HÍREK
A Rovatból

Tovább fokozódott az infláció februárban: a liszt 44, a tojás 24, a tej 22 százalékkal drágább, mint egy éve

Egy hónap alatt átlagosan 0,8 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, ezen belül az élelmiszerek 1,2 százalékkal drágultak.


A várt kisebb lassulással szemben tovább emelkedett az infláció februárban a KSH ma reggel közzétett adatai szerint. Februárban a fogyasztói árak átlagosan 5,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat.

Egy hónap alatt átlagosan 0,8 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, ezen belül az élelmiszerek 1,2 százalékkal drágultak

- jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Tavaly februárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 7,1 százalékkal nőtt, ezen belül a liszté 44,3, az étolajé 27,5, a tojásé 24,7, a tejé 22,5, a vaj- és vajkrémé 19,2, a kávéé 16,1, a gyümölcs- és zöldségléé 14,5, a csokoládé és kakaóé 13,8, a tejtermékeké 10,9 százalékkal. A termékcsoporton belül a száraztészta ára 4,4 százalékkal mérséklődött.

A KSH jelentése szerint a szolgáltatások 9,2 százalékkal drágultak, ezen belül a postai szolgáltatások 16,8, a telefon, internet 14,9, a lakbér 12,2, a lakásjavítás és -karbantartás 10,4, a járműjavítás és -karbantartás 10,3, a testápolási szolgáltatások 9,4 százalékkal.

A szeszes italok, dohányáruk ára 5,0 százalékkal emelkedett, ezen belül a dohányáruké 4,9 százalékkal.

A tartós fogyasztási cikkek ára 1,6 százalékkal emelkedett, ezen belül az ékszerek 18,9, az új személygépkocsik 6,6, a szobabútorok 2,9 százalékkal többe, a használt személygépkocsik 2,9 százalékkal kevesebbe kerültek.

A háztartási energiáért 0,2 százalékkal kevesebbet kellett fizetni, ezen belül a tűzifa ára 4,9 százalékkal mérséklődött, míg a palackos gázért 10,1, az elektromos energiáért 0,6, a vezetékes gázért 0,1 százalékkal többet kellett fizetni.

A járműüzemanyagok 3,8, a gyógyszer, gyógyáruk 3,2 százalékkal drágultak egy év alatt.

Januárhoz viszonyítva egy hónap alatt a fogyasztói árak átlagosan 0,8 százalékkal növekedtek. Az élelmiszerek átlagosan 1,2 százalékkal drágultak, ezen belül az étolaj 5,4, a kávé 5,2, a margarin 4,4, az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, friss hazai és déligyümölcs összesen) 3,8, a kenyér 3,3, a párizsi és kolbász 2,7, a csokoládé, kakaó 2,3, a vaj- és vajkrém 2,0, a baromfihús 1,9 százalékkal többe került. Ugyanakkor a tej ára 2,6, a sertéshúsé 0,8 százalékkal mérséklődött.

A szolgáltatások ára átlagosan 1,2 százalékkal nőtt egy hónap alatt, ezen belül a testápolási szolgáltatások 1,6, a járműjavítás és -karbantartás 1,5, a lakásjavítás és -karbantartás 1,4 százalékkal többe kerültek. A szeszes italok, dohányáruk ára 1,1 százalékkal emelkedett, ezen belül a szeszes italoké 2,5 százalékkal.

A háztartási energiáért átlagosan 0,2 százalékkal többet kellett fizetni, ezen belül a palackos gázért 1,2, a vezetékes gázért 0,3 százalékkal. A járműüzemanyagok ára 0,9 százalékkal csökkent - derül ki a KSH jelentéséből.

Nyeste Orsolya, az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzője szerint a februári újabb magas inflációt egyértelműen az élelmiszerek további, vártnál jelentősebb drágulása okozta, ami akár újabb kormányzati akciókat is vonhat maga után. Nagyon kedvezőtlen a szolgáltatási szektor folytatódó intenzív felfelé árazása, de ez többé-kevésbé kalkulálható volt. Ez utóbbi abból a szempontból is negatív, hogy pár hónapja még inkább a dezinflációs folyamat támogatását lehetett várni a szolgáltatási szektortól. Ehelyett újra a rossz irányba fordult a folyamat, ami kifejezetten kellemetlen a monetáris politikai döntéshozatal szempontjából, és tartósan szigorú monetáris kondíciókat sugall. Az újabb jelentősen negatív inflációs meglepetés az inflációs előrejelzések újbóli felfelé revízióját tehetik szükségessé.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Varga Mihály lecserélte Matolcsy embereit az MNB alapítványánál és az ahhoz tartozó cégnél
A jegybank tájékoztatása szerint az új vezetők számára előírták, hogy „minden jogi lehetőségre és területre kiterjedő vizsgálatot folytassanak az alapítvány és az Optima Zrt. működésének feltárására”


Varga Mihály hivatalba lépése után azonnal személyi változásokat hajtott végre a Magyar Nemzeti Bank utolsó megmaradt alapítványánál és az akörül létrehozott cégcsoportnál.

A jegybank új vezetése lecserélte a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány kuratóriumi vezetését, valamint új vezérigazgatót nevezett ki az alapítvány tulajdonában lévő Optima Befektetési-, Ingatlanhasznosító és Szolgáltató Zrt. élére

- írja a jegybank közlése alapján a 24.hu.

A jegybank tájékoztatása szerint az új vezetők számára előírták, hogy „minden jogi lehetőségre és területre kiterjedő vizsgálatot folytassanak az alapítvány és az Optima Zrt. működésének feltárására”. Emellett az MNB értesítette a változásokról az Állami Számvevőszéket is, mert annak feladata „a közpénzekkel, a nemzeti vagyonnal való felelős gazdálkodás ellenőrzése”.

A 24.hu még pénteken írt arról, hogy az MNB elnöki posztjától távozó Matolcsy György hivatali idejének utolsó napjaiban gazdát cserélt a jegybanki alapítványok egyik kulcsfontosságú vagyonkezelője. Az Optima Befektetési Alapkezelő Zrt. február 28-án a Közép-Európai III Magántőkealaphoz került, amelynek bejegyzett címe Budán, a Pusztaszeri úton található, és amelyet a Quartz Befektetési Alapkezelő Zrt. kezel. A Quartz tulajdonosa Száraz István, aki a távozó jegybankelnök fia, Matolcsy Ádám baráti köréhez tartozik.

A cikk megjelenése után Stofa György, az Optima Befektetési Zrt. akkori vezérigazgatója levélben reagált a lapnak. Azt írta, hogy a tényleges tulajdonos nem változott, így az Optima Befektetési Alapkezelő Zrt. szerinte nem veszítette el közvagyonjellegét. Hozzátette, hogy az Optima Befektetési Zrt. a Közép-Európai III Magántőkealap 100 százalékos tulajdonosa, az Optima pedig teljes egészében a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány kezében van. „Kizárólag saját portfólión belüli strukturálás történt” – fogalmazott.

A 24.hu korábban arról is beszámolt, hogy az Optima Befektetési Alapkezelő Zrt. szerepet játszott a varsói központú GTC Group megvásárlásában. A cég Lengyelországban és a régió nagyvárosaiban, például Budapesten, Bukarestben és Zágrábban működtet prémium kategóriás irodaházakat. A GTC többségi tulajdonrészének megszerzése szakértők szerint mintegy 200 milliárd forintba kerülhetett. A sajtóhírek szerint a GTC több mint 40 milliárd forintot fizetett tíz olyan ingatlanért, amelyek a Matolcsy–Száraz-kör érdekeltségébe tartoztak.

A GTC vezetésében olyan személyek is megjelentek, akik korábban az Optima Befektetési Alapkezelő Zrt.-ben vagy más Matolcsy-közeli cégekben dolgoztak. Nagy Gyula, a GTC jelenlegi vezérigazgatója és igazgatósági tagja 2019 és 2023 között az Optima igazgatósági tagja, majd elnöke volt. Stofa György egy éven át szintén a GTC igazgatósági tagja volt, mielőtt 2023 decemberében lemondott, majd az MNB-hez tartozó Optima Zrt. vezérigazgatója lett.

Az MNB tájékoztatása alapján a lap korábbi cikkének állításait kifogásoló Stofa Györgyöt is menesztették pozíciójából, és vele együtt a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány vezetését is leváltották.

A kuratórium korábbi elnöke Csizmadia Norbert volt, aki korábban a Nemzetgazdasági Minisztériumban és a jegybankban is együtt dolgozott Matolcsy Györggyel. A testület tagjai között volt Bogár László közgazdász és Réfy Imre is, aki Matolcsy egykori felesége által vezetett balatonakarattyai önkormányzat alpolgármestere volt.

Az alapítvány weboldalán már elérhető az új vezetőség névsora. Az elnöki posztot Gion Gábor tölti be, aki 2018 és 2022 között a Pénzügyminisztériumban pénzügyekért felelős államtitkárként dolgozott, majd a Honvédelmi Minisztériumhoz került, ahol védelmi stratégiáért és humánpolitikáért felelős államtitkár volt. Pozíciójából 2023 végén Orbán Viktor javaslatára felmentették.

A cégiratok alapján Gion Gábor március 6-án, mint az alapítvány új kuratóriumi elnöke, Koszmál József elnökhelyettessel közösen írta alá az alapítói határozatot, amelyben visszahívták Stofa Györgyöt az Optima vezérigazgatói posztjáról, és helyére Hegedüs Istvánt nevezték ki. Az Igazságügyi Minisztérium adatbázisában a változások bejegyzése folyamatban van.

A 24.hu szerint úgy tűnik, hogy az MNB gyorsítani szeretné a cégbírósági ügymenetet, ugyanis az Optima Zrt. jogi képviselője soron kívüli eljárásban kérte a vezető tisztségviselők változásának bejegyzését.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor: Rögzített, 10 százalékos árrést vezet be a kormány 30 alapvető élelmiszer esetében
Az intézkedéseket március közepén vezetik be, és május végéig tartják hatályban. A miniszterelnök közlése szerint akkor felülvizsgálják majd, és, ha szükséges folytatják is.


„Az indokolatlan és túlzó áremelések megfékezése érdekében tárgyalásokat folytattunk az elmúlt napokban a kereskedelmi láncok képviselőivel. Sajnos a kereskedők ajánlatai messze elmaradtak az elvárásainktól, ezért úgy kellett döntenünk, hogy intézkedéseket vezetünk be a kereskedelemre” – mondta Orbán Viktor a kedden közzétett videójában.

„Március közepétől a 30 alapvető élelmiszer esetében a kereskedők árrése nem haladhatja meg a 10 százalékot”

- fogalmazott a miniszterelnök, aki példaként megemlítette, hogy az elmúlt időszakban a tojás esetén ez 40 százalék, a vaj és a tejföl esetén pedig több mint 80 százalék volt.

„Lássuk be, ez elfogadhatatlan” - jegyezte meg.

„Minden olyan élelmiszer esetében, ahol az árrés elszállt, az árakat csökkenteni kell úgy, hogy a fogyasztói ár maximum 10 százalékkal haladja meg a beszerzési árat, és ezt ellenőrizni is fogjuk” - mondta Orbán, hozzátéve, hogy

az intézkedéseket március közepén vezetik be, és május végéig tartják hatályban.

Akkor felülvizsgálják majd, és, ha szükséges folytatják is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Ukrajna az eddigi legnagyobb dróntámadását hajtotta végre Moszkva ellen
Moszkva polgármestere szerint legalább 69 drónt semmisítettek meg, amelyek több hullámban érkeztek a város felé.


Ukrajna kedden hajnalban nagyszabású dróntámadást indított Moszkva ellen, amely a háború eddigi legnagyobb támadása az orosz főváros ellen - írja a Reuters.

A hatóságok szerint legalább egy ember meghalt, több épület kigyulladt, és a légi, valamint a vasúti közlekedést is leállították a térségben.

„Ma hajnali 4 órakor nagyszabású dróntámadás indult Moszkva és a moszkvai régió ellen. Jelenlegi információink szerint egy ember meghalt, hárman pedig megsérültek”

– közölte Andrej Vorobjov, a moszkvai régió kormányzója a Telegramon.

Szergej Szobjanyin, Moszkva polgármestere elmondta, hogy

legalább 69 drónt semmisítettek meg, amelyek több hullámban érkeztek a város felé.

A légiközlekedési hatóságok szerint a támadás után Moszkva mind a négy repülőterén leállították a járatokat biztonsági okokból. Emellett két másik repülőteret is lezártak, egyet Jaroszlavl, egyet pedig Nyizsnyij Novgorod térségében, Moszkvától keletre.

Vorobjov tájékoztatása szerint a Ramenszkoje kerületben egy többlakásos épületben legalább hét lakás megsérült, a lakókat pedig evakuálni kellett. A kerület mintegy 50 kilométerre fekszik a Kremltől.

A RIA hírügynökség jelentése szerint a Domogyedovó kerületben, Moszkvától nagyjából 35 kilométerre, a vasútállomás infrastruktúrája is megrongálódott a lezuhant drónok törmelékei miatt.

A Baza nevű Telegram-hírcsatorna – amely közel áll az orosz biztonsági szolgálatokhoz –, valamint több más orosz hírforrás is olyan videókat tett közzé, amelyeken Moszkva különböző pontjain lángoló lakóházak láthatók. Beszámolóik szerint a tüzeket a támadás okozta.

A Moszkvától délkeletre fekvő Rjazanyi terület, valamint a közvetlenül Ukrajnával határos Belgorodi terület kormányzói szintén arról számoltak be, hogy térségükben dróntámadások történtek. A Belgorodi területen több településen is megszakadt az áramszolgáltatás.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Fekete nap a Teslánál: egyetlen nap alatt 13%-ot zuhant Elon Musk cégének árfolyama
Négy és fél éve nem volt ilyen rossz napja az elektromos autózás zászlóshajójának. A Portfolio szerint több összetett dolog áll a háttérben.


Négy és fél éve nem esett olyan mértékben a Tesla árfolyama, mint jelenleg – írja a Portfolio.hu. Legutóbb 2020 szeptemberében volt olyan rossz a helyzet az elektormosautó-gyártónál, mint most.

A Tesla részvényei hétfőn egy nap alatt 13 százalékot estek.

A gazdasági portál összeszedte az esés mögötti fő okokat:

  • általános tőkepiaci hangulatromlás
  • Elon Musk politikai szerepvállalása, kirohanásai
  • drasztikus visszaesésről szóló statisztikák – a Tesla értékesítései több európai országban is két számjegyű mértékben estek vissza idén januárban és februárban,
  • a Model Y-nak az új dizájnra átállása, körüli fennakadások
  • a sanghaji üzem autószállításainak zuhanása – februárban 49%-kal, mindössze 30 688 autóra zuhantak, ami 2022 júliusa óta a legalacsonyabb havi adat.

A Portfolio megjegyzi, hogy Joseph Spak elemző szerint a Tesla csak 367 000 járművet szállít ki ebben a negyedévben, ami 16%-os csökkenést jelent korábbi becsléséhez képest, és egész évre nézve nagyjából 5%-os éves csökkenést prognosztizál.


Link másolása
KÖVESS MINKET: