HÍREK
A Rovatból

Zokogtak az Észak-Olaszországból hazaért magyar diákok, amikor megtudták, hogy karanténba kell menniük

Az egyik diák édesanyja korábban Milánóban volt főkonzul. Ő értesítette a magyar hatóságokat, hogy a csoport a koronavírus miatt lezárt terület környékéről tér haza.


Zokogtak az Észak-Olaszországból hazaért magyar gimnazisták, amikor megtudták, hogy két hétre karanténba kell menniük a budapesti Szent Laszló Kórházba - erről az egyik diák édesanyja beszélt az RTL Híradónak.

Timaffy Judit korábban Milánóban volt főkonzul. Ő maga szólt a magyar hatóságoknak, hogy lánya és társai a koronavírus miatt lezárt terület környékéről térnek haza. Az RTL Híradónak azt mondta, anyaként nehéz volt meghoznia döntést, amikor a gyerekek megtudták, hogy karantéba kell menniük, zokogtak a telefonban.

"Vívódás, lelki tusa, mert tudtam, hogy minek teszem ki ezeket a kamasz lányokat, akik három hét után alig várták, hogy újra lássák a szüleiket, a barátaikat, az iskolatársaikat. És nagyon nagy csalódás volt számukra, hogy ez nem következett be. Nem ölelhették át a szülőket. A szülőknek is csalódás volt"

- mondta Timaffy Judit az RTL Híradónak.

A busz végül vasárnap este egyenesen a Szent László Kórházhoz érkezett. A 11 gyereket, a 2 kísérőtanárt és a 2 buszsofőrt egy elkülönített épületben helyezték el.

Dr. Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológusa az RTL Híradónak azt mondta, hogy a 14 napos karantén meghatározott időszakaiban különböző általános orvosi vizsgálatokat végeznek, illetve azt is vizsgálják, hogy a csoport tagjainak szervezetében a koronavírus jelen van-e. A vizsgálatok pedig már meg is kezdődtek.

Az RTL Híradó riportja:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Köszönünk mindent, Niki!” - Kaszás Nikolettől elbúcsúzott a Kutyapárt is, ahol aktivista volt
A 27 éves túrázó három hete tűnt el a Pilisben. Vasárnap délelőtt találták meg a holttestét egy nagyszabású kutatóakció keretében.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 28.



Sokan búcsúznak Kaszás Nikolettől az interneten és a közösségi oldalakon. A 27 éves fiatal szeptember elején túrázni indult a Pilisbe, azóta keresték.

Ma délelőtt egy kutyás mentőcsapat találta meg a holttestét. A hírt követően együttérző üzenetek jelentek meg.

Mint kiderült, a túrázó a Magyar Kétfarkú Kutya Párt közösségéhez is kapcsolódott, akik passzivistának nevezik az aktivistáikat. A párt rövid üzenetben emlékezett meg róla:

„Ma megtalálták a Pilisben eltűnt passzivistánk, Kaszás Nikolett holttestét. Köszönünk mindent, Niki!”

- írták a posztban, amihez egy fotót is mellékeltek az elhunyt nőről.

(via Magyar Nemzet)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
RTL: Ruszin-Szendi Romulusz az első volt vezérkari főnök, akit megfosztanak a rendfokozatától a rendszerváltás óta
A honvédelmi miniszter Facebook-videóban közölte a lépést a fegyveres fórum és újságíró-lökdösés után. Juhász bosszút emleget, Ruszin-Szendi szerint inkább a miniszter jövője forog kockán.


A honvédelmi miniszter Facebook-videóban közölte szombaton, hogy felmondja Ruszin-Szendi Romulusz önkéntes tartalékosi szerződését, így a volt vezérkari főnök a rendfokozatát is elveszíti. Szalay-Bobrovniczky Kristóf szerint Ruszin-Szendi fegyverrel az oldalán tartott fórumot, korábban lökdösött egy újságírót, rendszeresen bírálja a kormányt, és ezzel szerinte gyengíti a honvédség egységét, veszélyt jelentve a magyar emberekre.

Ruszin-Szendi 2016-ban kapott dandártábornoki kinevezést, 2021-ben pedig a Magyar Honvédség vezérkari főnöke lett. Kevesebb mint két év után leváltották, majd a honvédségtől is távozott, akkor már altábornagyként. Mostanáig önkéntes tartalékos jogviszony kötötte a sereghez.

Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter politikai okot lát a döntés mögött, derül ki az RTL Híradóból. Úgy fogalmazott, szerinte nem a fegyverviselés ügye a lényeg, hanem az ellenzéki szerepvállalás. Azt is mondta, hogy

jogorvoslatra van lehetőség, a bíróság elvileg visszaállíthatja a jogviszonyt.

Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő már nyáron arról írt a közösségi oldalán, hogy megfoszthatják Ruszin-Szendit a rendfokozatától. A fegyveres ügy szeptember közepén került nyilvánosságra. A rendfokozat elvesztésével együtt elvehetik a honvédelmi szolgálati juttatást is, amely havonta 1 millió 300 ezer forint.

Ruszin-Szendi a Facebookon reagált: azt írta, hogy ő „legfeljebb a jelenlegi honvédelmi miniszter politikai jövőjére” jelenthet veszélyt. A rendszerváltás óta nem fordult elő, hogy egy volt vezérkari főnök elveszítse a rendfokozatát.

Az RTL beszámolóját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter a Fidesz jelöltjeiről: Csak nem beindult a marakodás a maffiában a megmaradó 30 helyért?
A tiszás politikus szombaton jelentette be, hogy csúszik a párt jelöltjeinek bemutatása. Mindezt a leendő jelöltek személyes védelmével és a családjaik biztonságával indokolta.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 28.



„Látom, nagy az izgalom az állampártban a TISZA jelöltjei kapcsán” - írta a Facebookon vasárnap este Magyar Péter.

A TISZA Párt elnöke ezután két kérdéssel folytatta a bejegyzést:

„De vajon hol vannak a Fidesz jelöltjei? Csak nem beindult a marakodás a maffiában a megmaradó 30 helyért?”

A politikus ezzel arra utalhatott, hogy bár a Fidesz-KDNP pártszövetségnek jelenleg 135 képviselője van az országgyűlésben, de a jövő áprilisi választások után szerinte ennél jóval kevesebb lesz csak.

Magyar Péter szombaton jelentette be, hogy „a leendő jelöltjeink személyes védelme és a családjaik biztonsága érdekében” a TISZA Párt a tervezettnél később, csak november végén mutatja be azt a 106 jelöltet, akikkel nekivág a 2026-os választásoknak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Luxusautók, 120 millió készpénzben - Kiderült, hogyan bukott le a Szőlő utcai javítóintézet igazgatója
A vizsgálat során az igazgató feltűnően magas életszínvonala és két intézeti „munkatárs” keltett gyanút. A nyomozást az ügyészség viszi tovább.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 28.



A kormány újabb részleteket közölt a Szőlő utcai javítóintézet ügyéről, de több kérdés továbbra is nyitva maradt. Rétvári Bence a hétvégén arról írt, hogy a kifogástalan életvitel-vizsgálat során Juhász Péter Pál igazgató feltűnően magas életszínvonala és két intézeti „munkatárs” keltett gyanút, írja a hvg.hu.

A leírás szerint az igazgató és élettársa életmódja nem állt arányban a jövedelmükkel, és voltak fiatal lány alkalmazottak, akik nem tudták megmondani, mi a napi feladatuk. Később kiderült, hogy Juhász és élettársa lányok futtatásából szereztek jelentős plusz jövedelmet. Emiatt májusban őrizetbe vették és gyanúsítottként hallgatták ki őket. A két kihasznált, felnőtt lányt „fedőállásban” foglalkoztatták a javítóintézetben.

A kormányinfón Gulyás Gergely azt mondta, a kormány által bevezetett életvitel-vizsgálat buktatta le Juhászt, nem sokkal a letartóztatása előtt. Arra azonban sem ő, sem Rétvári nem adott választ, hogy a szakmai körökben évek óta keringő aggasztó hírek, a hivatalos jelzések és egy rendőrségi feljelentés miért nem vezettek korábban intézkedéshez, miközben az igazgatót időközben előléptették és kitüntették.

Juhász Péter Pál 2011 óta állt a Szőlő utcai intézmény élén, 2022-ben átmenetileg a Nagykanizsai Javítóintézet vezetését is rábízták. Többször kapott elismerést; legutóbb tavaly a dunakeszi kormánypárti polgármestertől közbiztonságért díjat.

Rétvári bejegyzése szerint

a vizsgálatnál az igazgató értékes Lexus autója, valamint a két – utóbb futtatottként azonosított – női alkalmazott Range Rovere is feltűnt. A házkutatás során Juhász és élettársa otthonában 120 millió forint készpénzt találtak.

A 444.hu korábban megírta, hogy Juhászt 2011-ben úgy nevezték ki a Szőlő utcai intézmény élére, hogy előző munkahelyeiről kiskorúakkal szembeni szexuális visszaélés-gyanús bejelentések után távozott. A kinevezése ennek ellenére megtörtént.

A Szőlő utcai ügyben a nyomozás még zajlik, Juhász letartóztatásban van. A nyomozást az ügyészség vette át.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk