Vitézy Dávid: A Főváros elővásárlási jogát felülírja az Egyesült Arab Emírségek uralkodójának akarata
A fővárosi képviselő szerint legalábbis erre utal a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő által kiadott közlemény. Ők pedig valóban azt írták, hogy annak van elővásárlási joga, akit az emírségek vevőnek kijelölnek.
Rákosrendező területe kizárólag olyan jogalany számára értékesíthető, amelyet az Egyesült Arab Emírségek vevőként kijelölt - írta szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.
Karácsony Gergely kedden jelentette be:
a nyilvánosságra hozott szerződés, amit a kormány az arab befektetővel kötött, arról tanúskodik, hogy a Fővárosi Önkormányzat egyik cégének elővásárlási joga van a területre.
A főpolgármester közlése szerint pedig ezzel a joggal a főváros élni is fog.
Ezután szólalt meg az ügyben a nemzeti vagyonkezelő. Álláspontjuk szerint a Ptk. és a vonatkozó joggyakorlat alapján az elővásárlásra jogosult e jogát akként gyakorolhatja, hogy a Magyar Állam mint eladó és az Eagle Hills Hungary Zrt. mint vevő között 2025. január 16. napján létrejött adásvételi szerződés valamennyi feltételét teljesíti, beleértve az ügylet tárgyára, a vételárra és annak fizetési feltételeire, a szerződéses biztosítékokra és valamennyi egyéb körülményre vonatkozó feltételt.
„Tárgyi adásvétel esetében ilyen speciális feltétel többek között, hogy Magyarország Kormánya és az Egyesült Arab Emírségek Kormánya közötti gazdasági együttműködésről szóló megállapodás kihirdetéséről szóló 2024. évi XXI. törvény szerint
az ingatlan kizárólag olyan jogalany számára értékesíthető, amelyet az Egyesült Arab Emírségek – a Kormány határozatában kiadott előzetes írásbeli hozzájárulásával - vevőként kijelölt”
- írták a közleményben.
Később ennek kapcsán Vitézy Dávid arról írt a Facebook-oldalán:
„Lecke a szuverenitásról: a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő álláspontja szerint a Főváros elővásárlási jogát felülírja az Egyesült Arab Emírségek uralkodójának akarata. Mivel az uralkodó a Fővárost nem jelölte ki vevőnek, ezért szerintük Budapest nem élhet az elővásárlási jogával - mondja a kormány által a nemzeti vagyon kezelésével felruházott szerv.”
A főváros képviselő szerint jó eséllyel a bíróság fog erről dönteni.
„Lecke a szuverenitásról: a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő álláspontja szerint a Főváros elővásárlási jogát felülírja az Egyesült Arab Emírségek uralkodójának akarata. Mivel az uralkodó a Fővárost nem jelölte ki vevőnek, ezért szerintük Budapest nem élhet az elővásárlási jogával - mondja a kormány által a nemzeti vagyon kezelésével felruházott szerv.”
Vitézy szerint jó eséllyel a bíróság fog erről dönteni végül ez alapján.
Rákosrendező területe kizárólag olyan jogalany számára értékesíthető, amelyet az Egyesült Arab Emírségek vevőként kijelölt - írta szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.
Karácsony Gergely kedden jelentette be:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Hadházy Ákos: Miután hetekig hazudoztak, hogy minden rendben van, be is omlott a Paks 2 gödör fala
A politikus egy hete számolt be arról, hogy tömegesen bocsátotta el a dolgozókat az orosz fővállalkozó cég. A munkások arról panaszkodtak, hogy gyakran nem kapták meg időben a bérüket.
Hadházy Ákos egy hete írt arról, hogy „néhány napja tömeges elbocsátásba kezdett Paks2 egyik orosz fővállalkozó cége az Orgenergosztroj Intézet RT, a negatív gazdasági hatások miatt kialakult helyzetre” hivatkozva. A független képviselő beszámolójában azt írta: „az engem informáló munkások szerint már nemcsak a német mélyépítő cég, hanem az oroszok is levonulnak és sok száz embert (nem csak magyarokat, hanem orosz, kazah és török munkavállalókat) is kirúgnak”. Azt is kiderítette, hogy az Orgenergosztroj Intézet RT. tavaly 1 milliárd hiányt produkált. A munkások pedig azt állították, hogy rendszeresen késve kapták meg a fizetésüket, és a munkakörülményeik sem voltak megfelelőek.
Most pedig újabb hírt kapott a független képviselő, azt írta:
„Miután hetekig hazudoztak, hogy minden rendben van, be is omlott a Paks 2 gödör fala”.
A posztjában megosztott képen még a beomlás előtti állapot látható. A politikus az Atomenergia Hivatal határozatát is posztolta, majd hozzátette: „Nyilván pont ennyire igaz, hogy eleve úgy tervezték, hogy leáll az építkezés és a német és az orosz cég is elbocsátja a munkásait”.
Hadházy Ákos egy hete írt arról, hogy „néhány napja tömeges elbocsátásba kezdett Paks2 egyik orosz fővállalkozó cége az Orgenergosztroj Intézet RT, a negatív gazdasági hatások miatt kialakult helyzetre” hivatkozva. A független képviselő beszámolójában azt írta: „az engem informáló munkások szerint már nemcsak a német mélyépítő cég, hanem az oroszok is levonulnak és sok száz embert (nem csak magyarokat, hanem orosz, kazah és török munkavállalókat) is kirúgnak”. Azt is kiderítette, hogy az Orgenergosztroj Intézet RT. tavaly 1 milliárd hiányt produkált. A munkások pedig azt állították, hogy rendszeresen késve kapták meg a fizetésüket, és a munkakörülményeik sem voltak megfelelőek.
A TISZA Párt vezetője a közösségi oldalán számolt be arról, hogy újabb területen sikerült eredményeket elérniük. Úgy véli, hogy ezzel a budapestiek akaratát tudták érvényesíteni.
Magyar Péter a közösségi oldalán jelentette be, hogy sikerült újabb sikert elérnie a TISZA Pártnak. Ezúttal a budapesti közgyűlésen érték el, amit már korábban is javasoltak.
A pártvezető azt írta:
„Újabb siker! A TISZA fővárosi frakciója a korrupt Maxi-Dubaj projekt tegnapi megakadályozása után, hosszas vitát követően
végre elérte, hogy nyílt és objektív pályázatok kerüljenek kiírásra a nagy budapesti cégek vezetői pozícióira.
A korábbi hatalmi elit képviselői minden trükköt bevetettek a valódi változás ellen, és az eddigi mutyik fenntartásáért, de végül győzött a budapestiek akarata. Ugyan a fideszes képviselők még az üléstermet is elhagyták, de nem tudták megakadályozni a változást. Szentkirályi Alexandrának maradt a Tik-Tok videók gyártása és a kaszinó.
Magyar Péter a közösségi oldalán jelentette be, hogy sikerült újabb sikert elérnie a TISZA Pártnak. Ezúttal a budapesti közgyűlésen érték el, amit már korábban is javasoltak.
A pártvezető azt írta:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Újra futballcipőt húzott a magyar külügyminiszter. Novemberben mutatkozott be a Honvéd old boys futballcsapatában Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, ráadásul rögtön bevette az ellenfél kapuját. A korábban Dunakeszin futsalozó 46 esztendős politikus a Blikknek adott exkluzív interjújában elmondta: nyolc év után kezdett el újra focizni, mert már annyiszor mondták neki a barátok és a kollégák, hogy néha-néha szálljak be, hogy végül beadta a derekát.
„A munkám mellett nagyon nehéz megtalálni azokat a szabad péntek vagy hétfő délutánokat, estéket, amikor a mérkőzések vannak és nyilván nem helyes, ha az ember így önmaga válogatja ki az időpontokat, mikor megy el meccsre. De nem tudtam ellenállni a Honvéd nevének
és Bárányos Zsolték hívásának. De azt is meg kellett várni, hogy old boy vagy mi a fene legyek, mert ugye 44 év fölött lehet ebben a kategóriában játszani. Fájdalom, most már nagyon könnyen beférek ide” – mondta.
A beszélgetésből az is kiderült, hogy Szijjártónak már két alkalommal is felmutatták a piros lapot. „Mindkettőt kezezésért kaptam a gólvonalon, nem törtem el senkinek a lábát, nem szóltam be a játékvezetőnek. Mindkétszer a gólvonalon kezeztem, véletlenül, ezért igazságtalanságként is éltem meg a dolgot” – fogalmazott a sportbarát politikus, aki minden nap fut és kondizik, és saját bevallása szerint 18-20 kilométereket simán szokott futni.
A külügyminiszter gyermekei is egyre jobban belerázódnak a futball világába, Szijjártó jó barátja, Dzsudzsák Balázs ad nekik gyakran jó tanácsokat.
„Egy-egy tanács tőle sokkal hitelesebb tud lenni, mint bárki mástól. Úgyhogy trükkök és tanácsok terén is meghagyom őt a fiúknak – mondta a politikus a Blikknek. – Egyébként játszanak mind a ketten, az egyikük most lett 11 éves, a másikuk hamarosan 14. Kiváló edzőik vannak a Honvédban, jó kezekben tudhatjuk őket. Nem egyszerű a családi élet megszervezése, a versenynaptáruk kezd az enyémmel vetekedni, úgyhogy a feleségemnek otthon különböző bűvésztrükköket kell bevetnie, hogy néha együtt legyen a család mind a négy tagja”.
Szijjártó elmondta: néha, egy-egy hosszabb repülőút során, miután minden szakmai kérdést, meg munkaügyet áttárgyaltak, a labdarúgásról is szoktak beszélgetni Orbán Viktor miniszterelnökkel.