HÍREK

Magyar Péter: Miközben azt hazudták, hogy agyonütötték a drágulást, az Orbán-inflációnak köszönhetően ismét 7 százalékkal nőttek az élelmiszerárak

A Tisza Párt elnöke arról írt hétfői posztjában, hogy februárban is Magyarországon volt a legmagasabb az élelmiszerinfláció, az árak ugyanis 7 százalékkal nőttek.


„Gratulálunk a Nemzeti Együttbűnözés Rendszerének, hogy februárban is hazánkban volt a legmagasabb az élelmiszerinfláció” - kezdi hétfő reggeli posztját Magyar Péter, aki hozzátette:

„miközben azt hazudták, hogy agyonütötték a drágulást, az Orbán-inflációnak köszönhetően ismét 7%-kal nőttek az élelmiszerárak. Miközben Orbán Viktor a saját fizetését 7 millió forint fölé emelte, Irénke néninek és sok millió nyugdíjasnak átlagosan 3 ezer forintot adott, ami az áremelkedések negyedét sem fedezi.”

A Tisza Párt elnöke szerint „Orbánék valódi nyugdíjemelés helyett most Rogán-kártyát és havi 1500 forint áfavisszatérítést ígérnek az idős honfitársainknak”.

Magyar ezután azt is kifejtette, hogy a Tisza-kormény kiegészítő nyugdíjemeléssel, az egészséges élelmiszerek és a tűzifa áfájának 5%-ra csökkentésével, az infláció valódi letörésével és további intézkedéssel fogja segíteni a nyugdíjasokat, hogy emberhez méltó körülmények között és minőségi egészségügyi ellátás mellett tölthessék az idős korukat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Napokon át 16 kilométert kúsztak egy gázvezetékben orosz katonák, hogy bekerítsék az ukránokat
Kitartóan kúsztak előre az orosz katonák a szűk csövekben, mielőtt támadásba lendültek. Az ukránok azonban résen voltak, és súlyos veszteségeket okoztak az orosz különleges alakulatnak.


Egyre kiélezettebbé válik a harc az oroszországi Kurszk régióban, ahol az ukrán hadsereg tavaly augusztus óta nagyjából ezer négyzetkilométeres területet tart ellenőrzés alatt. A térségben jelenleg mintegy tízezer ukrán katona tartózkodik, akiket az orosz erők egy nagyszabású hadművelettel próbálnak bekeríteni.

Az orosz különleges alakulatok rendhagyó módon, egy gázvezetéken keresztül igyekeztek hátba támadni az ukrán egységeket, írja a Telex orosz katonai bloggerekre és az ukrán hadseregre hivatkozó hírügynökségi jelentések alapján.

Az egyik orosz blogger szerint

a katonák több napon át haladtak a mindössze másfél méter széles csővezetékben, összesen 16 kilométeres távolságot megtéve, mielőtt váratlanul lecsaptak volna az ukrán erőkre.

Egy másik blogger is megerősítette, hogy az orosz katonák a vezetékeken keresztül érkeztek az ukrán állások közelébe. Orosz Telegram-csatornák olyan fotókat is közzétettek, amelyeken gázmaszkos katonák láthatók, akik egyértelműen egy cső belsejében haladnak.

Az ukrán hadsereg szintén megerősítette az eseményeket. Az ukrán közlés szerint az orosz „szabotőr alakulatok” a gázvezetékeken keresztül próbálták őket hátba támadni, de állításuk szerint időben felfedezték az akciót, és rakétákkal, valamint tüzérségi tűzzel súlyos veszteségeket okoztak az orosz erőknek.

A térségben zajló harcokban az orosz csapatokat Észak-Koreából érkezett katonák is támogatják, akik egy tavalyi államközi megállapodás értelmében kapcsolódtak be a kurszki hadműveletekbe. Moszkvának komoly presztízsveszteséget jelent, hogy eddig nem tudta felszámolni az ukrán ellenállást saját területén, ami rávilágít az orosz hadsereg korlátaira is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Trump megint beszólt Zelenszkijnek: Nos, lehet, hogy Ukrajna úgysem éli túl
Az amerikai elnök szerint Zelenszkij hálátlanul szórta az USA pénzét. Trump így akarja békére kényszeríteni Ukrajnát.


Donald Trump ismét kritikával illette Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, ezúttal egy friss interjúban, amelyet a Fox Newsnak adott.

Az amerikai elnök szerint Zelenszkij az Egyesült Államoktól kapott támogatásokat „úgy szedte el az amerikai pénzeket, mint az édességet a gyerekektől”. Trump azt is hozzátette, hogy Zelenszkij szerinte nem mutatott hálát az USA korábbi segítségéért.

Az interjú során Trump megerősítette, hogy az Egyesült Államok külpolitikájában radikális változás történt, és jelenleg egyáltalán nem támogatják Kijevet. Ezzel a döntéssel az amerikai vezetés célja, hogy Zelenszkijt béketárgyalásokra késztesse.

A Fox News riporterének kérdésére, miszerint Ukrajna az amerikai támogatások megszűnése miatt esetleg nem lesz képes túlélni a háborút, Trump röviden így válaszolt:

„Nos, lehet, hogy úgysem éli túl”.

Korábban Trump már azt is állította, hogy Ukrajna szerinte nem akarja lezárni a háborút.

Egy hete Trump és Zelenszkij egy feszült, élőben közvetített találkozót tartottak a Fehér Ház Ovális Irodájában. A megbeszélés hirtelen ért véget, anélkül hogy aláírták volna a tervezett ásványkincsekre vonatkozó megállapodást. A találkozó során Trump és alelnöke, J.D. Vance többször félbeszakították és kritizálták Zelenszkijt, ami példátlannak számít az amerikai diplomácia történetében. ​

A találkozó előtt már feszültség volt a két vezető között, mivel Trump azt szerette volna, ha Ukrajna engedményeket tesz Oroszországnak a háború gyors befejezése érdekében, míg Zelenszkij biztonsági garanciákat kért a jövőbeli orosz agresszió ellen. A találkozó után három nappal az amerikai kormány felfüggesztette minden katonai támogatását Ukrajnának.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Hétmilliós büntetést kapott Hadházy, amiért lejátszotta Orbán 18 évvel ezelőtti beszédét a parlamentben
A független országgyűlési képviselő Facebook-oldalán azt írta: számított a büntetésre, az indoklás ugyanakkor meglepte.


Kövér László házelnök

hétmillió forintra büntette Hadházy Ákost, amiért a parlamentben lejátszotta Orbán Viktor 18 évvel ezelőtti beszédét.

A független országgyűlési képviselő erről egy posztban számolt be. „Van egyfajta bája annak, hogy Kövért ennyire zavarja a szembesítés önmagukkal” – fogalmazott Hadházy aki, azt írja: számított a büntetésre, az indoklás ugyanakkor meglepte. A büntetést ugyanis nem csak a másfél perces beszéd lejátszásáért kapta, hanem azért is, a mert a parlamentet rendszeresen illegitim bábszínháznak hívja, és 2022 óta csak egyszer szólalt fel hivatalos formában az Országgyűlés plenáris ülésén.

„Kövér levele így egy fontos kordokumentum, amelyben a hatalom rögzíti, mit várna el az ellenzéktől: üljön bent a »parlamentben« és hallgassa némán, hátratett kézzel a legnagyobb aljasságokat is. Illetve persze néha szólaljon fel, de csak azt mondja, amit Kövér elvtárs megenged neki”

- fogalmazott Hadházy, aki hozzátette: annak ellenére, hogy tudta, büntetést fog kapni, az összeg azért őt is érzékenyen érinti.

„Ezzel együtt muszáj volt felhívni a figyelmet arra, hogy a következő hónapokban egészen komoly szintlépésekre készül a hatalom és muszáj volt felhívnom a figyelmet arra is, hogy ezt csak közösen állíthatjuk meg. Mert meg kell állítanunk!” - írta.

Hadházy most ismét támogatóihoz, szavazóihoz fordul, hogy „a házmester, tobzódó elmebajának újból fityiszt mutathassak”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Furcsa dologra bukkant Kovács Gergely, amikor a fideszes vezetés parkolási szerződéseit nézegette
A XII. kerület polgármesterében igencsak furcsa érzés támadt a fájlnevek láttán. Volt bennük ugyanis egy közös pont.


Érdekes dologra lett figyelmes Kovács Gergely, a XII. kerület polgármestere a kerület parkolási szerződéseivel kapcsolatban. Vasárnap a Facebook-oldalára posztolt egy képet, amelyen az önkormányzat parkolási cégének szerverein tárolt fájlnevek láthatók. Ezek mindegyikében szerepelt a „törölni!!” kifejezés.

„Mikor nézegeted az önkormányzat parkolási cégének a szerverén a szerződéseket 6000 évnyi Fidesz után, lesz egy furcsa érzés benned a filenevek láttán”

– írta bejegyzésében a polgármester.

Kovács Gergely korábban is kifogásolta a fideszes vezetés által kötött parkolási szerződéseket, amelyeket szerinte túlárazottan kötöttek meg. Tavaly egy új szerződést kötött a parkolási és közterület-felügyeleti informatikai rendszer beszerzésére, amelynek költsége 90 millió forint volt. Ez jóval alacsonyabb összeg, mint az előző városvezetés által kiírt, majd visszavont közbeszerzés 210 millió forintos ára. Abban az eljárásban ráadásul nem volt verseny sem.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: