JÖVŐ
A Rovatból

"A hegyeink sapkáit borító bükkös erdőinket féltjük a leginkább a melegedő éghajlat miatt"

A melegedő klíma következtében szükség lesz-e szárazságtűrőbb fajok betelepítésére a hazai erdőkben? Interjú Aszalós Réka erdőökológussal.

Link másolása

A klímaváltozás lassítása globális érdek, ugyanakkor a közös megoldások mellett minden országnak eltérő stratégiákkal kell megfékeznie a lokális szén-dioxid-kibocsátást. Vannak persze közös problémák, mint például az erdők állapotának romlása, területük drasztikus csökkenése. Világszerte más-más problémák miatt pusztulnak azonban az erdők, van ahol erdőtüzek, van, ahol elszavannásodás, máshol pedig a fakitermelés vagy az intenzív mezőgazdálkodás, például szójatermesztés az ok.

Jelenleg Magyarország területének 22%-át borítja erdő, amely bővíthető lenne.

- mondja Aszalós Réka erdőökológus, az Ökológiai Kutatóközpont munkatársa.

"Hazánk agrárországnak tekinthető, nagyon sok szántóföldi területünk van. A 22% valószínűleg növelhető lenne, akár 25%-ra is, ami sok ezer hektárt és milliónyi csemetének az elültetését jelentené. Erre meg is van az erdészeti ágazatban az akarat. A betelepíthető területeket a talajok, az élőhely alkalmassága befolyásolja. Az Alföldön is több helyen lehetne természetes, sok fafajból álló erdőket létrehozni. Ez a régió az erdősztyepp klímába esik, az intenzív emberi használat előtt a nyílt, gyepekkel mozaikoló homoki- és sziki tölgyesek voltak elterjedtek."

"Az egyre intenzívebbé váló tájhasználat és a rengeteg csatorna miatt azonban az eredeti vegetáció eltűnt, és a víz nagyon hiányzik a tájból, így a fásítás, erdősítés egyre nehezebb feladat"

- magyarázza a szakértő.

Nagyon fontos a fásítás és erdősítés, de az is sokat számít a klímaváltozás ellen folytatott harcban, hogy hogyan bánunk a meglévő erdőinkkel.

“Az, hogy milyen módon van művelve egy erdő, nagy hatással van annak karbonmegkötésére, a szénraktárakra és a biodiverzitásra. Európában, így hazánkban is terjednek a természetközeli erdőgazdálkodás módszerei, amelyek a folyamatos erdőborítást biztosítják. A már kibocsátott szén-dioxid megkötése mellett ugyanolyan fontos lenne ugyanis az élőlények sokféleségének gyors pusztulását megállítani, de legalább lassítani."

A klímaváltozás okozta aszályok, hőhullámok miatt felmerülhet, hogy megváltoztassuk az erdők összetételét, és szárazságtűrőbb fajokat telepítsünk. Magyarországon sokféle természetes erdőtípus van, nagyon sok őshonos, szárazságtűrő fajjal, mint a tatárjuhar, a mezei juhar, a fehérnyár, ezüst hárs és még sorolhatnánk. Ezek a klíma melegedésének köszönhetően Aszalós Réka szerint a jövőben nagyobb szerepet kaphatnak.

"Először mindig az őshonos fajok között kell szétnézni, hogy megfelelőek lehetnek-e. Esetleg felmerülhet egy délebbi, szárazabb országból szaporítóanyag behozatala ugyanabból az őshonos fajból, ami nálunk is megtalálható - erre Európa szerte folynak kísérletek."

Ezek ugyanis kisebb kockázattal bevezethetőek, nem kell tartani attól, hogy özönnövénnyé válnának, vagy ökológiai katasztrófát okoznának, ami miatt sok más faj kihalhatna.

"Ha ezek a lehetőségek kimerültek, akkor lehet gondolni idegen honos fajok betelepítésére, de ott is csak azokra, amelyekről tudjuk, hogy szépen beépülnének a természetes flórába, és nem okoznának kárt. Erre nagyon jó példa a törökmogyoró."

Aszalós Réka elmondta, hogy folynak sikeres erdőtelepítések nemzeti parki területeken kifejezetten száraz homoki élőhelyen is tíz-tizenöt őshonos szárazságtűrő fajjal.

Más a helyzet viszont a hegyeink sapkáit borító bükkös erdőinknél, amelyek a melegedő éghajlat miatt a legnagyobb veszélynek vannak kitéve.

"Őket féltjük a leginkább. Olyan helyzettel állunk szemben, ami mindenkinek új. Azonban a bükkfa egy 200-300 évig élő faj. Amennyiben a kedvező életkörülményei megváltoznak, lehet, hogy a növekedési üteme lecsökken, vagy több károsodás éri, de talán száz évig tudja majd tartani ezt az állapotot, anélkül, hogy kiszáradna. Ha nem a faanyag miatt művelik ezeket az erdőket, hanem az erdei élővilág és a szénraktározó képességük miatt, akkor ezek az erdők még sokáig értéket teremthetnek. Hiszen nemcsak a szénmegkötés, de a szénraktározás is fontos, hogy amit megkötött az erdő, az maradjon is meg."

A fák kiszáradása sok szempontból veszélyes, de a szakértő szerint a földi oxigéntermelés megszűnése miatt nem kell aggódunk.

"A levegőnek 21%-a oxigén, szerintem az fog legutoljára elfogyni."

A gyors növekedés általában együtt jár a gyors szén-dioxid-megkötéssel, ezért sokan hangsúlyozzák a gyors növekedésű, idegenhonos fák ültetését, mint a megoldás kulcsát.

"Az ilyen tájidegen, gyors növekedésű, homogén ültetvények azonban rendkívül érzékenyek mindenféle olyan külső hatásra, aminek egy sok fafajból és korosztályból álló, jó immunrendszerrel rendelkező természetes erdő sokkal jobban ellen tud állni, ezért hosszabb távon stabilabb szénraktár, és hatékonyabb szén-dioxid megkötő."

A hazai erdőterületek nagyjából harmada őshonos, több fafajból álló, természetes erdőállományt jelent, de erdőterületeink közel fele rövid vágásfordulójú, közel egy korosztályból álló, idegenhonos, ültetvényszerű erdő. Ezek 25-40 évre vannak tervezve, nem több százra, nem is található meg bennük ugyanaz a biodiverzitás.

Amikor az új területek potenciális erdősítéséről beszélünk, az ökológiai szempontoknak és a klímavédelemnek is szerep kell, hogy jusson, ezért Aszalós Réka szerint olyan jogi keretrendszerekre lenne szükség, hogy a magánerdő gazdálkodóknak is megérje több fafajú, őshonos erdőket telepíteni.

Fontos, hogy a faanyagon kívül nagyon sokféle egyéb ökoszisztéma-szolgáltatást tudjanak nyújtani a hazai erdőink, amelyet leginkább a sok őshonos fafajból álló természetes erdei élőhelyek tudnak biztosítani.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


JÖVŐ
A Rovatból
Itt a világvége? – Egyre gyorsuló antarktiszi szuperörvény okozhatja majd
A Földön egyedülálló cirkumpoláris áramlat miatt rengeteg tengeri jég olvadhat fel a jövőben. Emiatt jócskán megemelkedhet a tengerek vízszintje.

Link másolása

Rekordsebességgel olvaszthat fel több ezer kilométernyi tengeri jeget az antarktiszi szuperörvény, írja a Daily Star. A cirkumpoláris áramlat a Földön egyedülállónak számít, mivel mind a 360 hosszúsági körön áthalad az Antarktisz körül. Ezért a tudósok „a bolygó legnagyobb és leggyorsabb áramlatának” is nevezik.

Az örvény most minden eddiginél nagyobb sebességgel halad, és úgy tűnik, hogy több tengeri jeget pusztít el, mint 14 millió éves történelme során bármikor. Egy negyven fős tudóscsoport arra jutott, hogy ez rossz hír az emberiség számára, mert az olvadó jég miatt jelentősen megemelkedhet a tengerek szintje, és a Holnapután című filmben látottakhoz hasonlóan jeges víz áraszthatja el a szárazföld egy részét.

A szuperörvényről néhány hete még azt mondta a lapnak egy időjárási szakértő, hogy februárban egy hirtelen sztratoszférikus felmelegedés blokkolhatta az áramlatot, ami így gyakorlatilag leállhatott.

A mostani tanulmány vezető szerzője szerint azonban ez nem így történt. Dr. Frank Lamy a lapnak elmondta, hogy a jelentős mennyiségű tengeri jég elvesztése a dél felé irányuló fokozott hőszállításnak tulajdonítható. Ennek köszönhetően több meleg víz éri el az Antarktisz jégtakarójának peremét, ami gyorsítja az olvadást.

Az áramlat működését ebben az angol nyelvű videóban magyarázzák el részletesen:


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

JÖVŐ
A Rovatból
Egy mesterséges intelligenciával létrehozott műsorvezető, Bíró Ada vezette a Deltát a köztévén
Fejős Ádám műsorvezető bemutatta új kollégáját, a mesterséges intelligencia segítségével létrehozott Bíró Adát. A következő adástól kezdve híreket fog majd felolvasni.
Fotó: M1/YouTube - szmo.hu
2024. április 16.


Link másolása

A Delta vasárnapi adásában egy bizarr történésnek lehettek szemtanúi a nézők: Fejős Ádám műsorvezető bemutatta új kollégáját, a mesterséges intelligencia segítségével létrehozott Bíró Adát, aki a következő adástól kezdve a műsor híreit fogja majd felolvasni.

A Telex számolt be róla, hogy Ada egy „egy MI segítségével életre hívott nyelvi és videós modell”, de hogy pontosan milyen modellről van szó, az nem derült ki.

Ada azt is elárulta magáról, hogy az elkészítésében a legmodernebb nyelvi modellt használták, hogy szépen beszéljen magyarul.

Ada mondanivalóját „teljes egészében a Delta szerkesztői határozzák meg”, a Delta következő adásától lehet majd nézni, ahogy híreket olvas fel.

Itt lehet visszanézni Ada bemutatkozását.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


JÖVŐ
A Rovatból
Tudományos szenzáció: először beszélgettek bálnával az emberek
Az Alaszka partjainál úszkáló púpos bálna 36 alkalommal válaszolt a kutatók üzenetére. A SETI szerint ez mérföldkő lehet majd az űrlényekkel kommunikálásban is.

Link másolása

Először beszélgettek emberek egy bálnával, derül ki a BBC beszámolójából. A SETI Intézet és a Kaliforniai Egyetem tudósai még 2021-ben próbáltak kapcsolatba lépni Alaszka partjainál a bálnákkal.

A hatfős tudóscsoport víz alatti hangszórókkal felszerelkezve bonyolódott üzengetésbe egy púpos bálnával. Először lejátszották a púpos bálnáknál korábban megfigyelt üdvözlő hangsort, amire legnagyobb megdöbbenésükre egy Twainnek nevezett bálna válaszolt. A következő 20 percben a bálna összesen 36 alkalommal reagált a tudósok üzenetére. Ebből jó néhány üzenetváltást meg is lehet hallgatni a BBC videójában.

Bár a különös társalgás tudományos mérföldkőnek számít, a tanulmány vezető szerzője szerint a kutatás még csak gyerekcipőben jár. A tudóscsoport azt tervezi, hogy a következő alkalommal variálják az állatoknak küldött üzeneteket.

Mivel a púpos bálnák éneke a legösszetettebbnek számít az állatvilágban, a földönkívüli intelligencia kutatásával foglalkozó SETI kutatócsoport abban bízik, hogy kommunikációjuk megfejtése segíthet a marslakókkal történő esetleges jövőbeni kommunikációban is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


JÖVŐ
A Rovatból
Fokozódik a drónháború: szaporodnak az automatizált fegyverek az orosz-ukrán fronton és a világon
Az AI-vezérelt katonai drónoknak már semmi szükségük távirányításra vagy külső, például műholdas kommunikációra ahhoz, hogy elérjenek és megtámadjanak egy célpontot. Beköszöntött a teljesen automatikus fegyverek kora, amitől a szakértők rettegtek.

Link másolása

Az ukrán katonai hírszerzés és az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) közös hadművelete volt az az oroszországi Nyizsnyekamszkban, a Taneco olajfinomítója ellen április első napjaiban végrehajtott dróntámadás, ami a frontvonaltól 1300 kilométerre történt.

Igen, a katonai drónok mára ilyen elképesztő távolságokat tudnak megtenni, hogy aztán tűpontos támadást hajtsanak végre. A szolgálatok igazolták, hogy kiemelt fontosságú olajfeldolgozó egységet sikerült eltalálni, aminek nyomán tűz ütött ki az épületben és megsérült 12 ember. A Taneco kapacitása egyébként nyolcmillió tonna és a létesítmény napi 155 ezer hordó kőolaj feldolgozására képes, szóval tényleg jelentős célpont - mutat rá a Reuters.

Ez a támadás csak egy az utóbbi egy hónapban végrehajtott kilencből, és az ukránok a háború kezdete óta ugyanilyen módszerekkel bénították meg Oroszország olajfinomító kapacitásának mintegy 14 százalékát.

A drónok már az orosz-ukrán háború elején megjelentek

A szomszédos országban kialakult hadszíntéren a kezdetek kezdete óta alkalmaznak drónokat, ami az ukrán hadseregnek lett különösen fontos eszköze, először csak az alacsony ár és a jó hozzáférhetőség miatt. Ismert tény, hogy a hazájuk védelmében résztvevő civilek kereskedelmi forgalomban kapható drónokkal támogatják a harcokat: mérnökök, tanárok, bankárok dolgoznak eredetileg hobbicélú eszközök átalakításán, hogy akár több tíz kilométeres távolságba is el tudjanak juttatni öt kilogramm robbanóanyagot - derült ki a félkatonai csoportról készült riportban, amit a VICE World News amerikai hírcsatorna mutatott be.

Így harcolnak a drónpartizánok

Az ukrán drónhadviselés úttörője egy kormányzattól független, civilekből verbuválódott hadosztály. Az Aerorozvidka egytől egyig olyan, katonai múlttal nem rendelkező emberekből állt össze, akiket mindössze a hobbijuk, a drónreptetés kötött össze – egészen addig, amíg le nem rohanta az országukat egy ellenséges hadsereg. A honvédő alakulatokkal egyeztetve kezdtek közös műhelymunkába, majd küldetéssorozatba, amiben

orosz katonák kisebb csoportjait, raktárait és járműveit semmisítették meg: az átalakított drónokkal az éj leple alatt föléjük repültek, majd a megfelelő pillanatban kioldották a robbanóanyagot.

„Észrevettük, hogy az egyik csapat egy farmra menekíti a felszereléseit. Megfigyeltük őket, adtunk nekik egy hetet, hogy még több felszerelést hordjanak össze, aztán drónokkal lebombáztuk őket” - mondja az Aerorozvidka parancsnoka.

Yaroslav Honchar elárulta: a háború elején zajlott le a legismertebb akciójuk, amikor a közreműködésükkel sikerült teljesen szétzilálni egy 40 kilométer hosszú orosz katonai konvojt, Makariv mellett.

Ma már a legmodernebb dróntechnológiák is ott vannak a hadszíntéren

A harcokban a kezdetektől résztvevő civil drónhadosztály minden bizonnyal a mai napig működik, de biztosat nem tudni róluk, hiszen a tevékenységük teljes titokban folyik; csak a VICE-riport erejéig álltak a nyilvánosság elé, és abban is kizárólag Honchar vállalata a nevét, illetve arcát.

A hadsereg azóta sokkal modernebb eszközökhöz jutott hozzá.

A CNN arról számolt be, hogy Ukrajna napjainkban már mesterséges intelligencia alapú drónokkal is harcol, hogy minél nagyobb károkat okozzon az Oroszország számára létfontosságú olajipari létesítményekben.

A stratégiát azzal indokolják, hogy szeretnék az ellenséges államot minél jobban megkárosítani, hátha egyre kevesebb forrása marad a háború finanszírozására. Az ukrán sereg fejlett navigációs képességekkel rendelkező, nagy hatótávolságú drónokkal hajtja végre a támadásokat - ahogy azt a néhány nappal ezelőtti, fent írt tatárföldi akció is remekül szemlélteti.

Az AI-képes vezérléssel rendelkező drónok legnagyobb előnye, hogy ellenállnak az oroszok által előszeretettel használt jelzavarásnak.

„Minden drón rendelkezik egy terminálszámítógéppel, ami saját műholdas és terepadatokkal bír. A szövetségeseink segítségével előre meghatározzuk a repüléseket, majd a gépek lekövetik a repülési tervet, és méteres pontossággal képesek csapást mérni a célpontokra” - árulta el a CNN-nek egy neve elhallgatását kérő ukrán forrás, aki szerint a hihetetlen pontosság a fejlett szenzorcsomagnak, valamint a gépi látásnak köszönhető.

Utóbbi lehetővé teszi az immáron önállóan repülő, automata fegyvereknek, hogy bárhol is járnak, jelzavarástól függetlenül „azonosítsák a földrajzi helyzetüket, majd onnan elnavigáljanak a célpont közelébe” - magyarázta a szakértőként megszólaltatott Noah Sylvia.

A Royal United Services Institute brit agytröszt elemzője kifejtette: amikor egy chipre szerelt AI-modellel irányított drón bevetésre kerül, minden további külső segítség nélkül tudja, hogy hol van és merre kell mennie, majd mit kell végrehajtania. „Nincs szüksége semmilyen kommunikációra, például műholdakkal, mert teljesen autonóm.”

De felzárkóztak az oroszok is. Egy Euronews által készített hadszíntéri beszámoló szerint a drónok által okozott repeszsebek a leggyakoribb sérülések a fronton. „A drónok átalakítják a csatateret, és az oroszok aktívak az egész fronton. A lövedékeink hiánya miatt agresszívebben működnek, mert tudják, hogy nem lesznek tüzérségi megtorló csapások” - mondta egy ukrán katona.

A katonai drónok mellett olcsó megoldásokat is bevetnek

A The Telegraph nemrég arról számolt be, hogy az ukrán sereg a drága katonai drónok és rakéták mellett folytatja az átalakított, olcsóbb légi járművek bevetését. Ehhez az utóbbi időben egy hazai gyártmányú, eredetileg hobbi célú repülőgép, az Aeroprakt A-22 modelljeit is bevetik. A közzétett videók tanúsága szerint vagy önvezető, vagy távirányítású megoldással juttattak célba robbanóanyagot a repülőgéppel, az Alabuga gazdasági zónában, ami az ukrán határtól 966, Moszkvától 885 kilométerre fekszik. Az orosz létesítmény területén néhány napja egy ipari kampusz épületébe irányították az A-22-est, ami óriási robbanást idézett elő.

Hobbirepülőből lett bombaszállító drón

A célpontválasztás nem véletlen: az oroszok ebben a központban szerelik össze a brit kutatások felhasználásával, Iránban tervezett és gyártott Shahed 136 autonóm repülőgépeket, amelyekkel az oroszok aktívan támadnak ukrán területeket. Miután kiderült, hogy Teherán katonai célra gyártja és tovább is értékesíti az eredetileg békés felhasználásra szánt eszközt, a fejlesztésében korábban résztvevő angol tudósok – érthető okokból – tiltakozásba kezdtek.

A Reuters tavaly a Fehér Házra hivatkozva megírta, hogy

az Iszlám Forradalmi Gárda százszámra ad el Shahed 136-osokat Oroszországnak,

és ezzel súlyosan sérti az ENSZ Biztonsági Tanácsának 2015-ös határozatát az iráni atomalkuról. Bár az Egyesült Királyság az ügy kipattanására reagálva azonnal megtiltotta a katonai és „kettős felhasználású” technológia Iránba történő exportját, a szellem kiszabadult a palackból és mára ott tartunk, hogy az iráni seregnek nem kell egyben szállítani (egyébként Kaszpi-tengeri útvonalon) az „öngyilkos drónokat”, hiszen az oroszok alkatrészekből szépen összeszerelik maguknak – olyan létesítményekben, mint a fentebb írt kampusz, amit drónnal támadtak az ukránok.

Az Aeroprakt A-22-esek egyébként minden bizonnyal hadrendben maradnak az ukrán honvédelemnél, hiszen a jelek szerint jól átalakítható, az orosz területekre mélyen behatolni képes repülőgépekről van szó, amelyek ráadásul sokkal hamarabb pótolhatók és jóval olcsóbbak is, mint a katonai technológia.

A mindössze 152 alkatrészből, 500 munkaóra alatt összeállítható A-22-esek kereskedelmi ára 80-90 ezer dollár (29-33 millió forint), miközben a szintén hazai gyártmányú Neptune cirkálórakéták darabja 500 ezer dollárba (180 millió forintba), a britek Storm Shadow rakétája pedig már hárommillió dollárba (több mint egymilliárd forintba) kerül. Az olcsó, átalakított repülőgépek bevetése mellett szól az is, hogy a cirkálórakéták 322 kilométeres hatótávjával ellentétben az A-22-es egy teli tankkal majdnem ezer kilométert képes megtenni – igaz, sokkal lassabban, ami kiszolgáltatottabb célponttá teszi az orosz légvédelem számára.

Halálos drónfejlesztések

A legfrissebb példák csak a jéghegy csúcsát képviselik a drónok háborús felhasználásában, ráadásul a felsorolás nélkülözi a méregdrága, titkosított gyártási folyamatokkal készülő, eredetileg is fegyvernek készülő autonóm járműveket. Ilyen például az utóbbi néhány évből (és messze a teljesség igénye nélkül) az orosz-ukrán konfliktusban orosz oldalon használt, török Bayraktar TB2, a felderítésre és csapásmérésre egyaránt alkalmas, amerikai MQ-9 Reaper és Predator C Avenger (lenti kép), a rakétákkal is felszerelhető, kínai Wing Loong II vagy a közepes hatótávolságú felderítő- és csapásmérő, olasz SIAI-Marchetti A2000.

Fotó: General Atomics Aeronautical Systems

A világ nemzetei teljesen nyilvánvalónak érzik, hogy a hadseregeiket önvezető fegyverekkel vagy azokat elhárító eszközökkel szereljék fel, ami lassan, de biztosan új utat nyitott a jövő háborúja felé, amit már nem emberek, hanem gépek fognak megvívni.

A Defense One nevű katonai szakportál például arról ír, hogy

az amerikai haditengerészet több százezer drónból álló drónsereget helyezne el a Csendes-óceánon, hogy elriassza Kínát, és megvédje Tajvant.

Ez sajnos nem jelent egyet azzal, hogy a fegyveres ütközetek nem járnak emberi áldozatokkal: az Airwars összegzése szerint a legsúlyosabb helyzet a folyamatosan forrongó Szíriában és Irakban állt elő: a két közel-keleti országban legalább 21 ezer ártatlan civil halt meg dróntámadások következtében, csak 2014 és 2022 között.

A statisztikáit folyamatosan frissítő oldal úgy tudja, hogy az orosz-ukrán háborúban ugyanilyen okból legalább 340-en vesztették életüket Ukrajna területén.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk