Ruszin-Szendi Romolusz szerint nem volt teljesen önkéntes a részvétel a kormánytisztviselőknek szervezett katonai kiképző programban
Megkérdőjelezhető, hogy mennyire önkéntesen vesznek részt a közigazgatásban dolgozók a számukra szervezett katonai gyorstalpalón, a tavalyi év elején meghirdetett adaptív védelmi programban – mondta a 24.hu-nak Ruszin-Szendi Romulusz volt vezérkari főnök.
- fogalmazott Ruszin-Szendi.
A Tisza Párt szakértője szerint a felkészült tiszteket kirúgták a Honvédségtől, és most a tartalékos rendszerben próbálnak létszámot mutatni. Úgy fogalmazott:
Úgy véli, a honvédségnél olyanok irányítanak, akik nem látják, hogyan működik a rendszer.
- fogalmazott a volt vezérkari főnök, aki szerint Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszternek minimum fel kellene ajánlania a lemondását.
Ruszin-Szendi azt is megjegyezte, hogy egy kéthetes képzés alatt nem lehet eljutni a kézigránátdobásig. Elmondta, ő is csak a kiképzés negyedik hetén fogott először kézigránátot a kezébe, mert előtte nemcsak a technikát, hanem a katonai rendet is meg kellett tanulni.
Mint azt mi is megírtuk: múlt pénteken egy kormánytisztviselő kezében robbant fel egy éles kézigránát az újdörögdi katonai gyakorlótéren. Azóta az is kiderült, hogy a 29 éves nő a Miniszterelnökségen dolgozott. Súlyosan megsérült, egyik kezét csuklóból, a másikat alkarból veszítette el. A balesetben megsérült a kiképzést vezető katona is.
A baleset után Somogyi Zoltán törzsigazgató arról beszélt, hogy a kiképzésen résztvevők önként jelentkeztek.
Orbán Viktor miniszterelnök a Parlamentben azt mondta, hogy jelenleg is zajlik a vizsgálat, és az elmúlt tíz évben nem történt hasonló baleset. Azt pedig ocsmány hazugságnak minősítette, hogy bárkit kényszerítenének a kiképzésen való részvételre.