KÉK HÍREK

Záporoznak a szülők történetei a kórházi ágyakra gyűjtő Zsolt posztja alá

Egyre többen osztják meg, hogy mit éltek át, amikor gyermekük kórházban volt, de nekik nem volt hol aludniuk.


Korábban már beszámoltunk Orosvári Zsoltról, aki azt vette a fejébe, hogy segít azoknak az édesanyáknak, akik a kórházakban beteg gyermekük mellett töltik napjaikat, és nincs hol aludniuk.

Zsolt maga is édesapa, a kezdeményezés akkor fogalmazódott meg benne, amikor hároméves kislányát látogatta a székesfehérvári kórházban és látta, hogy az édesanyák a széken görnyedve vagy a földön alszanak beteg gyermekük mellett.

Az édesapa a Facebookon kezdett gyűjtésbe, hogy összecsukható ágyakat tudjon venni a kórházaknak, amin az édesanyák az éjszakákat tölthetik. A poszt alatt rengetegen bíztatták és gratuláltak neki, sokan segítettek, de voltak olyanok is, akik saját történetüket mesélték el.

"Én is széken meg a földön törölközőn aludtam, aztán rákényszerültem a fizetös szobára, egy hetet voltunk bent. Remélem soha nem kell oda kerülnünk. Nagyon köszönöm minden anyuka és apuka nevében nagy dolog!"

- írta az egyik édesanya.

"Örök hálánk! Én ebben az évben háromszor feküdtem bent a kislányommal 1,5 heteket és bizony a földön kellett aludnom"

- fogalmazott egy másik anyuka. De volt olyan is, aki azért nem feküdt le a földre, a matracokra, mert a többi édesanyát összecsipkedte valami.

"Olvasom a felajánlásokat, és büszke vagyok. Még nem halt ki a jó az emberekből! Nagyon jó érzés! Sajnos én nem alhattam a gyerekeimmel a kórházban, régen ez nem volt engedélyezett. Pénzeket kellett dugdosni, hogy esténként bemehessek. Jó lett volna, ha 20.000 forinttal megoldódott volna ez a probléma. Ennél több pénz ment el az esti beszökésekre, és még a gyerekemmel sem lehettem."

- fogalmazott egy anyuka, aki nem is maradhatott gyermekeivel a kórházban.

"Hányszor de hányszor aludtam egy kis vacak széken. Volt, hogy éjjel én voltam bent a gyereknél nappal vagy apa vagy a Nagyi, hogy én haza tudjak jönni aludni egy kicsit. De ha ezt nem tudtuk megoldani, akkor bizony maradt a föld. Terhesen meg még inkább király volt a földön aludni!"

- emlékezett vissza az egyik kommentelő, de volt, aki egy következő problémára hívta fel a figyelmet a hozzászólásával:

"Akkor már csak arról kellene meggyőzni a kórház vezetőségét, hogy használhassák a zuhanyzót az anyukás szobában. Aki volt bent, tudja, hogy nincs mosdási lehetőség"

- írta egy anyuka, mire Orosvári Zsolt is jelezte, ő is tud róla, hogy az anyák a közös mosdókban próbálnak tisztálkodni.

"Tegnap jöttünk haza. Anyás szobáért fizetni kell, ami rendben van, ki is fizettük volna csak épp hat hely van és mind foglalt. A kisfiú hét napig volt intenzíven urosepsissel, ami vesemedence gyulladásból vérmérgezés. Utána két nap anyás szobában, majd hazaengedés után vissza osztályra. Három hete szültem a kisebbet, se zuhanyzási lehetőség, se mosdó, csak kint az osztályon kívül. Ha nem tapasztaljuk, nem hiszem el, hogy ilyen egy megyei kórház."

- írt friss élményeiről egy anyuka.

"Soha nem felejtem el azt az estét, amikor a kislányomat kellett bevinnem a Székesfehérvári Szent György Kórházba... 6 hónapos volt, bent kellett maradnia megfigyelésen. Mi voltunk csak a középső teremben, meg egy kisbaba, akiről lemondtak. Vele senki nem volt. Elaludt a lányom, éjfélkor. Annyira álmos lettem, hogy elaludtam a széken az asztalra dőlve. Amikor 2-3 felé felsírt, fel akartam ugorni, nehogy felébressze a picit, amikor is tudatosult bennem, hogy az egész jobb oldalam elzsibbadt, de olyan szinten, hogy se a lábam, se a kezem nem tudtam mozgatni, de még csak kiegyenesedni sem tudtam. Úgy vonszoltam magam át a megfigyelőn, mint valami Kvazimodo hajlott derékkal, a jobb lábam magam után húzva. Mivel ez egy megfigyelő, ezért ugye körben ablakos. Hát ne mondjam, hogy milyen meglepett arccal néztek rám a nővérek, ahogy ott vergődtem. A gáz az volt, hogy hosszú percekig nem tudtam felemelni a síró babámat sem, amitől én is sírva fakadtam...ennek majdnem 8 éve.

- szólt hozzá egy másik édesanya, akinek szintén át kellet élnie az élményt.

Több kórház is jelezte, hogy náluk is szükség lenne az ágyakra. Megindító, hogy egyre többen állnak Orosvári Zsolt kezdeményezése mellé, egyelőre már 150 ágyra sikerült összegyűjteni a pénzt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Szörnyű baleset: Buliba induló fiatalok nem álltak meg egy stop táblánál, tragédia lett a vége
Az autóban hatan voltak, egyikük életét nem tudták megmenteni, a többiekért még küzdenek az orvosok a kórházban. A másik autó utasai is megsérültek.


Buliba készülő fiatalok szenvedtek súlyos balesetet éjjel Nyírtassnál. A hat fős társaság Szabolcs megyében indult diszkóba, amikor ütköztek. A kocsiban három fiú és három lánytestvér ült. Úgy tudni, hogy a stop táblánál nem álltak meg, és egy másik autó letartolta őket. Kilencen sérültek meg.

A piros Suzukiban hatan utaztak, öt embert a tűzoltók vágtak ki. Egy 26 éves nő a mentők megfeszített próbálkozása ellenére a helyszínen az életét vesztette. A többiek életéért küzdenek a kórházban, több életmentő műtétet is végrehajtottak rajtuk. A másik autóban hárman utaztak, közülük egyet a tűzoltók mentettek ki.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Tragédia Bugyinál: vízbe csúszott az autó, egy férfi és egy kutya nem élte túl a balesetet
A sofőr túlélte a balesetet, de 69 éves utasa a helyszínen meghalt, és egy kutya is elpusztult. A mentést a dabasi tűzoltók és a fővárosi búvárok végezték a sodrásos csatornában.


Meghalt egy vízelvezető csatornába csúszott autó utasa Bugyi nagyközség közelében – tájékoztatta a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs osztálya vasárnap az MTI-t.

A közlemény szerint a délutáni órákban Bugyi közigazgatási területén

egy autó sofőrje a vízelvezető csatorna mellett próbált megfordulni, ám a manőver során abba belecsúszott és a jármű elsüllyedt.

Az autó vezetője még időben ki tudott mászni, azonban 69 éves utasa a helyszínen életét vesztette.

Csámpai Attila, a Pest Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője a balesetről elmondta: a dabasi hivatásos tűzoltók és a katasztrófavédelem fővárosi búvárszolgálatának munkatársai Bugyi és Áporka község között drótkötél segítségével húzták partra a 6-8 méter széles és mintegy 2-2,5 méter mély, erős sodrású Ürbőpusztai csatornába csúszott gépkocsit, amelyben az elhunyt férfi mellett egy kutya élettelen testét is megtalálták.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
Fotókon a budapesti tűz: 500 négyzetméteren égnek talpfák Angyalföldön
A tűzoltók hét vízsugárral körülhatárolták az égő területet, ezzel megakadályozták a lángok továbbterjedését.
F. O. Fotó: SZMO - szmo.hu
2025. augusztus 24.



Vasárnap délután hatalmas fekete füstöt láthatnak az arra járók és a környéken élők Budapest XIII. kerületében. A Katasztrófavédelem tájékoztatása szerint

mintegy 500 négyzetméteren égnek vasúti talpfák a Balzsam utca-Kámfor utca magasságában, Angyalföld vasútállomás közelében.

A tűzoltók hét vízsugárral körülhatárolták az égő területet, ezzel megakadályozták a lángok továbbterjedését. A tűz keletkezési körülményeit tűzvizsgálati eljárás keretében vizsgálja a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Nem vette észre a torlódást, kamionnak rohant és meghalt az M3-ason egy férfi
A 44 éves sofőr autója a vontatmány alá szorult, a kiérkező mentők hiába próbálták újraéleszteni. A balesetnél egy szabadnapos tűzoltó és több civil is segített.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 24.



Vasárnap délelőtt tragikus baleset történt az M3-as autópályán, Kerekharasztnál. Egy 44 éves férfi személyautóval ütközött egy élő állatokat szállító kamionnal. A jármű a kamion vontatmányának csapódott, majd alászorult.

A Tények riportja szerint

a sávelterelés miatt lelassult a kocsisor, amit a sofőr nem vett észre.

A helyszínen tartózkodott egy szabadnapos tűzoltó, aki civilekkel együtt emelte ki a férfit az autóból, és azonnal megkezdték az újraélesztést. A kiérkező mentők átvették az életmentést, de sérülései olyan súlyosak voltak, hogy a férfi életét már nem tudták megmenteni.

A kamion sofőrje sértetlenül szállt ki a járművéből. A baleset miatt sávelterelést vezettek be az M3-ason, ami lassította a forgalmat, a szembe sávban pedig torlódás alakult ki a nézelődő autósok miatt.

A Tények riportját a balesetről itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET: