomásán a Tisza Párt politikusa.

Szerinte Kocsis csak megijedhetett attól, amit mondott, vagyis hogy Magyar Pétert a felesége pozíciója miatt nevezték ki állami cégek vezetésébe, azzal hivatali visszaéléssel vádolta a kormányt és a saját kollégáit. Magyar emiatt egyébként várja is, hogy Kocsis kijelentései miatt valaki feljelentse a kormányt hivatali visszaélésért, és az ügyészség ezt kivizsgálja.

„Én ezt sose tagadtam. Nyilván Kocsis Máté letagadja, de a Fideszre nagyon is jellemző a nepotizmus, a feudalizmus, helyi szinten vagy máshol is. De ennek fogunk véget vetni.”

Magyar azt is elmondta Kocsisról, hogy a fideszes politikus nem tölt sok időt munkával, a pezsgőzések és borozások idején nem is nehéz megtalálni a Lovarda környékén vagy a Batthyány Lajos Alapítvány felújított kastélyánál. A kastély díszterme Magyar Péter szerint „úgy néz ki, mint egy angol klub. Ott szoktak az urak ingyen fogyasztani. Kocsis szerintem többet tartózkodik ott, mint az irodájában.”

A teljes beszélgetést itt lehet meghallgatni:

A Fidesz frakcióvezetője ezt a választ küldte a megjelentekre:

"Csúnya, alaptalan dolgokat állít rólam PszichoPeti, de jobban jártam, mint a felesége, mert engem csak szóban bántalmaz. Csak elő ne kerüljön a nadrágszíj"

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter: Eljön az ember közéjük és nem lejön egy dzsippel, és megmondja, hogyan kéne élni
Elkísértük Magyar Pétert vidékre, az országjárása első állomására. Egy résztvevő azt mondta, utoljára ilyen zizegés a rendszerváltás környékén volt Békés megyében.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

„Olyan bebetonozott dolgok vannak az országban, amit egy úgymond friss erőnek kell valamilyen szinten megoldani” – mondta lapunknak Magyar Péter Békés megyei országjáró rendezvényének egyik résztvevője. A férfi szerint két éve az ellenzéki összefogás nem működött.

Két másik résztvevő ezt úgy fogalmazta meg, hogy „teljesen elkopott az ellenzék”. Szerintük „utoljára ilyen zizegés a rendszerváltáskor volt itt Békésben”.

„Én MZP-s vagyok, de mindenki szimpatikus, aki Orbánt le akarja váltani” – mondta a rendezvényre lányával érkező nő. A tinédzser lapunknak úgy fogalmazott: nagyon reménykedik abban, hogy Magyar változást tud hozni az országnak.

„Meggyőzött minket. Aki itt van, szerintem annak a nagy részét meggyőzte”

– jelentette ki a gyűlés végén egy férfi.

A politikus orzságjárásának első állomásáról készült beszámolónkat itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
„Amióta eszemet tudom, én ebben a rendszerben éltem, de most végre látni esélyt némi változásra” - íme a Magyar Péterhez csatlakozó önkéntesek érvei
Fiatalok és idősek, fővárosiak és vidékiek, itthon és már külföldön élők egyaránt vannak azok között, akik felajánlották segítségüket Magyar Péternek. Le is írták, miért. Ezekből az indokokból válogattunk.

Link másolása

A hét elején még csak néhány száz, ma már több mint 16 ezer tagja van Magyar Péterék Discord csatornájának, ahol élénk viták folynak arról, mi mindennek is kellene megváltoznia Magyarországon, és nagyon sokan ajánlják fel a segítségüket. Meghirdettek számos önkéntes pozíciót is: Event Managert, moderátort, HR-est, digitálismédia-szakértőt, tartalomírót és szerkesztőt is kerestek az elmúlt napokban. A jelentkezés annyira transzparensen zajlik, hogy teljesen nyilvános.

A bemutatkozásokból, motivációs sorokból sok minden kiderül arról, kit mi érintett meg a Magyar Péter-jelenségből, miért szeretne aktívan is részt venni a munkában.

Vannak, akik már szereztek tapasztalatokat más politikai erőknél, például a Momentumnál, a Kétfarkúaknál vagy Puzsér Róbert kampányában, mások viszont még sohasem szavaztak, vagy épp rég kiábrándultak. Olyanok is szép számmal akadnak, akik külföldre költöztek, de most hazajönnének.

Az általuk írt mondatokat idézzük:

21 éves vagyok, jelenleg Amerikában tanulok, de Budapestre járok haza. Eddig innen, Amerikából tehetetlenül, néha könnyes szemmel néztem az otthon folyó eseményeket. Amióta eszemet tudom, én ebben a rendszerben éltem, de most végre látni esélyt némi változásra. Szeretném a lehető legtöbbet tenni azért, hogy legyen hová hazamenni még számtalan sorstársamnak egy szép napon.

Tenni akarok azért, hogy nekem se kelljen 2026 után azon agyalnom, melyik országban nem fogom magam idegennek érezni. Itthon ugyanis idegen és kirekesztett vagyok pusztán azért, mert értelmes, kitartó, őszinte és gyermektelen nőként élem az életem.

64 éves informatikus vagyok. 1990-ben reménykedtem egy jobb jövőben, sajnos megtapasztaltam, hogy a reményeim nem teljesültek. Azóta már a gyermekeim jövőjét is reménytelennek látom. Nagyobbik fiam Spanyolországban él, nyugodtabb körülmények között. Szeretném, ha az unokáim élete jobb lenne, ezért szeretném ezt a korrupt rendszert megszűntetni.

24 éves általános iskolai tanár vagyok. Ugyanazon okokból lettem tanár, amiért ide is szeretnék csatlakozni, és minél aktívabban tenni a közösség fejlődéséért. Segíteni akarok a környezetemen, és jobbá tenni a társadalmat.

17 éve marketinggel és rendezvényszervezéssel foglalkozom. Sok éve már, hogy kiábrándultam a politikából, szavazni sem voltam az elmúlt két alkalommal. Most végre úgy érzem, van egy kis remény arra, hogy talán engem is meghallgatnak, másoknak is elég volt már, ami itthon történik, és gyűlölködés helyett végre összefogás lehet.

Feleségemmel és lányunkkal egy kis faluban élünk már 15 éve. Azt látom, hogy most van rá lehetőség, hogy változtassunk az elmúlt 30 év politikai berendezkedésén, és én részt akarok benne venni.

Szoftvermérnökként dolgozom egy kiberbiztonsági cégnél. Az elmúlt években (évtizedekben?) még nem voltam annyira lelkes, mint mostanság.

Politikailag aktív vagyok annak ellenére, hogy külföldön élek, mivel családom nagy része (szüleim és testvéreim) még otthon élnek, és fontosnak tartom, hogy ők milyen körülmények között éljenek.

23 éves vagyok. Tegnap esti-ma hajnali beszélgetés alatt úgy tűnt, hogy itt olyan közösség épülhet ki, akiket megéri szolgálni, segíteni. Némiképp visszaadtátok a hitemet a magyarokban.

28 éves vagyok, két gyerekem van, akiknek szeretném, ha könnyebb lenne elindulniuk az élet rögös útján, mint nekem. Amióta szavazóképes korban vagyok, mindig a Fidesz nyer, én pedig minden alkalommal egy hétig sírok utána, hogy ezt az országot el kell hagyni, innen nincs menekvés. Szeretném, ha ezt soha többet nem kellene éreznem, a gyerekeimnek pedig soha nem kellene átélniük, milyen egy zsarnok, hazug párt kormányzása alatt élni.

Mindig is aktív voltam a közösségekben, ahová tartozom. Viszont ez az elmúlt 6-7 évben teljesen eltűnt, köszönhetően a jelen megosztottságnak. Belefáradtam az állandó hadakozásba, de most látom, vannak velem/velünk mások is.

57 éves vagyok, szofterfejlesztő cégnél dolgozom. Nagyon szeretném, ha megszűnne a regnáló kormány. Ellenzék nincs. A legfőbb motivációm, ha sikerülne a fenti célt elérni, az 5 éve külföldön élő és dolgozó lányom hazaköltözhetne.

20 éves jogi hallgatóként szeretnék egy olyan közösség része lenni, amivel a változást el lehet hozni.

Mivel nagyon rég nem érzem azt, hogy a politikában motivált lennék, így szavazni sem mentem szinte soha. Most azt gondolom, hogy veletek valami nagyon fontosnak és értékesnek lehetek a részese.

20 éves egyetemista vagyok. Eddig különösebben nem foglalkoztam politikával, viszont Magyar Péter többek között ezen is változtatott. Minden gondolatával tudok azonosulni, az értelmiségi baráti köröm szintén.

Én azért szeretnék tenni, hogy ne kelljen elhagynom a hazámat, mert a menyasszonyomra ráomlik a kórház, ahová dolgozni megy, és leendő gyermekeimet ne kelljen kimenekítenek majd egy dán iskolába, hogy elfogadható oktatáshoz jussanak.


Link másolása
KÖVESS MINKET: