Vitézy Dávid megint durván beszólt Lázár Jánosnak: „Jó lenne, ha olyanok döntenének és beszélnének a legfontosabb stratégiai kérdésekről, akik ezt értik”
Hat, hosszasan kifejtett pontban vitatja és cáfolja Vitézy Dávid azokat a kijelentéseket, melyeket Lázár János tett hétfőn, amikor a Rákosrendező vasútállomás és környékének terveit mutatta be.
Mint ismeretes, a kormány arab befektetőkkel képzeli el a térség revitalizációját, egyenesen „mini-Dubajnak” elnevezve a projektet. Kiakadt a tervekre Karácsony Gergely főpolgármester is, más kérdés, hogy egy fél mondattal Vitézy őt is helyretette a posztjában.
A közlekedési szakember mindenekelőtt azt vitatja, hogy egy ilyen fejlesztést elégséges-e befektetőkre, bízni, ahogy írja:
Hiányolja továbbá a tervek részeként a közlekedésfejlesztési koncepciót. Riasztó ellenpéldaként hozza fel a MOL-torony és a köré épült városnegyed példáját, amikor ugyancsak közösségi közlekedési beágyazottság nélkül sikerült felépíteni egy egész városnegyedet.
Azt meg egyenesen nem érti, miért mondta a hódmezővásárhelyi Lázár, hogy a Ferihegyre tartó vonatok megállnak itt is, hiszen:
Mivel a Nyugatiból induló és a repülőtér mellett elhaladó ceglédi vonal nem érinti Rákosrendezőt, itt valami nem stimmel. Mivel nem valószínű, hogy Vácra helyezik a repteret vagy az, hogy a repülőtéri vasút fog egy értelmetlen és hosszú északi kitérőt tenni, mielőtt a Nyugatiból elindulna a reptér fele keletre, az egész jobb esetben is elég blöff szagú.”
Azt is sérelmezi Lázár nyilatkozatában, hogy a Nyugatit a Délivel összekötő vasúti alagút tervét a kormány véglegesen törölte, mert helyette a fővárost elkerülő V0 vasúti körgyűrűre terelnék a vonatokat. Ez viszont Vitézy szerint azért érthetetlen, mert
A teljes bejegyzést itt tudja elolvasni: