Kedvelem a munkájukért rajongó interjúalanyokat. A szemétkérdésről végtelen szenvedéllyel beszélő Tom Szakyval immár harmadszor találkoztam. Kilenc éve Budapesten mesélt, hogyan vezetett útja a kendertermesztéstől a gilisztatrágya-gyártáson át az egyedülálló világcég, a TerraCycle megalapításáig. Hat éve Londonban beszélgettünk például arról, hogy Magyarországon miért nem gyűjt már semmit a cége, de Budapesten van a TerraCycle informatikai központja, 60 emberrel. Most újra Londonban találkoztunk, hogy megbeszéljük, mi változott.

Noha négyévesen hagyta el Magyarországot, folyékonyan lehet vele magyarul beszélni, csak ha elragadja a hév, akkor vált angolra.

2015-ben azt mondta, egyetlen nadrágja van, mert csak akkor vesz másikat, ha tönkrement, ami rajta van. Máig tartja magát ahhoz, hogy nem divatból vásárol újat, csak akkor, ha a régi elszakadt.

– avat be az amerikai helyzetbe.

Tomnak 21 országban működik a cége. A szemétből nemcsak pénzt csinált, hanem komolyan foglalkoztatja, hogy ő se termeljen túl sok hulladékot, óvja a Földet.

Az egyik legjobb változás volt az utolsó beszélgetésünk óta, hogy drasztikusan csökkent az utazásai száma.

- mondja.

A járványig nem voltak online előadások, megbeszélések, de ma már ez általános. Tom nemcsak azért örül, mert fárasztó folyamatosan úton lenni, hanem azért, mert a repüléssel végre nem szennyezi úgy a környezetet.

A TerraCycle bevétele is több mint a duplájára nőtt legutóbbi találkozásunk óta.

„2023-ban 78 millió dollár volt, előtte 74, tavalyelőtt pedig 71. Előtte 50, és azelőtt 30. Igy szokott működni, hogy pár évig nagyot nő, aztán pár évig lelassul. Később nő megint.”

Az irodákban is változott kicsit az élet, csak két napot kell bent tölteniük a munkatársaknak, hármat otthonról dolgozhatnak.

A Covid egyébként nem okozott semmi gondot a cégnél. A TerraCycle begyűjti a műanyag kesztyűket, szájmaszkokat is, a fél cég intézményekkel dolgozik, például védőfelszereléseket dolgoz fel. Mi most azt nézzük meg, hogy az egyéni fogyasztók szempontjából milyen változások vannak.

Példának a ruhák adományozását említi.

„Azt hiszed, hogy amit beteszel a dobozba, azt valaki meg fogja kapni és hordani fogja. Ez csupán 1-2 százalék Amerikában. 98 százalékot összenyomnak, és nagy kockákként eladják szegény országokban. 50 cent egy kiló. Ennek csak egyharmadát lehet eladni olcsón. Rengeteg túlhasznált, rossz ruha van az adományokban. Sok a túl nagy méret is. Meleg országban ki fog megvenni téli ruhát? A szegény országban hova dobják ki? Az óceánba, az erdőbe.”

Az emberek nem értik, hogyan készülnek, amiket megvesznek, és mi történik velük, ha már nem használják. Sokan azt sem tudják, hogy újrafeldolgozni valamit milyen folyamat, hogy például a kávékapszulák begyűjtése veszteséges, hacsak nem fizet valaki.

Országonként változik, hol, mit gyűjtenek, és hol kell fizetniük a fogyasztóknak.

Összesen ezerféle tárgyat dolgoznak fel újra Tomék. Sokfelé nem kell fizetniük a vevőknek a kávékapszulák, a csomagolási műanyag és az elektromos cigi leadásáért. Angliában viszont most indult egy program, ahol a fogyasztó fizet azért, hogy a nehezen újra feldolgozható hulladéka ne a szeméttelepet növelje, hanem készítsenek azokból új terméket. Ez a Zero Waste program. Meg lehet rendelni online pár ezer forintért olyan zacskókat, amikben egyféle hulladékot lehet gyűjteni, például csak szájápolási termékeket vagy csak kozmetikai tárgyakat, esetleg videó- és magnókazettákat vagy irodai cikkeket. Nagyon sokan gyűjtik az üres gyógyszeres leveleket, a kontaktlencséket, a gyerekjátékokat, a kutya- és macskaeledeles zacskókat. Ezeket el kell vinni egy csomagpontba, ahonnan a TerraCycle elszállítja és feldolgozza.

Lehet látni olyan változásokat is az elmúlt években, hogy egyre kevesebben szívnak normál cigarettát, viszont egyre több elektromosat használnak. Tom szerint egyre inkább nő a körülményesebben, drágábban újrafeldolgozható termékek száma, a tipikus szelektív tárgyak száma pedig csökken.

Tomék 4 országból voltak kénytelen kivonulni, mert ott nem volt elég pénz a speciális újrahasznosításhoz. Magyarországon kívül Izrael és Argentína nem tudott hasznot termelni. Törökországban pedig az volt a gond, hogy a nők nem vehették kézbe a szervezést.

„Amikor egy gyűjtést kezdünk, 91 százalékban a nők futtatják a programunkat, és csak 9 százalékban a férfiak” – magyarázza, mennyire meghatározóak a nemi szerepek ezen a területen is.

A szegénységre úgy tűnik, találtak megoldást. Nonprofit cégként dolgoznak. Thaiföldön kezdték ezt. Ott már 3 éve működnek.

Egymillió dollárt adnak össze évente európaiak és amerikaiak, hogy Thaiföld folyóiból kihalásszák a szemetet, mielőtt az bekerülne az óceánba.

Tom szerint a legnagyobb baj az, hogy még a műanyagdobozt, palackot sem tudják megvenni, hanem apró kis zacskókban árulják még a sampont is. Ezek a csomagolások nagyon olcsók, de senki nem akarja feldolgozni azokat. Falvakban és zsúfolt városokban próbálják eltűntetni gödrökben, de amikor jön az eső, az kimossa, és viszi a folyóba, onnan a tengerbe.

Ehhez Franciaországban, Japánban és Amerikában külön szekciók vannak bizonyos boltokban. A vevő fizet 50 cent betétdíjat, és visszakapja, amikor visszaviszi.

Nem könnyű meggyőzni a cégeket, mert módosítaniuk kell a csomagolási rendszert, új cserélhető tartályokra kell átállniuk. Körülbelül két év pluszmunka van vele. A tisztítást a TerraCycle szervezi.

„Ami már hússzor-harmincszor körbement, vagy valami eltört rajta, azt egyszerűen beolvasztjuk” – mondja, miközben mutatja, hogy milyen italok, kávék, szószok és egyéb ételek kaphatók visszaváltható üvegben, dobozban.

Példaként említi Franciaországot, ahol most 120 boltban lehet venni Loop-os termékeket. Hat hónap múlva ez 300 lesz, és még három másik hálózatban is lesz újabb 50-100 üzlet.

„Ez nem sok, de így megy lassan, így kell kezdeni.”

Nagyon bíznak ebben a befektetésben.

Tengeri műanyagból is készítenek kozmetikai palackokat. Ez kicsit körülményesebb a termékeket eladó cégnek, mint a különleges termékek szelektív gyűjtése. Ott a gyártónak csak pénzt kell adnia, és Tomék hirdetik, mit, hol lehet leadni, és az újrahasznosításig megcsinálnak mindent. Itt a Terracycle csak begyűjti a szemetet és műanyag alapot gyárt. A palack előállítása, kipróbálása a gyártóra vár.

Fontos változás még a legutolsó találkozásunk óta, hogy

A most 6 és 8 éves fia csecsemőkorában tapasztalta, hogy napi 5-10 pelenka mennyire növeli a háztartási szemetet, és az otthoni mosás sem egyszerű.

Először kifejlesztették a koszos darabok szétválasztását és komposztálását. Mutat is egy nagy dobozt, amivel például Hollandiában gyűjtenek.

„A telefonod ide teszed, hogy tudjuk, hogy ki vagy. Kinyitod, fizetsz, és bedobod a kakis pelust. Ebben az volt nehéz, hogy ne jöjjön ki a szag.”

Van olyan doboz is, amiben otthon is lehet bűzmentesen tárolni a koszos pelenkákat.

Mosható pelenkával sokan próbálkoznak már a világban, de a többség feladja, mert sok kellemetlenséget kell megoldani és időigényes is. Tomék erre azt találták ki, hogy

A telefonján mutatja, hogy működik a rendszer.  48 pelenka és egy doboz a kezdő csomag. Egy gyerekre átlagosan 1300 dollárt kell így költeni, amíg nem lesz szobatiszta. Az eldobhatós pelenkánál 2800 dollárral lehet számolni. Vagyis nemcsak környezetkimélőbb, hanem olcsóbb is, ha okosan használják.

„A kicsit piszkost nem küldöd be, csak a nagyon kakisat. Ha ötből csak egyet, vagy épp tízből egyet küldesz mosni, akkor spórolsz. Átlagember ezt csinálja.”

Az amerikai szemétdomb 3 százaléka pelenka. Tomék hozzájárulnak, hogy ne nőjön, hanem csökkenjen ez a szám.

Egy másik találmányuk a csecsemők vizsgálata. Beküldik a koszos pelust, és abból kiderül, hol tart a baba fejlődése, hogyan működik az immunrendszere, kell-e módosítani az étrendjén. Ezt a mikrobiom vizsgálatot már két gyerekén is elvégezték.

Tom úgy látja, a szemét sokáig fog nekik munkát adni. A helyzet egyre rosszabb, hiszen a fogyasztók és a cégek is egyet akarnak, egyszerűt és olcsót. Arra vágynak, hogy több pénzük maradjon, illetve nagyobb legyen a haszon. Ez pedig egyre több szemetet jelent. Tom szerint a vásárlási láz egy olyan függőség, aminek egyszer vége lesz, így vagy úgy.

„Ha például Kaliforniában a farmokból sivatag lesz, akkor kevesebb termék lesz, magasabb áron. A fogyasztás csökken. Azt remélem, hogy ha ezt a nép látja, akkor magától tud változtatni, de ez egy hosszú folyamat.”

A világ szomorú helyzete ellenére ő optimista. Angolul, teljes beleéléssel osztja meg, hogy

Azt mondja, ha feladná és semmit nem csinálna, az biztos bukás.

Tom pontosan tudja, mi érdekli, és aszerint halad az úton. Elmesélte, hogy 8-9 évesen már vállalkozó akart lenni, és 13 évesen meg is csinálta első üzletét. Webdesign cégében még egy alkalmazottja is volt.

Bár az egyetemen azt tanították neki, hogy üzletben a legfontosabb a pénz, és ez szerinte is elengedhetetlen, akárcsak az embernek a szívdobogás, de nem ez a cél. Ő olyan területtel foglalkozik, amivel kevesen akarnak. Élvezi, hogy itt van lehetőség olyan újításokra, amitől jobb lesz a környezetnek, az embereknek.