HÍREK
A Rovatból

Ukrán parancsnok: indul az ellentámadás, kihasználják a Wagner-csoport meggyengülését

Az ukrán szárazföldi erők parancsnoka szerint az orosz zsoldoscsapatok jelentősen meggyengültek, ők pedig ezt hamarosan ki is fogják használni.


A négy hónapja védekezésre kényszerülő ukrán erők a nagyon közeli jövőben ellentámadást fognak indítani az orosz csapatok ellen - erről írt Olekszandr Szirszkij, az ukrán szárazföldi erők parancsnoka a Telegram-csatornáján csütörtökön.

Szirkszkij szerint a Bahmut elfoglalására törekvő Wagner zsoldoshadsereg „jelentősen meggyengült” és fogy az ereje.

„Hamarosan ki is használjuk ezt a lehetőséget, ahogy tettük azt korábban is Kijev mellett, Harkivban, Balaklijánál és Kupjanszknál”

- mondta a szárazföldi erők főparancsnoka, utalva a korábbi sikeres ukrán ellentámadásokra, amelyek fordulópontot jelentettek a háborúban.

A frontvonalak Ukrajnában tavaly november óta nagyrészt megmerevedtek. A leghevesebb harcok most a kelet-ukrajnai Bahmutért folynak. Egy ideig úgy tűnt, hogy az ukránok kénytelenek lesznek feladni a várost, de mégsem vonultak ki. Azonban az orosz erők sem tudtak jelentős sikereket elérni.

Az Al Jazzera tudósításában azt is kiemeli, hogy a Wagner-csoport vezére hétfőn közzétette egy levelet, amelyet a védelmi miniszternek írt.

Ebben Jevgenyij Prigozsin azt fejti ki: Ukrajna célja, hogy elvágja a zsoldoscsapatokat az orosz reguláris erőktől.

A Wagner-vezér egyben azt követelte Szergej Sojgutól, hogy tegyen lépéseket ennek megakadályozására, illetve figyelmeztette a „negatív következményekre”, ha ez nem sikerül.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Hadházy Ákos: Befedték az egyik medencét Hatvanpusztán, így a luxi birtokon diszkrétebben pancsolhat a hazudozásban és lopásban megfáradt miniszterelnök
A független országgyűlési képviselő közösségi oldalán arról tájékoztatta követőit, hogy újabb beruházás készült el a hatvanpusztai birtokon.


Április elején írtunk arról, hogy a Gulyáságyú Média ellátogatott Hatvanpusztára, ahol megnézték, hogy áll most az Orbán-rezidencia, és készítettek egy hat perces videót is. A lap Hadházy Ákos független országgyűlési képviselőt kísérte el, a helyszínen több érdekességet és néhány újdonságot is felfedeztek. A lap szerint a birtokon nagy volt a nyüzsgés, emellett felfedeztek egy új építkezést is. A beszámolóból az is kiderült, hogy új pálmaház épül a birtokon. Korábban is volt egy ilyen funkciójú épület a kúria területén, de most egy még impozánsabb és nagyobb épült fel a területen.

Hadházy Ákos most friss hírekről számolt be.

„Befedték az egyik medencét Hatvanpusztán, így a luxi birtokon diszkrétebben pancsolhat ezentúl a hazudozásban és lopásban megfáradt miniszterelnök.

Mert - ahogy legutóbb nyilatkozta - mindenki úgy éljen, ahogy akar és ahogy tud. Épül-szépül az ország, nincs itt semmi válság” – írta Hadházy Ákos a Facebook-oldalán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Videó a Sixtus-kápolnából: így vonult ki XIV. Leó pápa, miközben a bíborosok tapssal köszöntötték
A Vatikán által közzétett felvételen azt is láthatjuk, hogyan imádkozott megválasztása után XIV. Leó pápa.


Csütörtökön nem sokkal 18 óra után felszállt a fehér füst a Sixtus-kápolna kéményéből. A bíborosok ezzel jelezték, hogy véget ért a konklávé, megválasztották az új pápát. Nem sokkal később pedig az is kiderült, hogy chicagói születésű Robert Francis Prevost lett a katolikus egyház új vezetője, aki a XIV. Leó nevet választotta.

A konklávé szerda délután kezdődött, a bíborosok ekkor magukra zárták a Sixtus-kápolna ajtaját. A segítő személyzeten kívül mindenkit kiküldtek, így a fotósokat, operatőröket is.

A Vatikán azonban nem sokkal a pápaválasztás után közzétett egy videót, ami Sixtus-kápolnában készült, és az látható rajta, XIV. Leó pápa elhagyja a konklávé helyszínét. A bíborosok eközben tapssal köszöntik őt.

De a videón azt is láthatjuk, hova vezetett az első útja, hogyan imádkozott, és hogyan gratuláltak neki a megválasztásához.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Megszólalt Szijjártó Péter az ukrán kémvádról: Ezt egy óvatossággal kezelendő ukrán propagandának kell minősíteni
„Majd hogyha kapunk bármilyen részletet vagy hivatalos információt, akkor tudunk ezzel foglalkozni” - mondta a külügyminiszter.


Ezt egy óvatossággal kezelendő ukrán propagandának kell minősíteni. Majd ha kapunk bármilyen hivatalos információt, akkor tudunk ezzel foglalkozni - mondta Szijjártó Péter az ATV-nek az ukrán biztonsági szolgálat állításra reagálva, miszerint magyar kémeket lepleztek le Ukrajnában.

„Az elmúlt három évben sajnos bebizonyosodott az, hogy az Ukrajnában zajló háború, részben propaganda háborúból is áll. Tehát a fizikai háború mellett a légtérben, a frontvonalakon zajló fizikai összecsapások mellett zajlik egy propagandaháború” - fogalmazott a külgazdasági és külügyminiszter.

Arra a kérdésre, hogy kapott-e már diplomáciai csatornákon információt az ügyről, és, hogy mi lesz ennek a következménye azt válaszolta:

„Világos, hogy Ukrajnában gyakran alkalmaznak magyarellenes propagandát. Olyan magyarellenes propagandát, amelyről sok esetben kiderült, hogy semmifajta alapja nincsen”.

Szijjártó Péter ezért azt kéri mindenkitől, hogy „minden ilyen ukrán propagandában megjelenő hírrel szemben tanúsítson óvatosságot”.

„Majd hogyha kapunk bármilyen részletet vagy hivatalos információt, majd akkor tudunk ezzel foglalkozni, mindaddig ezt egy óvatossággal kezelendő propagandának kell minősíteni”

– jelentette ki.

Mint azt mi is megírtuk: az ukrán biztonsági szolgálat, az SZBU pénteken közölte, hogy elfogott két magyar hírszerzőt, akik kémtevékenységet folytattak Ukrajnában. A gyanú szerint a két személy a magyar katonai hírszerzés hivatásos tisztje volt, és az SZBU azonosította is őket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
A Sixtus-kápolnából a Szent Péter-bazilika erkélyéig – itt vannak a legjobb fotók XIV. Leó pápa első pillanatairól
Miután megválasztották, Robert Francis Prevost magára öltötte a fehér pápai reverendát, trónra ült, és a többi bíboros egyenként engedelmességet esküdött neki.


Csütörtökön nem sokkal 18 óra után felszállt a fehér füst a Sixtus-kápolna kéményéből. A bíborosok ezzel jelezték, hogy véget ért a konklávé, megválasztották az új pápát. Nem sokkal később pedig az is kiderült, hogy chicagói születésű Robert Francis Prevost lett a katolikus egyház új vezetője, aki a XIV. Leó nevet választotta.

Megválasztása után Robert Francis Prevost a Sixtus-kápolna melletti kis szobába, a „Könnyek termébe” kísérték, ahol először ölthette magára a fehér pápai reverendát. Innen XIV. Leóként lépett ki a bíborosok elé. Ezután a kápolnában trónra ült, majd a többi bíboros egyenként engedelmességet esküdött neki.

Ezután mindenki a Szent Péter-bazilika erkélyéhez vonult, a rangidős diakónus bíboros ugyanis itt jelentette be az új pápát. XIV. Leó ekkor lépett ki a Szent Péter-bazilika erkélyére, ahol elmondta első beszédét is.


Link másolása
KÖVESS MINKET: