Viharokkal, de meleg idővel indul az utolsó nyári hónap, hétvégén viszont vége a kánikulának
Pénteken északon és keleten számíthatunk naposabb órákra,
a Dunántúlon és délen erősen megnövekszik a felhőzet, és főként ezeken a tájakon alakulhat ki többfelé eső, zápor, zivatar, akár szombat hajnalig elnyúlóan.
A szél zivatarok környezetében támadhat fel, zivataroktól távol csak helyenként élénkülhet meg. Délután 21-31 fokra készülhetünk, az alacsonyabb értékeket a tartósan felhős, csapadékos nyugati tájakon mérhetjük.
Hétvégére mindenhol megszűnik a kánikula,
szombaton és vasárnap is 24 és 29 fok közé melegszik napközben a levegő, a hajnalok is frissebbek lesznek.
A napos időszakok mellett időnként megnövekszik a gomolyfelhőzet, és elszórtan - valamivel nagyobb számban előreláthathatólag szombaton - fordulhatnak elő futó záporok, zivatarok.
Az északnyugati-északi szél mindkét napon nagy területen lesz élénk, főként a Dunántúlon időnként erős.