prcikk: Vérfagyasztó videó: útközben kinyitotta a repülőgép vészkijáratát egy utas, nyitott ajtóval landoltak | szmo.hu
HÍREK
A Rovatból

Vérfagyasztó videó: útközben kinyitotta a repülőgép vészkijáratát egy utas, nyitott ajtóval landoltak

Mind a 194 utas túlélte a landolást Dél-Koreában. Hat embert szállítottak kórházba légzési nehézségekkel.


Letartóztattak egy férfit Dél-Koreában, aki leszállás közben kinyitotta az Asiana Airlines repülőgépének vészkijáratát, írja a BBC. A nyitott ajtós landolást mind a 194 utas túlélte. Hat utasnál légzési probléma lépett fel, őket kórházba szállították.

Az OZ8124 számú járat péntek reggel indult útnak Csedzsu-szigetről. A gép ajtaja helyi idő szerint 12 óra 45 perc körül nyílt ki, röviddel a leszállás előtt. A közösségi médiában megjelent videó alapján látható, ahogy az utasszállító ajtónyílásán hatalmas erővel az utasok közé áramlik a levegő.

A járaton több gyerek is utazott, akik egy hétvégi sportversenyre tartottak a helyi média beszámolója szerint. Az egyik szülő a Yonhap hírügynökségnek azt mondta, hogy „a gyerekek remegtek, sírtak és rémültek voltak”.

A harmincas éveiben járó ajtónyitót a földet érés után nem sokkal letartóztatták Daeguban. Az Asiana Airlines közölte, hogy a rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.

A fedélzeten készült vérfagyasztó videót itt lehet megnézni.

@terrencecaptainplanet

Door of Asiana Airlines plane opens in mid-air just before landing in South Korea; ? 9 people taken to hospital with breathing difficulties

♬ original sound - Captain Planet


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor fontos bejelentésre készül péntek reggel
A miniszterelnök reggel fél nyolckor üzenne minden magyarnak a Facebookon. Arról egyelőre nem derült ki semmi, hogy miről szól majd a bejelentése.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. április 09.



Nem sokkal csütörtök este fél tíz után új poszttal jelentkezett Orbán Viktor. „Bréking” - kezdte rejtélyes bejegyzését a miniszterelnök, aki a továbbiakban sem volt ennél bőbeszédűbb:

„Holnap 07:30-kor fontos üzenet minden magyarnak. Kövessétek itt, a Facebook-oldalamon.”

Orbán egy órával előtte arról is közzétett egy bejegyzést, hogy szombaton este a budapesti Szentháromság téren zárja a kampányt Szijjártó Péterrel és Lázár Jánossal közösen. A három politikus vadnyugati öltözékben látható a mellékelt fotón, de hármójuk közül a miniszterelnök viseli a seriffcsillagot:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Kurvaanyad1, Password, 1234567: százszámra szivárogtak ki magyar kormányzati jelszavak
A Bellingcat oknyomozó portál tárt fel egy súlyos adatszivárgást, amely közel 800 magyar kormányzati e-mail címet és jelszót érint. A kompromittált adatok között a honvédelmi és a külügyi tárca mellett a Nemzetgazdasági Minisztérium is szerepel.


Közel 800 magyar kormányzati e-mail-cím és a hozzá tartozó jelszó kering az interneten – írta a Bellingcat oknyomozó portál. A nyílt forrásokon végzett elemzés alapján a kormány 13 minisztériumából 12 érintett, bizonyos esetekben pedig külföldön dolgozó katonai személyzet és köztisztviselők bizalmas adatai is nyilvánosságra kerültek.

A legsúlyosabban az a négy kulcsfontosságú minisztérium volt érintett, amelyek az ország kormányzásáért, védelméért, külügyeiért és pénzügyeiért felelősek. A Pénzügyminisztériumtól 145, a Honvédelmi Minisztériumtól 120, a külügytől 107, a Nemzetgazdasági Minisztériumtól pedig 99 e-mail-cím és jelszó kombinációja került ki.

A kínos jelszavak között szerepelt a „Password”, az „1234567” és az „embassy13hungary” is. A Belügyminisztérium alá tartozó büntetés-végrehajtásnál egy magas rangú tisztviselő az „adolf” jelszót használta.

A versenyt a Nemzetgazdasági Minisztérium egyik munkatársa nyerte, aki a „Kurvaanyad1” jelszót használta.

Az érintettek között volt egy információbiztonságért felelős magas rangú katonatiszt, a külügyi minisztérium terrorizmusellenes koordinátora, valamint egy olyan alkalmazott, akinek a feladata az ország elleni hibrid fenyegetések azonosítása volt.

Az adatok zöme nem célzott, csúcstechnológiás behatolás, hanem a gyenge digitális higiénia következménye: a munkavállalók a munkahelyi e-mail-címüket használták civil weboldalakon való regisztrációhoz, amelyeket később feltörtek. Ugyanakkor 97 kormányzati gépen jelszólopó kártevő nyomait is azonosították.

„Világos a most napvilágra került adatszivárgásokból, hogy a kormányzati szervek nem vették elég komolyan az adatbiztonságot” – mondta Dull Szabolcs politikai elemző a Bellingcatnek.

A szakértők szerint a rendszerszintű védelem hiányosságaira utalhat a probléma. „Többtényezős hitelesítés nélkül a rendszerek lényegesen sérülékenyebbek a megszokott támadási módszerekkel szemben, mint a phishing vagy a hitelesítési adatok tömeges próbálgatása” – fejtette ki Bárdos Kata Kincső kiberbiztonsági szakértő.

A Bellingcat megkereste a kormányzati szóvivőt és a Miniszterelnöki Kabinetirodát, de a cikk megjelenéséig nem kapott választ. A mostani eset nem előzmény nélküli: 2022-ben a Direkt36 írta meg, hogy az orosz titkosszolgálatok hozzáfértek a külügy számítógépes hálózatához. A minisztérium akkor „kampányhazugságnak” nevezte az értesülést. Később a 444 nyilvánosságra hozott egy, az Alkotmányvédelmi Hivataltól a külügynek küldött levelet, amely több ezer munkaállomást és 930 szervert „megbízhatatlannak” minősített.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Szijjártó Péter válaszolt a Magyarországot leárulózó francia külügyminiszternek
Jean-Noël Barrot szerint Budapest az uniós szolidaritást sértette meg a szankciókról folytatott orosz egyeztetésekkel.


A magyar külpolitika pragmatikus és transzparens – írta egy X-bejegyzésben Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután Jean-Noël Barrot francia külügyminiszter az Európai Unió tagállamai közötti szolidaritás elárulásával vádolta meg Magyarországot. A magyar diplomácia vezetője szerint a magyar–orosz kapcsolatokat is ez jellemzi, és hozzátette,

Magyarország mindig ugyanazt mondja a nyilvánosság előtt, mint a tárgyalóasztalnál, ellentétben a francia diplomáciával, amely szerinte folyamatosan zárt ajtók mögött egyeztet az oroszokkal.

A két külügyminiszter üzengetésének hátterében egy nemrég nyilvánosságra hozott hangfelvétel áll. Ezen Szijjártó Péter felajánlotta orosz kollégájának, Szergej Lavrovnak, hogy a moszkvai magyar nagykövetségen keresztül juttat el hozzá európai uniós dokumentumokat.

A magyar külügyminiszter Volodimir Zelenszkij ukrán elnökre is kiakadt egy másik posztban, aki kárpátaljai látogatása után arról számolt be, hogy a magyar közösség képviselőivel és katonákkal is találkozott. Az ukrán elnöki hivatal közlése szerint a megbeszélésen a télre való felkészülés, a vállalkozások áttelepítése és a veteránok rehabilitációja is téma volt.

Szijjártó szerint azonban Zelenszkijnek „nem három nappal a parlamenti választás előtt kellene Kárpátaljára látogatnia és színházat játszania, hanem sürgősen be kellene fejeznie a kényszersorozásokat, a nyílt utcai embervadászatokat”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Márki-Zay Péter elmondta, miért sokkal esélyesebb nála Magyar Péter Orbán Viktorral szemben
Hódmezővásárhely polgármestere egy interjúban elemezte a Tisza Párt vezetőjének stratégiáját. Szerinte Magyar tanult az ellenzék 2022-es hibáiból, különösen a háborús kommunikáció és a pártszövetségek terén.
F. O. – Fotó: - szmo.hu
2026. április 09.



„Bulldózerezni” az ellenzéket, lehalkítani a saját csapatot és kihúzni a háborús narratíva méregfogát: Márki-Zay Péter szerint ezek a lépések adhatnak most esélyt Magyar Péternek a vasárnapi választás előtt.

A 2022-es ellenzéki miniszterelnök-jelölt a Politicónak adott interjúban arról beszélt, hogy Magyar Péter tudatosan épít a két évvel ezelőtti kudarc tapasztalataira, és több ponton is élesen más stratégiát követ, mint amit akkor az ellenzék alkalmazott. „Amit csinál, az jobb, mint ahogy mi csináltuk” – mondta Márki-Zay, aki szerint Magyar stratégiája szigorú: központosított kommunikáción, az ukrajnai háborúval kapcsolatos viták kerülésén és a teljes ellenzéki tér egy pólusba terelésén alapul.

Márki-Zay szerint a mostani felfokozott hangulatot a kormány iránti elégedetlenség is táplálja.

„Az emberek látják, hogy ez nem működő kormány, ez változott meg… Az emberek nagyon dühösek, annyira utálják a Fideszt, ez négy éve még nem így volt.”

Magyar egyik legfontosabb tanulsága éppen a kommunikációs fegyelem volt. A Tisza Párt vezetője szinte minden párttag számára médiastopot rendelt el, az üzeneteket központosította, és elsősorban a saját Facebook-oldalán kommunikál. A hódmezővásárhelyi polgármester ezt okos lépésnek tartja, mert így „kevesebb az alap a bírálatra, kevesebb az alap a hamisított és manipulált felvételekre.”

A másik kulcsfontosságú különbség a régi ellenzékhez való viszony. Míg 2022-ben egy széles koalíció indult, Magyar most tudatosan kerüli a többi pártot, és nyomást gyakorol rájuk, hogy lépjenek vissza.

„A felük hülye, a másik felük áruló. Akkor minek foglalkozni a régi ellenzékkel?” - tette fel a kérdést Márki-Zay.

Magyar stratégiájának ugyanakkor megvannak a kritikusai. A Fidesz a korábbi mintára most is háborúpártisággal vádolja, míg más ellenzéki szereplők azzal, hogy fel akarja számolni a teljes politikai mezőnyt.

A mostani választás előtt a politikai elemzők rekordmagas, akár 74 százalékos választási részvételt sem tartanak kizártnak, és a jelenlegi helyzetet sokan összevetik a 2022-es kampányidőszakkal. Márki-Zay szerint a mostani helyzetben a legfontosabb a kormányváltás. Bár Magyar személyiségét arrogánsnak tartja, a cél érdekében támogatja.

„Most az a dolga, hogy legyőzze a Fideszt, és rács mögé tegye ezeket a bűnözőket. Ha megteszi, itt, Hódmezővásárhelyen szobrot állítunk neki, ezt megígértem neki.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk