Daniel Freund, az Európai Parlament német képviselője keményen kritizálta Orbán Viktor kormányát budapesti beszédében, írja a Telex. Freund szerint az elmúlt 15 évben Orbán Viktor egyre inkább autoriter vezetővé vált, miközben a szabadságot és az alapvető európai értékeket támadja.
A politikus arról beszélt, hogy
a magyaroktól 14 milliárd eurót vettek el, amit eredetileg közlekedésfejlesztésre és iskolák felújítására kellett volna fordítani.
Ehelyett – Freund szerint – Orbán Viktor, barátai és családja váltak milliárdossá. Freund elmondta, hogy az Európai Parlamentben szembesítette Orbánt a helyzettel, és kijelentette: „A magyarok kérik vissza pénzüket”.
Freund szerint
az Európai Unió nem tűri tovább a korrupciót, ezért 19 milliárd eurót fagyasztottak be, hogy „a legkorruptabb vezetői ne kaphassanak EU-s pénzeket”.
A képviselő úgy véli, hogy bár Orbánék hatalmasnak tűnnek, nem mindenhatóak.
A politikus arra is kitért, hogy itt, Európa közepén az embereknek van tapasztalatuk a kormányok megdöntésében, és tudják, hogyan kell szembeszállni az orosz befolyással. Szerinte a szabadság az EU alapvető értéke, és ez az, ami erőssé teszi a közösséget. Hangsúlyozta, hogy most nagyobb veszély fenyegeti ezt a szabadságot, mint az elmúlt 45 év során bármikor.
Beszédét így zárta: „A pénz a korrupt Orbán-rezsim Achilles-ína. Fejezzék be a lopást!”
Daniel Freund, az Európai Parlament német képviselője keményen kritizálta Orbán Viktor kormányát budapesti beszédében, írja a Telex. Freund szerint az elmúlt 15 évben Orbán Viktor egyre inkább autoriter vezetővé vált, miközben a szabadságot és az alapvető európai értékeket támadja.
A politikus arról beszélt, hogy
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Lépett a Lidl: fizetőssé vált, ami eddig ingyen volt – begyűrűzhet a változás Magyarországra is?
A zöldséges zacskókért mostantól Németországban fizetni kell, amit alig láthatóan tüntetnek fel. Hamarosan más országokban is bevezethetik az új szabályt.
A németországi Lidl üzleteiben már nem ingyenesek a zöldségekhez és gyümölcsökhöz használt eldobható műanyag zacskók. Ezeket eddig ingyen lehetett elvinni, mostantól azonban külön díjat számolnak fel értük – írja a Világgazdaság.
A vásárlók ezeket az úgynevezett „szatyrokat” használják például paradicsom vagy alma csomagolására. A T-Online szerint
a zacskók ára a blokkban jelenik meg, a boltokban pedig alig észrevehető, hogy ezekért már fizetni kell.
Egy zacskó körülbelül 4 forintba kerül.
A portál arról is beszámolt, hogy nemcsak a Lidl vezette be ezt a változást. A Kaufland üzleteiben is fizetni kell már ezekért a zacskókért. A két üzletlánc a Schwarz csoporthoz tartozik, ezért a változás nem volt meglepő.
A cikk szerint az Aldi vásárlóinak is külön kell fizetniük a zöldséges zacskókért, de az Edeka, a Rewe, a Netto és a Penny üzleteiben egyelőre még nem vezették be ezt a díjat.
Korábban a Tesco is bejelentette, hogy megszünteti az ingyenes eldobható zacskók használatát a zöldség-gyümölcs osztályon. Ehelyett többször használható, biológiailag lebomló zacskókat és úgynevezett újrazsákokat vezettek be.
A németországi Lidl üzleteiben már nem ingyenesek a zöldségekhez és gyümölcsökhöz használt eldobható műanyag zacskók. Ezeket eddig ingyen lehetett elvinni, mostantól azonban külön díjat számolnak fel értük – írja a Világgazdaság.
A vásárlók ezeket az úgynevezett „szatyrokat” használják például paradicsom vagy alma csomagolására. A T-Online szerint
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Hepatitis A-járvány terjed Magyarországon, jelentősen megnőtt a fertőzöttek száma – közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK). Az adatok szerint januárban és februárban az előző év azonos időszakához képest hétszeresére nőtt a jelentett esetek száma.
A járvány Budapestet, Pest és Fejér vármegyét érinti leginkább, a fertőzés terjedésére a következő időszakban is számítani lehet.
A hepatitis A-vírus okozta megbetegedés a fejlett országokban ritka, míg a fejlődő országokban jellemzően gyermekbetegségként fordul elő. A vírus általában fertőzött széklettel szennyezett vízzel, jéggel vagy ételek fogyasztásával terjed, de ritkább esetekben szexuális úton is átadható.
A fertőzés leginkább ott terjed, ahol nem biztosított a megfelelő víztisztítás és tisztavíz-ellátás, illetve ahol a higiénés körülmények nem megfelelőek.
Az NNGYK arra kérte az egészségügyi szakembereket, hogy a betegek ellátásánál gondoljanak a hepatitis A fertőzés lehetőségére, és tájékoztassák az érintetteket a vírus terjedéséről és a megelőzési lehetőségekről. A kockázati csoportokba tartozóknak ajánlott a hepatitis A elleni védőoltás, amely gyógyszertárakban vényre, térítés ellenében elérhető. Különösen veszélyeztetettek azok, akik fertőzött szubtrópusi vagy trópusi országokba utaznak, illetve olyan helyeken élnek, ahol rosszak a higiéniai körülmények.
Az alapbetegséggel élők, például a hemofíliások, valamint a krónikus hepatitis B- vagy C-vírushordozók szintén nagyobb veszélynek vannak kitéve. Az intravénás kábítószer-használók szintén a kockázati csoportba tartoznak.
A hepatitis A vírusfertőzés általában enyhe tünetekkel jár, mint láz, rossz közérzet, étvágytalanság és sárgaság.
Előfordulhat tünetmentes lefolyás is. A betegség specifikus kezelést nem igényel, legtöbbször magától gyógyul. A betegség diagnózisa vérvizsgálattal történik, amely kimutatja a vírus ellen termelődött antitesteket. A betegek többsége néhány hét alatt felépül. Súlyos esetekben azonban kórházi kezelésre lehet szükség, különösen időseknél vagy már meglévő májbetegség esetén.
Az NNGYK hangsúlyozza, hogy a megelőzés érdekében fontos a higiéniai szabályok betartása. További tudnivalók és megelőzési tanácsok az NNGYK honlapján találhatók.
Hepatitis A-járvány terjed Magyarországon, jelentősen megnőtt a fertőzöttek száma – közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK). Az adatok szerint januárban és februárban az előző év azonos időszakához képest hétszeresére nőtt a jelentett esetek száma.
A járvány Budapestet, Pest és Fejér vármegyét érinti leginkább, a fertőzés terjedésére a következő időszakban is számítani lehet.
A hepatitis A-vírus okozta megbetegedés a fejlett országokban ritka, míg a fejlődő országokban jellemzően gyermekbetegségként fordul elő. A vírus általában fertőzött széklettel szennyezett vízzel, jéggel vagy ételek fogyasztásával terjed, de ritkább esetekben szexuális úton is átadható.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Ahogy arról korábban írtunk, az Erzsébet hídhoz szervezett tüntetést Hadházy Ákos. A független országgyűlési képviselő a gyülekezési törvény Pride-felvonulást ellehetetlenítő korlátozása miatt.
A rendőrség végül nem engedélyezte, hogy a forgalom aránytalan korlátozása mellett az eredeti helyszínen tartsák a demonstrációt, de a Ferenciek terén legálisan megrendezhetik azt.
Hadházy lapunknak elmondta: a múlt heti, Margit hidat lezáró tüntetésen körülbelül kétezren voltak, reméli, hogy most magasabb lesz a szám.
Nem sokkal öt óra előtt a környékbeli utcákban rendőröket lehetett látni, az emberek pedig folyamatosan érkeztek, kollégánk tudósítása szerint körülbelül ezer ember gyűlhetett néhány perccel 5 előtt.
A hírek szerint a tüntésen beszédet mond Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő, Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere és Daniel Freund, az Európai Parlament Zöldek/Európai Szabad Szövetség frakciójának képviselője.
Képeink a helyszínről:
Ahogy arról korábban írtunk, az Erzsébet hídhoz szervezett tüntetést Hadházy Ákos. A független országgyűlési képviselő a gyülekezési törvény Pride-felvonulást ellehetetlenítő korlátozása miatt.
A rendőrség végül nem engedélyezte, hogy a forgalom aránytalan korlátozása mellett az eredeti helyszínen tartsák a demonstrációt, de a Ferenciek terén legálisan megrendezhetik azt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Hatalmas lezárások a belvárosban, sok járat terelve közlekedik a tüntetés miatt
A Ferenciek terén zajló tüntetés idején a BKK több járata módosított útvonalon közlekedik – tájékoztatott a közlekedési társaság. Mutatjuk a részleteket.
Változások vannak a közlekedésben kedd este a Hadházy Ákos által meghirdetett tüntetés miatt.
Az 5-ös autóbusz terelve közlekedik, nem érinti a Ferenciek tere M és a Március 15. tér megállót. Az autóbusz terelve a Szent Gellért rakpart–Szabadság híd–Kiskörút útvonalon jár és megáll a Rudas Gyógyfürdőnél a villamosmegállóban, illetve a Pasaréti tér felé Szent Gellért téren a Szabdság híd előtt kialakított ideiglenes megállóhelyen is. A járat a Kálvin téren és a Fővám téren nem áll meg.
A 7-es és a 107-es autóbusz terelve közlekedik, nem érinti az Astoria M és a Szent Gellért tér - Műegyetem M közötti megállókat.
A 133E autóbusz terelve jár, nem érinti a Március 15. tér és a Ferenciek tere M megállót. Az autóbuszok terelve a Kiskörút–Szabadság híd útvonalon közlekednek, de a Kálvin téren és a Fővám téren nem állnak meg.
A 8E, a 108E, a 110-es és a 112-es autóbusz terelve közlekedik, nem érinti a Fereciek tere M és a Március 15. tér megállót, illetve a budai végállomások felé a Döbrentei tér megállót sem. Az autóbuszok terelve a Szent Gellért rakpart–Szabadság híd–Kiskörút útvonalon járnak és megállnak a Rudas Gyógyfürdőnél a villamosmegállóban, illetve a pesti végállomások felé Szent Gellért téren a Szabdság híd előtt kialakított ideiglenes megállóhelyen is. A járatok a Kálvin téren és a Fővám téren nem állnak meg.
A 105-ös és a 210-es autóbusz a Hun utcánál a villamosmegállóban áll meg.
A 47-es és a 49-es villamos a Szent Gellért tér - Műegyetem M és a Deák Ferenc tér M között ritkábban közlekedik.
A 15-ös autóbusz a Gyöngyösi utca M felé terelve közlekedik, nem érinti a Kálvin tér M, a Ferenciek tere M és a Szervita tér megállót. Az autóbusz terelve a Kiskörúton át közlekedik és megáll a 9-es autóbusz Kálvin tér M és Deák Ferenc tér M megállójóban, illetve a 47-es és 49-es villamos Astoria M megállójában, olvasható a BKK oldalán.