HÍREK
A Rovatból

Túlfűtött szexualitás, a párizsi olimpia Pride 2.0, a melegházasság morális lecsúszás – sok mondata átértékelődik utólag a melegbotrányba belebukó papnak

A cölibátusról szólva azt is mondta: Nem igaz, hogy nem lehet szex nélkül élni.


Ahogy arról korábban írtunk, felfüggesztette a papi szolgálat alól Bese Gergő atyát a kalocsa-kecskeméti érsekség, miután kiderült, hogy az egyébként nyíltan melegellenes, az LMBTQ-közösséget rendszeresen sértő és kritizáló pap több férfival folytathatott szexuális viszonyt, felvételek készülhettek róla és melegpartikon is részt vehetett.

Bese Gergő a Fidesz közeli média egyik legkedveltebb papja volt, rendszeresen fejtette ki a kormánnyal teljesen egyező véleményét a világ különböző dolgaiban. Korábban ő volt az, aki megszentelte Orbán Viktor irodáját – az ezekről készült képeket azóta törölték a közösségi médiából –, de kapott az áldásból a Pesti Srácok és a Megafon szerkesztősége is.

A hvg.hu egy hosszú gyűjtésben szedte össze a pénteken felfüggesztett katolikus pap korábbi nyilatkozatainak legjavát – amik között számos akad, amelyik igen érdekes színezetet kap a most nyilvánosságra került tények fényében.

A 2024-es párizsi olimpiai játékok megnyitójáról például nemrég úgy nyilatkozott: „Hosszú perceken keresztül kellett néznünk a párizsi Pride 2.0 vonulását”, később pedig mosléknak nevezte az eseményt, amiért a keresztényeken gúnyolódtak. (Ahogy arról mi is írtunk: a megnyitó szervezői egyáltalán nem keresztény jelképeket gúnyoltak.)

2019-ben szokása szerint a Mandinernek nyilatkozott, akkor a Coca-Cola két férfit szerepeltető plakátjáról. „A legsebezhetőbb helyzetben jön az LMBTQ-propaganda és a Coca-Cola-reklám, ami mellé odaáll a Google, az Apple, a Microsoft, minden cég, amit ismernek. Ha meg bemennek a bevásárlóközpontba, nem tudják eldönteni, melyik a nőknek és melyek a férfiaknak készült termék. Minden uniszex” – panaszkodott akkor.

Idén júniusban úgy nyilatkozott:

„A melegházasság elfogadtatásán keresztül válik szinte visszafordíthatatlanná az a morális lecsúszás, amely lejtőjének alján egy társadalom megsemmisülésére sor kerül.”

Bese Gergő nem kimondottan szerette a pornót sem – legalábbis nézni, hiszen a hírek szerint volt olyan felvétel róla, ami pornóoldalra is felkerült. A korábban említett Mandiner-interjúban úgy fogalmazott: „Ha a másodikosaimmal meg akarok nézetni egy filmet a neten, legalább négy felugró pornóreklámot kell kiikszelnem”. Elmesélte azt az esetet is, amikor egy diákját a kérésére elkísérte a bőr- és nemibeteg-gondozóba, és megdöbbent, hogy az utcán állt a sor vége, a sorban volt öltönyös, volt prostituált, homoszexuális, mindenféle népek.”

A 777 keresztény portálnak 2020 nyarán szintén a pornóról értekezett, mikor úgy fogalmazott:

„Mindenhol a túlfűtött szexualitással találkozol: nem tudsz megnézni úgy egy filmet, hogy ne legyen benne öt szexjelenet, nem tudsz megnézni úgy egy rajzfilmet sem, hogy ne legyenek benne szexuális utalások. Ha a csapból is ez folyik, akkor elhiszed, hogy enélkül nem lehet élni, pedig igenis lehet. Érdekes, hogy a cölibátus kapcsán a férfiak szoktak szóba kerülni, pedig az apácáknak sem lehet családjuk, de az valahogy elfogadottabb.”

Az abortuszról és az eutanáziáról is előszeretettel nyilvánult meg: „Amikor ki kell állnom azért, hogy megtartsuk a babát, ne vetessük el, amikor ki kell állnom azért, hogy a házasság előtt ne éljünk szexuális életet, amikor ki kell állnom azért, hogy a nagymamát ne altassuk el, ha beteg, mint egy kiskutyát, akkor már a hitem, meggyőződésem az utolsó helyre kerül” – mondta el egy interjúban.

Egy 2020-as videóban, szintén a 777 portálnak készült videóban, a cölibátusról beszél, és egy ponton elhangzik a mondat:

„Nem igaz, hogy nem lehet szex nélkül élni”.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Kiadták a figyelmeztetést: Szupercella érkezik nyugatról délután, végigsöpör az országon
A szupercellás zivatarhoz kapcsolódóan nagyobb méretű, akár 3-4 centiméteres jég, 90 kilométer/órát meghaladó erejű kifutószél és felhőszakadás társulhat.


Szupercella száguld végig az országon, Szombathelynél lépett be az eleje az országba, a keleti határig életben maradhat -írja az Időkép .

Egy veszteglő hidegfront alakítja időjárásunkat, amely eddig a nyugati, északnyugati tájakra hozott záporokat, zivatarokat. Szombathelyen a kora délelőtti zivatar 21 milliméter esőt hagyott hátra, Sopronban is közel 20 milliméter esett eddig.

Az igazi izgalmak azonban még csak ezután jöhetnek. A legtöbb numerikus időjárás előrejelző modell szerint nyugatról kelet felé egy izolált szupercella szelheti át az országot, amely kora délután Szombathely környékén léphet be az országba, majd napnyugtát követően hagyhatja el keleti határainkat.

A szupercellás zivatarhoz kapcsolódóan nagyobb méretű, akár 3-4 centiméteres jég, 90 kilométer/órát meghaladó erejű kifutószél és felhőszakadás társulhat.

Ez a szupercella nagyjából a Szombathely-Dunaújváros-Szolnok-Debrecen vonal mentén vonulhat végig, de zivatarok tőle északra is kialakulhatnak.

A Dunántúlra és északkeletre 2-es szintű figyelmeztetést adtak ki a várható heves viharok miatt. De az ország egész területén riasztás van érvényben, a viharok, és egyes megyékben a hőség miatt is.

Estétől megnyugszik a légkör, a következő napokban fokozódik a kánikula.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Jégeső, viharos szél, felhőszakadás – Nyugat-Magyarországot már letarolták a szupercellák
Körmenden és Szentgotthárdon is látványos égi jelenséget produkált az időjárás, a vihar pedig folyamatosan halad tovább kelet felé.


Ahogy arról korábban írtunk, Szombathely környékén szupercella lépett az országba, ami kelet felé mozog, és nyomában hatalmas viharok várhatóak.

Koradélután végül meg is érkezett az országba – sőt nem is egy, hanem mindjárt kettő is. Az egymástól izolált szupercellák Ausztria felől jöttek meg. A heves zivatarok viharos széllel, felhőszakadással törtek be az Alpokaljára, Körmendről jégesőt jelentettek – írja az Időkép.

Látványos videón a körmendi helyzet:

Az Őrségben is fantasztikus látványt nyújtott:

Brutális vihar Szarvaskenden:

Felhők Szentgotthárd felett:

Fotó: Horváthné Jakabfy Csilla / Időkép

Szentpéterfa felett az ég:

Fotó: Johanna Pipics / Időkép

Peremfelhők Körmend felett:

Fotó: Fálmann Nikolett / Időkép

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor elárulta, hogy 10 év múlva milyen esetben nem tudna elszámolni a lelkiismeretével maga, az unokái és az ország előtt
Szívhez szóló, hosszú üzenetben közli a miniszterelnök, hogy miért fontos szavazni arról, hogy Ukrajna az Európai Unió tagja legyen-e.


Hetek óta buzdítja a kormány a magyarokat, hogy vegyenek részt a VOKS2025 elnevezésű kvázi-nemzeti konzultáción, „járjuk a vidéket, fórumokat tartunk, interjúkat adunk” – írta Facebook-oldalán Orbán Viktor.

Ez alkalommal arról kérdezik az embereket irányított kérdésben, hogy szeretnék-e, ha Ukrajna az Európai Unió tagja lenne. A kormány válasza természetesen nem kérdés: az össze lehetséges fórumon arról írnak, milyen nagy veszély lenne ez Magyarország számára.

Most a miniszterelnök arról ír, hogy bár a megtámadott ország felvétele messzinek tűnhet, mégis számunkra nemzeti sorskérdés.

„Az ajtó megint résnyire nyitva: az Európai Uniót bővíteni, a tagállamok közösségét bővíteni és megerősíteni nemes gondolat. Évtizedek óta dolgozunk is rajta, például a Nyugat Balkán országaival” – írja. Hozzáteszi:

„Ebbe a résbe akarják a brüsszeli bürokraták benyomni Ukrajnát - kihasználva az európai polgárok jóhiszeműségét. A brüsszelieknek az ukrán csatlakozás létfontosságú kérdés: politikai kármentés és jó üzlet egy vesztes háború közepette.”

Szokatlanul hosszú posztjában ugyanakkor hozzáteszi: „az üzlet az európai családok bőrére megy. Ukrajna elszívna minden egyes eurót, forintot és zlotyt, amit eddig az európai családok, az európai gazdák és az európai ipar megerősítésére költöttünk.”

Szerinte „mi a magyar családokért, a magyar vállalkozókért és a magyar gazdákért tartozunk felelősséggel. Tíz év múlva nem tudnék elszámolni a lelkiismeretemmel sem magam, sem az unokáim, sem az ország előtt, ha nem tennék meg most mindent, hogy Magyarországot és az Európai Uniót megóvjuk az ukrán csatlakozás brüsszeli lázálmától.”

Nem tudni, a visszaküldött válaszok megfelelnek-e a kormány által vártaknak, de úgy tűnik, szükség van a biztatásra, mert Orbán Viktor posztja végén azt írja: „Ezért hiába a kánikula, és hiába jön a szünidő, nekünk most a VOKS-ról kell beszélnünk. Minden nap minden órájában, hogy minél több magyar elmondja a véleményét arról, milyen országban és milyen unióban akar élni a következő évtizedekben.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Kiderült, mennyi nyereséget termelt Magyar Péter cége tavaly
A TISZA Párt politikusa a nyereségből nem vett fel osztalékot, az összeget eredménytartalékba helyezte.


Magyar Péter cége, az LLM Zrt.

2024-ben 36,7 millió forint árbevételt ért el, amelyből 16,7 millió forint adózott nyereséget könyveltek el

– derült ki a vállalat hivatalos beszámolójából. A dokumentum szerint az év végére 47,6 millió forint pénzeszköz és 30 millió forintnyi készlet gyűlt össze, ugyanakkor a rövid lejáratú kötelezettségek összege 51,7 millió forintra rúgott.

A cég eredménye jelentősen javult az előző évhez képest. 2023-ban még 11,4 millió forint nettó árbevétel mellett mindössze 324 ezer forint nyereséget ért el, vagyis egy év alatt az árbevétel megháromszorozódott, a profit pedig ötvenszeresére nőtt.

A TISZA Pártot arról kérdezték, hogy miből származott az LLM Zrt. bevétele, amire azt a választ adták: „Az LLM Zrt. 2024-ben nem végzett tanácsadási tevékenységet. A bevétele könyvkiadásból származott.”

Az LLM Zrt.-t Magyar Péter 2022 végén vásárolta meg. A cég eredetileg Császár Dániel miniszterelnökségi helyettes államtitkár alapítása volt. A tulajdonosok között korábban szerepelt Kruchina Károly is, aki 2006-ban a budapesti zavargások során sérült meg, később pedig a Nemzeti Sportügynökség felügyelőbizottságának elnöke lett. Kruchina és Magyar még ügyvédjelöltként dolgoztak együtt.

A vállalat másik korábbi részvényese Palatinus-Woth Márton volt, aki a PlanB tanácsadó cégnél töltötte be a társadalmi kapcsolati igazgatói posztot. Ez a cég korábban a Miniszterelnökség megbízásából Varga Juditnak tartott kommunikációs tréningeket – írta korábban a Hvg360.

Magyar Péter az európai parlamenti választáson való indulása idején nyilvánosságra hozta, hogy az LLM Zrt. 100 százalékos tulajdonosa. Akkor még azt közölte, hogy a vállalatból nem származott jövedelme. A 2024-es 16,7 millió forintos nyereségből sem vett fel osztalékot, az összeget eredménytartalékba helyezte.

Forrás: Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET: