Tovább csökkent az új halálos áldozatok száma Olaszországban, egy nap alatt több mint kétezren gyógyultak meg
552-vel nőtt az elmúlt egy nap alatt a koronavírus-fertőzés halálos áldozatainak száma Olaszországban, amely elérte a 17 669-et - közölte szerda esti tájékoztatóján az olasz polgári védelmi hatóság. Az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma egy nap alatt 3836-tal emelkedett a huszonnégy órával korábbi 3039-hez képest.
A halottak száma csökkent a keddi 606-hoz képest. Az elmúlt egy nap alatt elhunyt 552 személynél csak április 5-én haltak meg kevesebben, akkor 525-en.
Az adatok szerint a gócpontnak tartott Észak-Olaszországban március 8-tól, vagyis a járvány február 20-tól számított terjedése utáni héttől, több mint 16 ezren haltak meg. Olaszország középső és déli részén valamivel több mint ezer volt a számuk. A halottak több mint 83 százaléka hetven év feletti volt.
Az egy nap alatt diagnosztizált fertőzöttek száma emelkedett keddhez képest, de kevesebb mint a negyvennyolc órával korábban jelzett 1941. Az északi Lombardiában az utóbbi egy nap alatt ismét 1089-re ugrott az azonosított fertőzöttek száma a korábbi több mint hétszázról.
A diagnosztizált fertőzöttek száma az országban elérte a 95 262-t: ebből több mint 28 ezer beteget kezelnek kórházban, az egy héttel ezelőtti több mint négyezerről 3697-re csökkent az intenzíven fekvők száma.
Ez az ötödik egymás utáni nap, hogy egy beteg se került az olaszországi kórházak intenzív osztályaira.
A gyógyultak száma túllépte a 26 ezret: az utóbbi egy nap alatt több mint kétezerrel emelkedett a gyógyultak száma, ami az eddigi legmagasabb.
Angelo Borrelli a polgári védelem vezetője hangsúlyozta, hogy a több mint 26 ezer gyógyult fele az utolsó egy héten gyógyult meg.
A gyógyultakat és halottakat is számolva a diagnosztizált fertőzöttek száma elérte a 139 422-t. A diagnosztizált fertőzöttek 26,7 százaléka 19 és 50 év közötti, 35,6 százaléka 51 és 70 év közötti, további több mint 36 százalékuk pedig hetven év feletti.