HÍREK
A Rovatból

Vitézy Dávid: Aki vonattal utazik, annyit is ér, Lázár úr? Mi lesz a következő? Leszerelteti az összes állomási órát?

A közlekedési szakember szerint az utasoknak joguk van a tájékozódáshoz, joguk van tudni, mennyit késnek a vonatok. Példákat is említ arra, hogy kiknek és hogyan nyújtott még segítséget a Vonatinfó.


Ahogy arról korábban írtunk, sajátos érveléssel magyarázta Lázár János, hogy miért szüntette meg a MÁV a Vonatinfót, és miért tartja politikai machinációnak az összes többi, a vonatok élő követését lehetővé tevő oldalt. A miniszter szerint aki a vonatkésések miatt elkésik, úgyis tudja, mennyit késett (és a kártérítést is megkapja), másnak pedig az információ felesleges.

Súlyosan nem ért egyet ezzel Vitézy Dávid. A közlekedési szakértő Facebook-válaszposztjában azt írja:

„Lázár úr, nem mindegy. Az utasoknak joguk van a tájékozódáshoz, joguk van tudni, mennyit késnek a vonatok. Mi lesz a következő? Leszerelteti az összes állomási órát?”

„Ott tartunk, hogy a közlekedési miniszter most már büszkén vállalja, hogy ő állíttatta le a vasúti tájékoztatási rendszereket, majd fenyegette meg az önkéntes oldalak fejlesztőit is. Mindezt azért, hogy a magyar vasút válságát elrejtse a nyilvánosság elől” – teszi hozzá. Szerinte a Vonatinfón „például, indulás előtt rá lehetett nézni egy adott vasútvonal helyzetére, hogy mennyiben lehet előre számítani rá, hogy pontos lesz a vonatom. Sokszor a sima menetrendi információk még 1-2 perccel a hivatalos indulás előtt is azt mutatják, hogy a vonat pontosan indul majd, miközben a térképre nézve minden utas láthatta, hogy erre esély sincs.”

További példát is említ arra, hogy kiknek és hogyan nyújtott még segítséget a Vonatinfó. „Gyakran előfordul, hogy az utas azt hiszi, rég lekéste a korábbi vonatot, de valójában az annyit késik, hogy még simán eléri. Ezt a kereső nem mutatja, ebben is a térkép segített. Ahogy rengeteg dolgozó, a csatlakozó buszok vezetői, társszolgáltatók (például a BKK) diszpécserei, fedélzeti jegyvizsgálók vagy diákmunkások is a Vonatinfó térkép segítségével adtak az utasoknak tájékoztatást vagy tudták, merre jár a csatlakozó vonat.”

Posztja végén egy korábbi elhíresült Lázár-mondatot idézve Vitézy Dávid felteszi a kérdést:

„Aki vonattal utazik, annyit is ér, Lázár úr?”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Újra a Földön: kilépett az űrkapszulából Kapu Tibor
A magyar űrhajós negyedikként lépett ki az őket váró hajó fedélzetére, magyar idő szerint délután fél 1 előtt két perccel. A landolással minden rendben volt, de több vizsgálat vár még a hazatérőkre.


Ahogy arról korábban írtunk, magyar idő szerint 11:31-kor a Csendes-óceánban landolt a Dragon űrkapszulája, ami az Axiom-4 legénységét hozta vissza a Földre. Köztük volt Kapu Tibor, a második magyar űrhajós is. A kapszulát ezután fél órával egy hajóra emelték ki a vízből.

Ezután néhány perc előkészület következett, mielőtt a Shubhanshu Shukla, Peggy Whitson, Sławosz Uznański-Wiśniewski, Kapu Tibor újra kiléphetett a földi körülmények között.

Végül 12:19 perckor kezdtek kiszállni a Dragon fedélzetéről. Kapu Tibor negyediknek lépett ki az űrkapszulából, 12 óra 28 perckor.

A hazatérőket helikopterrel szállítják majd a szárazföldre. Ezután még több héten keresztül különböző vizsgálatok várnak rájuk. Kapu Tibor várhatóan még két hetet tölt majd az Egyesült Államokban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
Kiemelték Kapu Tibor űrkapszuláját a Csendes-óceánból
A 7 tonnás Dragon körülbelül fél órát lebegett az óceánban, mielőtt egy hajóra emelték át.


Magyar idő szerint 11 óra 31 perckor landolt a kaliforniai San Diego partjainál az Axiom-4 küldetés Dragon űrkapszulája, benne Kapu Tiborral, a második magyar űrhajóssal.

A közel 7 tonnás űrkapszulát daruval emelték ki a vízből, miután közel fél órán át lebegett a vízben.

Végül magyar idő szerint déli 12 órakor kiemelték a Dragon kapszulát egy hajóra.

Az űrhajósok csak itt léphetnek ki belőle először.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Kapu Tiborék újra a Földön: fotókon a pillanat, amikor kiszálltak az űrkapszulából
Csodálatos pillanatoknak lehettünk szemtanúi: Kapu Tibor, Peggy Whitson, Shubhanshu Shukla és Sławosz Uznański-Wiśniewski óriási mosollyal, integetve lépett a mentőhajó fedélzetére.


Elhagyta az Axiom-4 küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós a SpaceX Dragon űrkapszulát, amely magyar idő szerint kedden 11 óra 31 perckor szállt le Kalifornia partjainál.

A vízbe érkezést, a splashdownt követően a helyszínre érkezett a SpaceX két gyorsnaszádja és a Shannon mentőhajó, amelynek fedélzetére emelték az űrkapszulát.

Ezt követően kinyitották az űrkapszula oldalsó ajtaját, amelyen keresztül a mentőhajó legénysége és az orvosi egység segítségével kiszállt a négy űrhajós.

Elsőként a parancsnok Peggy Whitson, majd Shubhanshu Shukla és Sławosz Uznański-Wiśniewski szállt ki az űrkapszulából.

Kapu Tibor csaknem egy órával a leszállást követően, az űrhajósok közül utolsóként, mosolyogva és integetve lépett a mentőhajó fedélzetére.

Fotókon is mutatjuk a pillanatot:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Tizenkét ember magyar állampolgárságát vonta vissza Sulyok Tamás
Sulyok Tamás kedden döntött: négy új bírót nevezett ki, miközben többeket megfosztott magyar állampolgárságuktól. A visszavonás oka: valótlan adatokkal trükköztek.


Sulyok Tamás köztársasági elnök négy bírót nevezett ki, és tizenkét ember magyar állampolgárságát visszavonta – szúrta ki a 24.hu.

A döntések a Magyar Közlöny legfrissebb számában jelentek meg. Az államfő Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, illetve Senyei György, az Országos Bírósági Hivatal elnökének javaslatai alapján hozta meg a határozatokat.

A Közlönyben közzétett dokumentumok szerint az érintettek nevét, születési helyét és idejét is feltüntették, valamint azt a törvényi szakaszt, amely alapján a magyar állampolgárság visszavonható.

A jogszabály szerint erre akkor van lehetőség, ha valaki „valótlan adatok közlésével, illetve adatok vagy tények elhallgatásával a hatóságot félrevezetve” jutott magyar állampolgársághoz.

A mostani ügyek többségében olyan emberekről van szó, akik Romániában, a korábbi Szovjetunió területén vagy Jugoszláviában születtek. Rajtuk kívül egy argentin és egy izraeli születésű személy is szerepel az érintettek között. Bár Sulyok Tamás már június 26-án aláírta a határozatokat, azok csak a Magyar Közlönyben való megjelenés után léptek hatályba.

Ebben az évben nem ez az első alkalom, hogy az államfő állampolgárságot von vissza: korábban már áprilisban is jelentek meg ilyen tartalmú határozatok.


Link másolása
KÖVESS MINKET: