HÍREK
A Rovatból

Von der Leyen bekeményít: aktiválná a vészhelyzeti záradékot, így növelheti Európa a védelmi kiadásait

Az Európai Bizottság elnöke új tervet jelentett be az uniós országok védelmének megerősítésére. Az elképzelés szerint a tagállamok könnyebben emelhetik védelmi költségeiket, méghozzá jelentős mértékben.


Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke bejelentette, hogy aktiválnák a vészhelyzeti záradékot, amely lehetővé tenné a tagállamok számára a védelmi kiadások jelentős növelését.

A cél, hogy Európa komolyabb szerepet vállaljon saját biztonságának garantálásában, miközben magánbefektetésekkel és közös projektek indításával is ösztönöznék a katonai fejlesztéseket.

Von der Leyen a Müncheni Biztonsági Konferencián pénteken így fogalmazott: „Azt fogom javasolni, hogy aktiváljuk a vészhelyzeti záradékot a védelmi beruházásokra vonatkozóan. Ez lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy jelentősen növeljék védelmi kiadásaikat.”

Az ötlet különösen népszerű a magas államadóssággal küzdő országok, például Olaszország és Görögország körében. Számukra eddig a szigorú költségvetési szabályok megnehezítették a védelmi beruházások növelését. Von der Leyen korábban már egy zárt ajtós találkozón is előhozta ezt a javaslatot az uniós vezetőknek, most pedig nyilvánosan is támogatta a lazítást.

Az Európai Bizottság egy nagyobb intézkedéscsomagot is tervez, amely a tagállamok védelmi kiadásainak szintjéhez igazodna. Von der Leyen ezt így fogalmazta meg:

„Most van itt az ideje, hogy hegyeket mozgassunk meg az Európai Unióban.” A cél, hogy az EU a globális biztonságpolitikában is erősebb szerepet töltsön be.

Ennek érdekében több magánbefektetést irányítanának a védelmi szektorba, és közös projekteket indítanának, például fejlett légvédelmi rendszerek fejlesztésére.

Von der Leyen világossá tette: „Ne legyen semmi kétség, azt gondolom, hogy az európai biztonság kérdésében Európának többet kell tennie, és többet kell nyújtania.” Hangsúlyozta, hogy „most szükség van az európai védelmi kiadások megugrására.”

A konferencián Emmanuel Macron francia elnök is támogatásáról biztosította a kezdeményezést, és sürgette az államadósságra vonatkozó szigorú szabályok enyhítését. A terv szerint a katonai kiadások nem számítanának bele az államháztartási hiány szigorú kereteibe, így az országok anélkül növelhetnék védelmi költségvetésüket, hogy más területeken meg kellene húzniuk a nadrágszíjat.

Forrás: Portfolio, Politico


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Fotók: Sokáig kitartottak a Margit hídnál a Pride betiltása ellen tiltakozók
A Kossuth térről vonultak a hídhoz a tüntetők, ahol rendőrsorfal fogadta őket. Senkit sem engednek át a hídon, viszont egyre nagyobb a tömeg.


Este fél kilenckor is kitartottak még a tüntetők a Margit hidnál. Eredetileg a Momentum Mozgalom hirdetett meg egy megmozdulást a Kossuth térre, pár órával azután, hogy a Parlament elfogadta a Pride betiltását célzó javaslatot. Itt a Momentum politikusai mellett Hadházy Ákos is felszólalt.

A tiltakozók hat óra körül elindultak a Margit híd felé, a Jászai Mari térnél azonban rendőrsorfal fogadta őket. Bedő Dávid korábban azt mondta, hogy csak egy órára zárják le a hidat,

a tüntetők még este fél 9 után is kitartottak.

Fotóink a helyszínről:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Itt követheted élőben a Pride betiltása elleni tüntetést, lökdösődés is volt a Margit hídnál
Még minidig kitartanak a tiltakozók, akik a Kossuth térről vonultak át a hídhoz. Kövesd élőben az eseményeket a Tiktokon.


Még este 9 órakor is kitartottak a Margit hídnál a tüntetők, akik a Pride betiltását célzó javaslat elfogadása ellen tiltakoznak.

Eredetileg a Kossuth térre hirdetett meg egy demonstrációt a Momentumm Mozgalom délután 5 órára. A résztvevők innen vonultak át a Margit hídhoz, ahol egy rendőrsorfal fogadta őket.

A tiltakozók ezután farkasszemet néztek a rendőrökkel, és egy ponton lökdösődés is kialakult.

Kollégáink a helyszínen vannak, és élőben közvetítik az eseményeket a Tiktokon, amit ITT tudsz követni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Lökdösődni kezdett a tömeg a rendőrökkel a Margit-hídon
A rendőrök folyamatosan szólítják fel a tüntetőket, hogy fejezzék be a jogsértést, ők azonban azt skandálják, hogy hazaárulók. A rendőrök kezében már ott a könnygáz is, de eddig nem használták.


„Nem vagyunk poloskák, emberek vagyunk” - mondták a tüntetők a rendőrsorfal előtt, amely teljes szélességében lezárta a Margit hidat. Mögöttük biztos ami biztos, autókkal és kibuszokkal is keresztbe álltak. A rendőrök senkit sem engednek át, miközben a tömeg időnként megpróbál benyomulni. A hangulat ennek ellenére viszonylag békés.

A rendőrség folyamatosan szólítja fel a tömeget, hogy fejezzék be a „jogsértő magatartásukat” és távolodjanak el a rendőrsorfaltól, de a tüntetők hangos skandálással válaszolnak:

„soha többé fasizmust”, „nem félünk”, „gyülekezés alapjog”, „hazaárulók”, „demokráciát”, „mocskos Fidesz” és „itthon vagyunk.”

A Kossuth nótát és A tavaszi szél vizet áraszt című dalt is többször elénekelték. Közben időnként Szabó Bálint képviselőjelölt is trombitál, aki már Orbán Viktor március 15-i beszéde alatt is megpróbálkozott hasonlóval.

A tömegben többször lökdösődés kezdődött a rendőrök és a tüntetők első sorai között. A rendőrök kezében már ott a könnygáz is, de eddig még nem vetették be.

Hatalmas üdvrialgás fogadta, amikor valaki arról beszélt, hogy egyre több tüntető jön a Nyugati felől a járdákon. „Orbán, takarodj!” - skandálta a tömeg. Közben a rendőrség is újabb erősítést kapott.

A tüntetést a Mérce közvetíti élőben a Facebook-oldalán:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Elkezdték igazoltatni a rendőrök a Pride betiltása ellen tiltakozókat, újraindult a forgalom a Margit hídon
Este tíz óra után láthatóan kifulladt a tiltakozás. Előtte azonban a tiltakozók órákra megbénították a forgalmat a hídon. Hadházy Ákos szerint túlteljesítették a mai tervet.


Este tíz óra körül igazoltatni kezdte a rendőrség a Pride betiltása elleni tüntetés résztvevőit a Margit hídnál, majd a forgalom is újraindult.

Korábban azonban voltak feszültebb pillanatok is. A tiltakozók a Kossuth térre szervezett demonstrációról jöttek át a Margit hídhoz, ahol

a rendőrök a híd teljes szélességében felsorakoztak. A tüntetők többek között azt kiabálták, hogy „Nem vagyunk poloskák, emberek vagyunk”.

A rendőrök többször is felszólították őket, hogy fejezzék be a „jogsértő magatartásukat” és távolodjanak el a rendőrsorfaltól, de a tüntetők hangos skandálással válaszoltak: „soha többé fasizmust”, „nem félünk”, „gyülekezés alapjog”, „hazaárulók”, „demokráciát”, „mocskos Fidesz” és „itthon vagyunk.”

A tömegben többször lökdösődés is kezdődött a rendőrök és a tüntetők első sorai között. A rendőrök kezében már ott a könnygáz is, de nem vetették be.

Később a hangulat már nyugodtabb lett, és közben a résztvevők is elkezdtek elszivárogni. Este tíz óra után már jóval kevesebben voltak, és a rendőrök igazoltatni kezdték azokat, akik az úttesten álltak.

Negyed 11 körül pedig már a Margit hidat is újra megnyitották a forgalom előtt.

A tüntetésen résztvevő Hadházy Ákos az este folyamán azt írta a Facebook-oldlaán, hogy a mai terv teljesítve, sőt, túlteljesítve.

„Egy órára akartuk megmutatni, hogy mit kell tenni, amikor a hatalom átlép egy határt, most már három órája vagyunk itt, a Margit hídon.

Eredmény természetesen akkor lesz, ha folytatni tudjuk, csak sokkal többen. Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!”

Képeink a tüntetésről:


Link másolása
KÖVESS MINKET: