HÍREK
A Rovatból

Zarándokok is mehetnek idén a csíksomlyói búcsúra

Engedélyezte a román kormány a pünkösdi búcsú megtartását, remélik, hogy a zarándokok is megfelelő fegyelmezettséget tanúsítanak.


A román kormány lehetővé tette a csíksomlyói pünkösdi búcsú megtartását - közölte a hétfő délutáni kormányülés után a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) hírszolgálata.

A kabinet határozott a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet harmincnapos meghosszabbításáról, de enyhített a korlátozásokon. Amint az RMDSZ közölte: a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség kérésére, a szövetség közbenjárásával a kormány jóváhagyta, hogy maszk viselésével és távolságtartással lehessen egyházi zarándoklatokat tartani.

"A csíkszeredai közösség húsvétkor példásan bizonyította, hogy a közegészségügyi szabályok betartásával, fegyelmezetten tud részt venni az ételszentelésen. Én biztos vagyok abban, hogy ugyanez a fegyelmezettség fogja jellemezni mindazokat a zarándokokat, akik ellátogatnak idén a búcsúba"

- idézte a közlemény Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettest.

A politikus a csíksomlyói búcsút a Kárpát-medencei magyarság egyik legjelentősebb keresztény eseményének nevezte, melyre felekezeti hovatartozástól függetlenül érkeznek zarándokok.

A kormányülés után Raed Arafat katasztrófavédelmi államtitkár tájékoztatta a sajtót a május 13-tól érvénybe lépő könnyítésekről. Elmondta: kiiktatták a korlátozások sorából azt a kitételt, hogy az egyházi zarándoklatokon, körmeneteken csak a helyi lakosság vehet részt. Így lehetővé válik az egyházi rendezvények szervezése, de ezeken be kell tartani azokat a rendelkezéseket, amelyeket az Egészségügyi Minisztérium és a Vallásügyi Államtitkárság közösen fogad el.

Könnyítéseket fogadott el a kormány a sportrendezvényekre vonatkozóan is. Az Ifjúsági és Sportminisztérium kezdeményezésére, az Egészségügyi Minisztérium láttamozásával a Sürgősségi Helyzetek Országos Bizottsága jóváhagyhatja hogy kísérleti jelleggel közönség előtt tartsanak sportrendezvényeket. Ezeken a rendezvényeken azok a nézők vehetnek részt, akik megkapták a védőoltást, 72 óránál frissebb negatív PCR-tesztet, vagy 24 óránál frissebb negatív antigéntesztet mutatnak be, valamint azok, akik több mint 15, de kevesebb mint 90 nappal korábban átestek a koronavírus-fertőzésen. A feltételeket az Ifjúsági és Sportminisztérium valamint az Egészségügyi Minisztérium közös rendeletben pontosítja.

A kormány olyan kulturális események kísérleti jellegű megrendezését is lehetővé tette, amelyeken a férőhelyek ötven százalékát meghaladó számban vesz részt a közönség. Ezek szervezését a Kulturális Minisztérium javaslatára, az Egészségügyi Minisztérium láttamozásával szintén a Sürgősségi Helyzetek Országos Bizottságának kell jóváhagynia. A részvételi feltételek ez esetben is azonosak a sportrendezvények közönség előtti megrendezésének a feltételeivel.

Raed Arafat úgy vélte: akkor lehet majd feloldani a veszélyhelyzetet, amikor a járványhelyzet nyugvópontra jut, de egyelőre a kormánynak szüksége van a különleges jogkörökre, hogy szükség esetén gyorsan be tudjon avatkozni.

Romániában április elejétől kezdett csökkenni a napi fertőzések kéthetes átlaga, és a kórházakra nehezedő nyomás. Hétfőig a felnőtt lakosság 21 százaléka kapta meg a koronavírus-elleni védőoltás első adagját. Az oltási kampány azonban a kifulladás jeleit mutatja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Fotók: Így gyülekeznek az emberek a Bazilika előtt, innen indulnak Magyar Péterrel Nagyváradra gyalog
Egy kisebb tömeg várta Magyar Pétert, aki mellett Ruszin-Szendi Romolusz is feltűnt.


Már gyülekeznek az emberek a Bazilika előtti téren. Magyar Péter hétfőn jelentette be, hogy legújabb akciójában Nagyváradig sétál majd közösen a szimpatizánsaival.

„Szerdán elindulok és egymillió lépést teszek meg egy magyar nemzeti lobogóval a békéért és a magyar nemzet egységéért” - fogalmazott a TISZA Párt elnöke.

A menet szerdán 11.30-kor indul a Bazilikától a mintegy 300 km-re lévő Nagyváradra.

11 óra környékén már jó egy kisebb tömeg ácsorgott az indulás helyszínén, az emberek között pedig Ruszin-Szendi Romolusz is feltűnt.

Magyar Péter azután jelentette be ezt az akciót, hogy Orbán Viktor május 9-én a Tihanyi Apátságban a korábban magyarellenes megnyilvánulásaival ismertséget szerző, szélsőjobboldali román elnökjelölt, George Simion szavait idézte egyetértően: „most a nemzetek Európájának, a keresztény Európának van itt az ideje.” Hozzátette, „biztosítjuk Románia népét és jövendő elnökét, hogy mi az összefogás és az együttműködés talaján állunk, ezért semmilyen elszigetelést, politikai retorziót nem fogunk támogatni Romániával és annak vezetőivel szemben.” Simion azonnal megköszönte a szavakat: „Köszönöm a nagyszerű üzenetet, Orbán Viktor! Meg kell nyernünk a harcot! Együtt!” - írta.

Azóta erdélyi magyar értelmiségiek, politikusok és történészek sorra szólaltak meg – közülük többen párhuzamot vontak az őszödi beszéddel, mások szerint Orbán ezzel nyíltan beavatkozott a román választásba, méghozzá egy szélsőséges, Nyugat-ellenes, magyarellenes politikus javára.

A TISZA Párt elnöke hazaárulással vádolta Orbán Viktort, majd bejelentette, hogy szerdán gyalog indul Erdélybe.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Így próbálják megbüntetni azokat, akik elmesélik például A dinasztia történetét” – megszólalt a Direkt36 a tavaszi nagytakarítás-törvényről
Szerintük a kormány ezzel minden korábbinál durvább támadást fog intézni a független szerkesztőségek jelentős része és számos civil szervezet ellen.


Ahogy arról korábban írtunk, kedden, az éj leple alatt Halász János, a Fidesz országgyűlési képviselője benyújtotta a parlamentnek A közélet átláthatóságáról című törvényjavaslatot.

A törvényjavaslat szerint a Szuverenitásvédelmi Hivatal bármilyen olyan szervezetet listára tehet és megbüntethet, amelyik külföldről kapott pénzt. A listára került szervezetek nem gyűjthetnek többé 1 százalékos felajánlásokat. Minden támogatóról és támogatásról teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt nyilatkozatot kell kérniük, amiben az szerepel, hogy a pénz nem külföldről származik. Ha kiderül, hogy a szervezet mégis külföldi pénzt fogadott el, a pénzmosás elleni hatóság a támogatás 25-szörösét szabhatja ki bírságként, amit 15 napon belül be kell fizetni. Az így befolyt összegek, valamint a megszüntetett szervezetek teljes vagyona a Nemzeti Együttműködési Alaphoz kerülnek.

A hírre már reagált a Direkt36 is, akik az egyik legtöbbet támadott szervezet. Azt írják: „Múlt éjjel a Fidesz beterjesztett egy törvényjavaslatot, amely – elfogadása esetén - minden korábbinál durvább támadást fog intézni a független szerkesztőségek jelentős része és számos civil szervezet ellen.”

A kormány célja szerintük kettős.

„Ez a törvényjavaslat egyrészt a bosszúról szól. Így próbálják megbüntetni azokat, akik elmesélik például A dinasztia történetét, feltárják többek között az MNB-alapítványtól eltűnt százmilliárdok ügyét, vagy éppen hírt adnak arról, amikor elnöki kegyelmet kap egy pedofil bűncselekményben érintett elítélt.”

„Közben azonban az igazi célpont nem mi, újságírók vagyunk. A kormány ezzel a lépéssel azt akarja elérni, hogy ti ne értesülhessetek ezekről az ügyekről. Azt akarják, hogy csak a propaganda által sulykolt hazugságokat halljátok. Azt akarják, hogy a magyar választók ne tudjanak szabadon, a saját érdeklődésüknek megfelelően tájékozódni és döntéseket hozni” – teszik hozzá.

A jövőre nézve ettől függetlenül azt ígérték: „De azt már most meg tudjuk ígérni, hogy még elszántabban fogjuk végezni a munkánkat, mint eddig.”

A teljes cikket ITT lehet elolvasni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Momentum-elnök: Ha ez nem viszi át az ingerküszöböt, akkor itt a vége
A Momentum elnöke szerint az új törvényjavaslat padlóra küldené a független sajtót és civileket. Úgy érzi, most dől el, maradt-e még esély a demokráciára Magyarországon.


Ahogy arról korábban írtunk, kedd éjjel Halász János benyújtotta a parlamentnek A közélet átláthatóságáról című törvényjavaslatot. Ennek értelmében bármilyen, külföldről pénzt elfogadó civil szervezetet vagy sajtóterméket súlyos büntetéssel sújthatnak: elvehetik az adó 1%-os felajánlások lehetőségét, és a támogatás 25-szörösének azonnali visszafizetésére kötelezhetik az adott szervezetet.

Tompos Márton, a Momentum elnöke szerint Magyarország előtt most nagy próbatétel áll. A politikus Facebook-oldalán arról írt, hogy szerinte ez nemcsak egy újabb szabályozás, hanem „kivégzik MINDEN független magyar sajtóterméket, kivégezhetnek MINDEN kormányfüggetlen civil szervezetet, ami közügyekkel foglalkozik, és büntethetővé teszik az uniós pénzek felhasználását”.

Azt írta, a törvényjavaslat gyakorlatilag felszámolja a magyar nyilvánosság kormánytól független maradékát, a civil szféra közügyekben is aktív szereplőinek maradékát, valamint az uniós pénzek kormánytól független lehívásának és felhasználásának minden lehetőségét.

Tompos szerint a Fidesz ezzel megkezdte Orbán Viktor március 15-én beígért „tavaszi nagytakarítását”. A Momentum elnöke úgy fogalmazott, hogy a következő hetekben dől el, lehet-e még Magyarország demokrácia.

A Momentum minden pénzét, jogi tudását és politikai lehetőségét felhasználja majd, hogy ezt megakadályozza.

De felteszi a kérdést: mit tesz a magyar társadalom? Szerinte ha ez nem üti át az ingerküszöböt, „akkor itt a vége”.

Felidézte azt is, hogy korábban már szóltak, a gyülekezési törvény csak a kezdet volt. Úgy véli, a Tisza Párt akkor nem állt melléjük. Most megint figyelmeztet:

ha nem lépnek fel együtt, „akkor nem lesznek tiszta választások 2026-ban. Nem lesz, aki tudósít majd a csalásokról, fenyegetésekről, verésekről. Nem lesz, aki segít majd érvényt szerezni a jogaidnak, amikor a helyi erősember meghurcol vagy megzsarol. Nem lesz más, csak a Fidesz”.

Azt írta, most dől el, hogy a magyaroknak tényleg Mohács kell-e, vagy képesek saját kezükbe venni a sorsukat.

A Momentum az elmúlt héten azzal került be a hírekbe, hogy több egykori vezető politikusa is hátrébb lépett vagy erre szólított fel. Miután Orosz Anna visszaadta parlamenti mandátumát, a párt egykori elnöke, Fekete-Győr András azt javasolta, hogy ne induljanak a 2026-os választáson. Korábban Hajnal Miklós, majd Tóth Endre és Gelencsér Ferenc képviselők már be is jelentették, hogy nem indulnak parlamenti mandátumért egyéniképviselő-jelöltként.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Videó: Lázár János füttyögve próbált szóhoz jutni, miután a fideszes lopásokról kérdezték
Arról beszélt az elégedetlen egybegyűlteknek, hogy ha valóban ellopták volna a pénzt, nem tudnák kifizetni a 13. havi nyugdíjakat.


Szentendrén tartott utcafórumot – népszerű nevén Lázárinfót – az építési és közlekedési miniszter. Lázár János a szokásos témákkal – Ukrajna, Tisza Párt, Brüsszel – érkezett, de ezúttal is kapott kritikát a közönség soraiból.

Már az esemény elején többen bekiabálták, hogy „Ellopták az összes pénzt!”, amire maga a miniszter is reagált. Szerinte ha tényleg ellopták volna a pénzt, akkor nem lenne 13. havi nyugdíj, „és nem dupláztuk volna meg az ország vagyonát”.

Mivel a tömeg erre az állításra sem akart csitulni, és a miniszternek is lett volna még mondanivalója, egy pontot Lázár János egy klasszikus testnevelőtanáros füttyszóval próbált rendet tenni.

Erről videófelvétel is készült:

A politikus egyébként megígérte a H5-ös HÉV leromlott vonalának felújítását, és a környéket érintő utak fejlesztését is. Ezen kívül „meglepetést” ígért a nemzetbiztonsági bizottság ülése után, a „luxizással” kapcsolatban pedig elmondta, hogy képtelenség, hogy az országban forgalomban lévő mind a 600 Ferrari fideszesek tulajdonában legyen.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET: